Adatok
Waterloo Sunset
0 bejegyzést írt és 2 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Ha unalmas a műsorod, mutass egy pár csöcsöt és máris minden rendben lesz. Ez egy olyan alapszabály, mint az, hogy kisgyerekkel és kutyával minden szart el lehet adni, vagy hogy két Blikk-címlap többet ér hatvannyolc Élet és Irodalom-vezércikknél. Az X-Faktor ennek mentén már az…..
Waterloo Sunset
2013.10.28 06:30:16
@L_inda: Köszönöm, ez az éj kommentje itt, röviden és elegánsan.
Az első élő X-Faktor-adás nagy tanulsága, hogy a zsűri vérfrissítése még úgyis megmenti a műsort az unalomtól, hogy Szikora Róbert néhány megnyilvánulása már-már Somló Tamást idézte. A mentorházból továbbjuttatott 12 versenyzőből nyolcat már most haza lehetne zavarni,…..
Waterloo Sunset
2013.10.14 04:49:46
@Teshow: A Madnessre tett megjegyzésed eszembe juttatta, hogy az egyáltalán figyelemre érdemes versenyzők esetében van egy privát játékom, ti. megpróbálom kitalálni, milyen dalt kapnak (mert felteszem, hogy a saját dalválasztás esélye minimális a versenyzők részéről), illetve hogy mit hallanék tőlük szívesen. Ez néha bejön, sokszor nem, hatalmas melléfogások vannak. (De például az egyébként tizenkettő egy tucat By the way-nek kifejezetten jól állt volna egy Madness, sőt, úgy általában érdemes volna őket többet hallani. Messze nem sorolható a világ valaha volt legfontosabb zenekarai közé, de kicsit jobb kedvre derítik az embert, ihletett pillanataikban. Mindez persze itt mellékes.)Azért pár dolog még eszembe jutott.
Ami nem mellékes, hogy kicsit is értelmes ember számára ez valóban Alföldi-show, nem egészen méltó befejezéséül az idei Alföldi-évnek, nyilván értitek, mikre gondolok. Megszólalásaiért, gesztusaiért érdemes nézni a műsort és ha előéletét méltatom, szándékosan A társulat című pár évvel ezelőtti, egy korábbi István a királyra mondhatni castingoló műsort emelem ki, mely struktúrájában más, színvonalában természetesen magasabb volt az X-faktornál. Ott ő volt a felelős bíráló színészeti kérdésekben, és még a néző is rengeteget tanulhatott a működéséből. Száz százalékig színházi ember, erre született, nyilván rengeteget tanult és véletlenül még igen tehetséges is.
És még valami, az elmúlt évtized valamennyi zenés tehetségkutatóját végigtekintve. Bele lehet nyugodni, hogy a populáris zene anyanyelve sok évtizede az angol. De nem lehet belenyugodni, hogy tíz év alatt alig-alig tették szóvá egyetlen versenyző kapcsán sem az angol szövegértés hiányát. Elhangzott sokszor, hogy rossz a kiejtés. Valóban. Elhangzott, főleg fiatalabb versenyzőknél, hogy még nem élheti, élhette meg azokat az érzéseket, melyek adott dalban bennefoglaltatnak. Valóban. (Voltak versenyzők, akik nyíltan elmondták, hogy bizony fonetikus átírásból magolták be a szöveget.) Az azonban nem hangzott el, hogy nem csak érzelmekről kell hablatyolni (egy tetszetős melódia, vagy hangulatos szám úgyis hat az érzelmekre), hanem igenis érteni kell a szöveget. A versenyzők többsége érezhetően nem érti. Két gyors példa: a Helpet előadó most kiesett társaság lehet, hogy szavak szintjén érti a szövegét, de nem veszi észre, hogy Lennon nagyon lendületes, sodró slágeréhez a lehető legnagyobb keserűségről szóló szöveget írta (ha kissé manírosan is, de már csak az kéne, hogy Lennont kritizáljam), valójában sírnivaló dal, ez a kis zenekar meg összebohóckodta az egészet. (Még így is köszönöm, hogy Beatlesszel nyitottak.) A másik példa a sokszínű Danics, aki viszont értette, hogy a nem kevésbé evergreen House of the Rising Sun szövege miről szól, sőt egészen izgalmas színházzá tette, mintha két személy beszélgetését (a kuncsaftét és a prostituáltét) adta volna elő, különböző hangszínekben (mely utóbbiban való tehetségét már régen bizonyította). És kimondani is alig merem, de az a sanda gyanúm, hogy tíz éve a zsűritagok sem veszik a fáradságot a szöveg megértéséhez (tisztelet a kivételnek, a háttérmunkáról szinte semmi információt nem ad a műsor). Oláh Ibolyán kívül (aki az egész évtizednyi dalverseny-özön egyetlen valódi értéke volt, amíg el nem hallgatott, talán Rúzsa Magdit említhetném még, aki szerencsére nem hallgatott el, mert aki beéri ennyivel, az legalább színvonalat kap tőle), tehát Oláhon kívül, aki egy árva szót sem értett angolul, alig volt olyan, akinek nem jelentett gondot a nyelvtudás hiánya, pontosabban nem volt olyan ellentmondást nem tűrően karizmatikus szereplő, akibe elég dirty, X-faktor (én egyszerűen tehetségnek nevezem) szorult volna ellensúlyként. Nem állítom, hogy senki sem foglalkozott a szöveggel, de aki igen, abból meg jórészt hiányzott a művészi intelligencia, hogy összehangolja a szöveget, a zenét és az előadásmódot. (Itt túl messzire vezetne pl. az operával való összehasonlítás, hagyjuk.) Egyvalami világosan következik a dologból, s aránylag könnyen megoldható: énekeljenek magyarul. Amikor az egyik lány (bevallom, nem emlékszem, hogy bejutott-e, ha bejutott, akkor Alföldi döntése helyes, a műsor tendenciája nem) odaállt a mentorházba és elénekelte a szokásosan csavaros Kispál-dalok egyik nehezebbikjét, minden világos lett és egyértelmű, az előadó számára. Alföldi számára (legnagyobb meglepetésemre) nem annyira, motyogott is valamit a szöveg érthetetlenségéről. Jó, hát nem Kispált kell énekelni, bár amikor bármilyen versenyen előkerül a több nemzedéknek alapmű Ha az életben (Kispál), vagy a hamar folklorizálódott Most múlik pontosan (Quimby), csak nagy az öröm a nézőtéren, a versenyző pedig helyzeti előnyből indul. A műsor írói (hiszen ezeket a műsorokat írják és eljátsszák, de hát ezt többen leírtátok) természetesen énekeltetnek magyar dalokat is, kilencven százalékban Cserháti Zsuzsát, Demjén Ferencet és Máté Pétert. Akikkel a világon semmi gond nincs, de az idők változnak. Csak nem a mi énekversenyeink esetében.
Ami nem mellékes, hogy kicsit is értelmes ember számára ez valóban Alföldi-show, nem egészen méltó befejezéséül az idei Alföldi-évnek, nyilván értitek, mikre gondolok. Megszólalásaiért, gesztusaiért érdemes nézni a műsort és ha előéletét méltatom, szándékosan A társulat című pár évvel ezelőtti, egy korábbi István a királyra mondhatni castingoló műsort emelem ki, mely struktúrájában más, színvonalában természetesen magasabb volt az X-faktornál. Ott ő volt a felelős bíráló színészeti kérdésekben, és még a néző is rengeteget tanulhatott a működéséből. Száz százalékig színházi ember, erre született, nyilván rengeteget tanult és véletlenül még igen tehetséges is.
És még valami, az elmúlt évtized valamennyi zenés tehetségkutatóját végigtekintve. Bele lehet nyugodni, hogy a populáris zene anyanyelve sok évtizede az angol. De nem lehet belenyugodni, hogy tíz év alatt alig-alig tették szóvá egyetlen versenyző kapcsán sem az angol szövegértés hiányát. Elhangzott sokszor, hogy rossz a kiejtés. Valóban. Elhangzott, főleg fiatalabb versenyzőknél, hogy még nem élheti, élhette meg azokat az érzéseket, melyek adott dalban bennefoglaltatnak. Valóban. (Voltak versenyzők, akik nyíltan elmondták, hogy bizony fonetikus átírásból magolták be a szöveget.) Az azonban nem hangzott el, hogy nem csak érzelmekről kell hablatyolni (egy tetszetős melódia, vagy hangulatos szám úgyis hat az érzelmekre), hanem igenis érteni kell a szöveget. A versenyzők többsége érezhetően nem érti. Két gyors példa: a Helpet előadó most kiesett társaság lehet, hogy szavak szintjén érti a szövegét, de nem veszi észre, hogy Lennon nagyon lendületes, sodró slágeréhez a lehető legnagyobb keserűségről szóló szöveget írta (ha kissé manírosan is, de már csak az kéne, hogy Lennont kritizáljam), valójában sírnivaló dal, ez a kis zenekar meg összebohóckodta az egészet. (Még így is köszönöm, hogy Beatlesszel nyitottak.) A másik példa a sokszínű Danics, aki viszont értette, hogy a nem kevésbé evergreen House of the Rising Sun szövege miről szól, sőt egészen izgalmas színházzá tette, mintha két személy beszélgetését (a kuncsaftét és a prostituáltét) adta volna elő, különböző hangszínekben (mely utóbbiban való tehetségét már régen bizonyította). És kimondani is alig merem, de az a sanda gyanúm, hogy tíz éve a zsűritagok sem veszik a fáradságot a szöveg megértéséhez (tisztelet a kivételnek, a háttérmunkáról szinte semmi információt nem ad a műsor). Oláh Ibolyán kívül (aki az egész évtizednyi dalverseny-özön egyetlen valódi értéke volt, amíg el nem hallgatott, talán Rúzsa Magdit említhetném még, aki szerencsére nem hallgatott el, mert aki beéri ennyivel, az legalább színvonalat kap tőle), tehát Oláhon kívül, aki egy árva szót sem értett angolul, alig volt olyan, akinek nem jelentett gondot a nyelvtudás hiánya, pontosabban nem volt olyan ellentmondást nem tűrően karizmatikus szereplő, akibe elég dirty, X-faktor (én egyszerűen tehetségnek nevezem) szorult volna ellensúlyként. Nem állítom, hogy senki sem foglalkozott a szöveggel, de aki igen, abból meg jórészt hiányzott a művészi intelligencia, hogy összehangolja a szöveget, a zenét és az előadásmódot. (Itt túl messzire vezetne pl. az operával való összehasonlítás, hagyjuk.) Egyvalami világosan következik a dologból, s aránylag könnyen megoldható: énekeljenek magyarul. Amikor az egyik lány (bevallom, nem emlékszem, hogy bejutott-e, ha bejutott, akkor Alföldi döntése helyes, a műsor tendenciája nem) odaállt a mentorházba és elénekelte a szokásosan csavaros Kispál-dalok egyik nehezebbikjét, minden világos lett és egyértelmű, az előadó számára. Alföldi számára (legnagyobb meglepetésemre) nem annyira, motyogott is valamit a szöveg érthetetlenségéről. Jó, hát nem Kispált kell énekelni, bár amikor bármilyen versenyen előkerül a több nemzedéknek alapmű Ha az életben (Kispál), vagy a hamar folklorizálódott Most múlik pontosan (Quimby), csak nagy az öröm a nézőtéren, a versenyző pedig helyzeti előnyből indul. A műsor írói (hiszen ezeket a műsorokat írják és eljátsszák, de hát ezt többen leírtátok) természetesen énekeltetnek magyar dalokat is, kilencven százalékban Cserháti Zsuzsát, Demjén Ferencet és Máté Pétert. Akikkel a világon semmi gond nincs, de az idők változnak. Csak nem a mi énekversenyeink esetében.
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz