Adatok
Hálomlábú Kobla
288 bejegyzést írt és 0 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Fotó: Szász Zita
Klára, a keresztespók egy alagsori lakásban lakott a belvárosban. A bérház a környék eklektikus épületeihez képest egészen jó karban volt, dacára annak, hogy egy világháborús repeszgránát himlőfoltjai éktelenkedtek a belső udvar falain, míg a homlokzatot egy forradalmi…..
Fotó: Szász Zita
- Húszezer, ha összehányja a kocsit, mondta a taxis K-nak és közben gyanakodva méregette Z-t a szeme sarkából. Z nézett ki már jobban is élete során, tehát a sofőr aggodalma mindenképpen indokoltnak tűnt. Z sem volt biztos magában, éppen ezért nagyon ügyelt, hogy a hegyről lefelé…..
Fotó: Szász Zita
Z a csendre eszmélt. A zenét, az éltető köldökzsinórt, ami az éjszakához kötötte kegyetlenül elvágták és most magányosnak érezte magát, ahogyan kialvatlan, véreres tekintetét végighordozta az ismeretlen, csata utáni tájon. A szobában volt egy kanapé, egy asztal, az asztalon…..
Halszájoptika
Nem elképzelhetetlen szituációk Mónos Margit és Mónos Mircella sziámi ikrek életéből.
2018.01.23 20:11:44
Fotó: Icsu Renáta
Mozi, jegypénztár. - Jó estét! Egy jegyet szeretnénk kérni a fél tízes Star Warsra. Közép középre ha lehet. - Jó estét! Tíz soros a terem, ötödik sor ötös és hatos székre tudok adni. Jó lesz? - Igen. Az ötösre. - Háromezer hatszáz forint lesz. - Bocsánat csak egy jegyet…..
Fotó: Icsu Renáta
A titok úgy öl, mint a lustaság. Még lélegzel ugyan, de már halott vagy. Még dobog a szíved, de már halott vagy. Reggelente felébredsz, megiszod a két kávédat, ráhamuzol a tükörtojásból visszabambuló, vigyorgó fejedre, de halott vagy. Lassan megszoktad, hogy élsz, de halott…..
Fotó: Icsu Renáta
Anyám, egy lajosmizsei termékbemutatót követően varjúvá változott. - Kislányom! Nem emlékszem, hogyan történt. Halványan dereng a húsleves meg a rántott hús krumplipüré, amit a masszírozógép bemutatása után adtak, de a desszert és a varjúságom között nem rémlik semmi. Az étel…..
Fotó: Icsu Renáta
- Neve? - Barát Margitka. - Margit. Margitka név nincsen. - Magának nincs. - Mikor és hol született? - Pontosan tudja. Most mondom el ötödjére. - Ezt vegyem úgy, hogy nem működik együtt? - Vegye, ahogyan akarja. Adjon egy cigit. - Kérem? - Mikor levette a bilincset a kezemről,…..
Idén utoljára december 16-án a Mersz Klubban léptünk fel, amiről Bancsik György készített egy remek, atmoszférikus anyagot. Az előadásunk anyaga a Halszájoptika és a Minek Kollektíva közös munkájának eredménye, ami ugyan blogunk oldalain a korábbi hetekben posztok formájában már megjelent, de azt…..
Fotó: Icsu Renáta
- Bámulsz. - Hetvenkettő szilvesztere volt. Apád pezsgőt bontott, mikor anyád megmondta neki, hogy apa lesz. Jól felrázta, mint a filmekben, a dugó meg egyenesen a szemeim közé. Az a sárga folt, pont a feszület fölött. Ott sohasem meszelt le, mert akart egy emléket arról az…..
Fotó: Icsu Renáta
Kapaszkodom, tehát vagyok. Előre a múltba, átlósan a valóságra. Nyolcvanhétben a Máriahilferen. Öt darab fekete Denim. „Le volt árazva. Egyet fizet, ötöt vihet. Nézd, ezt neked vettem észre. Impulse. Szeretlek.” Eltelt húsz év, de még ma is felkapom a fejem a villamoson, ha…..
Fotó: Icsu Renáta
— Itt vagy? — Éva! Szervusz. Hogy kerülsz ide? — Szevasz Péter! Hol van? — Intézkedik. Világbéke, emberi jogok, olaj, ilyenek. Mi ez a kupleráj? — Az életem. — Romokban? — Eddig bírtam. — Pedig nem volt rossz dolgod. — Nem? — Látnád Ádámot. — Egy lúzer. Mit gondolsz én miért…..
Fotó: Icsu Renáta
Így, elegánsban. A kék sarokban a tériszony, tízből tíz a mérlege. A piros sarokban egy egész ország nyomorultsága, ami ma reggelre egy véres slejm hercegnővé nőtte ki magát. Hörgőimből a lefolyóba. Kezet fognak. Gong. Se bíró, se szponzorok. A párkányon állok. A tériszony…..
Fotó: Syporca Whandal
Sosem feledem apád utolsó szívdobbanását. A mai napig a fejemben zeng az a tökéletes csend. Nagyon jó érzés. Olyan, mint neked a víz alatt. Sőt, mint neked az alatt a víz alatt, aminek a partján napozik anyád, a kedvesed, a testvéred, a gyerekei és az apjuk. És ez nem…..
Fotó: Nagy Zopán
Egész nap a Dunakanyarban buszoztam, helyi járatokkal, oda-vissza. Szeptember eleje volt, időnként eltakarta a napot egy felhő, máskor előbukkant, néha éreztem a folyó szagát, a parton végigcikázó nyáremlékű zsizsegést, néztem a még zöld ágaikkal fakó napfényben kirajzolódó…..
Fotó: Nagy M. Hedvig
Néhány hónapig jártam az ördöggel. Nem ez volt életem legjobb döntése, de azért azt nem mondanám, hogy megbántam. Ez az utolsó közös fényképünk, aznap este hagytam el, amikor készült. Túlságosan öreg volt hozzám, én meg akkoriban inkább élni akartam. De mellette nem…..
Fotó: Syporca Whandal
Róza néni halott volt már amikor megismertük, de ezt rajta kívül csak kevesen sejtették. Mi már csak szikár öregasszonyként találkoztunk vele. Mindig szorongva mentünk oda, mert soha nem volt tisztázva, hogy mi is a kapcsolat közöttünk. Azt tudtuk, hogy nem rokonunk…..
Fotó: Nagy Zopán
– Az emlékei? – Az emlékeim? Mintha egy filmet néznék, látom, ahogy játszunk a napfényes vasárnapi parkolóban. Persze ki tudja, mi az, amire emlékeznék, ha nem készültek volna fotók. És ha a családban nem meséltek volna semmit arról az időről. Szóval igen nehéz ezt…..
Fotó: Nagy M. Hedvig
Egyszer híres voltam tizenöt percig. Elég szar volt, mert utána minden hülye felismert az utcán. Azóta inkább így járkálok. Így megyek a munkába, így megyek a boltba. Még szexelni is így szoktam. Mondjuk nem túl kényelmes így élni az életet, de megéri, mert legalább nem…..
Fotó: Syporca Whandal
Szüleim egyik utolsó fotójukon a kamera felé fordulnak, fejüket egymás felé, oldalra biccentik. Mosolyuk széles, ami ugyan a fotónak vagy a fotósnak szól, de gesztusuk mégsem hamis, és egyúttal eltörli az elmúlt negyven év kisszerű játszmáit, hazugságait, csalásait és…..
Fotó: Nagy Zopán
Én titkom. Nem tudja senki, hogy rád gondolva milyen rezgés indul el bennem, s kígyózik ágyékomtól a fejem búbjáig, majd vissza. Én titkom, hogy míg a szokásos maszkomban közlekedek nappal, alig várom, hogy munka után hazaérjek, és a nyitott ablakban ülve csillapítsam…..
Fotó: Nagy M. Hedvig
Annyira boldog vagyok. Egy patológus ismerősöm szerzett nekem apró emberi csontokat. Ujjperceket, lábperceket, ilyesmiket. Az aprólékot, ami senkinek se hiányzik. Én meg elültettem a csontokat a kertemben, hogy hátha kihajtanak majd. Aztán jött a tavasz, és hát…..
Fotó: Syporca Whandal
Masszírozni annyit jelent, mint ujjakkal olvasni. Úgy gondolom, semmi meglepő nincs ebben. Sokan gondolják, hogy a masszírozás csupán valami terápiás kezelés lehet, úgy, mintha az olvasás csak a könyv számára lenne érdekes. Mert élvezi, ahogy végigpásztázzák a kíváncsi…..
Fotó: Nagy Zopán
Néha elfelejtem a neved. Nézlek, ahogy a szekrény előtt gombolod a szoknyád reggel, mondanám, milyen szép a lábad, vagy kérdezni szeretnék valamit, például hogy ma mikor végzel, találkozunk-e este, ilyesmi, és akkor hirtelen nem jut eszembe a neved. Gondolkodnom kell pár…..
Fotó: Nagy M. Hedvig
Én pontosan tudom, hol lakik az Isten. Mindjárt meg is mutatom, csak hogy képben legyél. Tessék. Az Isten egy egyenlő oldalú háromszög egyik szárának a felső harmadában lakik. Jó, mi? Tényleg ott lakik. Hogy ezt meg honnan tudom? Hát mert Ő mondta. Hogy nem mondhatta,…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz