Regisztráció Blogot indítok
Adatok
tündér86

819 bejegyzést írt és 15 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
csak szeretném, hogy tudd : nem létezik. nem úgy, ahogy mi elképzeltük. elképzeltük, mert hittünk valami közös jóban, valami megfoghatatlan reményben....de már akkor is halottak voltunk belül.... én is és tudom, hogy te is. mégis volt egy közös hit, a felhőkről, hogy majd ott találkozunk és…..
Ismét összejöttünk, ahogy mindig fogunk egy ideig, heti egyszer. Fele csapat beteg lett, szóval mi együtt, kis 3 fő, így is beszélgettünk egy órát, amit öröm volt kezdeményeznem. Milyen nagy bátor vagyok! - és igen, így van, volt egy adott szituációm; persze nem csak egy, de egy, ami teljesen…..
Volt egyszer messzi erdőkön-mezőkön túl egy különös világ. A fák kopáran nyúltak az ég felé, sötét volt és elhagyatott, így az emberek nem szerettek arra járni. Ezen a vidéken súlyos erők uralkodtak, lények bújtak meg a bokrokban, a fákról baglyok mély hangja búgott az éjben. Aki csak ide betévedt,…..
Se gondolkodni se aggódni nem volt időm, ott voltam előtted. A szám száraz, mint a dörzspapír, úgy éreztem, a szájpadlásomon megakadnak a hangok a homokban. (senemittam, senemettem)  Ott voltam nálad, meghallgattál, az egyetlen a héten, aki szánt rám egy kis időt. Elmondhattam az összes…..
Valami más lett, valami üresebb, valami lehetetlenebb, valami még ezerszer fájóbb, mint eddig.Valami ismét végérvényesen megváltozott. Nincs többé visszaút. Egyetlen "apróság", ami a többi embernek apróság, másnak a zokogás, a teljes összeomlás, visszazuhanás a korai  gyerekes hiányok és az ebből…..
Néha egyszerűen csak megtörténik. Ott találod magad ismét az örök körforgásban, aminek sosincs vége, talán a bántalmazó halálával sem. Az élet folytatódik, a belső sötétségbe becsapódó flash- szerű fényes belső képek  fennmaradnak. Csak ő ment el. Te itt maradtál és muszáj élned tovább. Élned, mikor…..
Mindent azért tettem, hogy örülj, hogy elfogadj, hogy jó legyek neked! - szólok hozzá magamban újra és újra, miközben tudom, hogy amit ma teszek, azt igyekszem nem miatta tenni, levetkőzni a vele összemosódott lényem, hiszen az identitásom, belőlem kell fakadjon. Semmi köze hozzá. Ő csak azt akarta,…..
Az egyik rajzteszt testképzavart mutatott a 2 hónap zárásakor. Biztosan látható sok minden egy emberábrázolásból, hogy az ember hogy is van, magával. Ismét előjött, egy - közel se romantikus - mégis valentinnapra vett regény és közben a sok szexuális fantáziálás. - Ez időről időre előjön. Ilyenkor…..
Nem jó élni. Hosszú napok, hetek telnek olyan egyedül, hogy feltorlódik benned a fájdalom. Telnek a napok és te már nem lélegzel. Megszűnik benned az Élet. Érzéstelenül, belül már nem élsz egy kívül igenis élő és mozgó világban. Minden olyan távoli, olyan elérhetetlen és olyan magányos, sötét,…..
Két világ között élek- Rettegés és Szeretet. Lélek! Széjjel téplek! Gyűlölöm magam, tán gonosz, önző vagyok, ezerszer próbáltam, nem tudok jobb lenni,  belül csak a jeges ablakok és fagyok. A köztes világban mindenkitől félek, miközben vágyom, ha mellettem lennél még valaha, hiába reméllek. A…..
Te tettél azzá, aki mára lettem. Hogy ki voltam anno? Belőled születtem. Formáltál és magadhoz kötöttél, nem lehettem más, mindent azért tettem, örüljél. Sose volt elég, sose voltam elég csajos, a kis ismerős középiskolás csajokért szíved rajongott. Fájó volt továbbállni, hiába igyekeztem; a…..
Én és a világ. A világ és én. Nem találjuk egymást. Mintha valami homályos ködben élnék,  a köd lágyan vesz körül. Nem látok, nem hallok, nem érzek. Távolról szemlélem a világot és önmagamat és mind a kettő elveszett mára. Nem köt össze és nem is választ el minket semmi, csak lebeg minden az…..
A világra köd borult, Misztikum kísértette a Szomorút.   A fák kopárak, szerte a földön viharverte ágak, mindenhol sár és távolba nyúló félhomály. A hidegben bolyongva meglátlak téged, átlibbensz rajtam, már mögöttem állsz, érzem szellemléted. Így szólok hozzád : - Egyszer még te is ezt az…..
Borderline másKÉP(p) rándulások 2025.01.06 19:23:13
Megránduló test, ijesztően pattan, álmot keres, a világ némán nyom el, már nem szeretsz, az ujjad is megremeg, érzéstelen sodródsz tovább, tested lebeg, magad pedig egy sötét erdőben leled. Az idő ködös és hideg, szél fúj, a levél szárazon zizeg és már nem hiszed, hogy az emberi szó…..
Boldog, hazug, távoli, a cimke: Munkanélküli. A mindent is övező sötét szégyen, pillantásod lesütöd, mi benned,  ne is éljen, hiszen már régen halott, körülötted mindenhol figyelő, ítélő, kibeszélő emberalakok. Hiszen, senki se hülye, ez már jó ideje a lelked sötét ügye. Elég a sok fájdalom…..
Tudtad, két választás áll előtted. Vagy te mész vagy ő fog átjárogatni, persze másnap úgyis menni kell. Nincs más lehetőség. A Szeretet színjátszó ünnepe, mintha minden teljesen rendben lenne, pedig közel sincs. Mondhatnál nemet, meghúzhatnád a határt hiszen tudod, a karácsonyi haccacáré mindig…..
Több hónapnyi kihagyás után újra megpróbáltuk. Megpróbáltam. Én megpróbáltam. Én vagyok képtelen huzamosan illeszkedni bárki emberhez bármiféle kapcsolatban. Legyen az családi, legyen az baráti, a triggerek sorban jönnek, egyre veszélyesebbek és  rátesznek egy útra... ami tőled indulva ismét a…..
Állok a ködben. Narancsos köd-sávok körülöttem. Az utcai lámpák fényei a járdán tovafutnak, a követő árnyékok szinte láthatóvá nyúlnak. Csak ők látnak téged, suttognak, ők Árnyak, tőlük nem kell félned, mert a köd takarja lényed. Fura ez az esti biztonság, az utcák elhagyatottak, vajon jó e…..
Napszakok: reggel és este, a nappal és az éjszaka és végül az éjjel, a másnapi hajnal. Az ágy ismét ellenségeddé válik, küzdesz és küzdesz, de a lélek sötétsége győz. Villany fel. A sötétségben fekve annyira .. úgy mondhatni, más vagy. A sötétségben bújkálhat a szégyen, szívedet marcangolják a napi…..
A holló melléd száll, éles hangján rád kiált: Te lány, vár a túlvilág!  Sötét tekintettel nézel rá, a ködben bolyongó szellem kacsint rád és ott állsz, a határvilág, a földi vagy az  odaát. Te lány, vár a túlvilág! A hollót nézed, tested hidegen megremeg, az égen szürke, borús fellegek és te…..
Lélekpercek A szégyen 2019.05.01 22:24:54
Te nem tudtad, hogy szavaid mélyen a lelkembe vágnak, csak pofáztál és mondtad megállíthatatlanul, nem éreztél gátat,  én persze tűrjelek, viseljelek el mert ha nem, engem kivágnak, de te csak mondtad, nem is gondolkodtál, hogy tán ártasz. Nem csak ez, mindenki más mentális gondjairól is a…..
tündér86 2024.11.15 15:48:26
@HannaKata: én már nem hiszek. Ez a blog már iszonyatosan régi, igazából már nagyon messze van tőlem. Azóta 3-szor megjártam kórházakat..és a szégyen ma is szégyen, de azóta már kéthavonta pszichiátriai csekkolás és egy új blog - mivelhogy az egyik legsúlyosabb személyiségzavar, aminek sajnos volt táptalaja aztán egy jó kis munkahelyi bántalmazó légkör, innentől egyenes út. A másik , a 3. blog, amit folyamatosan irok :::: hatarvonalon.blog.hu/ Az lesz a jelenlegi és a csaoda elmaradt kurva messze..kórházból ki-be és a verseim is teljesen mások, sajnos már nem vagyok ugyanaz, nagyon rég. ez a blog ez a kamuk kamuja a rózsaszin felvert habbal
Te a világos, én a sötét, Én a szomorúság, te a remény, tiéd a barát, enyém a magány, enyém az izoláció, tiéd a család, tiéd a beszélgetés, enyém a némaság, enyém a szégyen,tiéd a tisztaság, tiéd a szeretet, enyém a fájdalom enyém a karcolás, tiéd az oltalom, tiéd az őszinteség. enyém a…..
Borderline másKÉP(p) A szörny 2024.11.09 17:35:22
A szörny beléd mar, hallod magadban a gúny-kacajt, miközben a szörny feketén magasodik föléd, érzed biztos és nyomasztó fölényét, sírva ordítasz a semmibe, hogy legyen már vége, de a szörny arra kér, hazudj, inkább lépnél tovább, de nem várnak fényes kapuk. Karmaival lelked cincálja, éles…..
Borderline másKÉP(p) detached 2024.10.27 15:35:31
Haladsz, lépés lépés után, az idő áll, a perc tántorog utánad sután. Mintha egy üveg bor áramolna az erekben, nézel előre mereven, figyelmed tompa, a világ érzéstelen, a fotókon is oly távoli a pillanat, szemed előtt üvegfal, rajta jégkristályok, a belső fagy elragad. Ő veled van, mégis…..
Borderline másKÉP(p) Identitás 2024.10.20 19:25:08
Identitás - Sokáig nem értettem, mit jelent, megállapításodtól lelkem feszeng, mert nem tudtam, ez jó vagy rossz és két irányba húzok, magamból napról napra érzéseket nyúzok. Hogy fogalmaznám meg neked, mitől vannak sötét fellegek. Te mindig bíztatsz, javítható vagyok, nem vagyok az élethez…..