Adatok
GyMasa
0 bejegyzést írt és 14581 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Megszámlálni sem tudnám, hány olyan romantikus filmet láttam, melyben a fiú és a lány már az ötödik percben egymásba botlik, ám az utolsó pillanatig várni kell, hogy igazán révbe érjenek. A kettő közti másfél óra arról szól, miként kerülik el egymást újra és újra; vagy épp miként ápolnak plátói -…..
GyMasa
2026.02.07 14:28:20
Lesz cikk a Tisza "programjáról"?
GyMasa
2026.02.07 15:29:15
@ulpius66:
Én most olvasom az igen beszédes című (TP_WIP_feb6_final.pdf) programjukat.
- Szófosás magas fokon.
- AZ biztos, hogy NEM magyar "szakértők" segítették őket (a számoknál süt az angolszász befolyás
- Már találtam benne tényszerűen is téves kijelentést (miszerint a magyar kkv-k 63%-kal fizetnek többet a villanyért)
- Végre, kiderült, hogy mit is jelent a valóságban a "levisszük a SZJA-t 9%-ra". Nos, azt, hogy hogy a minimálbér SZJA-ja lesz annyi. Az viszont nem megnyugtató, hogy a következő pont azt mondja ki, hogy a mediánbér alatt keresőknek nem emelkedik a SZJA kulcsa. AMi ugye azt jelenti, hogy felette fog.
- EZek is az államadósság nettó értékével jönnek, ami SEHOL a világon nem az a mérőszám, amiben mérik az államadósságokat.

Csütörtökön, a választási rendszer elindítása után fél órával sikerült is regisztrálnom: a rendszer működik...
GyMasa
2026.02.07 14:05:04
GyMasa
2026.02.07 14:36:19
@Deak Tamas:
MOndjuk, egy vállról indítható rakéta kb semekkora kárt nem tud okozni Pakson.
AZ egész reaktor arra van tervezve, hogy rázuhanhat egy repólő is, és azut is ki kell bírnia.

A napokban egy lakossági fórumon vettem részt, ahol Takács Péter egészségügyi államtitkár volt a meghívott vendég. A pali irgalmatlanul felkészült - minden létező adatot azonnal előránt elméje valamely rejtett zugából. Miközben hallgattam, azon kaptam magam, hogy az állami egészségügyi ellátás…..
GyMasa
2026.02.04 11:26:51
@MEDVE1978:
"Ugyanakkor azt hittem, hogy az AI korában ezt már sokan meglépték"
Hát, a mindenszarista O1G csapat kínosan ügyel rá, hogy az úgynevezett tények ne álljanak a károgásuk útjába!
A kognitív disszonancia "Rósz" ezért minden áron/eszközzel el akarják azt kerülni.
(Ezért szopkodják egymást körbe, és ezért irtóznak attól, hogy a tényeket ellenőrizzék. Pl. az O1G csapat mindegyik tagja mereven elzárkózik bármiféle video megtekintáésétől, amit a hülyeségei cáfolására linkelek, mág akkor is, ha kap egy time -kódot, ahol a releváns mondat elhangzik, és "nem kell nekik végignézni egy 2 órás fideszes propagandavideo-t")
Ezt onnan lehet látni- és felismerni, hogy amikor a sarokba szorulnak, akkor beüt nekik a kognitív disszonancia, és elkezdenek személyeskedni és gyalázkodni.

2026.02.07 13:48:07
@Billy Hill:
"nincsen igazi "beépített ellenőrzés" a rendszerben,"
Hát, olyan nincs, de neked, gondolom nem magas a vérnyomásod...
Ha nem a megfelelő gyógyszert szeded, akkor nagyon alacsony lesz, és az olyan, mit nem szívesen él át az ember hosszú távon.
SZóval, olyankor elmegy az ember a dokihoz, hogy "finomítsunk az adagoláson"...

Egyrészt éppen átálltak a korábbi "nem itt él, nem itt adózik, ne szavazzon" lemezről az újra, hogy igenis regisztráljon külföldről és szavazzon, másrészt most meg vannak döbbenve, hogy megnőtt a regisztrálók száma. Ki érti ezeket?
Valószínűleg nem tudnak dönteni, a korábbi demagógia jó út, vagy…..
GyMasa
2026.02.05 16:22:26
@Tapi2021:
A jelenlegi rendszerrel mi a baj?
Papír alapú, bármikor újraszámolható, jelen lehet bárki, így csalni sem egyszerű?

2026.02.05 16:23:36
GyMasa
2026.02.05 16:24:39
@Deak Tamas:
... meg a levélszavazatok esetén, meg az olyan helyeken, ahol nem kellett semmiféle személyazonosításra alkalmas irattal igazolnod a jogosultságodat.

Puzsér azt mondja, Magyar Péter azért sikeres, mert másolja Orbán Viktort. Lásd, Orbán azért tudta legyőzni 1998-ban, majd 2010-ben immár teljesen a ballib elitet, mert egykor ő maga is ballib benfentes volt, így az ellenséget belülről, közvetlen közelből ismerte. Lásd, mint az eredetileg…..
GyMasa
2026.02.04 10:12:11
@Unalmas Pofázás:
Már, hogyne tudna! Negatív irányban óriási a mozgástér!
Ha a tisza, nem hivatalos tervei mind megvalósulnak (többkulcsos adó, a kedvezmények kivezetése), az bizony, súlyos százezrekkel fogja visszavetni majdnem mindenkinek a havi bevételeit.
Csak egy példa:
- Egy 25 év alatti mérnök, aki 1 millió bruttót keres, az eddig NULLA SZJA-t fizetett. ha a tisza győz, akkor a 32%-os sávban fog adózni...
(426000-ig 22%, felette 32%, ami nagyságrendileg olyan 80+160 000 HUF plusz adóteher. Erre senki ne mondja, hogy nem fogja észrevenni...

2026.02.04 13:44:32
GyMasa
2026.02.04 13:46:11
@MEDVE1978:
Szerintem is az EU-s pénzek visszatartása az ok.
De, annak meg csak az ürügye Orbán.
A EU fegyverként használja a pénzeket.
Teljesen alaptalanul kezdték el visszatartani.

Most már tudom, a Reddit Hungary a legbiztosabb hely, ha fanatikus ballib-tiszás véleményt akarok olvasni. Korábbi a legbiztosabb hely a HVG agyoncenzúrázott kommentszekciója volt, de ma már az is túl mérsékelt a Reddithez képest.
Az utóbbi napokban a Redditen jöttek egymás után a kommentek,…..
GyMasa
2026.02.02 16:29:10
@Billy Hill:
A Hatvani Bosch gyárban már 2010 előtt is az volt a helyzet, hogy a környező falvakból/vásorokból (Kb Eger-ig) minden reggel és délután kisbuszokkal, meg rendes, nagy buszokkal szállították be a sori munkásokat teljesen ingyen.
Naponta több buszpár ment Budapestről is, ami Keleföld magasságából indult, megállt a nagyobb csomópontokban és az M3-ason hordta munkába az embereket. Műszak végén pedig vissza.

2026.02.03 10:38:34
GyMasa
2026.02.03 16:57:54
Az "akkor miért nem költöznek oda?" gyakori liberális érv. Arra utal, hogy aki kritizálja a liberális rendet, az miért nem költözik olyan helyre, ahol a rend más, s aki meg elköltözik, az miért a liberális rendű országokba megy. Lásd még, miért Oxfordba küldi a gyerekét tanulni és nem Moszkvába?…..
GyMasa
2026.02.03 14:25:02
@Tapi2021:
"Plusz a háborús uszítás. Lásd a német "tábornokot", aki szerint most már tuti, hogy Oroszország megtámadja a NATO-t...!
Khmmm...
AZért ahogy én a cikkből kiolvastam, az oroszok úgy támadnak, hogy a NATO "visszavág" nekik.
Azaz, ha BÁRMI történik, akkor 24 órán túl katonai csapást mér a NATO.
EGyrészt ismerve a jelenlegi helyzetet, ez egy tipikus van-e sapka a nyuszika fején jellegű dolog lesz, másrészt pedig az oroszok a háború eleje óta egyértelműen kijelentették, hogyminden NATO katonai erőt Ukrajna területén ellenségként fognak kezelni, és kizárt hogy NATO erők legyenek a békefenntartók.
Tehát, ha ez megtörténne, akkor csak idő kérdése, hogy mikor tör ki a 3. VH.
Mert, abban biztos vagyok, hogy a NATO részéről ezek a "megtorlások" nem azt fogják jelenteni, hogy mondjuk elindulnak gyalogsággal, a DOnbasz-ba, hanem, hogy az USA légierő nekiáll porig bombázni/rakétázni/drónozni Orosz területeken mindent, amit elér.
Persze, a "szabad" meg "független sajtó" majd azt fogja mondani, hogy ezzel minden rendben van, hiszen az oroszokk "katonai képességének a pusztítása" az egy arányos, sőt aránytalanul jóságos válasz az állítólagos orosz tettre...

2026.02.03 14:26:47
@Tapi2021:
Ráaásul, pont azok az ellenzékiek, akik a lehető legkevésbé lenek "szarul"...
Mindegyik valaki másra (ilyen képzelt rétegre) hivatkozik, mert nemhogy ő nem él szarul, de senkit nem is ismer, aki szarul élne,csak egy ilyen "távoli _MÁSOK_ " az a csoport...

2026.02.03 14:28:25
@Tapi2021:
Ez sem igaz... Legalábbis, ha most hazaköltöznék, akkor kis szerencsével az itteni fizetésemhez közeli nettóm lehetne, de, mondjuk több, mint a 75%-a annak, amit ma viszek haza.

Két éve másról sem írok, mint hogy csupa agyhalott ad egymásnak találkozót a Tisza Párt nevű bolondokházában. Ez eddig tökéletesen igaznak is bizonyult. A kezelhetetlen, fékezhetetlen és beszámíthatatlan Tarr Zoltán mellett láttuk a rém ellenszenves Tokahontas tábornokot, a teljesen…..
GyMasa
2026.02.03 09:26:49
Ez egy igen érdekes video!
www.youtube.com/watch?v=OwXWiph7RWc
Fodor Gábor meglepően realistán látja a helyzetet, és meg is vagyok lepődve, hogy ki mer/tud mondani ilyen dolgokat.

2026.02.03 14:16:42
@valis47:
Hát, onnan ilyeneket mondani felér egy kiátkozással...
Bár, pont erre lenne szülság mág több embernél, akik ki merik mondani a véleményüket, még akkor is, ha az nem áll egyvonalban a szektával...
Pl, a fenti riportban Fodor azért mondott érdekeseket, amivel nem tudok semennyire sem egyt érteni, de pl. sokmindenre elismerte, amit Orbánék tesznek, hogy jó.

Levezeti legújabb alkotmányozási rémálmát a kamuprofesszor.
Rónának fél évente van újabb és újabb alkotmányjogi találmánya.
A mostani azon alapszik, hogy az Országgyűlés szuverenitása abszolút, azaz azt nem lehet semmivel se korlátozni, se kétharmados törvénnyel, se alkotmánybírósági…..
GyMasa
2026.01.31 11:28:38
@ez a nevem senki:
Csak megsúgom, hogy az ICE-t NEM Trump alapította.
Sőt a DOGE-t sem ő alakította meg, hanem anno Obama
Eléggé kellemetlen, milyeen tájékozatlan vagy...

2026.01.31 19:15:43
@ez a nevem senki:
Látod, ezért kell elolvasni a CIKKET IS, nem csak a címet.
Nem kellemetlen, hogy ennyire tájékozatlan vagy?

2026.01.31 19:40:52
@ez a nevem senki:
Jajj, ne haragudj!
Igazad van, azt felételeztem, hogy alegalább a címet elolvastad.
TÉnyleg hiba volt részemről...

Új fejlemény az ellenzéki turbónyilvánosságban: az eddig félistenként tisztelt 6házi Mákos egyre erősebb kritika tárgya. Oka: nem hajlandó visszalépni, hanem "ráindul" a Tiszára.
Manapság ezért olyan kritikákat olvasni róla, melyek korábban csak fideszes szavazóktól voltak olvashatóak.
Még…..
GyMasa
2026.01.31 11:26:21
@Serény Vélemény:
MOndjuk a film készítáést, szinte az egész világon támogatják államilag.
Ezzel lehet Hollyíwoodból kicsalogatni akár a mega-produkciókat is.
Etyeken pl. igen sok A kategóriás film is készült:
- Die Hard
- Blade runner 2049
- Dűne
csak, hogy a legfrissebbekből soroljak fel párat.

2026.01.31 19:13:27
@ez a nevem senki:
Látod, már megint tájékozatlan vagy, illetve rossz helyről szerzed az infokat.
Nem érzed ezt cikinek?

2026.01.31 19:39:58
@ez a nevem senki:
Tök egyszerű:
Tovább olvasod a cikket IS, nem csak a címét.
Csak nyugodtan, nem klell sieteni. Ha elsőre nem érted, elolvashatod többször is.

Az orkrán külügyminiszter azt mondta, a Zorbán az olyan, mint a Szálasi!
Csodálkozom, hogy senki nem vette észre: ez dicséret!
Hiszen Szálasi ukrán megfelelője Sztepan Bandera. Ő pedig manapság nemzeti hős Ukrajnában. Szóval az ukránok most azt állítják: Orbán nemzeti hős!..
GyMasa
2026.01.31 11:23:59
GyMasa
2026.01.31 19:11:33
@fofilozofus:
Hidd el nekem, nem feledték el.
Van egy gyanúm, hogy azért túl nagy ellenkezés nem lenne a részükről, ha visszakanák Galíciát a háború végén...

2026.01.31 19:38:33
Horthy rossz példáját akarná megvalósítani a Tisza Párt.
Teljesen nyíltan kimondják: lemondanak minden nemzeti önállóságról, szuverenitásról, teljesen alárendelnék az országot az EU-nak és a NATO-nak.
Kinek jó ez? Egyedül a liberális nagyuraknak...
GyMasa
2026.01.29 13:34:38
@Serény Vélemény:
AZ a szomorú, hogy Orbánt csak vádolják itt lopással, Zselé és csapata meg konkrétam le is bukott vele már...

2026.01.29 13:36:42
@fofilozofus:
AZ az Ötvös Zenebohóc volt,nem Rodoltó. Ő s "figyeljék e kezemet, mert csalok!" mondatot ismátelgette...

2026.01.30 10:36:51
@Tapi2021:
Az osztrák benzin az utóbbi időben mindig is olcsó volt...
Itt, Németországban, az "olcsó" benzin 1,64EUR. A drága pedig 1,80EUR és felette (Ezek a 95-ös E10 árak)

Az eredeti katasztrófaturizmus egyszerű dolog. Az emberi kíváncsiság hajtja, azt jelenti: ahol valami katasztrófa történt, oda elmegyünk és bámészkodunk.
A minap ennek a fejlesztett, ultra verziójával találkoztam a FB-on.
Az első lépés: a celeb kijelenti, hogy ő is hibás a katasztrófáért,…..
GyMasa
2026.01.28 08:54:15
@Tapi2021:
Az illegális határátlépés már önmagában egy bűncselekmény.
Innentől fogva nincs miről beszélni.

2026.01.28 09:03:11
GyMasa
2026.01.29 13:39:32
Belemélyedtem kicsit a tiszáspárti lelkiségbe. Íme leírom mit is hisznek.
Íme.
Egyrészt van az igazság, ez tudományosan is látható, csak egy kis ész kell hozzá, hogy az ember meglássa. Ez az igazság pedig azt mondja, hogy van egyrészt a fejlődés, mely jellemző a jók, okosak, szépek világára,…..
GyMasa
2026.01.24 13:42:48
@Serény Vélemény:
Ha jól emléksze, nem eladta, hanem lebontották, mert engedély nélkül épült, mint egy csomó azon a környéken, nem?

2026.01.24 13:43:29
GyMasa
2026.01.27 12:39:35
@Serény Vélemény:
Nem tudhatjuk. Medgyessy pl. mindig is dúsgazdag volt, neki a pénz nem volt soha cél. (Már a szocializmusban is bankvezér volt).
Neki a hatalom, és a francia becsületrend volt az ára.
Kapitánynál is valószínűleg ez a mozgatórugó.
AHogy fentebb is írtam, én szinte 100% biztos vagyok benne, hogy ő is pszihopata, csak ő sokkal diplomatikusabb, mint MP.

A bolgár politikai helyzetkép megértéséhez.
Nincs jobb, mint a humor. Az egyik nagyon nyugatos, nagyon euroatlantista, nagyon jobbos liberális bolgár napilap - minden nap olvasom - karikatúrája arról, hogy a bolgár köztársasági elnök lemondott, s beszáll a parlamenti választásokba:…..
GyMasa
2026.01.25 15:25:53
Létezik egy elég általános hiedelem, mely szerint aki vallásos, az automatikusan konzervatív szavazó is egyben. Ez az elképzelés természetesen nem nélkülöz minden alapot. A baloldali politika mindig is lenézte a történelmi felekezeteket, híveiket pedig ostobának, babonásnak tartotta. A…..
GyMasa
2026.01.23 20:09:01
GyMasa
2026.01.23 20:13:58
@G. Nagy László:
AZért primitív, mert a te sajátod, neki nem futja sajátra, neki az előre elkészített"vélemény" jut csak.
Amikor vannak józanabb pillanatai, akkor ez neki nagyon fáj. De akkor gyorsan bevesz egy kis "kópiumit", és visszadugja a fejét a langyos fosba...

2026.01.25 15:24:16
Úgy néz ki, a progresszív baloldal mintaállama megszűnik napokon belül.
A szíriai kurd autonómia megszűnése 2016-ban kezdődött, amikor Rozsava vezetői átnevezték magukat Észak-Szíriává.
Tavaly decemberben jött a végső csapás, a szír kormányerők benyomultak a volt Rozsava területére, miután…..
GyMasa
2026.01.23 20:00:52
@vergyula:
"Bután fogalmazott."
Baszki, te aztán nem egy semmi vagy!
Orbán vagy lézerjani rég le lett volna "ordas hazugozva" egy ilyen, amúgy teljes joggal bicskanyitogató kijelentés után.
Plusz Kingéánk nem fogalmazott bután, pontosan azt mondta, amit gondolt a dologról.
(az egy másik dolog, hogy, szerintem, aki a nevét adja ehhez a kutyakomédiához, amit MP rendez, az meg is érdemli, azt, ami történik vele)
Ja, és milyen meglepő, hogy a TISZA MINDEGYIK politikusa ilyen "bután fogalmaz":
Annyira "butén"? hogy MP nem győzi folyamatosan letagadni az összeset és mostanra konkrétan MINDENKIT letiltott a nyilatkozatról.
És, ezek akarnak egy országot vezetni...
"Ez azért aljas, mert a saját politikai hatalmáénak a megszerzését, vagy annak megtartását MINDENNÉL fontosabbnak tartja, és annak az eléréséhez bármilyen eszközt elfogadhatónak tart."
"Ez a Fideszre (is) igaz."
A fidesz soa nem lépett át egy törvényes keretet sem.
Legalább a 2/3-ukkal csináltak előtte egy törvényt, ha nem volt.
Ráadásul a másikra mutogatni óvodás, ősi román szokás, és nem érv. AZ, hogy SZERINTED így van nem teszi igazzá.
"az egyik a tehetséges, kompetens kormányzás, amire ez a jelenlegi garnitúra teljes mértékben alkalmatlan"
Szerintem is. :DDD
Igen, és ebből a garnitűrából a fidesz a kevésbé alkalmtlan.
"Végül a zsidózást meg azért hoztam elő, mert a mai EU-O1G narratíva ijesztően hasonlít a nácik propagandájához."
Nekem ez nem tűnt fel. "
Akkor nem figyelsz?
Ajánlom Németországának az semleges és értő tanulmányozását, mondjuk 1ö18-1945 között, különs tekintettel a nácik propagandájára..

2026.01.23 20:06:28
GyMasa
2026.01.23 21:35:16
@vergyula: "
"Vajon a grafománia gyógyítható?"
Bocsi, be is fejezem. igazad van, inkább nem írok, mert teis pontosan úgy kezdesz viselkedni, mint blodi, mielőtt le lett a csipába tiltva.
irogatod itt a tévedéseidet, aztán azt kell amagyarázni neked, hogy a víz nedves, a fű zold, az ég meg kék.
"Azt a kormányzás stabilitásnak a növelése érdekében tették."
Hogy stabilabban tudjanak nyerni.
Te tényleg nem vagy ezt képes felfogni, amit leírnak neked?
A rendszer stabilabb kormányzást tesz lehetővé.
A francia, meg a brit rendszerrel nincs bajod? Pedig otsimán 80+%-és eredményt érnének el
"2007 óta volt egy alkotmányossági határozat, ami kötelezte a kormányt, hogy módosítsa a határokat, mert azok az eltelt majd 20 év alatt torzultak."
Legutóbb emiatt rajzolták Pestet (amúgy jogoson), és ez kedvez nekik.
Máshol (tán pl. Somogy és/vagy Baranya) meg nem rajzoltak újra, pedig a törvény szerint kellene, de az nem lenne nekik jó.
Ez pont annyival több, int, amit a szoci kormány tett előtte 3 évig.
"Jah, úgy érted, hogy a90-10-es balos többlet 50-50-re váltosztatása?"
Számolgass TV-csatornákat, országos rádiót, napilapot, hetilapot....
Minek, nem az a mértéke neki.
A lényeg, hogy nincs kormány sajtó túlsőly, ahogy írod, hanem most kb egyenlőek a viszonyok.
"" az ügyészség fideszesítése"
Erről nem tudok, de hallgatlak"
Polt Péter? Jóvan, tudom, már nincs ott.
Akkor meg hogy? Ne legyél már ennyire primitív..
"" a választás előtti osztogatás"
Medgyessy 100 napos programja az megvan?"
Az szerintem választás után volt. (de kit érdekel?)
Azt' mikor ígérte meg, te nagyon okos?
"" mind a hatalom megtartását célozza, nem kormányzás. "
EZ elégg egy túleygszerűsített, (és még demagógnak is nevezném) kijelentés volt."
Vállalom. "
Akkor meg nem tudom, it csodálkozolk, ha valaki rendre megcáfolja a túlegyszerűsített és demagóg marhaságaidat, amiket ideírsz.
Nekem itt lett elég, nem fogk többet válaszolni, mert semmi értelme.

"Minden politikai szerveződés, amely egyenlő távolságot tart Gyurcsánytól és Orbántól, harmadik pólust képez." - így ír Puzsér Róbert 2022-ben. "Amikor 2019-ben meghirdettem az ellenzékváltást, ezt annak tudatában tettem, hogy az előválasztást előkészítő tárgyalásokon megtapasztaltam: az…..
GyMasa
2026.01.22 08:45:48
@grundigg:
"Akkor mégis ki turkál a te zsebedben? "
Bárki, aki anélkül, hogy egy cseppnyi fogalma is lenne arról, hogy itt me a helyezet, mert mondjuk még soha nem is járt, vagy nem is élt itt, de megpróbál kioktatni arról, hogy mi itt a helyzet.
Tudod, én is ugyanúgy magyar vagyok, mint te.
(csak kettőnk közül úgy tűnik, nekem fontosabb, hogy az országnak legyen jövője is...)
Járok haza rendszeresen, vásárolok otthon, utalok pénzt a családnak.
Szóval bizony hozzájárulok az otthoni GDP-hez a magam mértékében.
Amikor mindenre az a válasz, hogy "Óóó, ti ott annyira jól kerestek, BIZTOSAN ki tudsz fizetni havonta plusz 500 EUR-t villanyra, meg gázra, meg plusz 200-at kajára".
EZ igaz is, mert én itteni viszonyokhoz képest is jól keresek, deazoknak, akik monjuk fiatalok és egy McDonaldsban dolgoznak, havonta 1200EUR nettóért, na nekik már 100 EUR plusz költség is megterhelő lehet.
Persze, amikor élvezni kell a rezsicsükkentés eredményeit, akkor az rendben van.
Mindezt leírtam neked, nem mintha bármi közöd is lenne hozzá, hogy mit írok, vagy mondok.
Ha nem tetszik, amit írok, akkor nem kell válaszolni.
Ezzel a fajta személyeskeddel csak megerősíted a képet magadról, miszerint csak egy kisebbségi komplexusokkal küszködő, rosszindulatú, irígy pöcs vagy.
Szóval, ezután, ha csak ilyen pitiáner személyeskedésre futja, akkor inkább kíméld meg az internetet a hozzászólásodtól.

2026.01.22 10:18:21
@G. Nagy László:
A bal oldalon általában nem túl jó az emberek és a vállalkozóik hozzáállása a pénzhez, (vagy, mondjuk a törvények betartásához) ami látszik is abból, ahogy milyen gyrosan taccsra tudnak tenni addig jól virágzó városokat (khm... Budapest) vagy országokat.
Láthatjuk, pl. az USA-ban a DOGE vizsgálatoknál, hogy nem a legszínesebb zsírkréták a dobozban.

Korábbi cikkemhez képest fontos változás.
Hétfőn este a bolgár köztársasági elnök bejelentette lemondását, s ez ténylegessé is vált tegnap reggel.
Az elnök úgy döntött, beszáll ő is a parlamenti választásokba, saját párttal - ez lehet a háttérben.
Úgy döntött, ez az utolsó esély, mert…..
GyMasa
2026.01.22 10:02:45
@vergyula:
"Erre egy csomó NATO-tag képtelen lenne egyedül. Pont ezért van a NATO. "
Ezt kicsit finomítanám:
- Nem egészen ezért van a NATO. Nem a saját hadsereg HELYETT? ahogy uatlsz rá, hanem a saját hadsereg MELLÉ.
- Azért az nem ugyanaz, ha egy ország felkészült, de túl erős ellenfél támadja meg, vagy, ha fel sincs készülve, mert "Majd a NATO megvéd minket". Itt most a remek, Grönlandi "haderőre (de ide érthető mondjuk a Balti államok is egy emberként a maguk, kb 3000 fős "hadseregeivel")
Be kell látni, hogy Európa az utóbbi 50+ évben durván legyengült katonailag.

2026.01.22 10:06:06
@ez a nevem senki:
Mondjuk Trump nem bevándorló.
Bevándorló hátterű (mint kb. MINDEN, nem indián ősökkel rendelkezőket leszámítva).
Ha az lenne, nem lehetne az USA elnöke.

Furcsa, de Bogáréknak se jutott eszükbe, hogy nem most van a II. vh. után kialakult világrend felbomlása.
Az első jel ugyanis 1999-ben volt, a koszovói ügy, amikor a NATO határokat kezdett tologatni a volt Jugoszlávia területén, teljesen önkényesen. S nem volt mitől félnie az akkori nyugatnak:…..
GyMasa
2026.01.20 15:57:09
GyMasa
2026.01.20 18:08:17
@Wildhunt:
Jaja, gyanús...
Lehet, hogy arra akart utalni, hogy mi fizetjük a MOL hasznát, mintha nem ez lenne az összes, piaci alapon működő cégnél...

2026.01.21 11:21:51
Ahol jelenleg lakom, az egy részben a 60-as, részben a 70-es években felépített lakónegyed. Az épületek magasságából lehet tudni mikor épültek: a 8-9 emeletes házak 70-es évekbeliek, a 3-4 emeletesek pedig régebbiek.
Az épületek környezete jobb a lakótelepeknél megszokottnál, mert itt még elég…..
GyMasa
2026.01.19 22:23:17
@vergyula:
A közművek általában az utak alatt futnak.
Ház alá nem prektikus tenni, mert mit csinálsz, ha csőtörés van, Lebontod a házat?
Ha meg valami egzotikus ok miatt maradt ott, akko ki kell váltani, ami egy ilyen léptékű beruházás esetén aprópénz...

2026.01.20 12:58:41
@vergyula:
"bár lehet, hogy lassan több itt a gyüttment, mint a tősgyökeres. "
OK, ebben segíts már nekem!
Tehát, egyre több városi embert látsz ott, vidéken?
Ha igen, akkor most javul az értelmi képessége a vidéki, suttyó, fidesz szavazóknak, vagy inkább toljuk tovább az ellenzéki narratívát, és llítsuk azt, hogy eleve csak a suttyók költöznek vidékre, ami miatt tisztul vidéken is, meg a városokban is a kép?

2026.01.20 15:36:09
@vergyula:
"Nem, ettől igen nehezen javul bárkinek is az értelmi képessége."
Pont arról beszélek, hogyha a vidéken a fidesz szavazók csak buták, akor az egyből buta lesz, aki vidékre költözik?

Schiffer írja ezt, s teljesen igaza van:
Nincs is mit hozzátenni.
A fideszes megmondóemberek nagy problémája az a jelenség, amiről Schiffer ír. Szerintem ez egyenesen infantilizmus.
A 6-8 éves kisgyerekek, amikor filmet néznek, meg szokták kérdezni "kik a jók? kik a rosszak?",…..
GyMasa
2026.01.18 12:13:41
@vergyula:
Mondjuk, megkérdeztem Gemini-t.
Úgy látom, a gyár építésekor (illetve, az nkább átépítés volr, mert előtte CRT képcsöveket gyártott ott a Samsung) a magyar jog szerint (és, ha jól értem most sem ) nincs az NMP-re hivatalos, egészségügyi határérték.
Ez, talán magyarázatot ad arra, miért megy itt a vita hosszú évek óta...

2026.01.18 22:51:05
@vergyula:
Azt leírta nekem a Gemini.
(mármint, hogy a Samsung figylemen kívül hagyja a bírósági határozatot.)

2026.01.19 15:50:08
@Tapi2021:
Igen, képesek. ssőt a kedvencem, amikor azzal jönnek, hogy a nem rezsicsökkentett gáz meg villany viszont sokkal drágább, mint itt, Németországban
Nos, utánanéztem, az otthoni nem rezsicsökkentett villany ára kb 70 HUF, azaz még így is a fele annak, amit nekem kell fizetni már majdnem 5 éve...

Sokan gondoljuk úgy, hogy az állam nem jó gazda. Elégedetten nyugtázzuk, hogy a tervgazdaság csúfos bukását követően a fogyasztási cikkeket ma már a magánszektor állítja elő. Örülünk annak is, ha minél kevesebb a központi, bürokratikus előírás. Ám odáig csak kevesen mennek el, hogy az…..
GyMasa
2026.01.18 17:26:34
GyMasa
2026.01.18 22:54:09
@Billy Hill:
Igen, de ezért visszás az egész "túlegyszerűsített érvelés", ami szerint az USA-ban az elszaporodott lövöldözések oka CSAK a fegyverekhez való szinte szabad hozzáférés.
Persze, a demokraták, akiknek az a célja, hogy elvegyék az összes fegyvert a lakosságtól, nekik pont az az érdekük, hogy démonizálják a fegyvertartást...

2026.01.19 15:40:02
@Glokta:
Valahol láttam egy video-t, amiben azt taglalják, hogy a fegyveresen beavatkozó civilek találati aránya jobb, mint a rendőröké.
(mármint az USA-ban)

Az új bolgár divat: ráírni az euró bankjegyekre.
Ez persze leginkább politikai üzenet, lásd "vissza a levát!".
A minap viszont egy valóban találékony felirattal találkoztam:
- egyszerűen átszámolta levára, s ráírta...
GyMasa
2026.01.18 22:49:06
@fofilozofus:
Meg, nem is beszélve arról, hogy a BOLGÁR EUR -ra nem nagyon vonatkoznak a MAGYAR törvények..

Úgy tűnik, jó fiú voltam 2025-ben, hiszen karácsonykor rengeteg ajándékot kaptam. Ott várt a fa alatt Plhál Tamás könyve is, amelyet egyetlen délután alatt fel is faltam. Nem volt nehéz azonosulnom a művel; a szerző hasonlóan látja a világot, ahogyan magam is - Magyar Péter jellemrajza kapcsán…..
GyMasa
2026.01.17 19:42:08
@Glokta:
A Mi Hazánk szavazó nem segíti a tiszát.
Sokkal esélyesebbnak látom, hogy egy "csalódott fidesz szavazó" inkább szavaz a Mi Hazánkra, mint a tiszára.

2026.01.18 10:39:50
@valis47:
Jajj, hát megint nem figyelsz!
Az otthonteremtési hitel az egy mekkora megszorítás már!
Hiszen MI fogjuk megfiizetni, hogy a NER csicskák saját otthonhoz jussanak! Akkor tehát megszorítás!

2026.01.18 11:41:06
@Glokta:
Ha azt hiszed, hogy ezeknek az ágazati különadóknak a kivezetése majd bárminek az árában látható csökkenést fog eredményezni, akkor van számodra egy eladó hidam.
EZ már Fletó ÁFA-csökkentésekor sem működött.
Ami történni fog az az, hogy te fizetsz ugyanannyit a szolgáltatásért, plusz a kieső adóbevételekt te fogod megfizetni a megemelsz SZJA-val.
Az így keletkezett plusz profitot pedig a multik röhögve fogják kilapátolni az irszágból, hogy a kurvák seggéről kokót szívjanak belőle...

Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz