Regisztráció Blogot indítok
Adatok
summicron

11 bejegyzést írt és 43 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A méhek által előállított méhészeti termékek sorozat első részét olvasod, amiben elmondok néhány fontos tényt a mézről: összetételéről, kristályosodásáról...
summicron 2020.05.13 09:53:20
summicron 2020.05.13 11:31:05
@Márta Egerszegi: igen, az orrüreg, a szájüreg, a garat és a gége összefoglaló neve a felső légutak
A fél internet fel akarja falni a Gundelt reggelire, miután nem csak annak ment híre, hogy a vendéglátó vállalat üzemelteti a fényűzően felújított miniszterelnökségi palota menzáját, de megismerhettük a menü fogásait és árait is. A Gundel online (Facebook) értékelése zuhanni kezdett, a cég pedig -…..
  "A Hajdú-bihari Napló értesülései szerint 20 év után ismét magyar kézbe került a volt kabai cukorgyár. A tulajdonos Eastern Sugár Zrt. évek óta hiába próbálta értékesíteni a 270 hektáros üzemet, mígnem egy szlovák cég tett ajánlatot. Mielőtt azonban az üzlet…..
Fölkerült egy vagon Várkertbazár-látványterv a ZOA honlapjára, ebből nyúltam le most párat. Mint írják: JOGERŐS A VÁRBAZÁR ENGEDÉLYEZÉSI TERVE Legjobb tudomásunk szerint augusztus 28-a óta. Megbízóink hozzájárultak ahhoz, hogy bemutathassuk a ZOA által…..
A Kapanyél e-mail címére egyre több kérdés érkezik, ezért úgy döntöttünk, hogy a legtöbbeket foglalkoztató, ill. a legérdekesebb kérdésekre egy-egy posztban válaszolunk. Ezzel új sorozatot indítunk útjára, hetente egyszer. Természetesen a sorozatból kimaradó kérdésekre…..
summicron 2012.03.07 22:50:59
Otwarcie Leica Store Kraków from LeicaCameraPoland on Vimeo.Mikor lesz Leica store Budapesten? Ha a veréb kardot ránt!:)..
inphoto.blog.hu FUJIFILM - X-Pro1 2012.01.17 07:43:00
Én nem szerettem bele, de szép, na!..
Az atrophiás rhinitis -melyet talán leginkább orrnyálkahártya sorvadásnak fordíthatunk- nem egy életveszélyes, viszont nagyon kellemetlen betegség. A kórkép lényege, hogy az orrnyálkahártya egy krónikus gyulladásos állapot mellett sorvadásnak indul, az orr ürege kitágul, és…..
summicron 2011.12.19 21:52:17
Tehát azt tudni kell, hogy a Summicron megnevezés nem egy objektív tipus, hanem a Leica objektívek közül a f/2 fényerőt nevesíti. Ezt a bejegyzést tekintsétek egy alapnak, amin biztos javítani kell. I. generáció - 1958-1969 Itt kezd hibázni a dolog, megbízható forrásból ez az…..
summicron 2011.10.30 21:36:51
@Romanee Conti: az aktuális, 5. generációs. De van egy 90-es is (Apo-Summicron 2/90 Asph.). Minkét optikának elképesztő egyénisége van, a megjelenés és a rajzolt képet is értve.
 A Magyar Ízek Sétánya egyenletesen alacsony színvonalú, egy súlyos mélyponttal: ez sajnos az Ország Tortája. Magát a tortát a budai rakparton mellettem ülő anyuka szavaival tudnám a legjobban jellemezni, aki három pfujjogó gyermekébe próbálta belediktálni a…..
Arra gondoltam, hogy szerkesszünk együtt bejegyzést! Ha valaki megtisztel azzal, hogy leírja szubjektíven, mi a kedvenc objektívje, én ha megtalálom, mellé rakom a felépítését, és esetleg írok róla pár mondatot. Meglátjuk, ha hülyeség, nem lesz belőle semmi. ..
summicron 2011.08.17 11:37:38
@Marseille1990: a summicron az 2-es
inphoto.blog.hu Visoflex* 2011.08.02 06:22:00
Bevallom, nem ismertem. De nem nagyon értem, miért kell egy távmérős gépre, a gép súlyának kétszeresét kitevő tüköraknát rakni? Hát ez a Visoflex, 1984-ig gyártották. Mondjuk egy F2 nehezebb lenne távmérős gépet csinálni. Az biztos.     ..
inphoto.blog.hu Napi kép [49] 2011.07.27 22:14:00
..
summicron 2011.07.28 19:32:19
Kép: normal EKG hullámA vizsgálat során 2816 páciensen végeztek alvásdiagnosztikai mérést és a szívritmuszavarok gyakoriságát elemezték. Kétféle ritmuszavart kerestek, a kamrai tachycardiát és a pitvarfibrillációt. A pitvarfibrilláció hosszú fennállása stroke-ot és…..
Szeretnék nem politizálni a blogon, de... Egy normális országban ha valaki ilyet nyilatkozik, azonnal kirugnák. Nem is értem. Szerencsétlen hülye, és nem is érzi. Szomorú történet, na!A mi Lázárunk szerint, Robert Capa egy nulla volt, mert tudomásom szerint egész életében egyik…..
Van pár érdekes részlet, amit nem igazán ismerhetünk, érdemes megnézni...
summicron 2011.02.14 10:00:38
inphoto.blog.hu Kollodium Csoport 2011.02.02 09:34:00
a lyukkamerás ember felvetésére javasoltam, hogy csináljunk egy Kollodium csoportot, ami a kollodium nedveseljárás használatával foglalkozik, első körben. Ami mint hardveres, és softveres társaságot feltételez (anyagi és szellemi hozzájárulás). Szondázzuk meg kit érekelne a…..
summicron 2011.02.02 11:19:59
Minden napra egy bréking jellegű, magyar vonatkozású hír jut, és a csütörtök ez alól sem kivétel.Egy olvasónk arra hívta fel a figyelmünket, hogy újabb mozgolódás van az Apple-nél Magyarország ügyében. Mielőtt iTunes-ot kiáltanánk, ki kell ábrándítanom mindenkit: nem…..
A Luc-Caldwell műtétről, az arcüreg külső feltárású, tehát nem az orrüregen keresztül történő műtétéről már régóta akartam írni. Az endoszkópia elterjedésének köszönhetően manapság már igen ritka, nagyon válogatott esetekben van létjogosultsága, de azért még van.…..
Na, hát a nap végére az végérvényesen kiderült, hogy a Facebookra képtelenség képet posztolni, de hát miért is akar az ember ilyen hülyeséget csinálni egy közösségi oldalon, nem igaz?Most tehát downgrade-elünk egyet, és blogposzt formájában játszunk. A tét ugyanaz:…..
summicron 2010.11.08 18:20:12