Regisztráció Blogot indítok
Adatok
villam5

0 bejegyzést írt és 9 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A magyar kereskedelmi televíziózás történetében soha nem tapasztalt gyűlölethullám közepette indult útjára a Való Világ hatodik szériája. Hihetetlen, milyen érzelmeket képes felkorbácsolni a műsor, tessék csak nézni: Ez csak a jéghegy csúcsa, a magyar…..
A napokban chemtrail ellenes felvonulást hirdettek meg a Facebookon. Ebből az apropóból érdemes áttekinteni, hogy ténylegesen mennyi igazság van abban, miszerint repülőgépekről mérgekkel permeteznek minket szándékosan, vagy annak mellékhatásaként, hogy állítólag (!) globálisan próbálják valakik az…..
villam5 2013.11.21 14:22:09
@Sir David Bówli:
Édesapám sem rögtön utána még a 60 -as években, halt meg, hanem 94-ben. Én még e munkája után szüllettem a 70-es években. Az osztálytársam is azután születtet, hogy az édesapja befejezte a munkát Százhalombatán és középiskolás volt mikor meghalt az apja.
Plussz én ezért nem lettem sorkatona, mivel amikor ezt elmondtam a sorozó orvosnak (hogy én még utána születtem) rögtön I kategoriát kaptam, majd 1 ével később E-t azaz alkalmatlant, holott nem volt semilyen orvosi papírom. Az írnok próbálkozott az orvosnál, hogy "de hát doktor úr B vagy C" (kategrória), de hozzám fordult és azt mondta a doki "menjen már ki".
Még egyszer: erről minden orvos tud. Még a munkahelyemen is megerősített erről néhány orvos, de csak négy szemközt.
villam5 2013.11.21 14:40:05
@Sir David Bówli:
És akkor mitől lett a vasanyag sugárzóvá? Csak attól, hogy olyan helyen volt ahol komoly sugárterhelésnek volt kitéve. azaz megfertőzte. Értem én, hogy a fertőzés szót csak biológiai értelemben szoktuk használni, de a kalapácsra is és Jóskára is azt mondjuk, hogy leeset az asztalról, vagy megütötte Bélát. Nem használunk külön szót azért, mert az nem biológiai eredetű!
villam5 2013.11.21 14:46:39
@KeMa:
Nem kell ironizálni, gúnyolódni.
Természetesen minehez jóval nagyobb "sugárterhelés" kell.
Egy röntgen felvételnél minimális a "sugárterhelés", de sok esetben ott is viselni kell ólom köppenyt, stb.
A kezelő személyzet sem abban a szobában tartózkodik. mint mondtam édesapám is olyan "sugárterhelésnek" volt kitéve, hogy volt mikor be sem engedték már a gyár területére, hanem hazza küldték. Persze akkor még nem ezt mondták, csak később jött rá apukám, s a dózismérőről sem mondtak semmit sem amit magán kellet hordania.