Regisztráció Blogot indítok
Adatok
baraka

0 bejegyzést írt és 259 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Óhatatlanul Petronius Trimalchio lakomája – és az ennek nyomán készült Fellini-film, a Satyricon - jut eszünkbe, ahol a rabszolgák hatalmas tálakban szalonnával körített nyulat, vaddisznót, friss és szárított datolyát szolgáltak fel. A római gazdagok bősége és a szegények…..
Kívül tágasabb Az új Barcelona 2017.10.10 06:30:00
Az utóbbi években meglepő módon lett egyre népszerűbb a portugál főváros, olyannyira, hogy ma már az Y-generáció egyik kedvenc tartózkodási helye, a fiatalok tömegesen vándorolnak Lisszabonba. Nem csoda: szuper klíma, viszonylagos olcsóság és jó társaság. Kell ennél több?..
Augusztus közepén 5 napot töltöttünk Lisszabonban és környékén. Lisszabonba a TAP járatával utaztunk, amikor vettük a jegyeket, akkor épp ez volt az olcsóbb, nem a Wizzair jegyei. Lisszabonba vasárnap este érkeztünk. A reptérről a város metróval (piros vonal) könnyen megközelíthető. A jegyeket Viva…..
Vendégszerzőnk, Duka Zsófia közgazdász, politológus (Igazságügyi Minisztérium) írása   Ismerőseim körében újra felütötte a fejét a 168 óra online-on megjelent korábbi írása a kivándorlásról. Nem tudok érzelmek nélkül elmenni a téma mellett, és most már szó nélkül sem. Reflektálnom kell,…..
Előfordul, hogy az ember nem a szülőföldje, hanem egy másik ország iránt érez honvágyat, csak valahogy erről kevesebbet beszélünk. Ezt én is megtapasztaltam, ezért is írtam erről „Miért is jó külföldön élni? – pszichológus szemmel” című cikkemben. El kellett mennem Gibraltárról Máltára, hogy…..
A sötét középkor elrettentő ismertetőjegyei között az élen szerepel a személyes higiénia hiánya. Mai tisztaság felfogásunk szerint ez nagyjából helytálló, ám akkoriban másképp gondolkodtak erről. Egyébként szoktak fürdeni is, amíg a szifilisz elterjedésével és a nagy…..
Nevelek A nagy pedagógus-átverés 2013.07.20 23:17:09
Az Orbán-kormány rendkívül intenzív, hosszú és fordulatokban gazdag kommunikációs hadjárata lassan végére ér: már a legeldugottabb magyarországi tanya, tömegkommunikációval alig találkozó lakója is tudja, hogy rettenetesen jó lesz most már a pedagógusoknak, mert iszonyatosan…..
Enyhén leszbikus comung outtal indult A Magyat Férfiakat Legjobban Érdeklő Esemény felkonfja a Mokkában: Demcsák Zsuzsa olyan lendületes pornós ívvel vezette fel a fürdőruhás Gaál Noémi feltűnését a Tv2 műsorában, mint amilyen utoljára a My Sister's a Juicy Lesbian harmadik…..
Különös eset miatt kellett intézkedniük a rendőröknek a Fehérvári úton. Április 15-én, éjfél után figyeltek fel a helyi polgárőrök arra, hogy valami furcsaság suhan a Fehérvári úton a síneken. Közelebb érve kiderült, két egyetemista egy házilag barkácsolt hajtányon…..
Tiszta Beszéd Bér/feszültség 2013.04.12 10:37:51
 Ha konkrétan nem is fogalmazódik meg a kérdés, valahol mindannyiunkat foglalkoztat, hogyan lehetséges az, hogy Magyarországon időben ugyanannyit dolgozik az ember és minden ugyanannyiba vagy többe kerül, mint a Lajtán túl, mégis töredékét keresi a munkavállaló, mint a francia…..
Riszpekt! Az egy dolog, hogy húsz nyelven szövegel, na de azoknak a fele milyen nyelv már?!  Poliglott akarok én is lenni! ..
Ha azzal jönne haza a gyerek, hogy idén nem kilencből bukott, hanem csak hatból, lehet hogy megdicséred, de biztosan nem lesz őszinte a mosolyod. Tegnap a szabad szoftver konferencián a kormányzat előadóját hallgatva valami ilyesmit éreztem. Előre kell bocsájtani, hogy valóban…..
Józan Paraszt Matolcsy fő bűne 2013.03.04 08:59:26
A nagy cégek saját teljesítményüket mutatószám-rendszereken keresztül mérik. Mindig van egy csúcsmutató - ami átfogva az összes mutatót, legjobban leírja, hogy jó, vagy rossz irányba mennek a dolgok a vállalatnál. Ilyen mutató lehet például a profit, a részvényárfolyam…..
baraka 2013.03.05 08:55:48
@nyisziati: Romániában a hitelek 1,2% van lejben lekötve, a többi döntő többségben euróban. Ahogy a telefonszámla is euróban van megadva, a lakás és az autóára is euróban van megadva minden esetben, viszont napi árfolyamon átszámítva lejben fizetsz. Állásinterjúk során a fizetés összegével kapcsolatban euróban egyezkedsz. A befektetéseket is euróban mérik és számolják.

Matolcsy bácsiról annyit, hogy Freudnak és Jungnak jó sok munkája lenne vele, ha még élnének :)
Messidor még a Malév-csőd idején vásárolt 3 szuperakciós repülőjegyet a Wizzairtől 8400 forintért. Pár héten belül kiderült, hogy nem létező járatra foglaltak, de máshova is mehetnek ugyanannyiért. Így csak most, indulás előtt, a beszállókártya kinyomtatásakor derült ki,…..
Bár a blog teljesen nem erről szólt eredetileg, mégsem mehetek el szó nélkül az Apple - mint a nagy rivális - cég és annak ügyfélszolgálata mellett. Már itt feltűnhet a kérdés, miért is van egy Android fanatikus (én) kapcsolatban a nagy "ellenséggel"? Azért, mert…..
Képgyár Ismét hazudott az Index 2011.06.30 09:03:00
Szőcs Géza kulturális államtitkár nyílt levelet írt, amelyben hazugsággal vádolja lapunkat, továbbá azzal, hogy bizonyos érdekkörök irányítanak minket. Mindez nem túl izgalmas, a nehéz helyzetet magyarázó politikusok jellemző reakcióját látjuk. Ami miatt mégis érdekes a…..
Az a tény, hogy a legismertebb hazai underground dj májusban átlépi az ötödik ikszet, talán még az érintettet is meglepte. Hiszen az a Palotai Zsolt, akit mi a bulikból ismerünk és immár több mint húsz éve ugyanúgy szeretünk, egy percet sem öregszik. De hogyan lehetséges ez?…..
A teljes szavazati jog megadása balszerencsés esetben ellentéteket szítana anyaországiak és határon túliak között, nem összehozná, hanem szétzilálná az amúgy is széthúzó magyarságot. Mégis szükség volna a határon túliak képviseletére valamilyen formában. (Fotó:…..
Appleblog Hétfői Apple-csaj: Kate 2011.01.31 16:16:00
Kaptunk egy rakás tök jó képet Oltikidtől, ezért a következő másfél-két hónapban biztosan lesz Applecsaj a blogon. Kezdjünk mindjárt Kate Hudsonnal, pontosabban az anyjával, Goldie Hawnnal, aki fantasztikusan nézett ki a hetvenes években, dögös volt a nyolcvanasban és abszolút…..
baraka 2011.01.31 17:24:44
baraka 2011.01.31 19:34:37
@Kohi: szifonom nekem is van, igaz céges és igaz, hogy a sajátom htc, de azért remélem így is menő vagyok :) ja, mellem nincs nekem sem, mondjuk férfinek furán is áll...
Csikós Zsoltinak, a 4./b.-ből valóra vált az álma. Illetve nem is volt ez neki álma, mert annyira elérhetetlennek tűnt a dolog, hogy már abba belefáradt, ha egyáltalán rágondolt. De az élet – mint tudjuk - nagy rendező, valahogy úgy hozta a sors, hogy elé gördített egy…..
Nem szakítás, hanem egy érthetetlen bizalmatlansági őrület. Nem volt szívünk kihagyni, úgyhogy mondjátok meg a fiúnak mit csinál rosszul, jó? Mostmár nagyon szeretném tudni, hogy miért hazudik minden nő! Tud itt valaki arra válaszolni, hogy miért nem találni egy őszinte nőt…..
baraka 2010.03.03 12:08:41