Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Szele Tamás

2694 bejegyzést írt és 7 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Sokat gondolkodtam azon, mihez hasonlít a jelenlegi közhangulat. Mindenképpen valamihez, amit már ismertem, de mikor, hol is volt ugyanez a levegőben? Hát igen, 1988-89-90-ben, Magyarországon lehetett ugyanezt érezni. Akkor is mindenki inkább érezte, mint tudta, hogy a rendszer az utolsókat rúgja,…..
Az orosz szolgálatok mindig képesek meglepni az embert, bár nem mindig ügyességükkel vagy szellemes megoldásaikkal. Hiába adták át múlt héten a Tavasz 17 pillanatától ihletett Vjacseszlav Tyihonov-szobrot Moszkvában, be kell látnunk: rossz világ jár a csekistákra, felderítőkre, nem csak Stirlitzek…..
Nem először kell megjegyeznem, miszerint a Facebook, melynek hivatalos üzemeltetője Mark Zuckerberg Meta nevű vállalata, elkezdett a világsajtó ellen dolgozni. Le merném fogadni, hogy nem is utoljára kell ezt leírjam, bár a játéknak most az a tétje, hogy egyáltalán leírhatok-e még bármit, és ha…..
Kezdjük a tegnapi nap talán legfelháborítóbb kijelentésével. Orbán Viktor azt bírta kiejteni a saját száján, miszerint „A vétójog érvényes és hasznos eszköz, anélkül nincs is értelme, hogy az unióban legyünk.” Mielőtt reflexből helyeselne vagy tiltakozna valaki, pusztán érzelmi alapon, gondoljuk át,…..
Sokszor találkozom viták során azzal az utolsó érvvel, hogy „én nem értem és nem is érthetem az orosz néplelket”. Rendszerint olyan emberek mondják ezt, akik egy szót sem értenek oroszul, és a bárisnyát összetévesztik a harisnyával, de roppant magabiztosak ebben a kérdésben, ők mindent jobban tudnak…..
Donald Trump ámokfutását döbbenten nézi a világ, ezen belül is a legdöbbentebb az Amerikai Egyesült Államok lakossága, de egyelőre nem sokat tehet ellene: talán a félidős választások fékezhetnek majd valamennyit őrjöngő röptén, melyről nem tudni, hová vezet, de hogy nem jó helyre, az biztos. Viszont…..
Donald Trumpnak elég sok tisztelője él világszerte, talán azért vannak sokan, mert nem mérik fel, mit cselekszik ez az elnök. Továbblépve: maga Donald Trump is módfelett tiszteli és igen nagyra értékeli saját magát, és ő sem nagyon méri fel, mit cselekszik és tetteinek miféle következményei lesznek.…..
A világ műveltebb és műveletlenebb elméi egyaránt döbbenettel figyelik azt az ámokfutást, amit Donald Trump rendez és „az Egyesült Államok külpolitikájának” nevez. Azt még a csekély értelmű medvebocsok is látják, hogy ez semmi jóra nem vezet, a mostani folyamatok vagy világháborúba, vagy nagy…..
Egy évvel ezelőtt bukott meg az Asszád-rendszer, és azóta is várat magára az a hollywoodi forgatókönyv, miszerint a zsarnokságtól megszabadulva minden rendbe jön, kék lesz az ég, zöld lesz a fű, mindenki huszonévessé fiatalodik és minimum felső középosztálybeli lesz, valamint lila lufikat eregetnek…..
Van olyan helyzet, amikor a sajtómunkás kifogy a szóból, és csak annyira szorítkozhat, hogy magukról az eseményekről számoljon be, aztán ki-ki ítéljen felőlük világnézete szerint. Közel járok ehhez az állapothoz, ha még el nem is értem, azonban nagyon nyomatékosan figyelmeztetnék mindenkit, hogy ezt…..
Az úgynevezett „trumpi béketervvel” kapcsolatban már sok mindent leírtunk, felvetettünk, csak éppen azt az egyet nem, hogy egyáltalán kivitelezhető-e. És ha igen, milyen következményekkel jár. Nos, Gleb Bogush nemzetközi jogász, a Kölni Egyetem kutatója úgy véli – és bizonyítja is – hogy még ha meg…..
Az orosz nukleáris fenyegetés az elmúlt négy évben mindennapossá vált számunkra. Előfordul, hogy időnként egy hétig sem kerül szóba Moszkvában, de gyakoribb, hogy pár naponta veszi elő hol Putyin, hol Medvegyev, hol valamelyik propagandista: azt semmiképpen sem hagyják, hogy a világ megfeledkezzen…..
Nem ül el a botrány a Trump-adminisztráció nemzetbiztonsági stratégiája körül. Azt eddig is sokan kérdezték, hogy nehéz volt-e lefordítani oroszból, de tegnap este kiderült, hogy még annál is nagyobb a baj, mint elsőre, a nyilvános szöveg alapján gondoltuk volna. Az Egyesült Államok ki akarja…..
Nehezen tudok napirendre térni a tegnapi események felett. Nekem a külpolitika a szakterületem, épp ezért pontosan tudom, hogy mi a különbség ilyen ügyek esetében a hazugság, a vita és a nézetek eltérése között. Hazugság az, ami bizonyíthatóan nem igaz. Márpedig, mint tegnap kiderült, nekünk…..
Érdekes és fontos elemzést mutat be a The New York Times a mexikói orosz hírszerzési jelenlétről. Érdekes az írás, de nem meglepő, amint az sem, hogy a helyi vezetés a világon semmit sem méltóztatik tenni az orosz kémek ellen. Lássuk tehát, mi folyik Mexikóvárosban és vidékén, pikírt megjegyzéseimet…..
Már volt szó ezeken a hasábokon Donald Trump új „nemzetbiztonsági stratégiájáról” (azért valahol az is abszurdum, hogy minden irat nevét, ami kapcsolatban áll ezzel az emberrel, idézőjelbe kell tenni, mert egyik sem az, aminek a neve mutatná – a „béketerv” sem a békéről szól), de akkor, rögtön, a…..
Igen érdekes hírek érkeznek Csádból, ahol létezik némi, nehezen érthető magyar érdekeltség is, jóllehet katonai jelenlét egyelőre nem (és talán nem is lesz), ugyanakkor idén áprilisban a magyar és a csádi hadsereg egy különítménye Elefántcsontparton vonult fel az amerikai hadsereg által szervezett…..
Azt hiszem, nem túlzok, ha az Amerikai Egyesült Államok tegnap (pontosabban: csütörtök este) megjelent nemzetbiztonsági stratégiáját minden európaira nézve sértőnek és vérlázítónak találom. Ez a dokumentum ugyan nem bír kötelező erővel, nincsenek benne pontos utasítások, de mégis, az amerikai…..
Mikor ma reggel belenéztem a The New York Timesba, nem hittem a szememnek. Olyan a háromszorosan is Pulitzer-díjas Thomas L. Friedman külpolitikai rovatvezető véleménycikke, mintha feltámadt volna az Egyesült Államok mára már halottnak hitt szelleme, mintha Franklin, Jefferson vagy Mark Twain…..
A legutóbb rendezett moszkvai találkozón – amit béketárgyalásnak a legjobb indulattal sem lehet nevezni, hiszen egészen pontosan semmi, azaz semmi eredménnyel nem járt – világosan láthatóvá vált az orosz diplomácia szándéka. Éspedig az, hogy elszakítja egymástól Európa és az Egyesült Államok…..
Hogy a végén kezdjem: az Amerikai Egyesült Államok és az Oroszországi Föderáció tegnapi tárgyalásai az ukrajnai békéről teljes kudarcba fulladtak. Ez nem csoda, csoda az lett volna, ha történik bármiféle előrelépés. Öt órán keresztül tárgyal amerikai részről Witkoff és Jared Kushner, orosz részről…..
Egyre jobban tart a világ egy atomháború lehetőségétől, hogy okkal vagy ok nélkül, az még kérdéses. Ha világunk vezetőinek szellemi állapotát tekintjük, az aggodalom több, mint jogos, de a realitásokat számba véve talán valamivel jobb a helyzet. Erről írt átfogó összegzést Jurij Fjodorov, a kérdés…..
Világpolitikai szempontból annyira kritikus periódusban élünk, annyi kulcsfontosságú esemény zajlik egymással párhuzamosan, hogy szinte képtelenség mindent egyszerre észrevenni. Azonban bármennyire fontos is, hogy mi történik Pekingben, Moszkvában, Washingtonban, nem feledkezhetünk meg arról, hogy…..
Ha azt mondom, hogy elég furcsán alakulnak az Oroszországi Föderáció és Ukrajna között kötendő béke feltételei és lehetőségei, nagyon finoman fogalmaztam. Voltaképpen a mostani állapotok szerint képtelenség is volna békét kötni, hiszen még csak nem is arról van szó, hogy Ukrajna nem akar lemondani a…..
Utálom azt mondani, hogy igazam volt, de igazam volt. Megint itt a hétvége, megint kiderült, hogy megmondtam előre, mi fog történni, sőt, elsőnek mondtam meg. Az igaz, hogy azóta van még legalább három első közlő, de vetélkedjen velük az, aki nem lusta hozzá – viszont ez a kis affér rávilágít arra,…..