Regisztráció Blogot indítok
Adatok
gergoke

0 bejegyzést írt és 134 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Sóher Soma azzal nyitja az adást, hogy nekem van ebben a szarban félmillám, nem Pumpednek, geci az, hogy itt hagyott. Miközben persze pontosan tudja, hpgy Pumpás válla kiugrott, gondolom fényképet is kapott róla, ezek mindent megörökítenek, még a kulájukat is. Sebaj, Soma főnöknek, keresztapának…..
Handrás (aki nem ismerné: közismert Apple blogger / kereskedő) 41 évesen kezdett el futni. Mondjuk már nagyon régóta fontolgatta a dolgot, én emlékszem, hogy a Futóblog 2008-as indulásakor, még 34 éves korában, nem tudtam rábeszélni a dologra. Akkor én szenvedtem a futópályán,…..
Mostanra már mindent tudunk a Szigetről: nyereséges volt, sokan voltak, nagyjából mindenki boldog –talán a sünöket kivéve. Érdekes, hogy amit a statisztikákban is említettek, miszerint sokan szenvedtek a végtagsérülést, a helyszínen is ki lehetett szúrni. Feltűnt, mennyien…..
TComment Iszol vagy vezetsz? 2014.07.24 13:14:36
A bringás aktivista, az újságíró és az orvos beszélgetnek. Kellenek nekünk a piás biciklisek? Döntse el. Az Égéstér 129. adásának kommentposztja. Direktlink a letöltéshez...
Futóblog Unfair play 2014.06.20 08:31:20
Kell-e a versenyszervezőknek a csalásra készülni? Kellenek-e az amatőr versenyeken bírók? Kell-e a bizalom vagy egy két csaló nem számít? Vagy mennyire mindegy, hogy 100. vagy 101. helyen végzel, vagy az 1000. vagy 1001. vagy? Minden fordítóba kell időmérő kapu? Szerinted? Sajnos…..
gergoke 2014.06.20 10:34:11
@viito: Ha kicsit kutakodsz a BSI weblapján, meg is fogod találni a tavalyi maratonnál a képet. 3:03 környékén van egy befutó kép, a futónak rajtszám alapján keresve nincs félmaratoni ideje (itt nem futott át) és nem is szerepel már az eredménylistában, ha az első 50 női beérkezőt megnézed. Törölték az eredményét. Azért a tizedik helyre ilyen módon befutni lehet nem volt túl okos dolog ilyen módszerrel. Aki a mezőnyben hátrább adja ezt elő, azt nagyobb valószínűséggel ússza meg.
gergoke 2014.06.12 11:36:43
Nem sikerült végigmennem, de nagyon sokat tanultam. Ezt csak azért írom le az elején, hogy a negatív hullámokat kilökjem magamból. (Aki csak a nagy győzelmekre kíváncsi, egyből abba is hagyhatja az olvasást.) Ha már abbahagyták azok, akiknek minden csak a befutóról szól, akkor…..
A blogomon írtam, hogy ugyan kevés sikerrel, de a feleségemnek, Timinek próbáltam drukkolni a Vivicittán a félmaratonon. A céltól 800 méterre lehettem, amikor a járdán szép lassan, háttal a cél felé araszolva néztem a beérkezőket és kerestem köztük Timit. Ekkor valaki…..
gergoke 2014.05.26 13:56:37
@rrroka: +1
Na ezt jól odatették. Az ASICS és az idióta reklámügynöksége ilyen szlogenekre képes. Ezzel volt tele a párizsi maraton expója, s pár környékbeli metrómegálló. (Franciául a jelmondatot legalább továbbfejlesztették: Fuss és fuss még többet!)..
(A posztot a párom, Judit írta. Üdv, Norbi) Készült valamiféle időterv, amely során abból indultam ki, hogy az utolsó futott bércen noha 7 óra 58 lett az időm, de 58,5 km körül volt a táv. Számításaink szerint ebből olyan 7:42 körüli klasszikus táv jött volna ki. Annak…..
gergoke 2014.04.15 11:31:05
@Zöld_Dani: Az egyik pulzus mérésre, a másik a távra.
Futóblog Piros, rakottkrumpli 2013.11.01 14:34:43
Fogalmam sincs, hogy mi vezérel valakit, amikor egy 37,29 km hosszú versenyt 35k m-nek, a 88,66 kilométeres távot meg 85-nek nevez el, de mostanában az a tendencia (vagy talán mindig is így volt?), hogy a terepfutós események nevében jócskán lefelé kerekítik a távokat. Mindenesetre…..
Futóblog Félmaratoni poszt 2013.09.08 22:33:25
Nőknél az első helyezett Papp Kriszta (1:12:31), az Instagramjáról kaptam le a befutó képét: A női ranglista felső 22 szereplője egyébként (innen nézem): Kis Zsanett (MAC-NS) ideje sem gyenge ötödiknek, gratula! 1:18:53 Férfiaknál a győztes a kenyai Henry Kemboi, aki…..
Futóblog Kontrasztosan 2013.06.09 22:10:37
A T100 utáni pihenés és kis betegség, valamint az UB-val kapcsolatos szervezési teendők kedvezőtlenül hatottak futásaimra. Szinte alig futottam, mindössze 295 km-t karcoltam be májusra, ami azért aggasztóan kevés a szintemen, ha a nyári futóterveimre gondolok. A múlt héten már…..
Futóblog Bréking: 3:46'32" 2013.04.15 09:13:16
Az étrendemről szóló poszt után terveztem egy posztot írni arról, hogy 1700 lefutott km után milyen tapasztalataim vannak a pulzuskontrollra alapuló edzésmódszerről, de azt hiszem a számok most többet mondanak ezer szónál. Hétvégén a balatonfüredi Maratonman befutóm: 10km:…..
Futóblog Futóklub a Hungaroringen 2013.01.20 18:03:07
gergoke 2013.01.21 13:21:04
Utoljára másfél éve történt hasonló.Akkor Az ember tragédiáját és az igazgatót ért támadásokra reagált hasonlóan a közönség, épp azelőtt, hogy Alföldi Róbertnek a miniszterrel volt találkozója. Kirúgják vagy nem rúgják ki? Akkor ez volt a kérdés.Most már nem volt…..
gergoke 2012.12.21 12:27:33
@Nuttika: "Egy ismerősöm mesélte. ... Azok után amit hallottam."
Futóblog Téli gumi vagy hólánc? 2012.12.20 10:20:51
Biztosan ti sem vagytok papírkutyák és csodás edzéseitek vannak még ebben a hideg időben is a szabadban. Ha így van, akkor bizonyára ti is szembesültetek már azzal, hogy mennyi probléma van a nyári futócipőkkel a téli futások alkalmával. Az egyik, hogy bár nyáron aránylag jó…..
Új műfaj van emelkedőben a gépjárműepika horizontján: a levélregény. Hűséges olvasóim megszokhatták, hogy hétfőnként savankás sopánkodást, szelíd nógatást, fémízű fogadkozást olvashatnak eredménybeszámoló helyett. Sajnos ezt a hagyományt Powered Áki lendülete…..
gergoke 2012.10.03 15:43:54
@SwedishRunner: @acélváz: Én is csak egy kis fotelrettegő vagyok, de egyáltalán nem szimpatikus az, hogy a nem rég lefestett váz a varratoknál szépen rozsdásodik már most. Több képen is szépen látszik.
Igen, tényleg sok a könnyű és aránylag (mármint a maratoni edzéstervhez képest) rövid 10 km távú edzés az edzéstervemben. Én csinálom, mint a gép. Az elején tényleg nem könnyen viseltem, de most már mintha kicsit könnyebben menne ez a heti 80 km feletti edzésadag. Az…..
Futóblog Amikor nincs szufla 2012.07.24 08:50:00
Amíg Józsi a hétvégén az első terepversenyét teljesítette, addig én a Budapesti Terepkupa hosszú távján vettem részt. Van úgy, hogy az ember elmegy egy futóversenyre és motiváción kívül mást nem nagyon visz, de azt sokat. 6:00 – Ébresztő. Rövid keringés az…..
gergoke 2012.07.25 15:16:36
@szasza75: Pedig Szűcs Csaba meg pont azt mondta. Igaz másra értette. ;)

"Szűcs Csaba: A futást szerettem csinálni. Azért, mert a futásban nincs csapat, nincs szerencse. Tiszta matek: amennyit beleraksz, azt ki is veszed. Másodpercre."

hvg.hu/sport/20120603_Szucs_Csaba_interju
A szigethalmi ultrafutókról (röviden: Szuflák) még fogunk hallani itt a Futóblogon, viszont most következzen egy rövid felhívás a Szufla 50-ről. Július 21-én reggel 8-kor indul a Szufla 50’ a Parkerdőben. 10 órakor pedig 3 távon méretheti meg magát mindenki,  8, 14 és 21…..
gergoke 2012.07.16 14:48:46
@DaMartian: Most mi a baj? Luke kék fénykardja korábban Anakin Skywalkeré volt ugye, ezt vette vissza jogosan már Darth Vaderként, igaz a fia karjával együtt. Itt meg használja egy picit. :D