Adatok
Contra
0 bejegyzést írt és 6 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Hurka, kolbász, csülök, sült szalonna, cseresznyepaprika, almapaprika, csalamádé, óriási karéj fehérkenyér, sör, forralt bor, házi pálinka. Ha a kedves olvasónak is összefutott a nyál a szájában a fenti felsorolást olvasva, akkor virtuálisan kezet rázhatunk egymással, hiszen…..
„Kevesen tudják, hogy az Astoria néven közismert kereszteződés hivatalosan nincsen elnevezve. Jelenleg használatos neve a kereszteződés sarkán álló szállodáról honosodott meg, a metróállomás 70-es évekbeli elnevezése ehhez a helyzethez alkalmazkodott.Forrás:…..
-Bassza meg! - Mordult fel Zoltán, amikor az ébresztőóra másodszor verte fel mély álmából. 6.15 öt mutattak a digitális számlapon a vörös pálcikabetűk, amikor a villanykapcsoló után kotorászott, mivel kinn az utcán még sötét volt. Első meglepetése az volt, hogy egyedül van…..
Szenzációs felfedezésre bukkantak Kaposváron 2010. május 8-án délután az Együd Árpád Művelődési Ház bontásán munkálkodó építészek. Egy dunsztosüvegben a második világháborúban, valamint 1956-ban készült fényképeket és negatívokat találtak. A művelődési…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
A vaskos sült húsok lacikonyhás világa ezzel együtt nyugati,véleményem szerint elsősorban germán hatás. Ami nem baj, mindenkitől lehet tanulni, a sütödék vagy épp a kis kifőzdék légköre pedig önmagában is élmény.
A klasszikus lacikonyha a vásároknak és a paraszti világ egyéb nagyobb közösségi összejöveteleinek tartozéka volt, a hétköznapokban amúgy nem volt jellemző a húsfogyasztás, aminek kisebb részben gazdasági, nagyobb részben évezredek alatt kialakult, talán keleti örökségünkben gyökerező szemléletbeli okai voltak. A hagyományos magyar konyha ugyanis igen közeli rokonságban áll a keleti konyhával, melytől idegen a nagyon nehéz, megterhelő húsos ételek világa. Az úgynevezett reformkonyha valójában nem egyéb, mint a régi, elsősorban gabonafélékre és gyümölcsökre épülő paraszti konyha újrafelfedezése.
A keleti konyha lényege filozófiájában rejlik: egészséges alapanyagokból kíméletes eljárással harmóniát varázsolni, mivel ez a keleti lélek lényege. Ez elsősorban főzéssel, párolással valósul meg, az ételek elkészítésének pedig nem csak fiziológiai szükséglet állt hátterében, hanem ez vallási rítus, áldozat-bemutatás is volt. Ősi keleti örökségünk a bogrács, melynek történeti előképe a hun áldozati üstök világában keresendő. A keleti hagyományt őrzik a különféle pörköltek, paprikások, gulyások, persze fűszerek tekintetében módosulással, hiszen a paprika Amerikából származik. (A hagyományos magyar konyha jellemzően sokféle zöldfűszert használt, számos régi feljegyzés, például Bornemissza Anna 1680-as szakácskönyve tanúsága szerint egyebek mellett tárkonyt, gyömbért, lestyánt, rozmaringot, kakukkfüvet, csombort, sáfrányt, mentát, bazsalikomot, citromfüvet, medvehagymát, stb. A paprika csak a reformkorban kezdett hódítani, ahogy az Itáliából Ausztrián keresztül hazánkba érkezett bundázás (panírozás) is, ami eredetileg merőben idegen a magyar konyhától. Melynek további jellemzője volt, hogy még a XVIII. században is legalább ötven különböző halfajtát tartott számon a magyar konyhaművészet (hiszen - mivel még nem tették tönkre a Tisza élővilágát a folyószabályozásokkal - akkoriban az Alföld jelentős része időszakos lápos terület volt, páratlanul gazdag élővilággal), s ezeket több mint százféle módon készítették el. Ma nagyon kevés halat eszünk, pedig rendkívül egészséges, s ha eszünk is, azt főképp halászlé, sült vagy rántott hal formájában tesszük. Pedig a panírozás teljesen megöli az eredeti ízeket, minden ételt uniformizálttá tesz az égett pörzsanyagokkal. A reformkor előtt a rendkívül egészségtelen cukrot sem ismerték, a magyar konyha mézzel, aszalt vagy friss gyümölcsökkel édesítette ételeit.
Ez a keleti eredetű, sok zöldfűszert használó konyha leginkább Erdélyben maradt fenn, persze sok déli, balkáni, török hagyománnyal ötvöződve.
A fineszes, részletgazdag, összetett keleties konyha, mint említettem, alig alkalmazta konyhatechnikai eljárásként a sütést, ami az ételek meglehetősen kíméletlen elkészítési módja; ezek inkább a nyugati és a déli kultúrákban terjedtek el. A kétféle felfogás közti különbségnek filozófiai alapja van: az ázsiai gyökerű gasztronómia lényege a harmónia, amit a tűz és a víz egyensúlya teremt meg. Ennek kialakítása sok időt vesz igénybe, hiszen a megfelelő előkészítés e szemlélet titka. A türelmetlen, egyszerűsítésre mindig hajlamos nyugati és déli civilizációk ellenben a tüzet tekintették az égi hatalom jelképének, ezért ily módon készítették étkeiket. Jellemző, hogy nyugaton sokáig nem ismerték a leveseket, melyek annál változatosabban megjelennek a keleti konyhákban. Ez a mai magyar emberekbe is szinte bele van kódolva, hiszen nemigen találkozunk olyan honfitársunkkal, aki legalább néhány naponta nem vágyik levesre.
A két filozófia közti különbség a történelemben is megmutatkozott: a nyugati ember mindig hódítani akart, uralma alá hajtani másokat, rákényszeríteni saját szemlélet- és létmódját másokra. A keleti embernek ezzel szemben sosem voltak ilyen ambíciói. E mélyen kódolt felfogás magyarázza például a vérrel, tűzzel-vassal megteremtett brit gyarmatbirodalmat, miközben például Kínának sosem voltak gyarmatai (persze kisebb regionális háborúkba keleti népek is bocsátkoztak, de sosem jutott eszükbe más földrészeket elfoglalni és saját képükre formálni.)
Érdekesség még, hogy a reneszánsz korban a királyi konyha lassan elvált a paraszti világban még sokáig fennmaradt hagyományos, keleties konyhától, rengeteg olasz és francia hatás beszüremkedett, és egészen szabályos fúziós konyha alakult ki. Később ez jelent meg a polgári konyhaművészetben is, Krúdy világából ismerjük ezt.
A kommunizmus persze ezt is tönkretette, a bolsevik embertípus nem ismeri a harmóniát, a gasztronómiát pedig reakciós burzsoá szemfényvesztésnek tartja, így rákényszerítette a magyarságra a hokedlira helyezett csorba piros láboskában – kanállal - feltálalt grízes tészta kádári ízléstelenségét. Ez az erkölcsi és népegészségügyi tragédián túl számos gazdasági ágazatnak is komoly kárt okozott, évtizedek kemény munkájával lehet csak újra megtalálni önmagunkat.
Ha már magyar konyháról van szó, keleti örökségünkrőls zólva meg kell említeni a borhoz fűződő különleges viszonyunkat is.
Hamvas Béla igen helyesen megállapította, hogy a magyarság bornép. Hogy mennyire így van, azt bizonyítja maga a „bor” szavunk. Egész Európában csak a magyar nyelvnek van saját szava a borra, minden más nép az ógörög „onios” szóból eredő latin „vinum” kifejezés valamely változatát használja.
„Bor” szavunk több ezer esztendős kifejezés, ami azt bizonyítja, hogy a jeles ital régóta hozzátartozik kultúránkhoz. Vagyis könnyedén cáfolható az a tévtan, mely szerint Árpád magyarjai a Kárpát-medence római örökségeként találkoztak a borkészítéssel.
A „bor” szót írásban először mintegy kétezer évvel ezelőtt említik kínai krónikák, melyek arról számolnak be, hogy a hunok és más hasonló lovas kultúrák vallásos tisztelettel tekintettek Bor-Tengri, vagyis az Újjászületés Istenének hegyére, ahol áldozatokat is bemutattak. (Apró amatőr nyelvészkedő közbevetés, hogy e kifejezés „tengri” tagja is fogyelemreméltó, nem véletlenül használjuk a „tenger” szót a sokaság, a felmérhetetlen mennyiség, a végtelenség jelölésére is.) Isten és a bor kapcsolata tehát nagyon régi, s már hun eleink hitének része volt. Figyelemre méltó, hogy a bor az újjászületéshez és az áldozathoz is kapcsolódott már évezredekkel ezelőtt – e szakrális kötődés tetten érhető a keresztény jelképrendszerben is. Áldozáskor a bor Krisztus vérévé változik, a bor pedig maga az újjászületés, hiszen a szőlő meghal gyümölcsként, hogy magasabbrendű alakban, borként keljen új életre.
Az sem véletlen, hogy szeretjük összepárosítani a jó bort a jó étekkel. Már a híres bizánci krónikás, Priszkosz rétor is följegyezte hogy Atilla királyunk udvarában egy-egy nagyszabású diplomáciai lakoma alkalmával minden fogáshoz más-más bort szolgáltak föl a pohárnokok. Ezt a derék bizánciak, gallok, germánok és más, akkoriban kialakulni kezdett népek képviselői értetlenül szemlélték, hiszen a gasztronómia terén főképp nem voltak hozzászokva a harmóniához. A nyugati följegyzések gyomorrontásig, hányásig folyó zabálásokról, vedelésekről számolnak be. Ebben is megmutatkozott a nyugati és a keleti gondolkodás közti különbség. Nem véletlen, hogy a keleti népek körében nemigen ismerik ma sem a köszvényt, a gyomorbajt és hasonló nyavalyákat. A kékszőlőben található rezveratrol pedig jótékonyan befolyásolja a szív betegségeit, segít megelőzni az infarktust.
No ennyit hirtelenjében a magyar konyháról.
Ja, még valami, fehér kenyér helyett erőteljesen javaslom a teljes kiőrlésű gabonából készült kenyeret, sokkal ízletesebb és egészségesebb is. :-)