Regisztráció Blogot indítok
Adatok
benkda01

0 bejegyzést írt és 18 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
HamPLÓ Fapadossal a temetőbe 2020.01.21 07:00:00
Amikor kiderült, hogy az év utolsó előtti előtti előtti napját a felső-sziléziai villamoshálózaton utazgatással fogom tölteni, sejtettem, hogy nem fog kimaradni a bytomi 38-as vonal. Nézzünk csak rá erre a képre: ősi jármű, egyetlen vágány, öreg téglaépület a háttérben: hát nem ez minden…..
Bécs minden évben megünnepli városi közlekedését - igaz, a Tramwaytag névre hallgató rendezvény egyik furcsasága, hogy néha buszgarázsban tartják. Idén késő tavasszal került rá sor, de mivel aznap este hallottam róla először, ez kimaradt. Ősszel aztán a város közúti…..
benkda01 2015.11.11 01:29:54
@SomiTomi: Igen, szellőzők.
Pár hónapja mutattam egy videót a budapesti állatkertről, és említettem, hogy a Vidám Park egykori területének egy részét is elkezdték benépesíteni, egyelőre félideiglenes jelleggel. Ez a cukiság-cluster például nem akárhol hangoskodott... ... hanem az egykori…..
Írta valaki, hogy legyen közlekedéses bejegyzés, mert a törzsközönségnek arra van igénye, és ki vagyok én, hogy ne hallgassam meg az ilyen kéréseket? :) A múltkor mutattam képeket arról az igencsak forgalmas decemberi estéről, ahol szerepelt egy összvissz két kocsival induló…..
HamPLÓ Bogárparádé Gárdonyban 2014.03.07 16:00:00
Beleakadtam egy kopott filmtekercsbe nemrég: a 2001-es, esetleg 2000-es gárdonyi Bogár-találkozón lőttem el. 200-as, nagyszemcsés filmről van szó, amit vagy a kis automata gépem nem tudott kezelni, vagy a film anyaga romlott le azóta, de alig tudtam valami értékelhetőt lescannelni…..
benkda01 2014.03.07 17:38:23
Mint rendszeres olvasód, nagyon megörültem, mikor megláttam ezt a bejegyzésedet :) Magam is bogártulajdonos vagyok, és nagyon kedvelem ezeket a járgányokat :)

>>a hátsó lámpa még kicsi, az ablak viszont nagyobb, a motorháztetőn van kiemelkedés és a rendszámtábla-világítás "orra" kicsi, úgyhogy a hatvanas évek első felére tippelem.
Én is arra tippelek (első kép, piros bogár). Esetleg 1962 vagy 1963.

>>Na, ez itt viszont valószínűleg tényleg egy régebbi modell: kicsi a hátsó ablak (de már nem "perec"), kicsi a hátsó lámpa is. Ötvenes évek közepe? Érdekes, hogy az ajtó mögött látszik az index elődjének mondható intőkar helye...
Az ovális ablak 1953-tól 1957-ig lett beépítve, az intőkar pedig 1960-ig. Szerintem 1956 vagy 1957.

>>A képen látható kocsi életkoráról, származásáról viszont semmit nem tudok mondani, mert a nagy első- és hátsó ablakok mellé döntött ablakú fényszóró,
Igen, ez a kocsi össze-vissza van buherálva. Mindenesetre nem öregebb mint 1965.

>> és a búrába rejtett indexlámpa tartozik. Biztos volt ilyen is
Nem, ilyen gyári szinten nem volt. Budapesten a Hegedűs Gyula utcában szokott állni egy kék, amelyiknek szintén ilyen indexlámpa van beépítve.

>>Jól sejtem, hogy a résre nyitva levő motorháztető (és a két plusz kopoltyúsor) az eredetinél nagyobbra cserélt motor miatt van?
Szerintem ez egy öregebb modellből származó motorháztető. A résre nyitva levés vagy szimplán a jobb hűtést szolgálja, vagy pedig különben nem férne be a motor (valószínűleg elöbbi). De mindenesetre tuningolt lehet.

>>Na, ezen a bogáron hátul a típusjelzés vajon mi? 1300? Esetleg 1500? A szám maga utóbbinak látszik, de a motorháztető meg régebbinek. De persze annyi helyen annyi darabot, annyi változatot gyártottak, hogy tulajdonképpen kár próbálkoznom az azonosítással. Igaz, elszórakoztatom magam vele :)
Szerintem lehetséges ez a kombináció. Tippem 1967.
benkda01 2014.03.07 18:47:33
@Trónkövetelő: A "Kraft durch Freude" a bogár eredeti, Hitler alatti nevére (KdF-Wagen) utal. A KdF egy állami szervezet volt, ami betétkönyves alapon adta volna ki a kocsikat. Végül is erre sosem került sor, a befizetett pénzt ellopták és háborús célokra használták fel.
A Fényvillamos már nem újdonság, hiszen jó pár éve létezik (itt az idei menetrendje); kicsit rá is untunk talán, legalábbis mi, villamosfotósok: Idén azonban csatlakozik hozzá a Fénytroli, egy hasonló stílusban feldíszített ZiU-9-es (Tatra villamos ajtókkal felújítva, ha…..
benkda01 2013.12.20 17:48:02
Bár legutóbb eljutottunk Dąbrowa Górniczáig, a felső-sziléziai villamoshálózat legkeletibb pontjáig, még maradt néhány kép a tarsolyomban. Arról már írtam, hogy Chorzówból Katowicébe meg lehet érkezni autópálya jellegű gyorsforgalmi úton, ami mellett villamos fut, azon…..
Sokáig tartott, mire a végére értem az aktuális életképes képeknek, de sikerült, itt a negyvennyolcadik rész befejező... epizódja? Életképek 48: negyedik oldal Újra troli a Kiskörúton, egyvágányozó 41-es, nyílt nap egy áramátalakítóban, nosztalgiavillamosokkal..
benkda01 2013.12.07 19:42:13
@NAR: Szerintem azért, mert a vágányok fölötti trolivezeték egy kicsit kedvezőtlen lenne a villamosközlekedés számára. :)
Dąbrowa Górniczával folytatnám "nem tipikus turisztikai célpontok" című rovatomat :) Legutóbb Będzinben hagytuk abba, onnan pedig csak egy ugrás ez a város. Illetve annyi se - a lentebbi képen a kettő határa látható: Szóval kicsit össze vannak nőve, ahogy errefelé szokás. 127…..
HamPLÓ A friesenheimi kanyar 2013.11.26 15:00:00
Érdekes, hogy az emberek valamiért azt hiszik, hogy Budapestre különleges felépítésű villamosok kellenek, mert itt olyan lehetetlen vonalvezetések vannak, amiket nem bírna el tetszőleges jól megépített jármű. Nos, a pályaállapotokat tekintve tényleg voltak-vannak extremitások, de…..
benkda01 2013.11.26 22:14:55
@Hamster: Sajnos elapadt az ellenállás... De egy-két buszon, villamoson még elfelejtették lecserélni a memóriakártyát 8)
Ha ősz, akkor Gyermekvasút! Az elmúlt évekkel ellentétben idén ugyan nem volt gőzös a november eleji hosszú hétvégén, de így is gyakrabban akadt fotóznivaló a fák közt, mint a a hegyeshalmi kivételével bármelyik "nagy" vasútvonalon! A felszállási engedély megkapása után…..
Köszönöm szépen a két hete bezárt Vidám Park attrakcióival kapcsolatos videófelajánlásokat, de az, hogy az abba a bejegyzésbe beágyazott filmecskén nem bukkan fel valami, még nem jelenti azt, hogy nem filmeztem le :) Az 1920-as években épült hullámvasutat például annak…..
A budapesti Vidám Park 2013. szeptember 30-án végleg bezárta kapuit, én pedig több mint egy hetet gondolkoztam azon, hogyan írjak róla, illetve hogy írjak-e egyátalán. Az interneten nézelődve ugyanis szinte csak kétfajta véleményt lehetett olvasni: 1. "végre bezárt, ideje volt,…..
benkda01 2013.10.13 01:05:17
@retekblog: A Kanyargó sajnos nem marad (pedig szerény véleményem szerint az is érték, a világon már csak 8 ilyen létezik, és mind az Egyesült Államokban).