Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Nagel Ferenc

0 bejegyzést írt és 17 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Egy hatalmas összeesküvés van készülőben a transznacionális szervezetek (Egyetemes Emberi Jogok Nyilatkozata talaján álló ENSZ, az Európai Unió, Világbank, IMF stb) ellen, akár a bűnözői körökkel is kollaboráló nemzetállami populista elitek és a nacionalizmusnak utat engedő egyházak aktív…..
Nagel Ferenc 2018.12.28 03:02:43
Alimento A csodálatos fürjtojás 2014.08.22 14:27:48
Egy cukorbetegeknek szóló blogban találtam rá a fürjtojásra, ami a posztban írtak és a hivatkozáskén megadott honlap szerint egy univerzális gyógyszer, tucatnyi nyavalyát képes meggyógyítani. Hát egyből felvidult a lelkem, hogy egy újabb csodaszerrel bővült az eddig sem szűk kínálat – csak tudnám,…..
Terjedelmi okokból csak felsoroljuk azt az ötven témakört, melyekben leginkább tetten érhető a második és harmadik Orbán-kormány rombolása. Ha ugyanis részletesen írni szeretnénk ezekről az ügyekről, akkor napokig tartana átrágni magunkat ezen a problémahalmazon. Szerencsére a Szegedi Kattintós…..
Nagel Ferenc 2018.04.07 23:32:59
@Új Ember: Itt 106 korrupciós ügy van a fidesz 8 évéről. És ehhez adjuk akkor hozzá a fidesz első 4 évét. És adjuk hozzá az mszp 8 évét:
Mert nehogy azt hidd, hogy az mszp 8 éves csalásai el vannak feledve. Egyrészt őket ezért a nép leváltotta. A fidesz szerinted meg maradjon a duplájáért?
Itt a 106 korrupciós eset 2010-2018-ig: (újak nincsenek benne)
transparency.hu/hirek/elkeszult-korrupcio-fekete-konyve/
Nagel Ferenc 2018.04.07 23:35:37
@Bela bacsi: Nem volt rendben! És le is lett váltva. Most meg szerinted orbánék maradjanak? Ez hogy? Egyiket elítéljük, a másikat meg tapsoljuk? Ez korrekt emberre vall?
  Csak aki elvakult az nem látja, hogy mi folyik a baloldali ellenzéki pártok háza tájékán. Az eddig jól-rosszul palástolt ellenszenv ma elérte a csúcspontját azzal, hogy a Népszava című újságban egy olyan lista jelent meg, ami egyáltalán nincs összhangban az MSZP-DK megállapodással. Vagy…..
Néha nem ártana gondolkodni. Amikor a szociális érzékenységéről és visszafogott életmódjáról híres Rogán Antal megszólal menekültügyben, az majdnem mindennek az alja. Nem akarja a kebleit mutogató, helikopteren közlekedő, komoly létszámú személyzetet foglalkoztató…..
Nagel Ferenc 2015.09.02 13:32:55
@E.Katolnai: Nem ez számít. Nem veszed az adást?
Hogy ezek kereszténynek vallják magukat és mégis azok az emberségesebbek, akik nem a keresztény értékrendű rogán félékből valók.

Nagy keresztény mind, de a Biblia első számú törvényét 1-2 pap és hívő kivételével mind leszarják. Igaz hívő ember sosem szavazna tolvaj gyűlölködőkre. Na persze, az leváltott baloldalra sem kell szavazni, de már vannak és lesznek, akik nem a két bukott oldalhoz tartoznak, akiknél valóban a nép és ez emberség számít.
Miféle keresztény értékrendű vezető az, aki válságban palotákban él és 50 ezer helyett milliós fizetést rak el (plusz lopnak el) a nép pénzéből.
Tegnap volt a korrupció világnapja, ennek okán mi az EU egyik legkorruptabb országával, Magyarországgal foglalkozunk. Tény, hogy az állami szektor korrumpálódása nem 2010-ben kezdődött, mégis a Fidesz második kormányzása új szintre emelte ezt a jelenséget, az elmúlt négy év az…..
Nagel Ferenc 2014.12.11 21:35:50
@Nagel Ferenc: Vagyis mind mehet tőlem nyugdíjba, akikkel a 25 év alatt idáig jutottunk.
Nagel Ferenc 2014.12.11 21:34:10
@Csaba Szikora: Neked az igazság odaát van?

Bírom, amikor nem a tényekre reagálnak a pártkatonák, hanem elbagatelizálni akarják.

Ezért most dicséret jár a jelenlegi kormánytól neked, de a néptől egy megvetés.

Mielőtt itt Gyurcsányoznál (mert nálatok 8 és fél millió ember gyurcsányista) jelzem, hogy 2010-ben leszavaztuk az mszp-t és a Kocsis Mátéra szavaztam hülye fejjel.
Valami készül az egészségügyben: bár a Fidesz a 2008-as szociális népszavazással elutasította a vizitdíjat, ám ez nem oldotta meg az egészségügy problémáit. A kórházak eladósodottak, az orvosok elvándorolnak, a szolgáltatás minőségét pedig jócskán lehetne javítani. A…..
A röhejesen magasra jutott pénzügyi főkretén pofára esése nyilván örömteli hír, de senki se higgye, hogy pezsgődurrogtatásra és ordenáré lerészegedésre sarkallná a Mentális szerkesztőséget. Valszeg mi ekéztük a legintenzívebben szerencsétlen Doubravszky Györgyöt a…..
Zuglóban tökéletes plakátkihelyezésre bukkantam, nincs is nagyon mit magyarázni, a kép magáért beszél. Az MSZP plakátja - szokás szerint - persze úgy szar ahogy van, a "rosszabbul élünk mint négy éve" egyszer már megbukott mint kampánytéma. Amúgy meg mindig is jobban éltek, 5…..
Nagel Ferenc 2014.01.18 17:21:34
@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!:

Figyelj!
Minket (a többség) akik nem vagyunk semelyik oldalnak a képviselői, mert a két oldal tette tönkre az országot, nem érdekel, hogy mit hazudsz a bal oldalnak.

Minket az érdekel, hogy Orbán is elárulta a népét, hazáját, mert ott lop, hazudik, ahol tud.
Orbán nemhogy nagyarányú adócsökkentést vezetett be, hanem még kitalált vagy tucatot.
Uzsora adók országa lettünk!

Elég volt abból, hogy párt katonáknak köszönhetően a két oldal lerabolhatta az országot, majd a népnek azzal magyarázzák, hogy a másik oldal is lopott.
A nép ezt nem fogadja el, a nép nem egyenlő se bal oldallal, se jobb oldallal.
Takarodjatok az országból hazaárulók!!

Milyen aljasság az, hogy olyannak kell előre adót fizetnie, akinek nincs is bevétele.
Ezt Orbán miért nem törölte el, vagy Gyurcsány, Bajnai?

Mind nagy szakértő, de a 23 év alatt egyik sem tudta vezetni az országot, hanem óvodás módra, csak adót tudtak emelni.
A középkorban nem volt ennyi adó, mint ezek a gazemberek bevezettek állítólag értünk, hogy aztán többet lophassanak tőlünk.
ProgBlog Senkit sem érdekel? 2013.09.10 14:25:42
„Nem a szegénység, vagy a gyengeség a mi gondunk, hanem a közöny. Hall engem valaki? Ez a legnagyobb baj mostanában: hogy senkit sem érdekel!” Részlet Hitler első beszédéből - 1919. október 16.   Ma tele az internet a III. Birodalmon hírhedt felhatalmazási törvényével:…..