Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Imre István Gálos

0 bejegyzést írt és 32 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Városunkat népszerűsítő, turistákat tájékoztató könyvecskét, annak is mellékletét lapozgatom. "Helyi közlekedés" résznél gyerekkori emlékkép tűnik fel, - milyen sokat utaztam a 10-es autóbusszal. Kíváncsian keresem, hogy a környékünkön, a József Attila utcán közlekedő 10-es autóbusz pontosan merre…..
A legfrissebb utasleteperős videofelvétel kapcsán naiv ügyfél azt állítja, hogy az ellenőrök megakadályozták, hogy jegyet lyukasszon a buszon. A Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság szerint viszont az utas próbált bliccelni, bár volt jegye, ezért volt szükség, hogy…..
Imre István Gálos 2014.02.06 22:11:37
@Démonmac1: sokra vihetted volna a gestaponál vagy az ávh-nál. Szerencsénkre lemaradtál.
Érdekes felfordulásra lettem figyelmes tegnap a Miskolc Pláza mozi melletti folyosóján: három fiatalkorút állított a falhoz és vett körbe 5-6 hölgy, egy egyenruhás közeg meg két férfi. A kápós hangnemben záporozó kérdésekre a kölykök csak kapkodták a fejüket és riadtan…..
A Hírtelevízió politikát csinál. És élvezi.Múlt szombaton rendezték az MSZP nagygyűlését, amelyen a Mesterházy-beszéd közben elhangzott egy bekiabálás. (Sőt, nem is egy, de ugye csak egyet hallunk folyton.). A Hírtévé vasárnap déli híradójában leplezte le, hogy mi…..
„Elég volt, többé nem szabad, ne állítsatok szobrokat, a meglévők is tűnjenek, remek, remek.” (Cseh Tamás – Bereményi Géza: Ne állítsatok szobrokat) Mikor máskor, ha nem Cseh Tamás születésnapjának környékén ugrik be az obligát dal azokról a bizonyos…..
Imre István Gálos 2014.01.23 20:24:17
Ötszáz, bizony, dalolva ment
Lángsírba velszi bárd:
De egy se birta mondani
Hogy: éljen Eduárd. -
1857-ben az ifjú osztrák császár első ízben jött Magyarországra, és az ország legnagyobb költőjét, Arany Jánost kérték fel, hogy írjon egy dicsőítő verset az uralkodóhoz. A költő visszautasította a felkérést, aminek elsődleges célja a nép elnyomás elleni lázadozásának ébrentartása és a csüggedők bátorítása volt. (Wikipédia) Értelmezésem szerint, felettébb bátor kiállású tett volt.
1945 januárjában, a Budapesti Nemzeti Bizottság a főváros felszabadításánál elesett szovjet katonák emlékének megörökítéséről, szobor felállításáról döntött. Vorosilov marsall személyesen választotta ki, majd felügyelte Kisfaludi Stróbl Zsigmond munkáját, mondhatjuk, hogy „szuronyok árnyékában”. A cél, a hősi halottakról való megemlékezés, akkor a maga idejében elfogadható és megtisztelő feladat volt. (Az utólagos hisztéria, az emlékezés megsemmisítése szégyenteljes.)
Diocletianus császár egyházüldözéskor, 303-ban Flórián centurio megtudta, hogy Laureacumban (ma: Lorch) elfogtak negyven keresztényt. Rómából útra kelt, hogy amiben csak tud, segítségére legyen a foglyoknak. Mielőtt még beért a városba, elfogták és Aquilinus bíró elé vitték, aki megbotoztatta, és arra ítélte, hogy nyakában kővel vessék a folyóba. Az ítéletet 304. május 4-én hajtották végre. Egykori katonatársai megkötözték és fölállították az Enns folyó híd korlátjára, de egyikük se taszította a vízbe. Hosszú idő után jött egy fiatal katona, aki nem ismerte (szent) Flóriánt, ő lökte a folyóba.
Történetek sorát lehetne felhozni -nem kívánok az ismereteimmel hivalkodni- főleg a Bibliából, olyanokat, amelyekben a zsarnokkal, a zsarnoksággal szemben emeltek szót, álltak ki tisztességes emberek, a védtelenek, a megalázottak, a sanyargatott magatehetetlen embertársuk védelmében. Ma nem fenyeget a börtön, nem lőnek (? még), nehéz de szabad a szó. A tisztesség és kiváltképp a tanult TANÍTÁS azt kívánja, hogy a Pázmányosok ne csak hivalkodjanak e címmel, hanem szót emelve, élővé tegyék az ÖRÖMHÍR-t. Remélhetjük a jobb belátást, a jobb sorsot, és ezzel talán a néhány, méltatlanul rangot viselők lejárató magatartását ellensúlyozva nem pejoratív jelzővel említik a pázmányosokat.
Amikor a hivatal magyarázkodik: közel négy évtizede semmi sem változott. A sokakat felháborító, jelentős médiaérdeklődéssel kísért, felkavaró szigetszentmiklósi gyermekbántalmazási ügyben lefolytatott vizsgálatot, melyben felmerült, hogy a gyermekvédelemért felelős szervek…..
Imre István Gálos 2014.01.11 22:10:13
@bolá: Egyszerűen: nincs bűn, személyes felelősség. Nem kívánok itt vitát folytatni az alapvetően hibás érvelésről. Az ellenvetésem csupán gondolatébresztő.
Nem tudom, ismeritek-e azt, akiről beszélni akarok. Elég ellentmondásos figura. Egyrészt rajonganak érte, 4-500 ember jár el hetente a hittanóraszerű „kedd esti alkalmaira”, másrészt vannak, akik kígyót-békát kiabálnak rá és legszívesebben azonnal máglyára…..
Imre István Gálos 2013.12.25 20:35:22
@m-athos: Csupán gondolatébresztő és nem bírálat, vagy nézőpont, értelmezés, tanultság kérdése: a HIT=BIZALOM Próbáld így újraolvasni, újra értelmezni a gondolatokat, teljesen más lesz a lényeg. Jó elmélkedést és Áldott Karácsonyt!
Imre István Gálos 2013.12.25 21:14:48
@Karakó: Kis kitekintő: a fogalmak lényege, valamint a kifejezések változatossága időről időre változik, némileg igazodik az aktuális társadalmi körülményekhez. Az értékek összességében, illetve az ember erkölcsi értékei jelentősen veszítettek, megváltoztak a hajdani természetes tartalmukból. A gondolat, a nézet ami meghatározta a személyíséget, általában változatlan volt úgy belső tartalmában mint megnyílvánulva külső formájában. Napjainkban -az értelmezésem szerint akár kétszáz éve- az egyes ember, a társadalom kihívásaival szemben kellően alkalmazkodva, többszínűvé vált. Jól elkülöníthető és egyben kategorikusan kifejező a hit a vallás konstruktív megnevezésére, pontosítására a templomba járó, a vallásos, a hívő azonosító kifejezés. Személyes tapasztalatom, hogy a gyakorlatban mindhárom jól elkülönülő kör létező gyakorlat. Akkor, amikor szentenciák, ítéletek, emelkedett hatású "tanítások" vagy csak egyszerű letorkoló vélemények hangzanak el, akkor jól lenne, sőt elvárható kívánalom ennek a ma létező kategóriáknak a szem előtt tartása. Külön kiemelem, hogy szintén személyes megállapításom -kiemelt figyelemmel tett "kutakodásom" szerint- ezen tény alól az egyház hivatali szervezet, a klérus tagjai nem mentesek. (sajnos)
Orbán Viktor határozottan kijelentette a parlamentben a NAV vizsgálat kapcsán hozzá intézett kérdésben:” Aki adót csalt, annak börtönben a helye!” Azóta sem tett a kormánypárt lépéseket egy vizsgálóbizottság létrehozására. Szóvivőik a kényelmes megoldás mellett…..
Imre István Gálos 2013.12.09 21:19:14
@Mindfield: Naiv vagy, vagy kéretlen prókátor. Szánalmas
Jövőre ismét emelkedik a nyugdíj. Nem is lehet másként, hiszen választási év lesz, a nyugdíjasok pedig politika mindenhatói. A három millió magyar nyugdíjas a választásra jogosultak 40%-át teszik ki, ezzel pedig mindenkori királycsinálókként pozíciójuk megingathatatlan a…..
Imre István Gálos 2013.12.03 21:19:52
@Mária: Valóban, csak másként, és máshova. Túrázgat, utazgat az orvoshoz, a város másik felébe, mert 10 Ft-al olcsóbb a zöldség, vásárol -ha van pénze- gyógyszert, és örül, ha sikerül egy szelet csokival kedveskedni az unokájának. Eteket tapasztalom évek óta, mint lelkisegítő. Szomorú, hogy ide jutottak. Tiszteld apádat és anyádat, kár, hogy a keresztény tanítás nem folytatja tovább, pedig itt jön a lényeg: "hogy hosszú életű legyél a földön, amít az Úr neked adott. Még nem késő gondolkodni rajta. Kívánom, hogy sikerüljön.
Ígérem, utoljára turkálok a politika pöcegödrében és elemezgetek olyan nem létező pártokat, amelyek kivétel nélkül egy-egy sikertelen, bukott vagy éppen lejáratódott, korrupt figura one man show-ja köré szerveződnek. Arra, hogy korábban és most is ilyet teszek, csak…..
Imre István Gálos 2013.12.01 23:55:01
@Bogyó 2: Ha részletesebb infód lenne Sziliről és Lampert barátnőjéről, lehet, hogy infarktust kapnál. Érdeklődj Baranyában, de az ország más részein is, hasonlóak történtek "tréning" ügyekben.
Az a hangsúly, te jó ég! De hisz a kérdésben benne volt a válasz...- Volt elnökhelyettesként el tudja képzelni azt, hogy mondjuk éveken keresztül ez nem tűnt fel, nem került nyilvánosságra, nyilván érdekelt benne, aki eltussol, érdekelt benne, akinek eltussolták valamilyen…..
Imre István Gálos 2013.11.27 21:09:40
@szonár: a megjegyzése szerint, a kicsinél is kicsinyebbet, azaz semmít nem ért sem az adózáshoz, sem és leginkább az állam és közigazgatáshoz, az intézményrendszerek működéséhez. Majd harmin évi gyakorlati tapasztalatom alapján állítom.
Imre István Gálos 2013.11.27 21:16:44
@kovi1970: Sajnálom a nyilatkozót és sajnálom magamat. Ledőlt a nekem tetsző, irányt-mutató, szinte világítótoronynak ható szobor, összetört, mint holmi égetlen cserépedény. Csalódtam, a por bántja sokunk szemét.
Már századszorra keseregtem azon, hogy Heller Ágnes miért nyilatkozik olyan gonoszságokat Magyarországról, aztán gondoltam: legjobb lesz, ha írok neki és megkérdezem. Kaptam választ is, ami nem válasz, de legalább egy kommunikációkezdemény. Megkerestem a Facebookon a Heller Ágnes…..
Imre István Gálos 2013.11.23 21:44:02
@Mr Falafel: SF/FS nem tudom, hogyan használja a nevét (lásd fent) egyenesen a közepébe vágok, nincs megszólítás, üdvözlés (modortalan, sajnos, lásd f.) állítása szerint újságíró, szerintem pallérozatlan, rossz a stílusa, túlteng az érzelem a tényeken (lásd f.) engem is megsértenek nap mint nap a lejárató, valótlan, hazug állítások amit jelenleg a jobboldal tesz (nem sértődök meg, nem veszem fel, csupán tudomásul veszem) azt a képzetet kelti, mintha nem egy időben és nem egy országban élnénk jelenleg. Budapesten élek, gyalogosan, tömegközlekedéssel utazom, naponta sokat, sok felé. Egyik tevékenységem, teológusként, hajléktalanokkal foglalkozom. A fővároson kívűl az ország különböző pontjaira vonattal utazom, hetente 1-2 esetben. Személyesen megélt tapasztalatom van az elképesztő rassziznusról, a kiszolgáltatottságról, a gyűlölködésről, a politika, a politikai vezetők képmutatásáról, az összefonódásokról, a törvénytelenségekről. Szerintem, Heller Ágnes árnyaltan fogalmazott, nem a teljes valóságot mondta el, nem járatta le a hazáját, a tisztességes embereket. A felfokozott érzelmek összecsapása helyett a higgadt ész érvekkel kellene elkezdeni a közös dolgaink rendezését.
K-Blog Ha a csend beszélni tudna 2013.11.21 12:36:45
A NAV-botrány jól mutatja, hogy a közérdekű bejelentőket védő új törvény sem lesz képes ellátni feladatát Horváth András bejelentése a NAV-nál tapasztalt visszaélésekkel kapcsolatban, a hivatal kategorikus tagadása, a megtorló válaszreakció és az érdemi kivizsgálás…..
Imre István Gálos 2013.11.21 18:46:17
@Ándi bácsi: Ejnye-ejnye, a megjegyzés sajnos még molyfing se. A feladatát komolyan vevő, a cége iránt lojális alkalmazott bizonytalansága, végső elkeseredése a nyilvános figyelmeztetés. Ha adatokat közöl, azonnal letartóztatható, a titoktörvénx értelmében. Kéretik tanulmányozni. Bünvádi eljárás indítható azonnal, sőt kártérítés -amit az örökösök örökösei sem tudnának kifizetni a pofátlan rablóknak- rágalmazás, jó hírnév megsértése, üzleti haszon elvesztése, stb. okán.
Vastagbőr Dráma a Városházán 2013.11.14 11:51:00
Nem csak bent, a budapesti Városházán zajlik a dráma, de már kint az utcán is:"Szentkirályi Alexandra panaszkodott, hogy az A3-assal nem fér be a bejáraton az LMP sajtótájékoztatója miatt." - írja az Index.Milyen érzés lehet, képzeljétek csak el ... felkelsz, összeszeded magad a…..
Imre István Gálos 2013.11.14 20:27:46
@Blogger Géza: Na most már sajnálom, hogy pár percet szántam rád, felesleges volt. Kihullottál a szitán.
Imre István Gálos 2013.11.14 20:38:33
@zengjen a dalunk fajtárs: Nem kívánom, hogy gutaütés érjen a zavarodott gondolataid miatt. Ezt komolyan mondom, mert akkor megtudod, hogy a szociális munkások mennyi összeget kapnak, nem bért, mert annak nem nevezhető. Mivel majd rájuk szorulsz -hacsak nem brancsbéli vagy- és nem kapod meg a megfelelő ellátást, mivel nem lesznek, hát elvisz az infarktus. Előbb, meg jobb lenne ha az ördög vinné el a népnyúzókat. Tudom, ettől nem ijjednek meg, most, mert nem hisznek benne, sőt másban sem.
Gergely ma reggel azt vette észre, hogy Pintér Sándor munkába ment. Változtatás nélkül közöljük a részletgazdag beszámolót: Mögöttem jött át negyed tízkor a Lánchídon Pintér Sándor, aztán a BM előtt a sofőr kiugrott az autóból, a csomagtartóból kivette Pintér…..
A sajtó gyakran célkeresztbe veszi a vagyonőröket, - különös tekintettel a negatív hírekre. A bankrablót elkergető pocakos vagyonőrről készült videófelvétel remek sztorit szolgáltatott a médiának. De sok más esetben is a vagyonőrök negatív szereplőivé válnak a híreknek.…..