Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Sesquatch Hegyi

0 bejegyzést írt és 79 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Az elmúlt hetek elképesztően intenzívek voltak programok, kötelezettségek és munka szempontjából, biztosan észrevettétek, hogy bármennyire is szeretek nektek írni, messze nincs időm arra, hogy egyenletes mennyiségben tudjam űzni ezt a cégvezetés, konferenciák, rádiózás, utazások és minden egyéb…..
Sesquatch Hegyi 2021.10.26 15:50:32
@GyMasa: " Porsche valamelyik fejese szerint kb 2EUR-ból kijönne egy liter." Jelenleg az aksis autók fenntartása már most jóval olcsóbb mint a benzineseké. Az ár paritást 2025-re igérek, lehet, hogy előbb elérünk oda. Szóval a 2 EUR / liter már most sem versenyképes, és még kevésbé lesz az, amikor az eladási ár is azonos lesz mint az ICE autóké.
Plusz akkor még nem beszéltünk a CO2-n kívül az egyéb környezet szennyezésről..
Kövér László nemrég kijelentette, hogy csakis az isten-, haza- és emberszeretet teszi emberré az embereket, s egy másik alkalommal pedig azt nyilatkozta, hogy a magyarságnak meg kell védenie önmagát az istentelenekkel, hazaárulókkal és nemzettagadókkal szemben. A hivatkozott szövegek az alábbiakban:…..
Sesquatch Hegyi 2019.12.09 12:52:59
@Ad Dio: "Az ateista szonban bizonyítékok nélkül _állítja_ Isten nem létezését. Ez nem lehet tudás, csupán hit. Az ateista épp olyan hívő, mint a teista."

Hmm, szerintem egy ateista inkább úgy fogalmazna, hogy nem hiszi, hogy létezik isten, amig nem lát erre bármiféle bizonyítékot.
Tehát pont fordítva.
De a példádnál maradva, ha valaki nem hisz a Mikulás , vagy a Spagetti Szörny létezésében, akkor ő anti-Mikulás vallásos? vagy anti-Spagetti Szörny vallásos?
Tehát a gyerekeink is vallásosak, mert ők még hisznek a Mikulásban, és mi is vallásosak vagyunk, mert mi meg nem hiszünk benne, noha nincs rá bizonyíték, hogy NEM létezik?
Csak én érzem furának ezt az érvelést?...
Sesquatch Hegyi 2019.12.09 12:53:12
@Pipas:
kösz a kultúrált vitát. Ritka, hogy a forumokon indulat nélküli, érvelésen alapuló hozzászólást olvasok.
Általában inkább a Reddit-en kommentelek, ott a legtöbb helyen alapjában véve tisztelik a másikat, nincs személyeskedés. Aki meg mégse tud viselkedni, a moderátorok kirúgják.
                       „Valaki vagy akar gyereket, vagy nem, ha ingadozik, meg alkudozik önmagával, az megint nem kerek” - Nincs olyan, hogy lehet, hogy akar valaki gyereket. A lehet mögött mindig nem van, de a pasik ilyenkor szokták néha bedobni a jelenleg szót is, amitől egy darabig megnyugszanak…..
Nem rég zárult a 79. Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásár, ahol bárki betekintést nyerhetett abba, hogy hogyan készülnek az egyes termékek hazánkban. Első sorban az állatokról és a tartási körülményeikről lesz szó, akik bizony nem mások, mint termékek az iparban. Ugyan vannak…..
Etan Patz története minden szülő rémálma. A hatéves kisfiú 1979 májusában iskolába indult, de soha többé nem látta senki. Egészen 2012-ig nem lehetett tudni, mi történt vele.          Etan Patz - Fotó: CNN A fiú eltűnése megrázta a világot, minden korábbi ügynél nagyobb visszhangot keltett: ő volt…..
Sesquatch Hegyi 2019.09.05 15:39:43
@flydomi: "szülői felelőtlenség". @FlybyWire: "Anyuka felelőssége minimum jogos."
Nem tudom, az ilyet nem lehet kivédeni szerintem, semelyik szülőnek se.
Hajlamosak vagyunk mindannyian az ilyen tragédiák esetén felelőst keresni, mert nehezen lehet megemészteni, hogy léteznek ilyen emberek és hogy igazából nem nagyon lehet védekezni ellenük.

Illetve lehet, 100%-os paranoiával, azzal hogy nem engedjük a gyerekünket tobb mint két méterre magunktól, nem engedjuk felmászni magasabbra mint 1 méter, stb. Azonban valszeg több kárt okozunk ezzel, mintha rábiznánk magunkat a "szerencsére", azaz arra, hogy nagyobb eséllyel csap villám a gyerekbe, minthogy ilyen történik vele.
Anita nem érti, miért lécelnek le a férfiak mellőle 1 hónap után, és miért nem képesek gerincesen elmondani a problémájuk valódi okát? Ő tisztán játszik, már az elején elmondja, hogy gyereke van, és azt is, hogy ettől még nem halt ki belőle a romantika.   Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és…..
Sesquatch Hegyi 2019.08.02 12:20:36
@Medgar: "Nem értem az értetlenkedésed. A nő elmondja a felállást ezzel elfogadja, hogy ingyen ribanc lesz. "

Mekkora egy paraszt vagy...
 Az EP választások miatt megsokasodtak a szuverenitásról, európaiságról, integrációról, szubszidiaritásról szóló írások. Járjuk egy kicsit körbe a dolgot, hogy hol, mik a tipikus témák, miről is hol, milyen szinten kell tárgyalni, dönteni. S azután feltehetjük majd a kérdést: föderáció vagy…..
Sesquatch Hegyi 2019.03.26 16:46:43
@clemens: "de kezdjük azzal hogy tegyük átláthatóvá, követhetővé az eu jelenlegi működését, mert ez egy katyvasz!"
Az EU működése elfér egy oldalon: europa.eu/european-union/about-eu/institutions-bodies_hu és kb 5 perc alatt megérthető. Aki mélyebben el akar merülni a törvényhozás menetében, annak se kell több mint egy nap - kb annyi mint bármelyik más nemzeti rendszer megértéséhez.
Mi ebben a katyvasz?
A törvényhozás meg amúgy átláthatóbb mint a legtöbb államban. Pl az összes törvényjavaslat előtt hatástanulmányt kell készíteni, amit publikálni kell. Mind a parliament, mint a tanács változtatási javaslatai publikusak, ugyanúgy ahogy elérhetőek a törvényjavaslat összes verziói is:
oeil.secure.europarl.europa.eu/oeil/home/home.do
Mert én nagyon. Elegem van abból, hogy vagy sorosbérenc migránssimogató, vagy agymosott NER-birka vagyok, nincs átmenet, nincs értelmes vita, csak fekete és fehér van. Elegem van a felcsúti geciből és az őszödi böszméből, de legfőképp abból, hogy ha bármelyikükkel nem szimpatizálok, akkor…..
Sesquatch Hegyi 2019.03.18 14:56:52
@kocsisj:
Az O1Gv2 nekem is feltűnt. A blog írója először leírja, hogy mennyire elitéli az egészet, majd ilyen néven indítja az "árnyalt diszkurzus" jegyében az új blogot.

Ami sajnos úgy néz ki, hogy hamvába holt ötlet, legalábbis a hozzászólásokat tekintve. Van itt minden, "fideSS. bértroll, ballib, " . Amint címeket aggatunk a másikra, kb 0-ra redukáljuk az esélyét hogy figyeljen arra ,amit mondunk.

Ezt kellene mind a két oldalon megtanulni, hogy nem zsigerből utáljuk és vessük el, amit a másik fél mond (ha támogató) vagy tesz (ha párt).
Másrészt próbáljuk meg megérteni, hogy a másik fél miért gondolkodik máshogy.
Pl a szüleim mindketten a Fideszre szavasztak, nem azért, mert ne ismerték volna föl, hogy talán a legkorruptabb banda, hanem azért, mert nekik máshol volt a hangsúly és úgy gondolták, hogy az előző kormányok is hasonlóan korruptak voltak.

Azzal együtt hogy számomra a fidesz vállalhatatlan, ha nem értjük meg, hogy különböző embercsoportok miért támogatják őket (és egyszerűen csak náciknak, bértrolloknak, kollaboránsoknak nevezzük őket), akkor soha sem lesz esély a kormány lecserélésére.

Talán legjobb példa erre a gyerektámogatás körül kreált balhé, ami talán a svéd miniszter nyilatkozatával csúcsosodott ki, ahol kb a náci németországhoz hasonlította a támogatáskosarat. Itthon is kevés kivétellel nem tárgyilagos elemzés folyt, hanem "orbánnak nem szülök", "nem a fideszé a méhem" szintű hisztériakeltés.

Sok sikert a bloghoz, én drukkolok, de talán a névválasztással kellene kezdeni.
Csinos önfeljelentést tett Peter Knoll a Gundel ügyvezetője egy a 24.hu-nak adott interjújában. Amikor így fogalmaz: „A Gundel számára a profit a rendezvény-cateringen van. Ha csak a menzára írták volna ki a pályázatot, nem indultunk volna el rajta.”   Mint emlékezetes, a múlt héten derült ki, hogy…..
Sesquatch Hegyi 2019.01.15 13:51:18
@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

"Az a korrupció, hogy az egyik szolgáltatás árát mesterségesen alacsonyan tartják, hogy ezzel támogassák a nyomorgó fideSSmaffiát, a másik szolgáltatás árát mesterségesen magasan tartják, hogy sokat lophassanak az adófizetőktől. "

Értem, ehhez már csak azt kellene bizonyitani, hogy az egyik szolgáltatás mesterségesen alacsonyan van, a másik meg a piaci árnál szignifikánsan magasabb. Eddig semelyikre se láttam bizonyítékot, vagy akár csak utalást se, azon kivul, hogy "mindenki tudja, hogy ennyiből nem lehet kihozni egy ételt, ha még mellette fizetik is az üzemi konyha bérletét"
Sesquatch Hegyi 2019.01.15 13:55:56
@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

A másik meg: "a másik szolgáltatás árát mesterségesen magasan tartják, hogy sokat lophassanak az adófizetőktől. " - könyörgöm, tényleg ezt a mesterterv, hogy a fidesz(maffia) a catering túlszámlázásával fogja ellopni az adófizetők pénzét? Komolyan ilyen jó a helyzet, hogy ilyen piszlicsáré dolgokra gyanakszunk?
Nem tudom mennyi lehet a MEH catering kerete, gondolom évi pár tízmillió FT alatt megáll.
Keressünk már egy olyan korrupciós úgyet, ahol minimum százszoros összeg a tét.
Ez röhelyes, már bocs.
Sesquatch Hegyi 2019.01.15 14:48:16
@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

Na látod, vannak itt komoly ügyek is, ne erre pazaroljuk a lőszert! :)
Jelen írás az Európai Bizottság (a továbbiakban Bizottság) magyar nyelvű oldalain „jogilag működőképes tartalékmegoldás” (ritkábban „védőháló megoldás”) néven szereplő jegyzőkönyvről (közkeletűen az ír backstopról) szól, melyet a 2018 novemberének közepén a brit és az uniós tárgyalódelegációk által…..
Izgatottan vártam a ma délutánt, hogy kézbe vehessem az előhívatott negatívot. Izgatottságom oka egyrészt annak volt betudható, hogy a tekercsen rejlő képek egy számomra fontos és kedves utazás emlékeit őrzik, másrészt annak, mert ez volt az első japán fotómasinám teszttekercse, így benne volt a…..
Nézzük. Számoljunk a 330 ezer forint körüli KSH-átlagbérrel, és hagyjuk a kedvezményeket, mert azokat más úgyis kifizeti. (Kedvezmény nem került magyar ember zsebébe Orbán Viktor házi kasszájából, remélem, ebben még egyetértünk.) A bér bruttó bruttója (szuperbruttója), azaz a munkáltató terheivel…..
Egy balesetet hajlamosak vagyunk a véletlenek gonosz összjátékának tekinteni. Ezzel felmentjük a felelősöket, és semmit sem tanulunk az esetből, hiszen a véletlen kifürkészhetetlen. A 2003-as paksi üzemzavar egyáltalán nem volt véletlen. Konkrét emberi hibák sorozata okozta a bajt, ezzel rámutatva…..
Bár a Gravitáció című filmet a nézők és a kritikusok is egyöntetűen imádták, a NASA tudósai már kevésbé voltak elragadtatva az alkotástól. Most a BBC egyik kisfilmjében az űrügynökség szakemberei meséltek kedvenc űrfilmjeikről...
Sesquatch Hegyi 2018.04.25 09:09:58
@tompus: szerintem is. Eltekintve a tudományos hülyeségektől, még a forgatókönyv is szar volt.
Bár a jogorvoslati határidő még nem járt le, de minden szavazatot megszámoltak: végre érdemes megnéznünk, hogy a 2018-as választáson leadott voksok a korábbi választásokkal, elsősorban a négy évvel ezelőttivel összehasonlítva mit mutatnak az egyes pártokról. ..
Sesquatch Hegyi 2018.04.16 12:17:32
@Kivlov: "a még el nem használódott erőknek (jobbik, elempé, MoMo) egy tömbbe össze kellene állniuk olasz mintára."

Matematikailag persze működne a dolog. Én balra szavaztam, hogy csökkentsem a Fidesz előnyét. Ezzel együtt nem biztos, hogy ugyanígy tennék, ha egy a viccpárttól a Jobbikig egyesülő platform csak olyan választási igérettel kampányolja, hogy "váltsuk le Orbánt".
Persze, klassz lenne, de hogyan kormányozna egy ilyen platform a következő 4 évben. Milyen fajsúlyos téma lenne, ahol az LMP a DK és a Jobbik egyett tudna érteni? Jellemző, hogy két interjúban Gyurcsány és Szél is csak annyit tudott mondani, hogy szakértői kormány alakulna egy évre és új választási rendszert készítenének majd új választásokat írnának ki.
Nem biztos, hogy a többség vevő lenne egy ilyenre.
Az ilyen színvonalas műsorokból is látszik, hogy az ország jó irányba tart. Mert végre megengedhetjük magunknak, hogy ilyen kiemelkedő feleségek legyenek bemutatva. Le mertem volna fogadni, hogy a sok proli majd fújol, meg irigykedik. Már megy a médiában a támadás. Kik hőbörögnek? Olyanok, akik még…..
Sesquatch Hegyi 2017.09.27 11:58:57
@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: A star trek nem a valóságon alapul!? ne nevettess!!
www.youtube.com/watch?v=3VwDwvlSJRk
Levert a víz, mikor szóltak a bölcsiből, hogy szeptember 4-én kezdhetünk. Úristen, máris? Tudom, bele fogok halni egy kicsit, ugyanakkor már izgatottan várom. Idén januárban eldöntöttük a párommal, hogy Dávidot bölcsibe adjuk. Meg is találtuk a tökéleteset. Bilimbó Háza Óbuda. :) Az okok: keveset…..
Elgondolásom szerint az első három bejegyzésem az oktatást gyerek-, szülő- majd pedagógusszempontból közelítette volna, de nem tudok elmenni szó nélkül a héten nyilvánosságra hozott PISA-eredmények mellett én sem. Ebben az írásban található egy angol nyelvű pdf is, megcsodálható... Már jó ideje…..
Sesquatch Hegyi 2016.12.08 16:46:40
@TheSaurus:
"Hadd védjem már meg azt a szerencsétlen "lexikális" tudást egy kicsit. Az ugyanis olyan, mint a péknek a liszt, valamiből dolgozni kell."
Ahogy öregszem, egyre inkább kétségbe vonom hogy mennyire fontos a lexikális tudás, illetve mennyi lexikális tudás a fontos. Persze, ideális esetben jó volna, ha a gyerek fel tudná sorolni az összes egyiptomi fáraót, illetve az összes kinai dinasztiát. Azonban be kell lássuk, hogy egyrészt a megtanulható ismeretanyag egyre növekszik, a gyerekek kapacitása, illetve a tanulással tölthető idő meg véges, másrészt az ember a megtanultak jó 90%-át elfelejti. Pl. tuti, hogy legalább 10 évszámot meg kellett tanulnom az 1848-as forradalommal kapcsolatban. Ma, 42 évesen már csak egyre emlékszem (de tudom,hogy hogy találom meg a többit).
A fontosabb egyrészt annak megtanítása lenne, hogy hogyan tud az ember további információ t szerezni és feldolgozni egy adott témáról. Másrészt annak megtanítása, hogy a minimális lexikális tudást hogyan tudja felhasználni a kritikus gondolkodásra.
  Ajánló Harmadikos koromban volt egy könyv. Kötelező olvasmány volt, én el is olvastam lelkiismeretesen, talán még olvasónaplót is készítettem belőle. 30 évvel később már csak derengett, hogy valami izgalmas, de furcsán nyomasztóan szomorú dologról szólt a könyv. Aztán a minap újra a kezem ügyébe…..
Sesquatch Hegyi 2016.06.03 12:11:29
@taxi33: +1

Én is hasonló voltam, imádtam szinten az összes kötelező művet, mellette amúgy kizárólag ponyvát olvastam, főleg sci-fit. Ennek ellenére szerintem az ilyen könyvmolyokból van a kevesebb. Az iskola első 10 évében (ha már a szülő nem teszi), az iskolának inkább az lenne a feladata, hogy megszerettesse a gyerekekkel az olvasást, illetve megtanítsa őket értelmezni és elgondolkozni azon amit olvasnak. Hogy az az Egri csillagok, vagy esetleg a Hobbit / Harry Potter teljesen mindegy. Olvasson a gyerek az elején bármit, fontos, hogy megszeresse. Később (középiskola alatt) lassan lehet értékesebb, érdekesebb műveket adni.
Manapság azonban ott is szinten semmi idő nem jut "modern" művekre, e századi írókra, miközben egymás után kell elemezni Petőfi és Vörösmarty szerelmeiknek írott verseit. Csoda, hogy a gyerekek halálra unják magukat és egy életre elmegy a kedvük a versektől?
J.J. Abrams az egyik legismertebb tévés/filmes producer/író/rendező, ha valamibe belekezd, arra oda szokás figyelni, legyen az a Star Trek vagy a Star Wars feltámasztása, egy titokzatos szigetre lezuhant gép túlélőinek története, vagy egy állandóan új álcát öltő kémcsaj…..
Sesquatch Hegyi 2016.05.27 17:27:47
@user friendly: Ezen én is megütődtem, amikor először szembesültem vele.

Ha jól emlékszem a könyv nagy részében a főhős önmagával tépelődik, hogy mit tegyen. Egyik oldala pl. szeretne segíteni Oswald feleségének, a másik énje viszont tudja, hogy ezzel veszélybe sodorná a küldetést. Egyik énje hagyná a fenébe a küldetést (lásd a filmben az álöcs), másik meg végig akarja vinni.
Dramaturgiailag sokkal jobban meg lehetett oldani, ha ezt a tépelődést, vitát két szereplő között játszák le.
Szerintem jót tett az adaptációnak.
Hogy lehet, hogy az a pihe-puha, babaillatú, mosolygó tündér másfél-két év múlva kifordul önmagából és vörös fejjel kiabálva veri magát a földhöz? Ha minden szót még nem is tud kiejteni, a „nem” már tökéletesen megy. Ennek örömére naponta ezerszer elismétli. Úgy tűnik, hogy semmi nem felel meg neki,…..
Jedlik Ányos Klaszter, környezetbarát autós zöld rendszám, ingyenparkolás, ingyenáram és buszsávhasználat. Néhány eleme, javaslata és szereplője azoknak a hazai terveknek, amelyek - elméletileg - arra hivatottak, hogy terjesszék, népszerűsítsék, könnyítsék és ösztönözzék…..
Sesquatch Hegyi 2015.11.25 10:23:13
@Kuntakintekitekinte:
"A hidrogénes autót se nagyon hozd fel, ott meg az ivóvízkészlet ugrik ha mindenki vízautóval akar járni."

itt hagytam abba.

media.giphy.com/media/GwSWbBDaZyAUw/giphy.gif
Sesquatch Hegyi 2015.11.25 10:39:47
@padisah:

"A hibrid viszont ezt a lépést nem teszi meg, nem cseréli le a primer energiát másra, még közvetve sem. Annyi erénye van, és ez nem tagadható el, hogy takarékosabb. Tehát ugyanazt az utazási célt kevesebb üzemanyag elégetésével oldja meg. "

A Jedlik Ányos terv csak a plug-in hybridekre vonatkozna, mint ahogyan az a blogból is kitűnik.

Plug-in annyit tesz, hogy rá lehet dugni az elektromos hálózatra. Még ha csak 30-50 km is a kapacitása az akkunak, az átlagos autósnak ez is pont elég lesz a hétköznapokban (fővárosi átlag 53 km/nap, országos: 43 mk/nap forrás: www.origo.hu/auto/20140811-bosch-atlag-16-ezer-kilometert-autozunk-egy-ev-alatt.html. )
Sesquatch Hegyi 2015.11.25 10:48:43
@padisah: "ebből az 5P-t és az 5N-t ki kéne rakni, az 5Z-t meg csak annak a járműnek megadni aminek tényleg nincs kibocsájtása,
tehát Mészáros úrnak mégis igazsága vagyon, egy hidrogénnel hajtott belső égésű már nem emisszió mentes, és a hatóságok simán beleveszik"

Nem biztos, hogy első körben ez lenne a legjobb megoldás. Talán 10 év múlva. Magyarországon átlagosan 43 km-t mennek naponta autóval. egy 25 km feletti távolságú (tisztán elektromos hajtással) plug-in hybrid ennek nagy részét fedezi, úgy hogy nem szennyez közvetlenül (most ne menjünk bele az erőmű szennyezésébe pls).

A rendelet lazít a feltételeken, cserébe hatásosabb lesz, hiszen nagyobb piacot érint.

A fenti feltételek meg nincsenek kőbe vésve. Simán el tudom képzelni (ahogy az más országokban, pl Norvégiában már megtörtént),hogy ahogy nő a hibrid és tisztán elektromos autók részesedése a piacon, úgy csökkennek majd a kedvezmények.
(lásd még belga, német kedvezmények csökkentése a lakossági napelem piacon)
Ha már megmondtam, miért olyan fontos a jó programozó, illene megmondani, hogyan lehet beszerezni őket, igaz? Vagy háromszáz fejlesztőt interjúztattam különböző munkahelyeimen az elmúlt tizenhét évben, és bár a bombabiztos receptet még mindig nem találtam meg, azért nagyon…..
Sesquatch Hegyi 2015.09.21 14:12:49
@nagybalfasz: igaz, a hetvegere nem gondoltam :)... Ott a pont.
Sesquatch Hegyi 2015.09.21 14:17:27
@s: olyan munkakorom volt van ahol egyutt kellett dolgozni kollegakkal ( tehat nem pl ugyfellel dumal az ember 8 orat vagy metrot vezet egesz nap.
Ok programozoknal ez talan nem ennyire fontos, de ott is volt olyan helyzet, amikor primadonna programozoval dolgoztam akinek qrva faraszto volt balzsamozni a lelket minden nap.