Adatok
APL
0 bejegyzést írt és 4 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
A futballal számos probléma van. Most nem arra gondolok, hogy az EB dögunalom volt, vagy hogy a labdajáték helyett voltaképpen fogcsikorgató küzdelem és olykor valóságos mészárlás zajlik a pályán. Az se baj, hogy évek óta már nem is gólra játsszák, hanem csupán a győzelemre.
Az igazi gond…..
A legfrissebb közvélemény-kutatások alapján már a kilépéspártiak is lemondtak arról, hogy sikerül győzelmet aratniuk. Ezek után mindenkit hatalmas meglepetésként ért, hogy a szigetország mégis kiszavazta magát az Európai Unióból: 52-48-ra győztek a kilépéspártiak.
Ahogy…..
APL
2016.06.27 12:59:08
Jó ez az összefoglaló, de ezzel a mondattal nem értek egyet.
„a miniszterelnök, aki néhány 100 ezer szavazat reményében kivezette Nagy-Britanniát az Unióból.”
Sokan vádolják David Cameront, a bűnbak találás könnyen megy, de nem jogos.
Megtehette volna, hogy nem ígéri meg a referendumot? Akkor megbuktatják, és a következő PM tette volna meg. Minden párt erőltette ezt, a saját pártján belül is folyamatosan nyomás alatt volt.
A szavazásra nagy igény volt, mint látható el is mentek sokan.
Ő valóban úgy gondolta, hogy egy demokratikus ország miniszterelnökeként kötelessége megkérdezni az állampolgárok véleményét, (1975 óta nem volt erről szavazás) és a választóknak joguk van dönteni ebben a kérdésben. Erről beszél ebben az interjúban: 1:10-nél.
www.youtube.com/watch?v=nnmotV9WjvM
Abban bízott, hogy többségben maradnak a remain pártiak. Arra nem számított, hogy két
politikus társa Boris Johnson és Michael Gove ellene fordulnak, és Brexit kampányba kezdenek.
Hazugságaikkal rengeteg választót megtévesztettek, ezzel nyert a Brexit.
www.theguardian.com/commentisfree/2016/jun/25/boris-johnson-michael-gove-eu-liars
Ha valakik, akkor ez a két ember, és a főhazudozó UKIP vezér Nigel Farage vezette ki UK-t az EU-ból.
Nem David Cameron, aki reformálni akarta az EU-t (jogosan) de a remain mellett kampányolt.
A holland miniszterelnök kijelentette, hogy nem fog referendumot hirdetni.
www.dutchnews.nl/news/archives/2016/06/92520-2/
Kíváncsi vagyok meddig tudja ezt tartani, mert itt is nagy igény van rá.

Mivel ez egy töprengő-blog, alábbiakban nem az igazság lesz olvasható, még csak nem is egy vélemény. Azért nem, mert a saját véleményem is megosztott, ide is húz, oda is húz.
Természetesen a menekült-kérdésről van szó. Ma van a menekültek világnapja, de ettől függetlenül: a…..
APL
2015.06.20 11:45:03
Írod, hogy ez egy töprengő blog.
Publikáltál valamit, ami nem vélemény.
Nem igazság „ ide is húz meg oda is húz.”
Tehát bizonytalan, de ettől még szimpatikus is lehetne.
Nem akar állást foglalni, de aztán mégis azt teszi.
Némi gondolkodást javasolsz. Elgondolkodtam az írásodon.
Jó, ha valaki töpreng, mielőtt mond valamit, de néha a fontos kérdésekben tudni kell választani.
Két plakát van.
Az egyiken aljas, gyűlölet keltő szöveg van, a másikon pedig az:
" Ha Magyarországra jössz Isten hozott”.
A kettő között tudni kell választani.
Ez utóbbi felirat ugyan miért lenne kártékony?
Gondolod, hogy a menekültek, ha ezt elolvassák, akkor majd tovább itt maradnak?
Ez plakát egy normális reakció volt az uszító feliratokra.
„Életszerűtlen azt elvárni, hogy hazánk lakossága keblére ölelje a menekülteket”
Ezt nem várja senki. A 381millió forintos plakát propaganda hadjáratot megelőzte egy „nemzeti konzultáció” (1 milliárd Ft) és most mindezt követi egy 175 kilométeres drótkerítés 22 milliárdért.
(ami lehet hogy végül 60 milliárd lesz.)
Kerítés ügyben is ilyen megosztott a véleményed?
Add össze. Mindezt a választók pénzéből.
Ezt a pénzt lehetett volna civilizált megoldásra, a menekültek segítésére költeni, ha már Európában vagyunk. Ausztriában most újabb menekült táborokat nyitnak.
„Miért jönnek Európába?”
Mert itt vannak még befogadó országok és munkalehetőség..
Az osztrák, francia, német kormányok nyugodtan visszatoloncolhatják őket, hiszen minden bevándorlási ügyet ott kell kezelni, ahol az illető az unió területére lépett.
Nem sok visszatoloncolásra volt eddig példa, inkább a befogadás jellemző az említett országokban.
Írásodnak vége nem „kicsit demagóg” de nagyon „hipokrita”.
Saját biztonságodat félted a „menekültektől” de ha menekülni kényszerülsz, (reméljük erre nem lesz szükség) azt szeretnéd, hogy az általad választott célország befogadjon Téged családostól.
Reméljük ott nem lesz plakáthadjárat és drótkerítés.
Kicsit több empátia nem ártana a menekültekkel.
Ők nem a jólétüket akarják átmenteni, hanem az életüket megőrizni.
Javaslom, nézd meg ezeket a linkeket.
www.hir24.hu/kulfold/2015/06/09/ha-magyarorszagra-jossz-ezert-menekulsz-el-otthonrol/
index.hu/kulfold/eurologus/2015/05/13/migracio/

Az Economist panergikus vezércikket közölt arról, hogy az emberiség a szegénység felszámolása felé halad. Ez nyilvánvaló, ha tudjuk, hogy az 1,15 USD-nél kevesebb jövedelemből élő emberek száma a földön 1,3 milliárd, 1990-ben lakóinak 43%-a élt a szegénységi küszöb alatt,…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
Sokszor már rossz volt nézni ezt az EB-t, játék helyett a rengeteg szabálytalanságot.Biztosan lehetne ezt szebbé tenni, megfelelő szabályokkal.De ez talán túl súlyos büntetés lenne, amit írtál.
"Minden szándékos szabálytalanság, ideértve bármit, ami nem a játékra, hanem a másik játékos bántalmazására irányul, azonnali kiállítással büntetendő"
Igen, de ez a bírók felelősségét, hatáskörét végtelenül megnövelné.
Eldönthetnék a meccset hamar.Nehéz meghúzni a határt. Mi az ami nem a játékra irányult? Hol kezdődik, melyik mozdulatnál?Minden egyes szabálytalanságot egy bíróságnak kellene megvitatni. Bár vannak erre korszerű, digitális eszközök is, visszajátszás stb.