Regisztráció Blogot indítok
Adatok
dagadtos

49 bejegyzést írt és 545 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Losonci Bálint vörösborai közül az alap pinot noir az állandó vendége a tegnap ittam rovatunknak, 2014-től 2017-ig minden évjáratáról született bejegyzés (a 2018-as beszerzése is megtörtént már), most viszont egy másik vörösbor került a mikroszkóp alá Bálint gyöngyöspatai pincéjéből. A 2018-as Syrah…..
dagadtos 2020.04.06 16:32:18
@furmintfan: az tuti, de szerintem más tanulságokkal járna, legalábbis ha egy másik olvasott magyar blogra gondolok. Ott sokszor inkább pont az az érzésem, hogy bár a 6-os polcra került volna a lehordott négyes és a felszopott nyolcas egymás mellé, szóval nekem semmi se jó.
dagadtos 2020.04.06 17:27:55
@furmintfan: Egyébként a leírás jó, pontos és reális, hogy ne csak kötözködjek! Az utóbbi 3 hónapban négy mátrai vörös is meghatározó élményt nyújtott számomra, ez volt az egyik. Négy különböző szőlőfajtából készült borról van szó, és mindegyik kifejezetten a fajtáról szólt, tisztán, sallangmentesen és nagyon élvezetesen mutatta meg azt.
Az új magyar egyveleg a borbárokban eltöltött poharazások és baráti iszogatások mellett egy Artizan Open-en és a VinCÉ-n tett látogatások során szerzett villámszerű benyomásokról papírra vetett rövidke jegyzeteket is magába foglalja. Így lesz néhány borászat, akiktől egészen sok bor is szerepel majd…..
Simán több, mint egy évtizede, hogy értetlen arccal kóstolgattuk az első Tabunellokat. Talán a Budavári Borfesztiválon lehetett ez 2008-2009 környékén. Kétrészről is érthetetlennek tűnt a dolog. Egyfelől derült égből csattant a sangiovese a fehérboros borvidékről, másrészt pedig úgy tűnt végre…..
A nem túl stabil, de létező gyakorlati tapasztalataim alapjára helyezkedve állítom, hogy nincsen túlkínálat a magyar színekben induló, érdekes és emlékezetes syrah-mezőnyben. A kereshető-adható indokok szokásszerűen sokfélék, de a legnyomósabbnak talán azt érzem, hogy a fajta…..
dagadtos 2017.12.20 10:32:42
@Hepci: a GM-en a 13-as volt (és azt kapta, amit érdemel).
A rózsaszín borok hazai piacon betöltött szerepe gyakorlatilag közismert. Mennyiség, cash flow, technológia és popularitás, ráadásul abban sem vagyok biztos, hogy most akkor kereslet szült-e ekkora kínálatot, vagy éppen fordítva. Talán ezért tűnhet meglepő húzásnak ifj. Heimann Zoltán kísérlete,…..
dagadtos 2017.10.19 09:47:58
@emoss: mert úgy becsülik, hogy ekkora mennyiség simán kipörög, és több pénzt szeretnének keresni. És ezzel még olyan nagy gond sincs. Tényleg tök felesleges túlgondolni szerintem. @ungert: ötszörösét? Kíváncsi lennék arra a tippre.
25 éves a Disznókő Szőlőbirtok és Pincészet, Tokaj-Hegyalja egyik vezető borászata. A 90-es évek végén induló, külföldi tulajdonú borászatok mind úttörő szerepet vállaltak a szocialista tervgazdaság alatt elkorcsosult tokaji szőlészet és borászat újraértékelésében és megújításában. Az AXA Millesimés…..
A Borrajongó Kadarkák a "Klubban" 2017.04.22 09:00:00
Egy ideje már a klubban a Kárpát-medencei fajták ápolgatása szegediszomelijé barátunk reszortja. Így olaszrizling, Szentesi-ritkaságok, kékfrankos kóstolók után ezúttal egy kadarka-sorral örvendeztetett meg bennünket.  Évjárat megkötés nem volt. Innen is, onnan is válogatott barátunk, lehetőséghez…..
dagadtos 2017.04.22 12:19:44
@drbarta: Nekem olyan dolgok rémlenek, mint túlérett-töppedt aromatika, kissé édesnek ható korty, de majd remélem, még fogom kóstolni.
dagadtos 2017.04.22 23:01:17
@Szegediszomelijé: Kösz, megnézem akkor, bár így nem tudom, ezt kóstoltam-e egyáltalán, most már elbizonytalanodtam. Volt mellette egy évjáratazonos (?) pinot noir, amikor kóstoltam, az nem volt rendben.
Arra jutottam, hogy talán érdemesebb az egyveleg posztokat a féléves adagokhoz képest kicsit sűríteni, egyrészt több aktualitása lehet egyes boroknak, másrészt jól jön a tömbösítés olyan esetekben, amikor sok kóstoló élményeit nincs időm/energiám külön posztba önteni.2017 eleje ilyen minden…..
dagadtos 2017.03.19 20:42:12
@furmintfan: Igen, de a struktúra sokkal jobb, feszesebb volt.
"Szentesi József az egyik legeredetibb magyar borász. Kívülállóként kezdett borászkodni, különösebb szakirányú végzettség nélkül, szellemileg leginkább olvasmányélményeire, pincejárások tapasztalatára, lelkileg a már elfeledettnek gondolt családi hagyományokra támaszkodva. Mégis, minden megszerzett…..
dagadtos 2017.03.09 08:29:00
@furmintfan: Pár napja kóstoltam a 15-ös kadarkát, tetszett már jobban, mint most, viszont tannin az alig volt benne, szinte semmi.
A Borrajongó Kikelet All-in 2017.01.30 06:00:00
A tavalyi Furmint Február után felfokozott érdeklődéssel várt(am/uk), hogy a favorit borászaink teljes sorát szemügyre vehessük. Furmintfan szervezésében ezúttal nemcsak hogy a teljes ‘15-ös száraz szortimenthez volt szerencsénk, egy teljes portfólió áttekintést kaptunk pezsgőstől, édesborostól.…..
A Wineporn nemzetközi nagyágyúkat felvonultató kóstolóinak sorában ismét egy komolyabb traktus következett, amely ezúttal a világ talán leghíresebb, legnagyobb presztízsű édes borának megtapasztalására adott alkalmat. A világ különböző pontjairól származó, köztük természetesen Tokaj-Hegyalja…..
dagadtos 2016.12.21 13:10:31
@BZoltan: Másrészről a skála teteje felé nem érződik ilyesmi, a Szepsynél kicsit morcos, hogy nem kapta meg a nyolcast, a leírás alapján. Meg az emlékeim alapján is :) (nem mostani, régi emlékek)
Lassan-biztosan válik köztudottá az előre szinte sejthetetlen tény, miszerint a tavalyi évjárat – és majdhogynem az írott hazai bortörténelem – legszebb kékfrankosa csopaki tihanyi. Személyes megdöbbenésem hatványozófaktora az előítélet-táram, miszerint a félsziget borai többnyire lekvárrá…..
A hatputtonnyi aszú kétségkívül a legizgalmasabb, legegyedibb és egyben legantidemokratikusabb bora Magyarországnak. Világos ugyanis, hogy nemcsak a mindennapok bora-szereptől áll fényévnyire, de az ünnepi koccintások rendszerszerű kellékeként is csak igen kevesen részesülnek olyasfajta élményben,…..
Az a helyzet, hogy ezt az X-Faktor dolgot ideje lenne elfelejteni. 2016-ot írunk,ha tehetséget akarok hallgatni, ott a YouTube, csak győzzem élettel. A csillivilli körítés, a nagy díszlet, a szavazattarhálás és a mentorok, azaz a parasztvakítás része a dolognak, amitől tulajdonképpen tévéműsor…..
Indult nekünk egy teljesen véletlenül és spontán megszületett minisorozatunk, amelyben ungert és jómagam valamilyen koncepció vagy éppen totális véletlen folytán egymás mellé került Kreinbacher-borpárokat boncolgattunk (1., 2., 3.). Az ad hoc sorozat tavaly nyáron félbeszakadt, de…..
dagadtos 2016.11.23 02:28:11
@Hepci: Gondolod, előre tudta (bárki is legyen az eladó helyében) hogy dugós?
dagadtos 2016.11.23 09:48:04
@BZoltan: Igen, engem csak ennyiben érdekelt a történet, mert ha magánvásárlás, akkor a kockázatot természetesen nem az eladó futja. Amivel joggal meg lehet keresni magángyűjtőt is, ha úgy érzi a vevő, rosszul tárolhatták a bort, és amiatt nem megfelelő az állapota, de hát ebben meg sosem lehet bizonyos az ember igazán. Persze a részleteket a konkrét esetről nem tudom, de szerintem nem is tartozik ránk, csak általánosságban érdekelt.
dagadtos 2016.11.23 12:59:33
@Hepci: Oké, várlak Titeket! A konkrét történetre már nem emlékszem, mondom, én csak általánosságban írtam a dolgot.
Két borról következik most egy poszt. Mind a kettő top kategóriás bikavér Egerből, mind a kettő 2006-os, azaz mára épp szép kereken 10 évesek. További pikantéria, hogy szubjektíve ezeket tartom a két valaha volt legjobb egri vörösnek az eddigi karrieremben. Üvöltött tehát a szituáció az…..
dagadtos 2016.11.22 12:57:13
@osi84: Az másik lesz, mert ennek könnyezős savai voltak. Agyon volt sztárolva, szerintem sosem volt túl jó, egyszerre hozta az éretlenséggel és a túlérettséggel járó hibákat ügyesen (brutális sav, éretlen tanninok mellé óriási alkohol, illatban mazsola és az elmaradhatatlan cékla - fekete retek), az eleganciát hírből sem ismerte. Sokak szerint a legjobb magyar vörösbor volt... A Merengő viszont kifejezetten jó volt 2006-ból, persze nagyon rég kóstoltam mindkettőt, fogadjuk el, hogy most így állnak.
dagadtos 2016.11.22 13:50:22
@drbarta: A legtöbb Buttler bor megosztó volt, de ezzel ellentétben voltak köztük jók is :))
Az elmúlt hónapokban komolyabb, tapasztalati alapokon nyugvó általánosításba bonyolódtam kettőezer-tizenöt Tokaját illetően. A szűkebb-szubjektív bekóstolásaim ugyanis azt mutatták, hogy az év – dacára a közismert és sokszor felesleges konzekvencialevonásokon alapuló elvárásoknak – furmintban…..
Kozmetikázhatatlan tény, hogy az Alföld a múlt zavaros huszonhat éve alatt sem tudott az újmagyar borrevolúció bizonytalan alapokra épült várának ékes bástyájává lenni. A szerteágazó indokrendszer visszafejtése helyett inkább tapasztalati alapokon osztom meg a tényt, miszerint műértő körökben az…..
dagadtos 2016.11.07 14:16:51
@loading: Nagyon hosszú évek óta nyomod ezt a dolgot, mert a savhiányos borokat szereted. Én tökre megértem ezt, csak közben a német meg osztrák rizlingek elég jól mennek a nemzetközi piacon, és elég nagy a presztízsük is. (Oké, a németek közül pár nekem is sok savban, főleg mióta ráálltak a teljesen száraz borokra, ami szerintem hiba.) Na de Neked még a Szepsy borok is észvesztően savasak voltak egy időben, ami egy vicc. Megsúgom amúgy, hogy a smaragdok jó részében már-már kevés a sav a testhez és az alkoholhoz képest. Nekem azért a helyedben gyanús lenne, hogy nem mindenki más a hülye, aki borról ír, és felvetődne bennem, hogy esetleg a saját egyéni ízlésem szélsőséges.
Gáspár Laci azt mondta, úgy érezte magát a tegnapi napon, mint egy lagzi vagy disznóvágás napján, mármint az izgalmat értve, legalábbis remélem, mert hogy jövök én ahhoz, hogy a nagy nap tiszteletére a halántékára cikkcakkot, a szakállába stratégiai fontosságú szüneteket nyíratott mesterember…..
Idén valahogy kevesebb időt töltöttem nyáron a Balatonon, mint szerettem volna, a tervezett pincelátogatásokból végképp nem lett semmi, de ez azért nem jelenti azt, hogy ne fordult volna meg sok balatoni bor a nyáron (és kora ősszel) a poharamban. Amikor a környéken jártam, igyekeztem legalább…..
Bordeaux-i borokat valahogy nagyon ritkán vásárolok, annak ellenére, hogy az itthon elérhető kínálat igen széles, a csúcsbirtokok méregdrága boraitól a néhány hiperben is elérhető pénztárca-kímélő megoldásokig mindenféle árkategóriából lehet válogatni. Hosszú ideje készültem már egy komolyabb…..
dagadtos 2016.06.10 14:18:28
@furmintfan: Nem kóstoltam sajnos eleget, hogy saját tapasztalatból erre felelhessek rendesen. 2011 mindenesetre felejtős évjárat, akárcsak Burgundiában vagy Champagne-ban, 2012 jónak tűnik, bár nincs meg benne egy csúcsévjárat ereje, az árak viszont nagyon jók. 2013 állítólag gyenge, de én nem kóstoltam semmit. 2014 állítólag jobb lesz, és korán fogyasztható évjárat, 2015-ből pedig épp most igyekeznek csúcsévjáratot építeni.
Egy régóta halogatott cabernet franc kóstoló kálváriájának végére tettünk pontot nemrégiben, amikor egy 15 tételes sort kaptunk pohárvégre. Borvidéket, árkategóriát, évjáratot tekintve egyaránt nagy volt szórás, de így legalább egy igazán színes körképet kaphattunk a fajta hazai interpretációiból,…..
dagadtos 2016.05.12 12:04:35
@furmintfan: Én nem tudom, hogy ezt kóstoltam-e, csak annyira emlékszem, hogy fehér franc, évjáratot nem láttam palackon. Tőlem nem hallasz jót róla, csak a hordóról szólt, nekem semmi örömet nem okozott.
Az elmúlt években jelentős marketingháttérrel betámogatott villányi franc-úttörés következetes véghezvitele úgy tűnik, hogy sikeres volt. Tény ugyanakkor, hogy az erőteljes kommunikáció és a többlépcsős márkásítás önmagában nem kulcs a mennybemenetelhez és az…..
dagadtos 2016.05.09 02:43:03
@Takács Kr.: Talán ha annyian találták szépnek, esetleg te kóstoltad félre magad. Ezzel a lehetőséggel sem árt néha számolni. Vagy a palackod nem volt annyira jó. De a hordó azon sem volt tolakodó amúgy, ahogyan ezen sem az. Ez egyébként a szövegből is elég egyértelműen kiderül.
Valószínűleg még sosem nyitottam ilyen korán a balatoni borszezont, de úgy alakult, hogy március közepén a hosszú hétvégén kedvet kaptam egy kis csopaki kiruccanáshoz és sikerült az egynapos programba két régóta tervezett pincelátogatást is beleszuszakolni. Mindkét borászatnál alapos "kiképzést"…..
A tavalyihoz hasonlóan idén is megrendezésre került a lassan-lassan hagyományossá váló Eger-Szekszárd Bikavér Párbaj. Az eseménynek a Corinthia Hotel grandiőz bálterme adott otthont, ahol a legjelentősebb bikavér termelők sorakoztak fel, hogy szalonkörülmények között adjanak számot a bikavér…..