Rikárdó Dávid 2013.10.02 13:12:16

Egy modern piacgazdaságban annak érdekében, hogy hagyják a magánszférát, a növekedés motorját kibontakozni és a vállalkozókat szabadon vállalkozni, a beruházókat szabadon beruházni, célszerű egy kicsi, áramvonalas, átlátható és tisztakezű államot fenntartani. Ennek elsődleges feladata a nyugodt, kiszámítható gazdasági viszonyok és jogi keretek biztosítása, valamint a verseny élesre szabályozása, az indokolatlan monopóliumok széttörése, így viszonylag kevés olyan konkrét feladat van, ahol a direkt állami szerepvállalás kívánatos. Épp ezért nem is konkrét ágazatokat, hanem - tartva magamat a kérdés szóhasználatáthoz - 3 olyan nagy, átfogó területet jelölnék meg, ahol az állami szerepvállalás mégis elkerülhetetlen.

Mindenekelőtt - a fentebb kifejtett fő feladatból kifolyólag - az, amit mindenképp várnunk kell az adófizetők pénzéért, a mi pénzünkért cserébe, az a különböző szabályozószervek fenntartása (adóhivatal, versenyhivatal, tágabb értelemben nemzeti bank, stb.). Ezeket egyfelől jogi okokból, de másfelől az állam "bírói" szerepköréből kifolyólag sem lehet a magánvállalkozásokra, a "játékosokra" bízni.
A második terület a különböző adminisztratív hivatalok, illetve az önkormányzati rendszer fenntartása. Ez szintén az állam fő feladatából következik, nevezetesen hogy megteremtse a biztonságos, be- és kiszámítható kereteit a becsületes kapitalizmusnak és az öldöklő versenynek, mely a modern piacgazdaság és így a társadalmi felemelkedés záloga. (Ennek karcsúsítása, normalizálása szintén nem lenne egy elvetendő javaslat - mi, adófizetők józanságot és racionalitást is elvárhatnánk az államtól és a kormányunktól, nem?)
A harmadik nagy terület (vagy talán feladat, nem mellesleg kapcsolódva az előző területhez) az olyan hatékony közszolgáltatások (értsd: közérdekből történő szolgáltatások) nyújtása, amelyek a) vagy nem termelődnének meg a piacon, mert nem profitábilisak (pl. közvilágítás, környezetvédelem), vagy b) közel lehetetlen a verseny kialakulása (közoktatás). Ha valahol nem alakul ki a verseny, ott az állami beavatkozás értelemszerűen nem is fogja azt szennyezni vagy torzítani.

Ebből az utolsó pontból majdhogynem következhet is a válasz a második kérdésre, nevezetesen hogy a felsőoktatásban célszerű-e az állami szerepvállalás (formál logika szerint "nem"), de a válasz igazából igen-nem. (Az alábbiaknál bővebb érvelésért lásd privatbankar.hu/makro/vattaba-csomagolt-pedagogusok-csodbe-meno-egyetemek-interju-bokros-lajossal-260591, vagy még bővebben xesj.hu/olvasmany/bokros_rkt.html.) Versenyt, amely a minőségjavulás, s így hosszú távon a világszínvonalú képzést és diplomákat nyújtó egyetemek és főiskolák kialakulásának legfőbb feltétele, könnyedén lehet támasztani a felsőoktatási intézmények között. E versenynek az alfája a közvetlenül az egyetemek részére folyósított tandíj. Fontos lenne megértetni a társadalommal, hogy nincsen ingyen ebéd, és a fiataloknak is meg kell érteniük, hogy - legalább részben - hozzá kell járulniuk a saját humántőkéjükbe történő iszonyatos mértékű, később - jobb esetben - busásan megtérülő befektetésnek a költségeihez. És ha már fizetünk tandíjat, amely bár (a nemzetközi trendek szerint) nem fedezi az intézmény fenntartásának összes költségeit, de mégis fontos bevételt jelent az egyetemnek, akkor elkezdhetünk követelni netán valami minőséget. (E követelés érvényesítése elég egyszerű, ugyanis ekkor, akárcsak a normál piaci vállalkozásoknál, a vásárlók a lábukkal szavaznak, tehát egyszerűen nem járnak majd oda, ahol rossz a képzés.) Ez pedig versenyt generálhatna az egyetemek között, amely javíthatná a minőséget és előidézhetné a fentebb említett világszínvonalú felsőoktatást, amely nem mellesleg elengedhetetlen a fiatalok számára a nemzetközi munkaerőpiaci versenyben való helytálláshoz.
Azonban, ahogy azt fentebb is jeleztem, az oktatási intézmény teljes fenntartását nem lehet ráhárítani a diákokra, így itt az államnak be kell szállnia valamelyest (ami erkölcsileg indokolt is, hisz a továbbtanulás, e nagybefektetés haszna jelentős mértékben a társadalom által is élvezhető), valamint az okos, ámde rászoruló fiataloknak kell annyi támogatást nyújtani, amiből kifizetheti a tandíját, vagy kapjon egyedi elbírálás alapján tandíjmentességet. Ezzel a módosítással tulajdonképpen az arra érdemeseknek megadatik az esély a továbbtanulásra, és valamelyest talán el is mozdulunk a fentebb jellemzett liberális állam felől a kényelmesebb, ún. jóléti állam modellje felé.