Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Ahatis [DE]

0 bejegyzést írt és 50 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Azzal kezdeném, hogy nem így terveztem a pénteket, de a sors (pontosabban Orbán Viktor miniszterelnök) közbeszólt. Szó szerint. A kormányfő a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara rendezvényén ugyanis mondott egy olyat, amit még mindig nem tudok értelmezni, de majd ti talán segítetek...
Ahatis [DE] 2016.03.11 15:38:30
@Kiég3tt: :D
Ma ismét egy olyan történet következik, melyben egy régi szerző életének alakulását követhetjük nyomon. Én nagyon szeretem az ilyen írásokat, mert mindig jó követni, kivel mi történt. Jöjjön tehát Kriszti, aki két éve még Dublinból írt, ma már Amszterdamban él, és onnan…..
Miközben az európai határátkelés nagyobb része a kontinens középső és keleti részéből nyugat felé irányul, van egy fordított migráció is, azaz a nyugat-európai országok nyugdíjasai egyre nagyobb számban költöznek ebbe a régióba, hiszen a nyugdíjuk itt többet ér. (Erre a…..
Mivel úgy látom, elég komoly igény van rá, úgy gondoltam, indítok egy sorozatot arról, mit kell tennie annak, aki úgy dönt, külföldön keresi a megélhetést és a határátkelésre szavaz. Megpróbáltam összeszedni a legfontosabb alapinformációkat, de természetesen számítok…..
Ahatis [DE] 2014.09.25 13:11:23
@Határátkelő: Tudom, hogy evidencia, meg hogy szájbarágós dolog folyton ezt ismételgetni, de kérlek vedd bele a célország nyelvének legalább alapfokú ismeretét, mert még ma is rengetegen vannak, akik azt hiszik, hogy anélkül is lehet boldogulni. Tudok olyat, aki két éve él No-ban, de egy mukkot nem beszél németül, mert mindig csak magyarokkal dolgozott - most viszont ugrott a régi állás, újat viszont nem talál, mert nem érti a nyelvet.
Svájcról elég sok sztereotípia él az emberekben, és mint az már csak lenni szokott, ezek egy része butaság, más része viszont közelít a valósághoz. Mert miközben a pontosságuk és a becsületességük irigylendő, azon azért inkább mosolyogni lehet, amikor a mélygarázsban…..
Aki angliai munkavállalásra adja a fejét, annak akár kézenfekvő is lehet megpróbálni az építőiparban elhelyezkedni. Szerintem nem csak őket érdekli majd Digger mai posztja, ami ugyan az angliai építőipart mutatja be, szerintem sokkal többről (hozzáállásról,…..
Ahatis [DE] 2014.09.09 21:15:51
@diggerdriver: Én ma egy repülőgép rakterében vertem be a szunyát egy laza 15 percre, mert nem jöttek meg a csomagok - először kicsit paráztam, hogy ott felejtenek, és Nizzában ébredek fel, de a kollégák ennél jóval akkurátusabbak, nem csukták rám az ajtót szó nélkül. :D
Ahatis [DE] 2014.09.10 21:25:16
@wuaaa [nor]: Ígérem, írok majd, ha véget ért a tanulóidő.
Salzburgból érkezett a mai poszt, melynek szerzője, Gergely, megpróbálta összeszedni, szerinte mi az a 12 dolog, amiben Ausztria különbözik Magyarországtól. Természetesen lehet vele egyetérteni és egyet nem érteni, vitatkozni, a listát kiegészíteni… „Ez egy rövid írás…..
Ahatis [DE] 2014.08.26 09:08:42
@NIKI LAURA: Szerintem is valami szivatás. A honlap sem túl bizalomgerjesztő - ha 16 éve sikeresek, akkor ne már, hogy nem futja egy normális dizájnra?

Más: megnéztem a blogot, amire a leendő reptéri munkám kapcsán hivatkoztál (muc-repter.blog.hu/2014/02/08/elet_a_kofferajban) és nem látom olyan borúsnak a dolgokat. De ami miatt ezt írom: a srác, aki a blogot írja, gyakorlatilag szomszédom volt, mielőtt kiköltözött, de ami ennél is viccesebb, hogy hetedik-nyolcadik osztályos koromban abban az általános iskolában volt tanár, amibe jártam (bár engem nem tanított). :D
Ahatis [DE] 2014.08.26 09:49:03
@négyzethálós: De a Drei Wetter Taft még mindíg tart. :D
Aki rendszeresen követi a blogot, az tudja, hogy időről időre szívesen keresek külföldi példákat is a határátkelésre (ami azért sokszor az expat életformát jelenti, ami nem teljesen ugyanaz). A minap egy érdekes cikkbe futottam bele, ami felsorolta azokat a jeleket, amelyek azt…..
Moser86 2010 év elején döntött úgy, hogy nekivág Angliának. London nagyon drága csalódás volt, és már majdnem visszaköltöztek Magyarországra, amikor jött egy lehetőség Coventryben. Ahol jó is volt minden addig, amíg egy meglepő fordulat nem következett… (A képért külön…..
Ahatis [DE] 2014.08.19 16:50:38
@Th's child: mindenkinek, aki azt mondja, hogy nem érdemes 20-30-40 évekre tervezni: nagyon tetszik nekem ez a carpe diem hozzáállás, de egyvalamit áruljatok már el: ha ez az üdvözítő, akkor minek vállalunk gyerekeket? Mert ott bizony kénytelen vagy hosszabb távra tervezni.

Értem én, hogy a mának élni jó, de a Holt költők társaságában is mondta szegény Robin Williams: "Úgy is ki lehet szívni az élet velejét, hogy nem akad meg a csont a torkunkon." Ez alatt én azt értem, hogy ha nem tervezel előre, egyszer csak azon kapod majd magad, hogy elszaladt az a húsz év, te meg kábé ugyanott topogsz, mint induláskor.

Szerintem az arany középutat kellene megtalálni a stratégiai gondolkodás és a king-for-a-day érzés között.
Alig pár nap múlva költözik Németországba mai szerzőnk, Ahatis, aki családját (igaz, csak egyelőre) hátrahagyva vállal munkát a müncheni reptéren. Kiderül, hogyan lesz egy verbálemigránsból (amit én egy igen találó kifejezésnek érzek :) ) valódi…..
Ahatis [DE] 2014.08.18 12:58:50
@NIKI LAURA: A fizikai munka nem riaszt el különösebben; 3 műszakban és 12/24-ben is dolgoztam évekig. Néhány hónapot guggolójárásban is kibírok, ha kell, a többi meg majd kialakul. A nagyobbik fiam két dolgot imád: a repülőket és a vonatokat - már most alig várja, hogy utazhasson hozzám RailJet-tel és igazi TGV-t meg ICE-t láthasson.
Ahatis [DE] 2014.08.18 13:26:35
@NIKI LAURA: Őszintén szólva: nem tudom, hogy ez-e a nekem való munka. A cégem üzemelteti az egész repteret, egy halom lehetséges munkakörről beszélünk. Értem, hogy mit akarsz mondani, de ahogy a posztban is írtam, relevánsabb állásokra pályázni itthonról, úgy, hogy nincs miből kimenni interjúra... az szinte esélytelen.

Nagyon sok kudarc ért mindössze azért, mert nem tudtam helyi lakcímet felmutatni - gyakran visszajelzést sem kaptam a cégektől.

Ahhoz, hogy lehajolj valamiért, először oda kell menned, ahonnan el is tudod érni, nem? :D
Különleges nap a mai, hiszen ma három éves a Határátkelő, ami létét a Ti aktív jelenléteteknek és közreműködésének köszönheti. Amit sok minden más mellett példáz a blogon hetek óta menő „Ablakomból” sorozat is. (Folytatjuk ma is, és még nincs vége :-) Szóval…..
Ahatis [DE] 2014.08.16 18:34:05
@Határátkelő: Boldog születésnapot, kedves Határátkelő!

Csatlakozom Digger kollégához, én is szeretnék pólót (minimum 5XL-es kell)!
Skype, Facebook, email, chatek – mindennapi életünket alapjaiban meghatározó programok, amelyek ráadásul a határátkelésben is sokat számítanak. Úgyhogy arra gondoltam, ma beszélgethetnénk egy olyan témáról, ami nagyon megkönnyíti a kapcsolattartást az otthon maradottakkal vagy…..
Ahatis [DE] 2014.08.15 08:37:08
@diggerdriver: Belenézhet, de beleköpni nem tud. :D

(Elnézést kérek, adta magát a duma; egyébként nagyon jóban vagyok a saját anyósommal.)
Első ránézésre Spanyolország és Írország manapság nem a legjobb választás határátkelésre, ám amikor mai szerzőnk, Orsi belevágott, még minden másképp volt, de keresett szakmával ma sem olyan rossz a helyzet. A mai poszt érdekessége a két ország közötti ellentétek és…..
Ahatis [DE] 2014.08.14 08:45:15
@NIKI LAURA: "Erkolcsileg olyan az a diplomas,akit az adofizetok- az allam -penzen tanult,majd kulfoldon elhelyezkedett,mint az aki beall a mozgasserult parkoloba.(raszorultsag nelkul)"

I'm calling bullshit on this one. Jesszus, ezt a demagóg ökörséget a logikádat követve ráhúzhatnánk minden gyerekre, akit a szülei a saját pénzükön neveltek és aztán elköltözött otthonról.

Arról nem beszélve, hogy még az általad leszólt diplomások egy része is tanult szakmát a felsőfokú tanulmányai előtt - sőt, néha éppen ezért tanulnak tovább.
Már megint egy angliás poszt, ám ez az angliás poszt egy teljesen más oldalát mutatja meg a határátkelésnek, mint a tegnapi. Zsuzsa történetében egy gyerekes család költözik, ennek minden nehézségével (ráadásul cicákkal és egy kutyával) együtt. A képekért külön…..
A mai poszt hét év angliai élményeinek rövid összefoglalója. Ami kifejezetten tetszik Gábor írásában, hogy nem próbálja meg úgy beállítani az angliai életet, mintha az csupa móka és kacagás lenne, hanem felvázolja az árnyoldalait is. „1998-ban ötéves érettségi…..
A mai poszt szerzője fiatal ember (arra kért, nevezzem csak Kisvárosinak), aminek azért van jelentősége, mert elsősorban a fiatalok szemszögéből láttatja a mai magyar valóságot – ami nem túl szívderítő, az írás ugyanakkor tükrözi az életkornak megfelelő naivitást is.…..
Határátkelő Értéktelenül 2014.07.16 06:49:00
Ma egy országelemző összehasonlítást olvashattok Iván tollából, aki maga is határátkelő. Egyébként nem ez az első írása a blogon, (aki a korábbiakat olvasná, az itt és itt teheti meg), egy biztos, hogy meglátásai korábban is élénk vitát generáltak, vitatkozni (ha kérhetem…..
Ahatis [DE] 2014.07.16 11:23:40
@Sesamelmo (Q): Szerintem nálunk a legrosszabb. Egyetértek Diggerrel; azt kell megnézni honnan hová jutottunk ugyanannyi idő alatt, mint a többiek - és hogy milyen alapokról.

Az sem mindegy, mire alapozzák a jövőt: olvastam ilyen kijelentést, miszerint: "a cél, hogy Európa termelési központja legyünk". Az önmagában még nem lenne baj, ha termelési központ akarunk lenni, de azt még az erősen kezdetleges közgazdaságtan tudásom mellett is bátran ki merem jelenteni, hogy az ultra gáz, ha egy ország egy olyan szektorra támaszkodva szerzi meg a GDP-je közel 10%-át, mint az autóipar. (Nem emélkszem, mi is zuhant meg rögtön a válság elején? - Ja, az autóipar.)
Anna 20 évesen gondolt egyet, és saját határait feszegetve, és egy szerelmi csalódás elől menekülve költözött Londonba. Most, nem egészen egy évvel később a korábbi tervek ellenére még mindig a brit fővárosban él, talált munkát, sikeresen eltartja magát és már az egyetemen…..
A mai poszt egy fiatal lány első külföldi tapasztalatáról szól. Niki öt hónapja él és dolgozik Hollandiában au-pairként, írása inkább benyomásokat rögzít, és elsősorban talán a fiatalabbnak szól. Fogadjátok ennek megfelelően! :) (A képekért köszönet neki.) „Az én…..
Ahatis [DE] 2014.07.08 09:09:41
@NIKI LAURA: Szerintem az, aki ma még takarékszövetkezetben tartja a pénzét, az magától hajtja a fejét a bárd alá...
Nem is olyan rég olvashattátok Diana katari posztját, akkor elég sok kérdés felmerült, úgyhogy most itt a folytatás étkezésről, öltözködésről, egymás elfogadásáról, nyelvtanulásról és nem utolsósorban arról, milyen egy olyan helyen élni, ahol ilyenkor simán 50 Celsius fok…..
Emlékeim szerint többször is szóba került már itt, a blogon a kérdés, miként változtathatnának, segíthetnének a határátkelők a Magyarországon élőkön, és itt nem csak és kizárólag a pénzről van szó, hanem inkább a közösséggel kapcsolatos ötletekről és azok…..
Ahatis [DE] 2014.07.04 11:16:15
@Kövérmadár [swe]: a B125 egy kb 40-valahányezer forintos különvizsga, amit B típusú jogsival tehetsz, és aztán 125cc-ig vezethetsz motort, a normál 50cc helyett.
Ahatis [DE] 2014.07.04 12:38:58
@Kövérmadár [swe]: A B125, vagy a másik, amit írtam?
A választ tartok tőle a mai poszt végére sem kapjuk meg, azt azonban ígérhetem, hogy Kibajono mai posztjából az biztosan megtudhatjuk, hogyan lehet állást kapni Magyarországból Írországban, lesz szó a beilleszkedés nehézségeiről és arról is, hogy milyen Budapest után egy Győr…..
Egyedülálló anyaként még ott sem könnyű az élet, ahol az ember körül szoros a családi-baráti háló. Hát még külföldön, ahol sokkal kevesebb a segítség, és jobban magára van hagyva az ember. Mai szerzőnk, Orsi szíve szerint visszaköltözne Magyarországra, ugyanakkor fél…..
Ahatis [DE] 2014.06.10 12:34:14
Roger egy igen nyomasztó dilemmával áll szemben, és nagy horderejű döntést kell hoznia, ezért fordul a blog közösségéhez. A kérdés, hogy menjen vagy maradjon, de nem Magyarországról, hanem az Egyesült Államokból Angliába. Talán elsőre nem tűnik olyan nagyon nehéz kérdésnek,…..