DaeMoon 2015.07.31 20:12:33

Ó, az az ork azt hiszem, túlságosan is illik hozzám a véleményeim után... X) Köszi Sly a szervezést, az íróknak pedig a történeteket, én remekül szórakoztam míg a végére értem ezeknek a novelláknak (még ha a véleményezésnél szőrszálhasogató is voltam és nagy valószínűséggel nem loptam be magamat sokak szívébe. XP), eddig fogalmam sem volt arról, hogy magyar körökben ennyi LOTR rajongó van. O.O Örülök, hogy ide találtam, remélem, olvashatunk még majd a tollatokból hasonló gyöngyszemeket. :)
A győzteseknek természetesen gratulálok (Zajec annyira tudtam, hogy te állsz a szívem kicsi csücske mögött!!! ♥♥♥) és remélem, senkit nem bántottam meg útközben. Az biztos, hogy ezúttal alaposan megtanultam; soha többé úgy pontozni nem kezdek, hogy nem olvastam előbb _minden_ történetet végig. ^.^"
Puszi mindenkinek, reklamációt és rivallókat szállító baglyok számára készültem csemegével, lehet őket küldeni. ;)
Dae

DaeMoon 2015.07.31 20:38:56

@SlytHay: A jó szándék nem hibádzik (A pokolba készülök drága Luciferem fekete tollait simizni naphosszat, oda meg úgyis jó szándékkal van kikövezve az út, mint tudjuk ^.~), meg persze ez csak az én nagyon is szubjektív véleményem, se nem szentírás, se nem "A Tuti" (még ha az egómból fakadóan néha úgy is hangzik, mintha azt akarnám megmondani. :p). De ettől függetlenül kihíváson már részt vevőként is megjelenő íróként tudom, hogy rosszul egyik egy-egy alacsony pontszám, úgyhogy ilyenkor úgyis mindig vasorrú banyának érzem magamat. :p
forum.p24.hu/forumkep/28/277939/432/12935385/1.jpg

@Luthien Lovemagic: :* (Én meg végre összevakarom magamat és visszaírok, mert már vagy kétszer elolvastam azóta, amit küldtél csak mocsok lusta egy disznó vagyok és mindig hajnalban jut eszembe, hogy ma se írtam, mikor í gép már ki van nyomva. :p)

DaeMoon 2015.07.23 19:59:55

Kedves Szerző!
Először is hű, aztán meg hmm… Elég vegyes érzelmeim vannak a novelláddal kapcsolatban, mindenesetre aludtam párat, mire összehoztam ezt a véleményt, úgyhogy lássuk. ;)

Eredethűség: 5 pont
Ez teljesen rendben volt, jól elkaptad a világot, a hangulatot. :) Különösen tetszett ahogyan a végén egy mondatban Lothlórient jellemezted. „A mallorn fák leveleinek zizegése nyugalommal töltött el, a varázslat szinte elandalított.” >>> Ez az lett a kedvenc mondatom az egész történetből, annyira hangulatos és gyönyörű kép. ^.^

Kulcsok: 8 pont (4+1+2+1)
A főkulcsod rendben volt, megjelent. Talán lehetett volna egy kicsit átvittebb, kevésbé szájbarágós és az olvasó képébe tolt, de igazából panaszra nem lehet okom, azt hiszem. Annak egyébként már a történet elején megörültem, hogy ezt az idézetet választottad Gandalf mellé, nagyon illik hozzá. :)
A mágusbot megjelent, szerepet kapott, még ha csak egy rövid jelenet erejéig, de akkor is ott volt és nagyon szépen összefontad a megjelenését az emlékezéssel. :) A hangulat kulccsal szintén megjelent, Galadriel mindvégig terelte Gandalfot és útmutatást adott neki. Sajnos nekem épp emiatt volt problémám a szereplőkulccsal és (mint majd picit lentebb látni fogod) magával Gandalf karakterével.
Gandalf állt a történet középpontjában ez vitathatatlan, de hiába választottál első szám első személyű elbeszélőmódot, szerencsétlen mágusunknak semmi, de semmi szerepe nem volt az események alakulásában. Bár ez már inkább a következő két szemponthoz fog tartozni, hosszas merengés után mégis arra jutottam magammal, hogy kénytelen leszek itt is pontot levonni a lelkiismeretem megnyugtatása végett. Bocsi, Gandalf volt, ellébocolt és igazából komolyabb jelentőséggel nem bírt, pedig elméletileg illett volna kulcsfiguraként viselkednie, ahelyett, hogy betölti Galadriel sakkbábujának és hálószobai kis titkának szerepét. :/

Karakterek: 2 pont
Galadriel karakterét egyfelől eltaláltad (éteri volt, gyönyörű és titokzatos), másfelől azonban elvesztette azt a tisztaságát és fenségességét, amit én látok benne. Tudom, tudom, ez megint csak az én személyes nyűgöm, de nálam a hűtlenség nem fér össze egy erős jellemmel. Egy erős nő képes lett volna Celeborn szemébe nézni és úgy dönteni, hogy vége. Tisztességesen lezárni a múltat és csak azután együtt lenni azzal, akit szeret, ahelyett, hogy önmagát lealázva a sunnyogás, megcsalás és hazugságok szintjére. Vagy még inkább elfogadni, hogy a hűségeskü jelent is valamit, nem csak odavakogott szavakat. Sajnálom, ez nálam olyasmi, amiből nem tudok és őszintén megmondom, nem is akarok engedni. Tudom, ma egyre divatosabbá válik a „nyitott kapcsolat”, meg a „félrelépésben nincs semmi rossz, egyszer mindenki megbotlik” nézet, de nem nálam. Ha megtartottad volna Galadriel és Gandalf kapcsolatát a testiségtől mentes, szellemi és lelki azonosulás szintjén lenyelném, sőt, azt mondanám, szép szál lett, de így nem veszi be a gyomrom.
Na és persze ott van Gandalf, a másik főszereplőd, akit (szerintem) egyáltalán nem sikerült eltalálnod, ugyanennyi erővel adhattál volna bármilyen nevet a karakternek és lehetett volna teljesen önálló karakter. Az a Gadnalf, akit én megismertem a könyvekből egy erős, vezető személyiség. Egy sokat látott mester, aki útmutatást ad és persze kezdő lökést az eseményeknek. Itt egy kisfiú volt (főleg a történet elején), aki inkább útmutatást _várt_ és bár némiképp próbálkozott a figyelem felkeltésére, a kísérletei megmaradtak a hamvába holt, tehetetlen kapálózás szintjén, ő pedig nem tett mást, csak kesergett, hogy miért nem figyelnek rá. Ezt nagyon sajnáltam. :(
Még Galadrielnek is jóval több befolyása volt a történtekre, pedig ő elvileg teljesen az események hátterében állt. Gandalf csak úgy tengett-lengett, volt is meg nem is. Számomra teljesen elveszett Galadriel árnyékában, amit nagyon sajnáltam.

DaeMoon 2015.07.23 20:03:00

Cselekmény: 3 pont
A történet legelején nagyon megfogott a témaválasztásod, teljesen felcsigázott, hogy egy Gandalf központú háttértörténetet kaptunk tőled, számomra a szürke mágus mindig is érdekes karakter volt és nagyon vártam, hogy az ő szemszögéből ismerhessük meg azt, ami a regények hátterében állhatott, a mozgatórugókat, cselszövéseket, ármánykodásokat és diplomáciai ügyeskedést. Persze már valahol félúton rájöttem, hogy ez egy maximum ötezer szavas novellától túl nagy elvárás volt, főleg így, hogy mind a négy könyvet fel akartad ölelni a cselekménnyel. Sajnos így nagyon kevésnek éreztem a végeredményt.
Az biztos, hogy hűen végigkövetted a regények eseményeit és remekül összeválogattad a fordulópontokat, amik Gandalf és Galadriel szempontjából érdekesek lehettek, de ennyi. Gandalf részéről az egész történet csupán egy hosszú sodródás volt, Galadriel pedig hiába próbálta egyengetni a helyzetet, nem éreztem benne a diplomatát, a felelősség teljes királynőt, aki egyensúlyra törekedne. Igazából arra sem tudtál rávilágítani, hogy miért is csalja meg Celebornt, ahelyett, hogy elválna tőle. Persze, tudom; a politika miatt, de ebből semmit nem mutattál meg nekünk, a királynő egyszerűen csak félrelépett és kész.
Egyébként az ötlet, hogy megírd a LOTR háttértörténetét Gandalf szemszögéből (akár egy Gandalf/Galadriel szállal kiegészítve) nagyon bátor volt, és ha egyszer kedvet kapnál megírni ezt egy regényben, részletesebben kifejtve és nem csak így átrohanva az eseményeken, akkor egy olvasód már biztosan akad. :)

Stílus: 4 pont
Igazán olvasmányosan írsz, nekem nagyon könnyen csúszott a szöveg, szinte észre se vettem és máris a végére értem. Ez igazából azért nagy szó, mert először féltem, hogy töredezett lesz az egész az időugrások miatt, de (önmagam számára nagyon is meglepő módon) végül egyáltalán nem zavart a dolog. Az pedig különösen tetszett, ahogyan Gandalf és Galadriel „több szinten” is beszélgettek. Ebből igazán csak egyetlen dolgot hiányoltam; azt, hogy magát a testbeszédüket, a szavak és gondolatok nélküli megértést és egymásra figyelést nem igazán hangsúlyoztad ki, mert akkor tényleg azt tudnám mondani, hogy tökéletes összképet kaptam.
Igazából egyetlen aprócska hiba volt, ami mindvégig zavart: a rengeteg szóismétlés. A végére már az úrnő szó minden megjelenésekor kényszeredetten mosolyogtam, de más esetben is volt, hogy ugyanaz a szó egy-egy bekezdésen belül többször is visszatért. Röstellem, most több konkrétumot hirtelen nem fogok tudni kiemelni, újraolvasni pedig nincs időm/erőm, de emlékszem, az többször szöget ütött a fejemben mikor olvastam, hogy ezt majd meg szeretném említeni. (Esetleg később kérd meg a bétádat, hogy nézze át ilyen szemmel is a novellát, nekem is mindig ő(k) szoktak az ilyesmiben segíteni. ^.^)
Ettől eltekintve egyébként tényleg nagyon kellemes volt olvasni a történetedet, gratulálok. :)

Szubjektív: 3 pont
Mint már az elején is mondtam, egyfelől tetszett a történet, másfelől pedig nem igazán. Kétségtelenül voltak a novelládnak olyan vonásai és részei, amik nagyon megfogtak, de én mindvégig vártam valami többre, valami katartikusra, valamire, ami miatt azt tudom mondani az olvasás befejezés után, hogy ez igen, ezt még biztosan elolvasom és ajánlom majd másoknak is. E azonban sajnos elmaradt, úgyhogy maradjunk annyiban, hogy fele szívem épp a tetszett táborban üdül, fele szívem meg az elmegy táborban. De mindenképp nagyon köszönöm, hogy olvashattam a történetet és, ha egyszer tényleg kedvet kapnál megírni mindezt nagyobb lélegzetvételben, tünde politikával, diplomáciai kérdésekkel, lelki vívódással meg minden kutyafülével kiegészítve, részletesebben, akkor írj rám, hogy hol lehet elolvasni (komolyan mondom!), mert tényleg érdekelne a dolog. ^.^

Sok sikert a kihívás hátralévő részére! :)
DaeMoon, Kritika Klub
(A Merengő fórumán megtalálhatsz minket. ^.~)

DaeMoon 2015.07.31 20:21:30

Hűha LL, nem viccelek, tegnap pont azon merengtem a pontozásaimat visszanézve, hogy ezt tuti te írtad, mert nálad szoktam ezt a fura kettősséget érezni, amikor olvasok. XD (Tudom, hogy még a Malfoy Kihívásos történet első fejezetére visszaírással is lógok, szóval tök telhetetlen és izéke vagyok, de... ugye majd még írsz Gandalffal valamikor? A jó öreg mágusról határozottan nincs elég történet és egyébként (bár hely hiányába végül nem fért bele a két bejegyzéses véleményezésembe se...) felcsigáztad a képzeletemet erre a párra, pedig nem hittem, hogy ez megtörténhet. Szóval: légyszi' légyszi' légyszi? * - *)

DaeMoon 2015.07.29 21:33:06

Kedves Szerző!
Sokáig halogattam a történetedet, bevallom, féltem egy kicsit tőle, mert a Szilmarilok volt az egyetlen LOTR könyv, amit soha nem tudtam végigolvasni. (Bár ennek sok köze lehet ahhoz, hogy mikor utoljára megfordult a kezemben még éretlen voltam mind a tartalomhoz, mind a nyelvezet felfogásához. XP)

Eredethűség: 5 pont
Szerintem ez teljesen rendben volt, nekem teljesen visszaadtad a tolkieni világ hangulatát. :] Olyannyira, hogy egészen kedvet kaptam a Szilmarilok újra elolvasásához − remélhetőleg ezúttal elejétől a végéig, ugrálások és elunás nélkül. X3

Kulcsok: 8 pont (3+3+1+1)
Kezdem a végén, a két egyszerűbbel, a titkos kulccsal és a hangulat kulccsal. :) A titkos kulcsod megjelent, bár én azért egy kicsit hiányoltam, hogy leheletnyit nagyobb hangsúlyt kapjon, mert így szívem szerint vonnék le egy fél pontot, már ha a szabályzat engedné. A hangulat kulcsod szintén rendben volt, tetszett, ahogy a folyamatos ciklikusságot éreztetted és ez is egyfajta végtelenített lüktetést adott a kulcsodnak. Jó, nem öröklét, hanem örök élet volt, de nálam ez belefér. Ami miatt azonban volt bennem egy nagy adag értetlen nemtetszés, hogy biztonsági játékot játszottál. Ha véletlenszerűen kaptad volna Mogoth mellé ezt a kulcsot efelett simán szemet hunynék, de így nem lenne jó a lelkiismeretem, ha max pontot adnék. Elvégre ez mégiscsak egy kihívás, te pedig igencsak a könnyebbik végét fogtad meg a dolognak ezzel a kulccsal, pedig rengeteg más sokkal izgalmasabb választási lehetőséged lett volna. Vegyük úgy, hogy itt is fél pontot vonnék le szívem szerint, ami a titkos kulcsodtól levont fél ponttal itt ér össze. :p
A szereplő kulcsodnál szintén volt némi gondom, de ez már inkább a következő szemponthoz tartozik, itt nem is szeretnék kukacoskodni (azt már úgyis megtettem fentebb a hangulatnál. Morgoth szemszögéből láthattuk az eseményeket, az ő szavaival, az ő érzéseivel átitatva. Engem megvettél. ;)
Végül pedig a fő kulcsod. Egészen a történet legvégéig imádtam, ahogyan használtad és a Sötétség (szolgájának) szemszögéből mesélted az eseményeket, miközben mégis végig ott lebegtetted a peremen a fényt, a ciklikus megújulást és vele a reményt, hogy a fényt nem lehet egészen elfojtani, végül mindig felszínre kúszik és visszaszorítja Morgoth-ot. Tényleg vérzik a szívem, hogy a végére odaerőltetted szó szerint az idézetet és Morgoth hirtelen „megvilágosulását” mert szerettem volna megadni neked a max pontot, így viszont nem lenne tiszta a lelkiismeretem, ha ezt tenném. :(

Karakterek: 3 pont
A legelején aggódtam, hogy túl sablonos lesz a történet, de aztán egészen megtetszett, ahogy felvezetted és elmesélted Morgoth „újjá születését” Eru és a Sötétség hatására. Szinte emberivé tetted őt ezzel az esendőséggel, nagyon meglepett, hogy mennyire nem zavart olvasás közben a dolog. Sőt! Kifejezetten tetszett, tudtam azonosulni a szereplőddel, ami (szerintem) az igazán jó történetek egyik ismérve. ^.^
Ezért is sajnáltam nagyon a végét, az a hirtelen nagy ráeszmélés és Pál fordulat Morgoth szemléletmódjában… Számomra nagyon hirtelen jött és emiatt eléggé elnagyolt hatást keltett. Olvasóként éreztem én magamtól is végig, hogy Morgoth öntudatlanul válik/vált bábbá és az olvasási élmény szempontjából nekem sokkal jobb lett volna, ha ezt a hangulatot megtartod az utolsó sorig.

Cselekmény: 4 pont
Szintén a végével van gondom, de mivel csak ismételni tudnám, amit az előző pontnál írtam le, inkább nem teszem. Viszont, ami nagyon tetszett az a lüktetése a történetnek. Hatalmas időt öleltél fel egy alapvetően nagyon rövid novellában, ami miatt könnyen szaggatottá és darabossá válhatott volna a végeredmény, de neked valahogyan mégis sikerült megoldanod, hogy a szöveg szép egésszé álljon össze és ráadásul még a kapkodó se legyen. Nem tudom még most sem, hogy hoztad ezt össze, de le a kalappal. :D
A másik pozitívum, amit muszáj kiemelnem, mert teljesen zsebre tettél vele, az a sárkányok eredete. :) Imádtam, ahogyan bemutattad rajtuk keresztül, hogyan korcsosult el Morgoth eredeti teremtő vágya a Sötétség hatására és váltak a bölcs, békés, szabadon szárnyaló lények, mohó, pusztító bestiákká, akiket leláncol Morgoth létezése. Borzongatóan tökéletes lett. X3

Stílus: 5 pont
Szerintem életemben először fogok olyat leírni, hogy nem zavartak a tőmondatok. Valahogy sikerült olyan szavakat választanod és olyan lüktetést adni a történetnek, ami teljesen elsodort, észre se vettem első olvasásra, hogy milyen sok a tőmondat. A stílusod egyébként is lebilincselő; általában nem szeretem a csak narrációból álló történeteket (elunom őket, hogy őszinte legyek. ^.^”) de ez nagyon megfogott. :)

Szubjektív: 4 pont
A vége miatt sajnos nem vagyok tökéletesen elégedett, de még ennek ellenére is, nagyon megszerettem ezt a történetet, biztosan eszembe fog jutni, ha végül ismét kézbe veszem a Szilmarilokat. ;) Köszönöm az élményt! ♥

DaeMoon, Kritika Klub
(A Merengő fórumán megtalálhatsz minket. ^.~)

DaeMoon 2015.07.19 15:35:08

Kedves Szerző!
Hű de nagyon nem fogsz szeretni. ^.^” Először is; be kell vallanom, Tauriel azon (igen kevés) LOTR karakter egyike, akinek alapvetően a puszta létét is kitörölném a világból. Sőt, tekintve, hogy soha, egyetlen könyvben sem szerepelt és eleve csak Peter Jackson kreálmánya, annak céljából, hogy egy teljesen nevetséges szerelmi szálat beleerőltessen valahogy a hobbitba és nem is tekintem Taurielt (canon) LOTR karakternek. Épp ezért elég meglepő volt számomra, épp őt főszereplő kulcsként látni a kihíváson (főleg, hogy a listán, mint láttam, szerepelt jó pár másik válaszható, valóban canon női karakter), de becs’szó tényleg igyekeztem olvasás és pontozás közben is elfogulatlan maradni.

Eredethűség: 4 pont
Tauriel egész karaktere és a Kilihez fűződő viszonya alapvetően mond ellent a tolkieni világnak, főleg a tünde-törp viszonynak, de a lepontozástól mindenképpen megmentett a történet elején kitett AU figyelmeztetés. Ettől eltekintve pedig egészen Tolkien-hű volt a világábrázolásod, bár túl mélyen nem mentél bele a részletekbe, amiért igazán kár. Ahogy már írtam egy másik történetnél; ennél a pontozási szempontnál nem tudok egészen elvonatkoztatni a stílustól, a tolkieni világnak élnie kell, legalábbis számomra, máshogy nincs meg az élmény, az elégedettség. Itt is úgy éreztem, hogy egy kicsit több leíró rész, vagy picit árnyaltabb stílusú párbeszédek sokkal élőbbé tehették volna a világot, de ez már inkább egy későbbi szemponthoz tartozik majd.

Kulcsok: 8 pont (4+3+1+0)
A fő kulcsodat nagyon szépen beleépítetted, ez volt a történet mozgatórugója. Ez majd inkább a cselekményhez tartozó dolog, de annyit azért kritikaként hozzá tennék, hogy nekem kicsit felületes lett maga a gyász, a veszteség feldolgozásának lélektani oldala, így az idézetedben megjelenő fájdalom sem tudott igazán megjelenni a történetben. Ettől függetlenül végig éreztem a főkulcsod jelenlétét, úgyhogy végül úgy döntöttem, nem fogok ezért pontot levonni.
Tauriel szintén rendben volt, az ő szemszögéből láthattuk az eseményeket, róla szólt a történet, ő állt a középpontban, bár kezdetben meglehetősen passzív volt és csak a történet második felében kezdett aktívan is hatni a körülötte folyó eseményekre.
A hangulat kulcsoddal megint csak bajban voltam. Tauriel a történet felében elég kegyetlen volt, mikor többször is nekitámadt Bilbónak, aki segíteni szeretett volna. Kili sem volt épp egy kedves szellem, amikor Taurielt vissza akarta küldeni azok közé, akiket a nő már egyszer elárult, nem is akárhogyan. Meg aztán ráfoghatjuk a Sorsra is, hogy kegyetlen volt, amiért Kilinek idő előtt meg kellett halnia, de nekem valahogy ez a fajta kegyetlenség sem jött át a történet hangulatából.
Ami pedig a titkos kulcsodat illeti; olyannyira gyorsan letudtad, hogy bevallom, én fel se figyeltem rá olvasás közben, utólag kerestem meg, hogy mégis hol szerepelt. Elég sokat merengtem azon, hogy mit is kezdjek ezzel a helyzettel. Beletetted a mithril páncélinget és végső soron mindössze ennyi volt a feladat, így illene megadnom erre a pontot. Ugyanakkor visszaolvastam a korábbi véleményeimet és mégsem érzem úgy, hogy jó lelkiismerettel meg tudnám adni erre a felhasználásra, már csak azért sem, mert a választott témádból kifolyólag millió lehetőséged lehetett volna sokkal, de sokkal árnyaltabban felhasználni ezt a kulcsot. Ha lehetne fél pontot adni, megadnám neked, de mivel a szabályok szerint csak az egy és a nulla opciók közül választhatok, a mérleg nálam ezúttal az utóbbi felé billen, sajnálom.

Karakterek: 2 pont
Tauriel a jacksoni Mary Sue. Te ezen valamennyit finomítottál, de azt nem merném állítani, hogy nagyon árnyaltad őt. Ráadásul számomra túlságosan emberi volt, főleg, amikor kinyitotta a száját és megszólalt. Nagyon sok esetben pedig teljesen hektikusan viselkedett, főleg a Lothlórien előtti részekben. Való igaz, a gyásznak van olyan fázisa, amikor az embernek erős hangulatingadozásai vannak és váratlanul, teljesen érthetetlen vagy épp nem is létező okból rátör a lehangoltság, a düh, a magány és még sok egyéb szélsőséges érzés, de ezek a váltások nem ennyire felületesek, gyorsan változóak. Három percig megélem a haragot, vagy épp a letaglózó fájdalmat és elkeseredettséget, aztán máris váltok? Sajnálom, de nekem mindvégig az volt az érzésem, hogy elég nagyvonalúan kezelted ezt a dolgot, mintha utána néztél volna a gyászreakcióknak, aztán végül erre esett a választásod.
A többi szereplőt igazából felsorolhatnám, de mindről nagyjából ugyanazt tudnám leírni: élettelenek voltak. Mindenki csupán biodíszlet maradt a Tauriel köré felépített eseményekben és ennyi. Bilbó és főleg Kili viselkedését egyáltalán nem tudtam hová tenni (bár utóbbira ráfoghatjuk, hogy a halál megváltoztatta), Galadriel teljesen OOC volt számomra, bár benne legalább megcsillant az élet szikrája. Aki a legélőbbre és a leghitelesebbre sikerült, az a névtelen imladrisi tünde volt, sajnáltam, hogy neki nem nyílt lehetősége jobban kibontakozni.

DaeMoon 2015.07.19 15:38:04

Cselekmény: 2 pont
Nem mondhatnám, hogy túl mélyen belemerészkedtél a témába, inkább csak a felszínt kaparásztad. A gyász, egy szeretett személy elvesztésének feldolgozása nehéz kérdés és remélem, hogy nincs még személyes tapasztalatod az ilyesmivel. Mindenesetre én itt elég felületesnek láttam a cselekményt, főleg annak lélektani oldalát. Attól függetlenül, hogy első szám első személy elbeszélőmódot választottál, nem éreztem úgy, hogy különösebben belelátok Tauriel gyászába és később a gyógyulásába. A döntése a Kilivel való beszélgetés után kicsit légből kapottnak tűnt, bár az mindenképp tetszett, hogy az emlékeihez hű maradt és nem akarta azokat hátrahagyni. Az is tetszett, hogy nem erőltetted az öngyilkosság témát, bevallom, az elején nagyon féltem, hogy ez lesz a történet végkicsengése, annyit emlegette Tauriel, hogy már nincs miért élnie. Az mindenképp jót tett a lezárásnak, hogy ettől végül „eltántorítottad” a szereplődet és egy másfajta utat választottál.
Azt viszont egyáltalán nem értettem, miért akartál ebbe a történetbe egy Bilbó/Tauriel szálat beleerőltetni. Jelentősége nem volt és egyébként sem különösebben derült ki, miért is vonzódott volna épp ez a két karakter egymáshoz. Amikor először együtt utaztak, Tauriel még Kili halálát gyászolta (aki elvileg élete szerelme, vagy legalábbis valami ilyesmi a film alapján, ha már egyszer az egész kultúráját elárulja miatta…) a második közös utazásukról meg alig tudtunk meg valamit. Bilbónak meg tényleg semmi oka nem volt beleszeretni a lányba, ez előtt még mindig teljes tanácstalansággal állok. Egy egyszerű barátság (főleg, ha bele mertél volna menni a kapcsolatuk kialakulásának folyamatába és nem csak a felszínt piszkálod) sokkal jobban beleillett volna ebbe egy ilyen történetbe.
Egyébként, most a saját véleményemet visszaolvasva úgy tűnik, mintha nem vettem volna észre, hogy így is túllépted a szószámot, ami keretek közé szorított, és ami végső soron egyfajta kifogás lehet, miért nem mentél bele a dolgokba mélyebben. Ha már egy ilyen komoly lélektani folyamatot választottál a novellád fő témájának, akkor szerintem jobban jártál volna egy kevésbé mozgalmas cselekménnyel, amit aprólékosabban kibonthatsz és árnyalhatsz.

Stílus: 2 pont
A legnagyobb problémám az volt, hogy a stílusban egyáltalán nem éreztem visszaköszönni a tolkieni világot. Tudom, az én vesszőparipám a tőmondatok túltengése. Persze azoknak is meg van a funkciójuk, hangsúlyozni például remekül lehet velük, de itt nem erről volt szó, nagyon sokszor éreztem úgy, hogy akár három-négy pár szavas mondatot is simán összevonhattál volna. Így az én ízlésemnek túl szaggatott volt a végeredmény, gyakran abba kellett hagynom egy kicsit az olvasást, mert nem kötött le a szöveg, nem sodort magával.
A másik dolog, amivel nem voltam kibékülve, azok a párbeszédek. Az egyik gondom az volt, hogy semmi különbség nem volt Bilbó és Tauriel párbeszédeinek karakterében. Se azt az eltérést nem éreztem, hogy itt most tulajdonképpen egy férfi és egy nő beszélget, sem pedig azt, hogy egy hobbit és egy tünde. Ha nem jelezted volna, hogy épp ki beszél, nem valószínű, hogy a stílusból rájövök, ami nagyon zavaró volt.
De hogy kiemeljem azt is, ami tetszett: voltak nagyon szép leírásaid, a holdfogyatkozásos rész például különösen tetszett, nem csodálom, hogy elvarázsolta a tündéket. :)

Szubjektív: 1 pont
Nem. Eleve elfogult voltam Tauriel miatt, de tényleg igyekeztem ettől eltekintve olvasni a novelládat, mert a téma viszont nagyon érdekesnek ígérkezett már a legelejétől fogva, vártam, mit hozol ki belőle. Végeredményben nem volt ez rossz történet, csak épp nem nekem való. Biztos vagyok benne, hogy sokan szeretik ezt a karaktert és az ilyen típusú drámát, de nekem ez így elég felületes volt. Nem igazán tudott megfogni a történet, sajnálom.

DaeMoon, Kritika Klub
(A Merengő fórumán megtalálhatsz minket. ^.~)

DaeMoon 2015.07.17 20:21:55

Kedves Szerző!
Hajjaj, hát itt most ismét bajban leszek a pontokkal, előre is bocsánat és tudd, még véletlenül se megbántani akarlak. De tényleg. ^.^” Látom, hogy volt, akinek nagyon is tetszett ez a történet és örülök neki, mert legalább ez is megerősíti, hogy… Hát igen, én csak az egyik tábor vagyok. Na, akkor pontok!

Eredethűség: 3 pont
Az AU kint volt, úgyhogy nagyon nem pattoghatok, de hogy őszinte legyek én itt a szereplők nevén kívül nem éreztem a tolkieni világ jelenlétét. Nem tudom miért, bár úgy érzem, hogy főként a stílus miatt, erről viszont majd kicsit lentebb írok részletesen.
Egyelőre maradjunk annyiban, hogy a pontok fele, felfelé kerekítve, oké?

Kulcsok: 7 pont (2+2+2+1)
Kezdem azzal, ami a legjobban tetszett; a hangulat kulcsod. Nagyon jól beleszőtted Smaug részeibe a kedélyességet, remekül átjött ez a hangulat a sorok közül. :D Szintén remek volt a palantír megjelenése, nem éreztem erőltetettnek, ahogyan beleszőtted. :)
Smaug szintén rendben volt, ő állt a történet középpontjában (többnyire) még ha nem is egészen értettem, hogy akkor most tulajdonképpen mi is folyik körülötte, milyen alkuról van szó.
A főkulcsod megjelenése az utolsó részletben teljesen rendben volt, ezen kívül azonban nem igazán éreztem a megjelenését. Talán még abban, ahogy Smaug végig Királynak hívta Thranduilt a neve helyett… Hát vésősoron arra még rá tudom esetleg fogni az idézet megjelenését.

Karakterek: 3 pont
Smaug tetszett, bár legtöbbször bestiális helyett inkább gyerekesnek éreztem őt. Egy nagy, unatkozó gyerkőcnek, aki jobb híján a felnőttet bosszant. Viszont ez nem zavart, szerintem elég érdekes megközelítése volt a karakternek és remekül illett a hangulat kulcsodhoz. Különösen tetszett, hogy egyszer sem nevezte Thranduilt a nevén, mindig Királynak hívta őt. :]
Thranduil másfelől közelében sem volt a tolkieni tündéknek, arról nem is beszélve, hogy semmi uralkodói nem volt benne. Nem volt fenséges és nem volt bölcs sem, ráadásul arra sem szolgáltál válasszal, hogy akkor most tulajdonképpen mitől is vált ennyire emberivé. És miért kezdte élvezni Smaug társaságát? Erre nem találtam magyarázatot a történetedben, bármennyire kerestem.

Cselekmény: 2 pont
A novellád nagyon rövid volt, amit ellensúlyozhatott volna, ha letisztult a cselekmény és nem ennyire kapkodó, ugráló. Így (már ne haragudj) nekem elképesztően összecsapott hatást keltett az eredmény. Számomra nem derült ki például, hogy akkor most milyen megállapodásról van szó, miért kellene a tündekirálynak a fiát odaadni a lénynek. Az időugrások is elég zavarosra sikerültek, próbáltad éreztetni, hogy telnek az évek, de számomra ez is nagyon zavaros volt.
Azt pedig végképp nem értettem, miért kellett ebbe az egészbe beleerőltetni a vaoi/zoofília szálat. -.-
Mindvégig az volt az érzésem, hogy nem jutott elég időd a történetre és végül nagyon gyorsan kellett tető alá hoznod valamit, amit beküldhetsz.
Stílus: 1 pont
Leginkább ezzel volt problémám. Legelőször: POV, nagy betűkkel írjuk, ha már mindenképpen külföldi kifejezést akarsz használni, tekintve, hogy ez egy rövidítés (point of view). De egyébként van erre egy szép magyar kifejezés, a „szemszög” vagy akár a „nézőpont” bármelyiket használhattad volna. Az már teljes egészében csak személyes hülyeség, hogy engem kifejezetten zavar, ha egy történetben (főként egy ennyire rövidkében) szemszögek közötti ugrálás van. Ráadásul azon kívül, hogy Smaug részeinél első szám első személyű elbeszélőmódot használtál, Thranduil részénél pedig első szám harmadik személyűt, nem vált el stílusban a kettő, nem éreztem különösebb eltérést az évszázados, büszke tünde és a bestia szemléletmódja között, márpedig ez két rendkívül eltérő hangnemet kívánt volna meg. Szerintem.
További két nagy problémám volt a stílussal, számomra mindkettő nagyon zavaró dolog és nagyon megnehezíti az olvasást. Az egyik a rengetek tőmondat, ebben én vagyok kötözködő, de nekem nagyon nem kenyerem ez a stílus. Ezzel pedig szorosan összefügg a folytonos ’…’-ozás. Töredezetté teszi a szöveget, idegesítő, ráadásul rengeteg helyen teljesen feleslegesnek is éreztem, hogy így széttördeld a szöveget. A ?!?! szintén túlzásba vitt halmozás.

Szubjektív: 1 pont
Nem igazán jött be, sajnálom. Egyfelől a történet kidolgozatlansága miatt, másfelől a stílus miatt, ami teljesen betett, nagyon nem az én fogamra való. Talán ha egy kicsit hosszabb lett volna és jobban kidolgozott, összeszedettebb… Igazán érdekes karaktereket választottál, akikkel nagyon eredeti, izgalmas történetet lehetett volna összehozni. Maradjunk annyiban, hogy ez most nem az én történetem volt.

DaeMoon, Kritika Klub
(A Merengő fórumán megtalálhatsz minket. ^.~)

DaeMoon 2015.07.17 18:22:13

Kedves Szerző!
Érdekes történetet kaptunk tőled, az elején igencsak felcsigáztad a kíváncsiságomat a párossal, úgyhogy nagyon vártam már, hogy elérjek eddig a történetig. Legolas nagyon kedves karakter számomra (legalábbis a könyvbéli Legolas, a filmbelivel még mindig nem tudok igazán megbékélni), Aragorn gyermekeiről pedig olyan keveset tudunk, hogy nagyon vártam, te miként képzeled el őket. Azt már most előre bocsátom azonban; nem akarom kedved szegni, jó történet volt, csak nem nekem való, ahogy azt a pontokon látni fogod mindjárt. Nagyon remélem, hogy nem bántalak meg semmivel akaratlanul, nem áll szándékomban.

Eredethűség: 5 pont
Én teljesen elégedett voltam, a világot szerintem remekül megragadtad és visszaadtad, méghozzá olyannak, amilyennek egy tünde láthatja. Tetszett, ahogy felvillantottad, hogy milyen lehet az élet a háború után, tényleg el tudom képzelni, hogy így folytatódjon a történet és Ithilia újraépítése, benépesítése.

Kulcsok: 4 pont (0+3+0+1)
Nálad is ugyan az volt a gondom a főkulccsal, mint egy másik történet esetén; egyáltalán nem éreztem a jelenlétét, nem hatotta át a történetet, legalábbis számomra. Igazság szerint még arra sem tudtam rájönni, hogy kinek az oldalán nem állt senki. Talán Aragorn leányáén? Nem is kért senkit, hogy álljon mellé és egy huszonhét esztendős leány már megbocsáss, olyan buta csak nem lehet, hogy azt higgye, annyi, ami közte és Legolas közt történt az istállóban elutasításnak számít. Mégha sebzett is egy szív, olyas valaki, akinek az egyik szülője tünde képtelenség, hogy ne értse meg legalább kissé az örökifjak gondolkodását és emberekhez hasonló kitörő fogadkozást várjon. Lehet, csak én látom bele, de Legolasban ott volt a féltés, a szeretet, a maga módján kimutatta, amit érez tudtára adta a lánynak, hogy fontos neki és ő mégsem értette, mégsem érezte úgy, hogy küzdenie kell inkább elmenekült? Na de erről még majd kicsit többet később, mert nem igazán ide tartozik.
Legolas ellenben rendben volt, körülötte forgott a történet, az ő szemén át láttuk a világot, az ő gondolatait ismerhettük meg. Bár ellentmondásba keveredett magával néhányszor, főként a végén, ahol nagyjából mindent megcáfolt a kis eszmefuttatásával, amit addig felépítettél.
Az állhatatosság kulcsod megint kissé faramucira sikerült az én szememben. A szó jelentése nem kitartás, makacs elhatározás és hűség? Hát én itt aztán egyiket se találtam, bár meg lett említve, hogy Aragorn állhatatos volt a tündék felé és ez még talán igaz is. De a lánya aligha örökölte ezt tőle, sajnos. Szerelmes volt, de hű aligha, hiszen inkább a halálba menekült, semhogy megoldást próbált volna találni az élők közt, megbeszélni a szüleivel a kétségeit a házassággal szemben. Kitartó sem igen volt, Legolas ígéretet tett neki, hogy visszatér (és ezúttal hamarosan) miután a tudtára adta, hogy szereti (amit nem hinném, hogy egy ilyen nő nem képes felismerni és megérteni szavak nélkül, ahogy fentebb már ezt kifejtettem) de ő ezt félreseperte, nem törődött vele, hogy megvárja, hogy addig emelt fővel talpon maradjon. Harcosnak nevezte magát, de távolról sem volt az, sokkal inkább gyáva kölyök, már bocs. Na és persze Legolas. A végéig még hittem, hogy benne majd meg lesz az állhatatosság, hű marad a Csillaghoz, de ő is menekült, ráadásul az a kis eszmefuttatás, hogy vele amúgy se lett volna itt boldog, megölte a saját szerelme komolyságát és hazuggá gyalázta, amit távozása előtt tett, éreztetett Aragorn lányával. Ráadásul még a barátjához sem igen volt hű, ahelyett, hogy maradt volna (márpedig egy ilyen tragédia után egy barát támogatása kritikus, ezt személyes tapasztalatból tudom neked mondani) elfutott, vissza se nézett. Pedig hát közvetetten ugyan, de valljuk be; ő lopta meg Aragornt és vette el tőle a lányát.
A titkos kulcs rendben volt, szépen felhasználtad, beépítetted, nagyon tetszett a metafora, amit végigvittél a történeten. (Csak a végén ne estél volna át a giccsbe azzal a frissen felragyogó csillaggal… ^.^’’’)

DaeMoon 2015.07.17 18:25:53

Karakterek: 1 pont
Fentebb már elég sokat írtam erről, úgyhogy itt nem szeretném megismételni. Gyengék lettek, bábok, amik a te akaratod szerint lengedeztek ide-oda a képzeletbeli zsinórokon. Nem éreztem azt, hogy hatásuk lett volna az eseményekre, hogy tenni akartak és tudtak volna bármit is. Sodródtak. Volt egy elképzelésed, hogy te mit akarsz és nem igen törődtél azzal, hogy a szereplőid hogyan illeszkednek ebbe, mennyire logikátlan, amit tesznek. A felszínét kaparásztad a lelküknek és hiába mutattál többet Legolasból, mint másból, valahogy vele sem tudtál igazán mélyre nyúlni. Márpedig a dráma és főleg az angst műfaja így nem működik, számomra itt nem volt semmi drámai, semmiféle lélektani szenvedés, szorongás, fájdalom. Megkomponált, díszletszerű igen, amit éreztem, hogy szeretnél átadni, de valahogy nem sikerült. Máskor nyugodtan merj mélyebben nyúlni a karakterekhez, szaggasd össze a lelküket, ha angst történetet szeretnél írni. Ja és ne egy hét éves kislány érzelmeire építsd fel a történetedet, akiről még azt sem tudtuk meg, miért is szeretett bele olyan fiatalon ennyire halálosan az apja barátjába… Akitől elvileg félt és Aragorn köpenye mögé bújt. Akkor most hogy is van ez? Egy kicsiny gyerek egyébként is egészen más lelkivilággal rendelkezik, a gyereki fellángolás egy dolog, a csalódást is erősebben képes átélni, de húsz év sok idő és a gyerekből felnőtt lesz közben, ráadásul te egy értelmes, érett nőként akartad bemutatni a Csillagot, ami teljesen ellentmondásos azzal, hogy még mindig egy hét éves korában történt sérelmen lovagol. Főleg úgy, hogy közben megismerte az apja és az anyja bölcsességeit, látta az életet, legalábbis gyanítja, hogy semmi nem fekete és fehér. És aligha hiheti, hogy Legolas akkor tudta, hogy rajong érte (főleg ha nem adta jelét, hiszen még a szülei se jöttek erre rá) és főként azt nem várhatja felnőtt fejjel visszatekintve, hogy egy már akkor is száz évnél idősebb tünde _olyan_ szemmel nézett rá. Annak azért lenne egy erőteljes pedofil felhangja… ^.^’

Cselekmény: 1 pont
Legelőször is: Már ne is haragudj, de ha egy férfi annyira szeret egy nőt, hogy a halála után soha más feleséget már nem is kíván (márpedig egy több száz éves tünde aligha adja a szívét ilyen mélyen oda valakinek, lásd Arwen esetét, aki meg is halt volna Aragornért) akkor kijelenteni azt, hogy tulajdonképpen még ha Csillag túl is él, soha nem lett volna képes vele az emberek közt olyan boldogan élni, mint nélküle a tündék közt… Hogy mi van? Na, maradjunk annyiban, hogy számomra megölted a drámát, a romantikát, meg úgy egyáltalán a történet életszerűségét az utolsó pár bekezdéssel.
A vége, mint már említettem, szörnyen giccses lett. Ha már drámai lezárást szerettél volna, akkor azt mindenképp jobb lett volna elhagyni, lezárni ott az egészet, hogy Legolas hátat fordít Aragonnak, mert így elgáncsoltad az egész történetedet, nekem meg jókora pofont adtál, ami felett még mindig nem igen tudok napirendre térni.
De ezen kívül is maradt rengeteg ellentmondás a történetben, logikai buktató. Hogy csak párat emeljek ki, ami nagyon szembetűnő volt (a többször felhozott utolsó jelent mellett): Emyn Muilt halálos labirintus tűhegyes sziklákkal, életveszélyes csapda. Legolas mégis estig vár, hogy bemerészkedjen oda, amikor (bár tünde, így jobban lát mint egy ember) az ismeretlen terep teljesen ellene van és egyetlen rossz mozdulat is halálos kimenetelű lehet? De itt egy másik is; Aragorn nem tart az orkok „mozgolódásától” Legolas erőlteti, hogy jobb lenne utána nézni a dolognak és kimondatlanul ajánlkozik is a feladatra aztán hopp, nem is olyan sokkal később már úgy van az egész emlegetve, mintha mindez Aragorn ötlete lett volna és a tündeherceg a tőle kapott küldetésre menne, nem pedig saját megnyugtatására, saját akaratának megfelelően. Na akkor mi is a helyzet, ki akart az ork-ügyben nyomozni?

DaeMoon 2015.07.17 18:27:25

Stílus: 5 pont
Na, hogy ne csak rosszat mondjak, mert tényleg undok banyának érzem magamat lassan: a stílusod nagyon kellemes, olvasmányos volt, itt-ott becsúszott ugyan pár szóismétlés, de korántsem annyi, hogy zavaró legyen. Inkább formai apróság, amit kiemelnék, mert eléggé megnehezítette az olvasást: a tagolás. Máskor nyugodtan hagyj ki pár bekezdésenként egy-egy üres sort, mert így eléggé nehéz képernyőn olvasni, nem túl kellemes élmény a szemnek. A vége felé már át kellett másolnom wordbe a szöveget, hogy ott széttagoljam sorközökkel, mert nem bírtam olvasni a honlapra feltett szöveget. Ezért viszont nem érzem, hogy pontot kellene levonnom, inkább csak a későbbiekre nézve adnám ez tanácsként (már ha megfogadod) hogy olvasóbarát gesztus, ha jobban tagolod a szövegeidet.
Egyébként apróság, de kiemelném: tetszett, hogy be merted vállalni, hogy Aragorn lányának nem adsz nevet. Először fura volt, féltem ettől a megoldástól, de végeredményben szerintem illett a dolog a történetbe és az ok is teljesen érthető volt. :)

Szubjektív: 2 pont
Hát… Tetszett is meg nem is, ha a legvégétől eltekintek akkor végülis nem volt rossz történet, csak épp ahogy korábban is írtam; az én angston nevelődött sötét szívemet ez nem tudta elérni, közelébe se jutottál, hogy akár csak elszomoríts, nehogy megríkass. Sajnálom. Ettől függetlenül nem mondom, hogy rossz a történet, nem az, sőt ígéretes és biztos vagyok benne, hogy aki a kevésbé fájdalomban és kétségbeesésben tocsogó sötétséghez szokott (és azt szereti) mint én, annak átjön a dráma és megérinti ez a szerelmi történet. Mindenesetre sok sikerült kívánok a kihívás további részére és tényleg sajnálom a pontok alakulását. Ahogy már a véleményem legelején is írtam, nagyon remélem, hogy nem szegtem kedvedet azzal, amit ebben a kissé terjedelmesre nyúlt eszmefuttatásban összeszedtem, mert ilyesmi tényleg nem állt szándékomban. ^.^”

Köszönöm a történetet!
DaeMoon, Kritika Klub
(A Merengő fórumán megtalálhatsz minket. ^.~)

DaeMoon 2015.07.17 15:26:05

Kedves Szerző!
Imádom, imádlak, köszönöm és awww~ * - * A következőkben előre bocsátom, érdemi hozzászólást nem igen fogsz tapasztalni, de azért elrajongok itt magamnak egy sort. Mivel a történetek felét még nem olvastam kicsit elhamarkodottnak érzem kijelenteni, hogy ez a kedvencem az összes novella közül, de megkockáztatom. Már csak azért is, mert elfogult vagyok a slash iránt (nagyon örülök, hogy valaki ilyet írt ^.^) és ráadásul a kedvenc LOTR párosomról hoztál egy szuper történetet, amilyenhez eddig magyarul még szerencsém se volt. Szóval OMG, imádlak, imádom, lássuk a tömény rajongást pontokra szedve. <3

Eredethűség: 5 pont
Maximálisan és teljesen elkaptad a tolkieni világot, ha akarnék (de miért is akarnék?) se tudnék belekötni semmi apróságba, a nyelvezettől a gondolkodásmódon át a karakterek legapróbb vonásáig helyén volt minden. Számomra maximálisan visszaadtad azt a hangulatot, amit akkor éreztem, mikor először olvastam tizenkét évesen a trilógia befejező részét. :)

Kulcsok: 10 pont (4+3+2+1)
Az idézeted remekül átérződött a sorokból, tetszett, ahogy beleszőtted és bár te is azok közt vagy, akik szó szerint beletették a történetbe a kapott szavakat, nálad éreztem először azt, hogy nem zavar. Galadriel szájából természetesnek hangzott ez a mondat, szépen beleilleszkedett a történetbe, sőt igazából egészen a második elolvasásig nem tűnt fel, hogy az ott szó szerint az idézet volt. (Ennek persze lehet az oka az is, hogy először hajnalban olvastam el a történetedet és akkor annyira magával sodort, hogy sok-sok apró részletet csak második nekifutásra, frissebb aggyal fogtam fel, értettem meg.)
Aragorn szintén teljesen helyén volt, a történet körülötte forgott, beleláthattunk a lelkébe, a gondolataiba, és ami különösen tetszett, hogy a novella rövidsége ellenére is meg tudtad villantani a fejlődését is, azt, hogy miként jutott el idáig.
A másik két kisebb kulcsod is maximálisan a helyén volt, Aragorn lojalitása átitatta a novella minden porcikáját, teljesen élővé varázsolta. A tükör is nagyon jól illeszkedett a történetbe, tetszett, hogy nem csak megemlítve került bele, hanem tényleg, igazán szerves része lett az egésznek, gyönyörűen belesimult az eseményekbe.

Karakterek: 5 pont
Aragorn olyan volt, amilyennek én a könyvekből emlékszem rá és ez nagyon tetszett. Valahol egy idézetben olvastam egyszer, hogy igazán szeretni és a szerelemtől szenvedni csak egy érett férfi tud és hogy ez mennyire igaz, azt ez a történet (is) gyönyörűen és tökéletesen bebizonyította. Tetszett, ahogy megjelent Aragorn karakterében az a keménység, ami a filmben talán annyira nem, de a könyvben teljesen benne van, amit a vándorlással és önostorozással töltött évek faragtak bele a személyiségébe. A kötelességtudat, a lojalitás és mellette az önzés, a nagy eszmék mögé rejtett önös akarat mind-mind emberré tették, élő lélegző karakterré, akivel teljesen azonosulni tudtam.
Na és persze a másik kulcsszereplő, Galadriel. A Büntetés Angyala jutott eszembe. Az örök életű szépség, akiben mégis ott rejtőzik az a türelmes kegyetlenség és tisztánlátás, ami a tündék sajátja. Amit az előző történetből hiányoltam Thranduil karakteréből az itt mind megjelent. Különösen tetszett a kettősség, hogy Galadriel nem mondta ki, hogy ez tulajdonképpen egy büntetés, ráhagyta az esendő, saját sebeiből vérző és szenvedő emberre, hogy döntsön a szándékai felől. Ajándék vagy átok − a kétség amit Galadriel meghagyott csak még sajgóbbá tette a keretet, amit a történetnek adtál.
Végül pedig Haldír; bár csupán egy emlékben jelent meg, engem teljesen megvettél. Szerettem mind a valódi emlékben megjelenő személyiségét, mind pedig a vágyálomban kovácsoltat, mindkettő nagy hihetőre, élőre sikerült. Oké, kicsit talán emberibb volt, mint amilyennek egy tündét képzelnék, nem volt meg benne az a másság (nincs rá jobb szavam) amit Galadrielben olyan jól elkaptál, de szerintem ez nála belefér, hiszen Haldír még egészen ifjúnak számít a tündék közt, a könyvek alapján nagyjából Legolasszal lehet egyidős, aki maga sem egy matuzsálem. :p (És ha még így is kötözködni lenne kedvem, hát kinn volt az OOC figyelmeztetés, de nincs ilyen szándékom.)

DaeMoon 2015.07.17 15:28:30

Cselekmény: 5 pont
Azt a jelenetet gondoltad tovább, aminek a megváltoztatásáért a leginkább haragudtam annak idején Peter Jacksonra, és amit azóta sem tudtam megemészteni. Haldír halála nekem mindig fájó pont lesz, utálom érte azt, aki kitalálta ezt a módosítást és nyugtat a gondolat, hogy a könyvben ez nem így volt. Mostantól viszont azt hiszem, ha megnézem a filmet ez a novella fog eszembe jutni a Helm Szurdokról. ^.^
Gyönyörűen keretbe foglaltad az egészet. Nálad is csak azt tudom mondani, hogy a lüktetés, a történet arányai, ahogyan összesimult a múlt, a jelen és a képzelet gyönyörű volt, egyáltalán nem törte meg a történet ívét a visszaemlékezés, ugyanúgy élt minden pillanat. Ez pedig egy ennyire rövid írásnál különösen fontos, nehéz eltalálni, hogy csattanó is legyen és tényleg végig fenntartsa az emberben a várakozást. Számomra különös volt, hogy a katarzis pillanata nem a történet végén volt, hanem még valahol kicsit hamarabb, amikor a múlt megváltozott és valami olyanná olvadt át, ami sokkal inkább megadta nekem, olvasónak a vágyott tetőpontot, a megnyugvást. Aztán persze ezt Galadriel ellopta és ott maradt valami különös sajgás, ami nem tölt el megnyugvással mégis remek lezárás. Igazából arra ingerel, hogy újra és újra elolvassam a történetet azért a pillanatért, amit aztán Galadriel mindig eloroz Aragorntól és ott hagyja a saját felszított bűntudatával.

Stílus: 5 pont
Van egy nagyon erőteljes tippem, hogy ki lehetsz, már a leírás elolvasása után ott motoszkált bennem, hogy én ezt az írót biztosan ismerem és olvastam tőle. Aztán persze mindig benne van a pakliban, hogy mellé lövök, ért már ilyesmiben nagy meglepetés. De akár tévedek, akár igazam van, az biztos, hogy imádtam minden sorodat, minden szófordulatot, minden hasonlatot, leírást, párbeszédet. Mindig megkísért a sárga irigység, mikor ilyen remek történetet olvasok, de közben vigyorgok is, mint a vadalma.
Amit egyébként külön kiemelnék, azok a párbeszédek. Én személy szerint a jó párbeszéd megírását tartom mindig a legnehezebbnek, ezen szoktam mindig szenvedni, de nálad minden mondat és szó a helyén volt, ráadásul különösen tetszett, hogy a két szereplőd stílusa átérződött a szavaikon is, meg volt a karaktere a beszélgetésüknek, ami nekem mindig fontos szempont.
Ó és még valami: a megmásított emlék jelenete, hát hogy is mondjam: elvarázsoltál. Szerintem nagyon kevesen tudnak ilyen érzékletesen és szépen erotikus jelenetet írni, hosszú idő óta ez volt a leggyönyörűbb ilyen jelenet, amihez szerencsém volt. Lassan elkoptatom ezt a szót, de imádtam. * - *

Szubjektív: 5 pont
Ahogy azt már a kezdetekkor előre bocsátottam; imádom ezt a történetet, abszolút a kedvenceim között van minden szempontból. Tudom, tudom, elfogult vagyok, de hát nincs mit tenni, akkor is nagyon-nagyon szurkolok, hogy ez a novella kerekedjen ki győztesen az összesítésből, mert nagyon megérdemli a győzelmet. Nekem teljesen beette magát a bőröm alá, fáj, de köszönöm.

Minden szempontból le a kalappal, alig várom, hogy kiderüljön, eltaláltam-e ki vagy kedves Író és név szerint is gratulálhassak! :*

DaeMoon, Kritika Klub
(A Merengő fórumán megtalálhatsz minket. ^.~)

DaeMoon 2015.07.17 01:16:05

Kedves Szerző!
Nagyon vártam, hogy eddig a történetig elérjek, érdekes volt nagyon a felvezetés és nagyon jó a főkulcsod, de be kell valljam, én nem egészen azt kaptam, amire vártam, amit szerettem volna. Persze ettől még nem mondom, hogy rossz a történeted, mert egyáltalán nem lenne igaz ilyesmit állítani (végig nagyon is lekötött, érdeklődve vártam, mi fog kisülni ebből a helyzetből), de ezt mindenképp le szerettem volna írni még a pontok kiosztása előtt.

Eredethűség: 4 pont
Annak ellenére, hogy az idegen a tündékre, azok életére volt kíváncsi ebből nem sokat láthattunk, az erdő képe volt mindössze, amit felvillantottál, de azt sem állítanám, hogy túl bőkezűen. Vagy legalábbis én így éreztem. Amit viszont megmutattál, az kétségtelenül illeszkedett a világhoz, a holdfényszirom különösen tetszett, elképzeltem, milyen látvány lehet egy ilyen virágtenger és aww~ Hát én is szívesen bemerészkednék a mélyére és leheverednék közé, hogy kiélvezzem az érzést, teljesen egyet tudok érteni a Kis Kopasszal. ^.^

Kulcsok: 5 pont (0+3+1+1)
Hát ezzel is úgy vagyok, mint az eredethűséggel; adtál is belőle valamennyit, meg nem is. A legkönnyebbel kezdem: a titkos kulcsod meg volt, szerintem jó helyen használtad, fel érdekesen szőtted bele az egészbe, nem éreztem azt, hogy csak azért jelenik meg, mert muszáj megjelennie. A köré kerekített szemrehányást mondjuk nem igazán értettem, jó dolog a könyörületesség no, de azért egy királytól mégse várjuk már el, hogy maga lát el minden elé keveredőt… Na mindegy, biztos én vagyok gonosz, de akkor is Thranduil álláspontjával értettem egyet ebben az esetben.
Thranduil mint kulcs szintén rendben volt, a történet róla szólt, ő állt a középpontban, körülötte forogtak az események. Mondhatni duplán is teljesítetted a feladatot, ha Kis Kopaszt is Thranduilnak tekintjük. :)
Amivel gondom volt, az a másik két kulcs. A kevélységet éreztem, hogy le akarod nyomni a torkomon, elég sokszor kihangsúlyoztad, hogy Thranduil mennyire kevély, nekem mégsem jön át egészen az ügy. Egy király szükségszerűen uralkodik, lehet itt liberalizmusról meg egyenlőségről beszélni, meg hogy ereszkedjen le a néphez és legyen egy közülük, de ha valaki uralkodik, annak a felelősség ott a vállán, olyan súly, amit senki más nem vehet át, amit viselnie kell. Ez pedig (szerintem) együtt jár azzal, hogy szükségszerűen felülemelkedjen a tömegen, máshogy lásson, érezzen, tapasztaljon, mérlegeljen és döntsön. Ez még nem kevélység, legalábbis az én szótáramban. A tündék felsőbbrendűségét viszont jól érzékeltetted, remekül megjelent, hogy Thranduil (ahogy szinte minden tünde) jobbnak tekinti magát a többi fajnál, erre mindenképp jár az egyik pont.
Végül pedig a fő kulcsod. Ennek kellett volna a leghangsúlyosabban megjelennie, de én szinte egyáltalán nem éreztem, hogy áthatná a történetet. Egyszer beleírtad szó szerint és mintha ezzel le is tudtad volna. Nem éreztem azt, hogy itt bárki az igen és nem, az igazság és hazugság határán egyensúlyozna, a Kis Kopasz is kimondta, amit gondolt. Thranduil is meglepően egyenesen beszélt, nem „ködösített” ahogy egy tündétől akár joggal elvárhattuk volna. Pedig lett volna lehetőséged mindezt belevinni, hiszen az elején még azt írtad, az idegen Thranduil tanácsát szeretné kérni, aztán valahol ez a tanácsadás elcsúszott idegenvezetésbe és a kulcsoddal együtt elsikkadt. Sajnálom, de nekem ez így borzasztóan kevés volt ilyen formában.

Karakterek: 2 pont
A Kis Kopaszról nem sokat tudtunk meg; Miért épp most került elő? Ha ő Thranduil „jobbik fele” ahogy állítja, akkor hogyan is született és egyáltalán miért? (Thranduil azért nem olyan rossz, gonosz vagy épp kegyetlen, hogy a lelke csak úgy meghasadjon.) Miért tűnt el a végén és ha már ő a jobbik fél, miért nem állta a szavát?
Thranduil másfelől szintén elég felületesre sikerült, bár kétségtelenül volt néhány remekül elkapott pillanatok a novellában, amikor valóban uralkodóként viselkedett. (Például az a bizonyos gyógyításos jelenet felelevenítése.) Ettől függetlenül számomra inkább emberi lett, lobbanékony, dacos, szinte éretlen gyerek olykor-olykor, pedig ez a karakter nagyon nem ilyen Tolkien világában. Egy büszke király, aki korok óta a trónon ül, egy nemes tünde aligha viselkedik így, legalábbis az én fejemben nem igen fért meg az a − sokszor tényleg szinte kicsinyes gyerekként viselkedő − karakter, akivé te tetted azzal az uralkodói képpel, ami a fejemben él. És sajnos elhitetni sem tudtad velem, hogy lenne bármi oka ilyenné válni, így viselkedni. Meglehet, én vagyok kötözködő, de nekem egy OOC figyelmeztetés nagyon hiányzott a történet elejéről… :/

DaeMoon 2015.07.17 01:23:39

Cselekmény: 2 pont
A történet ritmusa nagyon tetszett, egészen a legvégéig, ott hirtelen csak pislogtam és visszatekertem, hogy nem hagytam-e ki egy-két jelenetet mégiscsak. Talán kifutottál az időből? Mert a szószámodba még belefért volna az a pár jelenet, így azért rettentő hirtelen lecsapott lett a vége, bár nagyon szép jelenettel zártól. A korábbi pont esetén említett kérdések mellett azonban sok más kérdőjel maradt számomra, a legnagyobb (bár lehet ismét csak nekem nem jött át az üzenet) hogy milyen leckét is kapott akkor végül a király. Mármint a szánkba rágotton kívül, hogy elveszíthet mindent, ami kedves neki, ha nem lesz alázatosabb a Kis Kopasszal. (Amire még mindig nem egészen jöttem rá, miért is kellene egy nagy múltú nép uralkodójának annál inkább megaláznia magát, minthogy idegenvezetőül szegődik egy látszólag jött-ment akárki mellé… No de mindegy is.) Az utolsó előtti részben azt mondtad, Thranduil a végén még hálás is lesz a leckéért, aztán mintha átugrottad volna magát a leckét, a Kopasz felszívódott és puff, a virágok meg előkerültek. Hát… Az biztos, hogy meglepő fordulat volt lezárásnak, de azért ugyanúgy meglopva érzem magamat, mint Thranduil, ígértél valamit és nem gondolnám, hogy megkaptam, pedig lelkiismeretesen végigolvastam a novelládat. Kétszer is.

Stílus: 2 pont
Tőmondatok. Tudom, ez az én hülyeségem. Mégis zavartak. Nagyon. Márpedig nálad aztán igazán burjánzott a tőmondatok tengere, nagyon sokszor éreztem azt, hogy akár három vagy négy, pár szavas kis mondatocskát is összevonhattál volna egyetlen eggyé, amitől az olvasás legalábbis (nekem) ezerszer gördülékenyebb lett volna.
A másik problémám a cím volt. Láss mögé! Minek? A kő titkának? Vagy a Kis Kopasz titkának? Igazából Thranduilnak egyikkel sem kellett nagyon erőlködnie, mert maga a jobbik fele elég hamar lelőtte a poént. Ha magától jött volna rá valamilyen úton módon, hogy a Kis Kopasz elvileg az ő „elveszett jobbik fele”, akkor még csak-csak érteném a cím választást, vagy ha a kő titkát ő maga fejti meg, de így nekem nem igazán illeszkedett egymáshoz a novella és a címválasztás.

Szubjektív: 3 pont
Sajnálom, biztosan kemény voltam, pedig becs’szó, két napja ezen a véleményen ülök, hogy ne legyek nagyon undok és valahogy diplomatikusan fogalmazzak. Ez sajnos nem az a történet volt, ami a magamfajta olvasót éri el. Persze biztosan az is közrejátszott abban, hogy nem tudta belopni magát a szívembe a novellád, hogy rettenetesen szeretem a tolkieni tündéket minden távolságtartásuk, elérhetetlenségük és (hát használjuk jobb híján ezt a szót) kevélységük ellenére, te pedig ezt a fajta viselkedést mindvégig próbáltad rossz dolognak beállítani. Márpedig ez a viselkedés szerintem egyáltalán nem „rossz”, egyszerűen a korukkal jár és azzal, hogy az évtizedek, századok alatt mennyi mindent megtapasztalnak, látnak, átélnek.
Tudod, olvasás közben mindvégig ugyanazt éreztem, mint amikor leülök szerepjátékozni fiatalokkal, akik keveset játszottak még és megpróbálnak ők tündét hozni. Ez az a nép, akik nem férnek össze az emberi értékrenddel, szemléletmóddal, mert ők valami mások, valami bölcsebbek és megragadhatatlanabbak. Kicsit úgy érzem, te is ebbe a hibába estél, nem tudtad Thranduilt igazán megragadni olyannak, amilyennek Tolkien őt és a tündéket megalkotta, vagy legalábbis amilyennek én látom őket a könyvek alapján. Hozzá teszem, hogy én sem véletlenül nem próbáltam még soha tündét kijátszani, szerintem az egyik legnehezebb dolog őket jól megformálni. Ennek fényében pedig mindenképpen elismerésem, hiszen bátor dolog volt vállalkozni egy Thranduil központú történet megírására. Biztos vagyok benne, hogy lesznek még itt (vagy később Merengőn mondjuk) olyanok, akiknek épp ez a történet fog tetszeni úgy, ahogy te megálmodtad és papírra vetetted. Ez sajnos nem én vagyok, de mindenképp köszi, amiért bevállaltad ezt a szereplőkulcsot és megírtad a történetedet! :)

DaeMoon, Kritika Klub
(A Merengő fórumán megtalálhatsz minket. ^.~)

DaeMoon 2015.07.17 01:41:56

(Ui: És bocsánat a rengeteg nyelvtani hibáért, beütött a hajnali véleményezés hatása... XP Kijavítva újraküldeni mindenesetre már lusta vagyok, meg aztán a szervezőket sem szeretném ezzel szívatni, de utólag is bocsi, hogy ilyen béna vagyok. Ja és az a 'liberalizmus' leginkább 'demokrácia' akart lenni, azért a bakiért külön bocsi... X'D)

DaeMoon 2015.07.14 23:36:06

Kedves Szerző!
Igazán kedves, szívmelengető írást kaptunk tőled. Bár úgy fogtam hozzá az olvasáshoz, hogy „Na, megint egy olyan főhős, akit nem igazán csípek”, szinte sajnáltam, hogy a végére értem ennek a kis írásnak, a gyerek Frodó tüneményes lett, teljesen beette magát a szívembe a végére. :D

Eredethűség: 5 pont
Szerintem teljesen megfeleltél ennek a kritériumnak, a történet szépen illeszkedett a tolkieni világba, a hobbitok mindennapjainak hangulatát pedig remekül elkaptad és át adtad nekünk is, ráadásul igazán különleges szemszögből. :)

Kulcsok: 10 pont (4+3+2+1)
Örülök, hogy nem használtad fel szó szerint a főkulcsodat, mert így teljesen nyugodt szívvel tudok maximum pontot adni erre is, számomra teljesen átjött az idézet karaktere és a mondanivalója a sorok közül is, egyáltalán nem volt hiányérzetem. ^.^ Az pedig különösen tetszett, ahogy belecsempészted az arany iránti vágyat az idézetből a troll kincsin és Frodó tervezgetésén keresztül, nálam ezt abszolút telitalálat volt. :D
Szintén nagyon tetszett, ahogyan a szereplődet használtad, Frodó volt a középpontban, ráadásul adott egy különleges ízt és bájt az egésznek, hogy kisgyerekként „használtad” a szereplődet.
A zsebkendő szintén pipa, rendben volt, a vége felé már kezdtem aggódni, hogy ezt kifelejtetted, de pont jó helyen szerepelt végül, megvolt a maga szerepe, jelentősége és nem is volt túl direkt. A tulajdonság szintén nagyon megfogott, abszolút lenyűgöztél azzal a kettősséggel, ami a kis Frodó többször is megjelenő játékos rejtőzködése és Bilbó sokkal felnőttebb, mélyebb rejtőzködése, titkolózása közt feszült. :D

Karakterek: 5 pont
Ahogy már korábban is írtam, a kis Frodó teljesen levett a lábamról, ebben a rövid novellában sokkal-sokkal jobban megszerettem őt, mint Tolkien egész trilógiájában. X) Tetszettek az apró, gyerekes vonások, mint a tökös lepény história, vagy a bújócskánál, ahogy egy fára mászó tündéhez hasonlította magát gondolatban.
Bilbó szintén nagyon jól sikerült, bár neki nem láthattunk a fejébe, mégis nagyon szépen érzékeltetted, hogy vajon mi mehet végben benne és milyen kapcsolat fűzi őt az unokaöccséhez. Akit kicsit gyengébbnek éreztem, az Gandalf volt, ő nagyon háttérbe szorult a két hobbit mellett, elég jellegtelen lett, a mellékes szürkeeminenciás, de végül is a szerepét betöltötte és itt nem is rajta volt a hangsúly, szóval emiatt végül úgy döntöttem, pont levonás az semmiképp nem jár. :D

Cselekmény: 5 pont
Ahhoz képest, hogy milyen rövidke volt ez a novella, jó sok mindent sűrítettél bele, mégis sikerült megoldanod, hogy ne hasson kapkodónak vagy zsúfoltnak az összhatás. A tempója nagyon jó volt, bár bevallom, akadt egy-két pillanat, ahol már-már átugrottam pár bekezdést, hogy hagyjuk már a bevásárló lista részletes taglalását és haladjunk, de visszatekintve mégis úgy érzem, hogy jó volt ez így. Végtére is, ez a hosszas bevásárlás is az ételimádó hobbitokhoz tartozik, jól van ez így. :D

Stílus: 4 pont
Itt nem fogsz szeretni, de muszáj azt mondanom, hogy nekem túl sok volt a tőmondat. Értem én, hogy egy gyerek szemszögéből írtál, akitől végül is miért várnánk nagy monológokat és kacifántos fogalmazást, de… Na mindegy, ez az én szám íze, nekem rontotta kissé az olvasás élményt, köztudottan a barokk körmondatok, szóképek és allegóriák megszállottja vagyok. ^.^” Ettől függetlenül nagyon élvezetesen és könnyeden írsz, mindvégig olvastatta magát a novella és ez is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy ennyire a szívembe tudtam zárni a főszereplődet. :)

Szubjektív: 5 pont
Kedves, aranyos novella volt, jóleső kis esti olvasmány. Ahogy azt fentebb is említettem, teljesen egyéni hülyeség, hogy a tőmondatok száma nekem a „túl sok” kategóriába esett és ezért egy picit zavarni kezdett a vége felé. Először emiatt bevallom, le akartam vonni itt is egy pontot nem csak a stílusnál, de mivel a kulcsokkal (főleg a hangulat kulccsal) annyira levettél a lábamról és sikerült megszerettetned velem Frodót (ami nem kis eredmény, komolyan mondom!) úgy döntöttem, nem leszek szőrös szívű. Úgyis teljesen fluff hangulatba kerültem ettől az írástól, úgyhogy üsse kavics!

Nagyon nagy köszi, hogy megírtad nekünk ezt a bájos kis mesét!
DaeMoon, Kritika Klub
(A Merengő fórumán megtalálhatsz minket. ^.~)

DaeMoon 2015.07.13 23:56:10

Kedves Szerző!
Azt a mindenit! * - * Ez pontosan az a fajta történet volt, aminek az első szavától az utolsóig borsódzott a hátam. Teljesen levettél a lábamról, gratulálok! * - * (És már nagyjából fél órája azon merengek, mit is kellene írnom, hogy ne minden pontnál csak annyi szerepeljen: „Szuper volt ez is!” :p)

Eredethűség: 5 pont
Megkönnyebbülés, hogy kitetted az AU-t így aztán teljesen nyugodt szívvel mondhatom, hogy maximálisan eleget tettél ennek a pontnak. Az emlékekben látott jelenetek tökéletesen illeszkedtek ahhoz a törpevilághoz és kultúrához, amit Tolkien atyánk felvázolt, az összekötő, túlvilági jelenetek pedig szintén tökéletesen beleilleszkedtek a hangulatba, hihetőre sikerültek. ^.^

Kulcsok: 10 pont (4+3+2+1)
A fő kulcsod zseniálisan végigvonult a történeten, az pedig különösen tetszett, hogy nem szó szerint erőltetted bele az idézetet, hanem szétszedve. Ettől sokkal természetesebben hatott, főleg, miután kiderült, hogy az Idegen egy egykori tünde; belőle teljesen kinézem az ilyen fogalmazást. :) Ugyancsak parádés volt a tulajdonság kulcsod megjelenése, gyönyörűen végigvonult a történeten Thrór elkorcsosult mivolta.
A szereplő kulcsra szintén nincs panaszom; a törp király szemszögéből láttuk az eseményeket, megismerhettük őt és teljes egészében róla szólt a novella. A jelenbeli és egy kicsit a múltbeli énjéről is. (Bár azért elég ijesztő belegondolni, hogyha ebben az életében már kijavította a múltbeli énje hibáit, akkor vajon miféle eltorzult egy lény lehetett egy még korábbi életében. ^.^”)
Ami pedig nagy-nagy piros pont és szívem szerint sokkal, de sokkal több pontot adnék rá, mint egy, az a titkos kulcsod. Engem teljesen zsebre tettél vele és jaj, de mennyire örültem, hogy nem torpantál meg ott, hogy egy ilyen tőr ölte meg Thrór feleségét! Imádtam azt a kis csavart, amit az utolsó mondattal vittél a történetbe.

Karakterek: 5 pont
Thrór ennél részletesebb nem is lehetett volna, nagyon szépen festetted meg őt, anélkül, hogy direktben jellemezte volna magát, ami (sajnos) első szám első személyű elbeszélésnél elég gyakran előforduló „baki”, vagy legalábbis idegesítő jelenség. Az pedig nálam különösen bejött, hogy bár bizonyos szereplőkből csak nagyon keveset kaptunk (Thráin, Thráin felesége, Thorin) az ő jellemük is árnyalt lett, talán nem annyira, mint a nagy királyé, de egy-egy jelenettel, félmondattal mégis életre keltek, nem csak ott voltak mutatóba.

Cselekmény: 5 pont
Nagyon jó volt a történet ütemezése, semmi sem volt elnagyolt vagy túl részletekbe menő, épp annyit villantottál fel Thrór életéből és halálából egyaránt, amennyire szükség volt, amennyi a tempó és a hangulat megtartásához kellett és mint mondtam, a végén az az egyetlen mondatos csavar különösen szépen zárta a történetet, egyszerűen zseniális lett. ^.^

Stílus: 5 pont
Az elején kicsit megijedtem, mikor végigpörgettem a történeten, hogy lássam mi vár rám és szembesültem azzal, hogy mennyi aprócska jelenetből áll a történet, ami ráadásul még első szám első személyben is van megírva. Az ilyesmi általában (legalábbis tapasztalataim szerint) töredezett, szaggatott történetre utal és épp ezért ha a kettő együtt van jelen, általában azonnal elijeszt az olvasástól. (Ami kétségtelenül az én szegénységi bizonyítványom, de ez van. XP) Neked azonban sikerült megoldanod, hogy egyáltalán ne legyen ilyen érzésem olvasás közben. Le a kalappal. ^.^
A stílusod egyébként pont az a fajta, ami nagyon közel áll a szívemhez, jól esett olvasni elejétől a végéig, egyszer sem zökkentem ki és csak úgy faltam a sorokat, bekezdéseket. Alig vártam, hogy ki derüljön, hová fut ki ez a kis túlvilági lélekutazás.
A kedvenc részemet pedig még külön ki kell emelnem, mert ez már rögtön az elején megfogott magának: „Uraltam a teret. Ismertem a részeit, tehát ismertem a teljességét is, és amit ismersz, azt uralod.” − Teljesen magamra ismertem a gondolatban, ráadásul eszembe jutott, milyen egy-egy rendrakás után végignézni a lakáson. X) De egyébként szerintem napestig tudnám a hasonló „kedvenc részeket” idézgetni, gyönyörű képekkel, leírásokkal dolgoztál mindvégig. ^.^

Szubjektív: 5 pont
Említettem már, hogy imádtam? * - * Remélem, azért kellően érezhető, mert tényleg teljesen levettél a lábamról ezzel a történettel. :D Nem merném megtippelni, hogy ki rejtőzik az anonimitás mögött (Na jó, azért magamban mégiscsak megtettem… X3) de az biztos, hogy ha eddig még nem olvastam tőled valamilyen érthetetlen okból, akkor alig várom, hogy megtegyem, mert ezzel a novellával teljesen felcsigáztad a kíváncsiságomat. ^.^

Köszönöm a csodálatos történetet és a remek élményt, sok-sok szép pontot! :*
DaeMoon, Kritika Klub
(A Merengő fórumán megtalálhatsz minket. ^.~)

DaeMoon 2015.07.13 16:57:15

Kedves szerző!
Bár Bilbó igazán nem tartozik a kedvenc karaktereim közé, tőled egy igazán aranyos kis történetet kaptunk róla, kellemes olvasmány volt így délutánra és (számomra, későn becsatlakozóként) remek indítás. ^.^

Eredethűség: 5 pont
Igazi „akár így is lehetett” történetet kaptunk, a világba nagyon szépen illeszkedett. Épp ezért azon az AU figyelmeztetésen még mindig csak vakarom a fejemet, nem igazán tudtam rájönni, hogy mire is érthetted, hiszen szépen elkaptad a tolkieni világot. Különösen tetszett a hobbitok modora a párbeszédeknél, nagyon hangulatos lett tőle a novellád, még ha néhol már-már a szájbarágós határon egyensúlyozott nekem egy-két dolog, na de erről mindjárt kicsit lentebb. :)

Kulcsok: 8 pont (3+3+2+0)
Bevallom, a fő kulcsod felhasználása egészen addig tetszett, amíg nem hangzott el szó szerint, azon a ponton már a fejemet csóváltam, hogy milyen kár, erre így már jó szívvel nem tudok max pontot adni. Sajnálom, de az ilyen szájbarágós dolgok (ráadásul kétszer is?) nálam nagyon mellé lőnek, tudom, ez szubjektív dolog, de… Hát az a fránya fölöttes énem csak nem hagyja, hogy itt le ne vonjak egy pontocskát.
Bilbó mint szereplő ellenben teljesen rendben volt. A novella rá fókuszált, az ő érzései, helykeresése volt a mozgatórugó ezt nagyon szépen bemutattad és közben nem nyomta őt el Bódi sem. Ugyancsak helyén volt a bölcsesség kulcs, szépen beleszőtted az egész novellába. :)
Amivel megint bajba voltam a tündérköpeny, szívem szerint azért a pont felét megadnám (de hát egy pontot nem lehet felezni a szabályok szerint). Tudom, az volt a szabály, hogy elég beletenni, nincs is ezzel gond, de itt is átesett a dolog a ló rosszabbik felére; túlzásba vitted, a szánkba rágtad, méghozzá olyan alaposan, hogy a végére szívem szerint csak azért is kiköptem volna. Úgyhogy ismét az a nyüves felettes én, de itt is muszáj pontot vonnom, a saját lelki nyugalmamért.

Karakterek: 5 pont
Mint mondtam, Bilbó nem épp a szívem csücske, de itt teljesen szerethetőnek mutattad be, a végére egész megkedveltem a kisfickót. Bódi pedig különösen tetszett, a pöfékelő, fecsegős, kalandra vágyó mégis inkább csak otthonülő hobbit szerepét hozta, méghozzá hitelesen és teljesen szerethetően. A vakondos histórián teljesen kidőltem, zseniális kis mini-mese volt a történeten belül. :D

Cselekmény: 4 pont
Itt eléggé zavarban vagyok, egy alig több mint kétezer szavas novellától ugyanis aligha várhat az ember bonyolult cselekményt, nekem mégis van némi hiányérzetem. Aranyos volt, bájos, szépen összeszedett egyetlen olyan bakival, amin még mindig mosolygok magamban, de… Ennyi, se több, se kevesebb. És hogy mi volt az a baki? A történet vége felé írtad (nagyjából a két harmadánál) hogy ebédre gyűlnek a hobbitok, aztán Bilbó és Bódi váltott még néhány mondatot és máris este van, szálingózik el a jónép és Bilbó is menni készül? Oké, értem én, hogy ráérős népek ezek a hobbitok, pöfögnek kettőt-hármat (hatot-nyolcat) két mondat közt, na de hogy egy délután rámenjen egy rövidke beszélgetésre? Azt hiszem, itt kicsit elkeveredtél az idővel, vagy legalábbis érdemes lett volna egy fél mondat erejéig érzékeltetned menet közben, hogy mennyire múlik az idő.

Stílus: 3 pont
Na itt voltam igazán bajba! Egy-két mondatnál (már elnézésedet kérem) egészen olyan érzésem volt, mintha google fordító szövegét olvasná. O.o Főleg a szórend volt, ami számomra teljesen idegen volt néhol, különösen ez a félmondat volt, amibe belefájdult a fejem is: „A mostani csak egy esküvői meghívó volt, amire szándékában állt nem elmenni[…]”. Nos, hogy egykori magyartanáromat idézzem: „A macska meg fel vagyon menve a fára?” Ez így nagyon, de nagyon idegenül hangzik, s bár erős gyanúm, hogy csak hangsúlyozni akartál ezzel a furcsa szósorrenddel (Ugye? Kérlek, mondd…) máskor inkább maradjunk annyiban, hogy „amire nem állt szándékában elmenni”, vagy valami hasonló, ami nem kaparja még egy olyan nyelvtani analfabéta dobhártyáját is, mint amilyen én vagyok.
A másik dolog: rengeteg volt a szóismétlés, számomra már tényleg a zavaró kategóriába esett a számuk, főleg egy ennyire rövid írás esetében. Bár a „pipafüves pipájának” kifejezésen még mindig somolygok, az biztos, hogy van egy sajátos csengése, ami rím faragásra készteti az embert. X)
A párbeszéden még kicsit direktek voltak, néhol nekem túlságosan is szócsőbe mentek át a karakterek és életszerűvé váltak, de ezt szerencsére egészen elfeledtette velem a modoruk és a leírások aránya, nagyon olvasmányosan és szépen írsz. :)

Szubjektív: 3 pont
Mindenképpen kellemes élmény volt az olvasás és számomra remek nyitása a kihívásnak. Viszont sajnos, akármennyire könnyed és megszerethető történetet alkottál, ez nem az a fajta, ami különösebben maradandó nyomot tud hagyni bennem, nem hiszem, hogy valaha elővenném újra elolvasni. Ettől függetlenül köszönöm az élményt és kívánok neked további sok szép pontot! :)

DaeMoon, Kritika Klub
(A Merengő fórumán megtalálhatsz minket. ^.~)

DaeMoon 2015.05.07 15:46:48

Köszönöm szépen...
...a szervezőknek a szervezést, a csodás csapattémákat és a szép bannereket.
...az olvasóknak, hogy itt voltak, véleményeztek és jól érezték magukat. :)
...a szerzőtársaknak pedig a sokszínű, izgalmas és csodás olvasnivalókat. :D

Remélem, senkit nem hagytam ki a sorból. :) Köszönöm azt is, hogy itt lehettem, jó szórakozás volt megírni a történetemet és tényleg sok fantasztikus olvasnivalóhoz volt szerencsém. Gratula a győztes csapatnak, nagyon megérdemeltétek, Assa neked pedig különösen, mindkét történeted csodálatos lett! (Kicsit sajnálom, hogy csak az egyikért kaptál végül díjat, de üsse kő, attól nekem még a Draco Pan volt a kedvencem és kész. :p)

Virtuális ölelés mindenkinek és remélem, a hatodik alkalommal is találkozunk! :*
DaeMoon

DaeMoon 2015.04.16 13:52:14

Kedves Író!

Hm… Azt hiszem, én leszek a véleményezők közt a kakukktojás, bár nagyon sokat merengtem ezen a történeten. Az elejét imádtam, az az otthontalanság érzet az egész szorongás és ahogyan ezt Draco megélte nagyon jól volt megírva. Tökéletesen elkaptad a hangulatot és vittél magaddal engem, olvasót is. Aztán jött Draco szökése és attól fogva végig az járt a fejemben, hogy „Ne, ne, ne, ezt most miért? TT.TT” Lehet, hogy csak én vagyok ezzel így, de számomra ott kellett volna befejezned ezt a novellát és szépen az élén abbahagyni, nyitottan, mikor Draco elindul az új élete felé. Aztán az olvasóra bízd annak eldöntését, hogy vajon tud-e majd élni az eséllyel és azzal, amit Piton addig megtanított neki. Nem a sorokban, amiket megírtál addig a pontig, hanem a sorok között, azokat a dolgokat, amiket nagyon szépen és finoman érzékeltettél. A könyörület, a ravaszság, az áldozathozás és hogy a látszat mögé kell néznie, túl az orrán, mert csak akkor látja meg, hogy mennyi lehetőség van előtte nyitva a látszólagos tehetetlenség ellenére.

Végül mégis visszajöttem és elolvastam az egészet, mert kíváncsi voltam, mi lesz a te befejezésed, de… Hát nem tudom. A történet második fele tele volt kapkodással, mivel szépen van kivitelezve az egész nem hinném, hogy az időből futottál ki, inkább a szószámból, hiszen (ha jól néztem) ez eddig a leghosszabb történet a kihíváson és erőteljesen közelít a felső limithez. Mégis savanyúan fejeztem be az olvasást, pedig tényleg azt hittem, hogy ez a novella is egyike lesz az új kedvenceimnek. Így végül nagyon nem az, bár voltak zseniális ötleteid. Például az, hogy Dracónak mugli önvédelmet (is) tanított Piton, vagy a legilimenciás rész. Főleg az utóbbi a hóval, a fűvel és az egész elképzelés ötletességével. Ugyanakkor ott a rengeteg logikátlanság a történet második felében, amivel nem tudok mit kezdeni. Az például számomra tökéletesen érthetetlen volt, hogy miért maradt például hátra épp Luna és Hermione Dracóval és Harryvel, ha Ront, Seamust és Deant harcolni küldte Dumbledore. Harry még oké, értékes sakkfigura, rendben. A többiek élete/biztonsága miért is ér többet, mint azoké, akiket harcba küldtek? A fiúk feláldozhatóak a lányok meg nem, vagy csak önkényesen így döntöttél, mert ezt a két karaktert történetesen szereted? Fogalmam sincs, tényleg, ez számomra teljesen értelmetlen volt, ahogy az is, hogy Draco mondott egyetlen mondatot Dumbledore professzornak (amit még csak erős érvnek se neveznék) és az öreg hirtelen máris elengedte mind a négy fiatalt harcolni? Nem mellesleg; Harry mióta is vár engedélyre, ha a barátai bajban vannak? Draco mugli módra küzd Bellával, mikor egy egyszerű, akár nonverbális átokkal megakadályozhatná, hogy bántsa Ront, hiszen a nő még úgysem tudja, hogy ott van egyáltalán mögötte. Miért is? Azon kívül persze, hogy így heroikusabb és látványosabb volt az egész és Ron álmélkodhatott egy sort, Draco képességein.
A történet második felével teljesen elvesztettel, mint olvasót, de hogy ne csak a rosszat mondjam és nyűgös kölöknek tűnjek, azért essen szó a jóról is. Az elején kívül, mert azzal megvettél, főleg a szökés előtti jelenettel ami Draco, Piton és a szekrényben rejtőző gyerekek közt játszódott le. Ezen kívül a karaktereket nagyon jól eltaláltad, szerintem Draco sem lett OOC. Vagy ha mégis kicsit annak érződne (mert mondjuk épp szőrszálhasogatáshoz lenne kedvem), hát annak az okait is bőségesen és remekül megmagyaráztad az elején a felvezetéssel és mindazzal, amit át kellett élnie. Ez mindenképp pozitívum volt azok mellett az ötletek mellett, amiket fentebb már írtam.

Sajnálom, ha most kicsit keménynek tűnök, de úgy éreztem, inkább leírom kereken azt, ami a bögyömet nyomja. Kicsit csalódott vagyok, mert tényleg megszerettem ennek a történetnek az első felét és hát a végén mégse úgy fejeztem be az olvasást, ahogy szerettem volna. Ettől függetlenül mindenképp gratulálok, mert látszik, hogy sokat dolgoztál ezen a novellán. :)

Üdv, DaeMoon (KK tag)

DaeMoon 2015.05.05 13:16:09

@Luthien Lovemagic: Szia! Upsz, bocsi, nem volt célom, hogy úgy érezd, a második fele "kuka" a történetnek. O.o Bocsi, bocsi, bocsi, ha így jöttek le esetleg a szavaim. (Már csak azért is, mert azért ilyet bárkinek írni elég szemét dolog lenne, főleg, ha már rászánta az időt az írásra... -.-") Na szóval, akkor finomítva: Inkább csak arra gondoltam, hogy ahhoz képest, mennyire mély lelki dimenziót vittél az elejébe, nekem ez hiányzott a második feléből. (Nyilván a szószám miatt, ahogy te is írtad valahol, valakinek.) Szóval még véletlenül se mondom, hogy a második fele kuka, csak azt, hogy nekem nem állt össze az eleje a végével a hangulat/hangsúly váltás miatt. (Amit lehet csak én érzékeltem így, de ez már ahogy te is írtad, az egyéni olvasási élmény része. ^.~)
Na, ezt mindenképp le akartam karmolni gyorsan, komment-piramis építés ide vagy oda. :D :*

DaeMoon 2015.05.05 13:41:11

@Luthien Lovemagic:
Építsünk, építsünk! :D *elszalad a játékkockáiért meg a legóért.* Egyébként nyugodtan áttérhetünk FB levelezésre (Bár a suli net tetű-lassan tölti be az oldalt) de elírások terén tuti nem tudok segíteni. XD Nekem egy se tűnt fel, a nyelvtan meg egyébként is a mumusom. :p
Dae

DaeMoon 2015.05.05 13:21:50

@SlytHay:

Drága Sly!

Upsz… X) Mondanám, hogy bánom, amiért idő előtt lerántottam magamról a leplet, de mégsem. :p Volt egy gyanúm, hogy ha olyasvalaki vetődik erre, aki már olvasott hasonlóan felépített novellát tőlem, annak nem lesz újdonság a dolog, de nem tudtam ellenállni a kísértésnek. ;) Örülök, hogy nálad ennyire pozitívan sült el. :)
Egyébként, ahogy már korábban is írtam egy másik vélemény esetén: a Dumbledore-ral kapcsolatos felvetés teljesen jogos, én bénáztam el, hogy a fejemben sokkal több volt, mint amit hajnalban papírra vetettem, szerintem mielőtt feltöltöm majd a merengőre pótlom azt az egy-két bekezdést, amit a last minute írás kapkodásában kifelejtettem. Ahogy majd egy második kör bétázásra is megkérem Eddyt, mert ami benne maradt hiba, az bevallom, mind az én saram; szegény így is az utolsó pár nap hajnalában kapta darabokban a javítanivalót és hát… Tudjuk milyen vagyok, no, csak „belepiszkítottam” még a bétázás után itt-ott a szövegbe, mielőtt beküldtem. XP
Azért örülök, hogy végeredményben tetszett ez a kis darkos próbálkozás, mert mire minden a helyére került nagyon megszerettem Pitont és az egész alapot. Bár az biztos, hogy most ismét jó ideig nem fogok ismét hozzányúlni, túl makacs karakter őkelme az én ízlésemnek. ;)

Ölel, Dae

DaeMoon 2015.05.05 13:24:02

@Virginie*:

Kedves Virginie!

Sajnálom, hogy számodra ennyire nem jött át ez a novella, de hát előfordul az ilyen, mások vagyunk, mást olvasunk ki a sorok mögül. Megsúgom egyébként, Lucius NEM a főbenjáró átkokra tanította meg Pitont ezalatt a három hónap alatt, ugyan! Legalábbis a célom semmiképp nem az volt, hogy ilyen triviális dolgot oktasson kedvenc szőkém, ennyi erővel akárkihez küldhette volna Voldemort Perselust. Ez csupán egy játszma piciny szeletének megvillantása volt részemről; Dumbledore és Voldemort játszmájáé. Tom az én fejemben már arra játszott, hogy Perselus miként lehet majd később az ő kéme, Dumbledore szintúgy. Két nagy mágus tologatta a sakkfigurákat és mindketten ugyan azt akarták: hogy Perselus megtanulja azt, amit csak egy Malfoy tud megtanítani. Hogyan legyen szenvtelen, rideg, távolságtartó. Mert Abraxas ennek a mestere és ezt tanította meg a fiának is, nem a sötét művészeteket. Arra ott vannak a tankönyvek. Sajnálom, ha ez nem érződött át a sorok közül, mögül. Bizonyára nekem kellett volna többet kifejtenem mindebből, talán belecsempészni még egy kicsit a Nagyok játékát az egészbe, ami a kis karaktereimet mozgatta, de hát ugye, amiről ők nem tudnak… Sajnálom, ha az olvasóknak sem jött át, de ez most már így alakult. Az biztos, hogy a Dumbledore-Perselus kapcsolat hátterét még majd merengős feltöltés előtt belecsöpögtetem a történetbe, ez valóban az én nagy hibám volt, egyszerűen kifelejtettem azt a pár bekezdést írás közben, végül a fejemben ragadtak a miértek. ^.^”

Egyébként az első, véleményedre írt válaszom elveszett és bár így bőven volt időm átgondolni, hogy ez egyáltalán leírjam-e, de csak böki a csőrömet (és főként a büszkeségemet), úgyhogy igenis megteszem. Már csak azért is, mert láttam, hogy több helyen is következetesen pontoztál le történeteket azért, mert tanítást és nem mentorálást vártál. Egy tanár oktat, új tudást ver a diákja fejébe, aki azt vagy megtanulja, vagy nem. Segít fejlődni. Egy mentor mellett pedig kibontakozhat a mentorált (aki nem feltétlenül diák!) a már meglévő tudását elmélyítheti, kamatoztathatja, megtanulja a lehető legjobban kihasználni, ami benne rejlik. Itt mentor és tanítvány csapat volt, nem tantó bácsi és diák csapat. Én legalábbis biztosan ebből a kettőből választottam (és azt hiszem, ezzel sokan mások is így voltak) máskülönben nem lettem volna itt. A csapattéma zseniális volt, a szervezők remekül kitalálták, kár hogy valahol félúton (többek számára) félrecsúszott a tanár-diák viszony felé a szempont a mentor-tanítvány viszony helyett. Ez van.
Ja és még egyszer kihangsúlyoznám, ezt még véletlenül se megbántásként írtam, vagy sértődésből.

Azért örülök, hogy a „hibák” ellenére valamennyire élvezni tudtad az olvasást, annak pedig különösen, hogy a karaktereket kellően kidolgozottnak találtad. Aggódtam, hogy (főleg Perselus) nem fogják tudni megnyerni az olvasókat, szóval jó látni, hogy nem így lett. :)

Köszönöm, hogy itt voltál, olvastál és pontoztál!
DaeMoon

DaeMoon 2015.05.05 13:24:32

@Bigfoot2:

Kedves Bigfoot!

Persze, hogy nincs harag, természetes, hogy van, aki másként értelmez egy történetet. Úgy fest, sokan tanító bácsi szerepet vártatok, hát ebbe belefutottam, ennyi. :) Fentebb, ha érdekel egyébként, kifejtettem már, hogy ebben a történetben nagyon nem a sötét varázslat oktatás lett volna a mentorálás, én egész másra gondoltam, mikor írtam. Ha érdekel, pillants bele abba, amit Virginie-nek írtam. ;)

Köszönöm, hogy itt voltál, olvastál és pontoztál!
DaeMoon

DaeMoon 2015.04.14 11:25:59

Kedves Író!

Kellemesen megleptél ezzel a novellával, épp ilyesmire volt most szükségem, pedig extra ritkán tévedek olyan íráshoz, ami a következő generációról szól. Talán ezért is nem esett le a történet elején, hogy Albus is mardekáros, csak valahol a hollós jelenet után jöttem rá erre az apróságra. Ami egyébként nálam totál telitalálat lett. Bár az animágus dologra már hamarabb rájöttem, attól kezdve került minden a helyére, hogy ez is leesett végre (és jó nagyot koppant. ^.^') és lett tökéletes az összkép. Fogalmam sincs, hogy ez gyakori csavar-e a következő generációs ficcekben (mármint, hogy Al mardekáros diák) vagy csak te mertél ilyesmit meglépni, de szerintem itt teljesen passzolt a dolog a történethez. ^.^
A másik, amiért imádtam ezt a novellát és ha máshová is felkerül egészen biztos repül a kedvencek közé, az Neville karaktere. Nagyon szeretem őt és igazából mindig volt is bennem egy kis tüske, amiért Rowling sokáig nem használta ki a lehetőségeket, amik Neville-ben rejtőznek, ezért tök jó, mikor egy fanficben előtérbe kerül. A te változatod engem teljesen megvett kilóra, remek tanárt faragtál belőle, élvezet volt olvasni az egész novellát és belelátni kicsit a felnőtt Neville fejébe. :D

Köszi az élményt, és gratulálok ehhez a szuper történethez! :)
DaeMoon (KK tag)

DaeMoon 2015.04.12 19:12:16

Kedves Szerző!

Nem vagyok valami nagy dramione rajongó (kerek perec kimondva: az anti-dramione tábort erősítem), de ez egy igazán aranyos történet lett. Bár ahogy írtad is, az OOC jelzés tényleg nem árott, főleg Draco esetében, de ettől még kifejezetten olvastatta magát az egész novellád, jókat mosolyogtam egyik-másik jelenten. :) Aminek pedig különösen örültem, hogy nem utáltam meg egyik karaktert se menthetetlenül, mire a történet végére értem, márpedig általában a dramione történetekkel épp az a nagy bajom, hogy valahogy nem veszi be a gyomrom azt, amivé a szereplők lesznek. (Bár tény, hogy őket összehozni a canon személyiségek megőrzése mellett igencsak érdekes kísérlet.) Itt viszont Hermione-t kifejezetten megszerettem, a repülős záró jelenet pedig oltárira sikerült! :D
Gratulálok ehhez a kellemes hangulatú kis novellához, mindent egybevetve meglepően élveztem az olvasást annak ellenére, hogy milyen szkeptikusan állok az egész dramione témához. ^.^

Ölel, DaeMoon (KK tag)

DaeMoon 2015.04.07 19:03:35

Kedves Író!

Több olyan történethez is volt már szerencsém az idei Kihíváson, ami valamiért mélyen a szívembe ette magát, de jelen pillanatban határozottan a Tiednek drukkolok, mert ez a történet egyszerűen Tökéletes! * - * Minden ízében, minden szavában él és lélegzik, a karaktereidet nem lehet nem megszereti, a stílusod pedig viszi magával az olvasót. Nagyon finom a humorod, jókat mosolyogtam olvasás közben és majd leolvadtam a kanapéról Luna egyik-másik jeleneténél. (Ami már csak azért is nagy szó, mert egyébként nagyon távol állnak tőlem az ilyen fluff írások. ^.^) Kár, hogy nincs több ilyen remekül kitalált és megírt Draco/Luna történet magyarul, de ettől csak még különlegesebb ez a novella. ♥
Nagy-nagy ölelés, amiért megírtad nekünk! Kívánok Neked sok-sok szép pontot, mert ez a történet igazán megérdemli!

Puszi: Dae (KK tag)

DaeMoon 2015.04.06 10:51:19

Kedves Író!

Wow, nagyon szuper lett az alap ötlete, ez a Sötét Jegy miatt nem képesek a halálfalók megidézni a patrónust dolog nálam totál telitalálat volt. * - * A stílusod olvastatta magát, az egyetlen bajom tényleg csak az volt, hogy túl hamar lett vége, de csak telhetetlen vagyok, mint mindig, ha jó darryt olvasok. ;) Az én fejemben azért megnyerték a csatát a fiúk és megkezdhették békésen kibontakoztatni a bimbókat, amiket te megteremtettél nekik. ;)
A kedvenc részem egyébként határozottan az volt, mikor letelepedtek a Szükség Szobájában és az édesanyákról meg a gyerekkorukról beszélgettek. Szívszorító volt, ahogy leírtad, hogy Harry gyerekként a saját nevét se tudta, erre még soha nem gondoltam, pedig akár ez is kitelik a Dursley családtól. :'(
Köszi az élményt, nagyon jó volt olvasni ezt a novellát és ha esetleg később mégis tovább vinnéd a csata utáni eseményekkel a történetet, bennem biztos kíváncsi olvasóra találsz. ;)

Ölel, Dae (KK tag)

DaeMoon 2015.04.04 18:11:28

Kedves Író!

Valahányszor tőled olvasok (mert igen, már tudom, hogy ki rejtőzik a történet mögött. * - *) újra és újra rájövök, hogy totálisan szerelmes vagyok minden szavadba, abba, ahogy a világot látod és megragadod, aztán ilyen fantasztikus formába gyurmázva az olvasó elé teszed. Igazából szeretnék neked valami nagyon szép elmés és értelmes véleményt írni, de még mindig csak sodródok abban a folyóban, aminek a tajtékai elborítottak minden újabb és újabb bekezdéssel. Majd talán, ha sokadik alkalommal is elolvastam és kevésbé leszek kialvatlan, összeérik bennem annyira a mondanivaló, hogy én is valami felvállalható formába tudjam önteni, addig is, csak annyit mondhatok: I-MÁ-DOM! ♥ Lucius és Sirius, ráadásul együtt… úgy, hogy azért Narcissa sem lett néhány kósza tollvonással parkolópályára állítva… * - * Egy csoda volt olvasni ezt a novellát, nagyon-nagyon köszönöm, hogy ilyen remekül megírtad nekünk! * - *

Ölel, Dae (KK tag)

DaeMoon 2015.01.22 23:40:20

Hűha... O.O Na most kicsit megszeppentem, ilyen neveket egyszerre szédítő és rémítő egymás mellett/alatt látni. X3 Máris várom, hogy olvashassam a majdani történeteket! * w *