Adatok
Csákvári Géza
6 bejegyzést írt és 0 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Chris Cornell bandája, a Soundgarden több mint egy szimpla rock formáció. Nemcsak a kilencvenes évek rockhangzását meghatározó grunge-hullámért felelős, hanem képes volt elérni azt is, hogy a tengerentúlon a heavy metal beépüljön az alternatív rockba, így kultikus státuszuk…..
A tudományos-fantasztikum ugyanis nem áll ott meg, hogy kiírjuk: a cselekmény 2154-ben zajlik, a Föld túlnépesedett, az olló meg valami elképesztő módon kinyílt a szegény proletariátus és a felső tízezer között.
Pedig a kritikai él bőven benne van az alapfelállásban.…..
Klaus Mann regényének főhőse egy színész: Hendrik Höfgen pályafutását mutatja be 1926-tól egészen 1936-ig: ezalatt a hamburgi színház vezető színészi pozíciójától eljut a berlini nemzeti színház intendánsi pozíciójáig. Höfgen érzékeny művész, de roppant hiú is,…..
[caption id="attachment_53026" align="alignright" width="300" caption="Fotó: Boldizsár Márk"][/caption]
Bár, a 2004-es, Joel Coen és Ethan Coen rendezte remake-el kapcsolatban már nincsenek annyira szép emlékeink, ahogy azt a bevezőtben írtam, az alapanyag nem rossz. Willam Rose csaknem…..
[caption id="attachment_49531" align="alignright" width="200" caption="fotó: Gordon Eszter"][/caption]
A színmű erőssége a karakterekben rejlik – az alaptörténetet már sokszor láthattuk, halhattuk. Barbara, a napszámosnő, aki példás munkaerő, nem tudja feldolgozni, hogy a fia, Abram…..
Az első budapesti Mlinar bolt az egyszerűen nagyszerű elv alapján működik. A legnagyobb horvát péklánc mindazt kínálja, ami déli szomszédainknál végtelenül népszerű: a bosnyákok által művészeti szintre fejlesztett burekeket, illetve az olasz befolyás miatt számos…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz