Mayer Máté 2024.08.19 11:14:59

@Mindenkinek Igaza van: Köszönöm a hozzászólást!
Egyetértek, hogy akár változtatunk, mint emberiség, akár nem, ennek mindenképp vannak már ma is és lesznek a jövőben is áldozatai és az egyik kérdés szerintem is az, hogy mennyi.

Abban is egyetértek, hogy az edukáció közép és hosszú távon fontos a szemléletformáláshoz. A technológiai megoldások szerepét a rövid távú tűzoltásban - nagy költségek mellett - és a hosszabb távú alkalmazkodásban látom. (Amennyire megértettem a helyzetet, a légkörből a CO2 kivonása mindképp érdekünk, nem megkerülhető, ha a bolygó lakhatóságát meg kívánjuk őrizni az ember számára.)

A helyzet nehézsége, hogy az ökológiai válságok exponenciálisan változnak, és, mire eljutott elég sok emberhez, hogy baj van a 2010-es évek közepére, addigra már igen kicsi időablakunk maradt a gazdasági-politikai-társadalmi változások levezényléséhez, hogy ne induljanak el minden valószínűség szerint visszafordíthatatlan ökológiai folyamatok. Ezt a másfél fokos határt már azt hiszem, elengedtük. Ugyankkor az egyre extrémebb éghajlati viszonyok, az összeomló ellátási, majd táplálékláncok, a kimerülő nyersanyagok és energia és a migráció és háborúk, amik már részben itt is vannak, abba az irányba hatnak, hogy a korábban szélsőséges narratívák - pl. nem-növekedés; ökolokalitás, stb. - elfogadottsága megnőhet, a szemléletformálásra egyre többen fogékonyak lehetnek.

Azt írja, a döntéshozók ugyanúgy a probléma részei, mint a technológiai megoldások. Pillanatnyilag egyetértek, de úgy hiszem nélkülük nem fog menni semmilyen átállás - hisz ők a döntéshozók. A politikai és a gazdasági elit szemléletét kellene a leginkább formálni, ők tudnak erendszerszintű változásokat végigvinni, az közvetlenül alulról még sohasem ment a történelemben.
Ami számomra egy kicsit bíztató, hogy azzal találkozom - akár az eliten belül is -, hogy egyre többen komolyan veszik a helyzetet és tenni szeretnének valamit, de nem tudják, hogy mit lenne érdemes. És ebben abszolút látom az eddigi zöld kommunikáció korlátait, ami arra helyezte a hangsúlyt, hogy leírja, hogy baj van és, hogy a baj nagy, de sokkal kevesebbet fókuszált a megoldásokra. Tehát a megoldáokról kellene több szót ejtenie minden hozzáértőnek. (Bár a témában nem vagyok szakértő, magamra is értem a kritikát.)

Mayer Máté 2024.08.24 06:51:07

@Mindenkinek Igaza van: CO2 – Amennyire megértettem, több kutatás is arra jutott a témában, hogy a CO2 koncentráció jelenlegi mértéke a légkörben olyan magas, hogy ha hirtelen minden kibocsájtással leállnánk, már akkor is elérné a globális felmelegedés azt az átbillenési pontot, ami után egy új, a jelenleginél magasabb hőmérséklet környékén állna be egy egyensúlyi állapot valamikor a következő évszázadban. A Föld természetes CO2 nyelői arra elegendőek, hogy ezen a magasabb hőmérsékleten stabilizálják majd a rendszert. A melegedés üteme azonban sokkal gyorsabb, mint amihez a bioszféra nagy része alkalmazkodni tud, így az egyéb emberi tevékenységek mellett (pl. erdőirtás) kihalási hullámhoz és a táplálékláncok összeomlásához vezet(het) egy ilyen ütemű klímaváltozás. Jó esély van rá, hogy a természet, vagyis a bioszféra előbb omlik össze, mint, hogy visszahódíthatná, amit elvett tőle az emberi tevékenység. Bár azt ma még kevesen írták le/mondták ki, de ez végső soron az emberi faj túlélése szempontjából is meghatározó lehet.

Amennyiben ezeknek a kutatóknak igaza van és nem amellett érvelünk, hogy “vesszen az ember, együk meg, amit főztünk”, akkor számomra nem tűnik megkerülhetőnek a CO2 kivonás/légkör hűtés technológiai rásegítése. Általánosságban azonban egyetértek Önnel, hogy nem elsősorban technológiai válaszokkal, sokkal inkább a gazdaság, a társadalom és az életmód átszervezésével tehetünk sokat egy fenntartható jövőbeni állapotért. (Gondolok itt például szükséglet alapú gazdaságra a túltermelés és a növekedés helyett, a hitelezés, a tőzsde és a pénzrendszer reformjára, az ökolokalitásra való áttérésre a termelésben, a permakultúrás mezőgazdaságra való fokozatos áttérésre, vagy a fokozatos ruralizációra urbanizáció helyett, és a technológia sokkal kisebb mértékű és jobban átgondolt használatára az élet minden szintjén, sok más mellett.)

A morfogenetikus mező fogalomról most hallok először, így azt nem kommentálnám. A személyes példamutatás fontosságával egyetértek.

A francia forradalom valóban rendszerszintű változásokat hozott, korszakhatárnak is tekinthetjük. Azonban az alulról építkezés és szerveződés túl van hangsúlyozva a mai történelmi művekben és sokkal kisebb hangsúlyt kap a forradalom egy másik igen lényeges eleme: az történt ugyanis, hogy az éhséglázadásként indult párizsi felkelést kihasználva politikai változást kényszerített ki a nagypolgárság, aki az élére állt a polgárháborús helyzetnek és aktívan támogatta, hogy a vidéket is borítsa lángba a forradalom. Nem azért, mert demokratikus fordulatra vágytak és osztozni szerettek volna a hatalmon a többi társadalmi réteggel, hanem azért, mert politikai és gazdasági riválisaikat, a nemesi és papi rendet gyengíthették általa. A felfedezéseken, majd az ipari forradalmon meggazdagodott, de politikai hatalmában korlátozott nagypolgárság tehát az éhező tömegek elkeseredését és dühét arra használta fel, hogy átvegye a hatalmat és kikiáltsa a saját demokráciáját és köztársaságát. Vagyis csupán elitváltás történt. Ez pedig modellként szolgált más forradalmakhoz is. Számomra a francia forradalom az egyik fő tanulsága, hogy az alulról, lazán szerveződő mozgalmakat, ha széles társadalmi támogatottságot érnek el, felülről valaki mindig kihasználja a saját céljai érdekében. Mindig könnyebb az oszd meg és uralkodj elv mentén irányítani a sokaságot egy kis számú, céltudatos elitnek, mint fordítva, alulról rendszerváltst elérni. Utóbbi nem is nagyon történt az ismert történelem során.

Kisközösségi szinten lehet összefogni, emberiség, de akár csak nemzeti méretben azonban nem. Mivel globális a probléma, jól hangzik, hogy fogjunk össze, mutassunk példát, „szerezzük vissza az irányítást”, (persze csak békés eszközökkel), de nem látom ennek gyakorlati megvalósíthatóságát. A példamutatás jó, mert alternatívát mutat, mert alkalmas lehet arra, hogy változzon a kollektív narratíva arról, hogy milyen az ember és hogy kell megszerveznie magát. A kisközösségi összefogás, a személyes életmódváltás értékes, ahogy a kisközösségek hálózatba szervezése is. De a világ mindig arra megy, amilyen konszenzust a gazdasági elit alkotni tud. Adott az elitünk, nem tudjuk lecserélni őket. De meggyőzni igen. Nem mind lelketlen kapitalista. Nem mesebeli főgonoszok, hanem megérthető emberek, megérthető motivációkkal, sokan már most tenni is szeretnének az ökológiai válság ellen. Ha hirtelen megszűnik a túltermelés, megszűnik a túlfogyasztás is (amit azért hoztak létre mesterségesen, hogy legyen, aki megveszi a túltermelt javakat és időben ki lehessen tolni a túltermelési válság okozta csődöt a jövőbe.)

Mayer Máté 2024.08.24 06:53:36

@Mindenkinek Igaza van: Szellemi-lelki szintlépést egyéni szinten gyakran látok, kollektívan meg soha az írott történelem kezdete óta, csupán lassú kulturális változásokat. Erre várni, vagy ezért küzdeni, azt hiszem (persze tévedhetek) olyan, mint a technológiától várni a helyzet megoldódását.
Van egyéni felelősség, annak a mértékében, hogy ki mekkora gazdasági és ezáltal politikai hatalom felett diszponál. Az ökológiai válságokat azonban nem a fogyasztói társadalom termelte ki, az csak utófinanszírozza a túlterlemelére épülő, folyamatos növekedési célt szogáló gazdaságot. Ez a gazdaság szervezte át és teremtette meg a fogyasztót. Aki addig fogyaszt, amíg van mit. Amint nincs árubőség, az ember ehhez alkalmazkodik - lásd jegyrendszer háború idején. Ezek a változások mindig felülről, kényszer hatására történnek, lelki-szellemi feljlődés nélkül. Meglátásom szerint a természeti népek nem bölcsességükben élnek fenntartható életet, hanem azért mert nem áll az elitjük rendelkezésére elegendő eszköz és erőforrás a növekedéshez. Valaha az őseink mind ilyen természeti népek voltak. Néhányak letelepedtek, más fajta civilizációt hoztak létre és a szűkös erőforrásokért folyó verseny az írott történelem, amin keresztül eljutottunk a mába.

A döntéshozók valóban nem azt a célt szolgálják ma, ami a dolguk enne papíron. De szolgálhatják. Ők is emberek, ők is meggyőzhetőek, elsősorban a gazdasági elit felől (lásd túszul ejtett állam koncepció). Az emberóceánban, ellentétben a vízből álló óceánnal vannak olyan cseppek, amiknek a hatása a hullámzás irányára összehasonlíthatatlanul nagyobb, mint más cseppeknek.

Alulról, a fogyasztással való leállással csődöt lehet előidézni. Csődöt, amiben tömegek veszítik el a munkájukat - hisz a túltermelő vállalatok és partnereik foglalkoztatják túlnyomó többségben a lakosságot -, önellátás híján ekkor nincs mit enni - egyrészt, leáll a termelés, másrészt nincs a lakosság többségének a kezében ellenérték, amiért ételhez juthatnának. Ekkor, ha a vezetők nem tudják rávenni a tömegeket, hogy kezdjenek ismét fogyazstani jönnek az éhséglázadások, amit valakik az elitből a saját céljaikra használnak fel - lásd akár a francia forradalmat, akár a '29-es tőzsdekrach után történt politkkai változásokat a világban. És jó eséllyel visszatérünk a túltermelő-túlfogyasztó rendszerhez diktatórikusabb keretek közt. Ahogy én látom, csak alulról, az elit nélkül, az elit ellenében nem kényszeríthető rendszer szintű változás.

(Összevetésül érdekes, hogy jelenleg visszaesett a fogyasztás Magyarországon, ami azonnal gazdasági problémaként jelenik meg a kormány oldalán és most igyekeznek rávenni az embereket, hogy fogyasszanak többet. Ami nem lesz egyszerű, tekintve, hogy sokan azért nem fogyazstanak annyit, mint korábban, mert nincs annyi pénzük. Ez egyben azt is megmutatja, hogyan lehet leghatékonyabban visszafogni a fogyasztást, ha azt szeretnénk...)

Mayer Máté 2024.07.17 16:33:28

@MEDVE1978: Köszönöm ismét az értékes hozzászólást! Véleményem szerint jól árnyalja a posztot. Ahogy írod, egy adott jelenség, vagy embercsoport megítélésében komoly hatása van a megnevezésnek, megcímkézésnek, amit a valóság megerősít, vagy felülír a tapasztalataink fényében.

Arra ugyanakkor a soraid is ráerősítenek - vagy legalább is nem cáfoják - , hogy attitűd szintű változást nem szoktunk tudni elérni a nyelv megváltoztatása által. Egy embercsoporttal szemben lehetünk empatikusabbak, vagy toleránsabbak így, de ez nem jelenti azt, hogy általánosságban is empatikusabbá, vagy toleránsabbá válnánk minden más embercsoport felé is.

Mayer Máté 2023.03.02 06:17:32

@szekertabor: Köszönöm a hozzászólásod! Igazad van, bármennyire igyekeztem, nem könnyű és talán nem is lehet érzelmileg teljesen semlegesnek maradni egy ilyen témánál. Talán szakmámból adódóan is, az agresszort is mindig meg akarom érteni, de együtt a megtámadottal érzek - nem azért, mert jobban szeretném esetünkben Ukrajnát, egyszerűen a helyzetéből fakadóan.

Jól kiérzed a soraimból, valóban látok egy asszimetrát a célok tekintetében. Nem abban a vonatkozásban, hogy az oroszoknak kevésbé lenne fontos a céljaik elérése, bár így is meg lehet fogalmazni, hanem inkább a tekintetben, hogy míg az ukrán oldalon többé-kevésbé egységesen "a nép" érzi megtámadva magát és közös érdek a győzelem, vagy legalább az invázió megakasztása, addig orosz oldalon a vezetés és az orosz nép közt nem érzékelek ilyen egységet. Ott inkább a rezsim az, ami nagyon eltökélt valamiféle cél elérésében, míg a nemzet egésze számára irreleváns, hogy megszereznek-e pár ezer négyzetkilóméter ukrán területet, sőt, egyre inkább terhes számukra ez a háború.

Jogos a kritika, hogy az ukrán kényszersorozásokra csak egy helyen utaltam és nem domborítottam ki, hogy azért náluk se akar mindenki "hősi halált halni" a hazáért. Összessgében az ukrán hadsereg harcoló alakulatainak morálja azonban felülmúlja az orszokét minden jelentés szerint.

Mayer Máté 2023.03.02 06:54:16

@2023: Köszönöm a hozzászólásodat! Sok fontos pontot idehoztál, amikre nem tértem ki a cikkben, egyedül az utolsó bekezdés az, amivel alapvetően nem értek egyet. Hadd reagáljak előbb arra.

A magam részéről nem az orosz imperializmust ítélem el, hanem magát az imperailaizmust, elvi alapon és gyakolrati következményei okán is. Mindegy, hogy az USA, Oroszország, vagy épp Kína az a birodalom, amelyik birodalmi érdeket képvisel és midegy, hogy ezt katonai, gazdasági, vagy kulturális fronton teszi-e, ezzel nekem alapvetően bajom van. Ugyanúgy elítélem a koka-kolonizációt, az iraki háborút, vagy a kínai gazdasági befolyásszerzést, mint most ezt a konfliktust. Talán annyi különbséggel, hogy, mivel itt közvetlenül emberek halnak meg, érzelmileg jobban megérint, mint a gazdasági, vagy kulturális vetületekben.
Azzal persze, hogy leírom és elítélem, nem változik önmagában semmi, ennél több eszközöm viszont átlag emberként nincs.

Amerika szerepvállalását a háborúban a 2022-es posztban és ennek a cikksorozatnak az előző részében is kiemletem, ahogy itt is és ki fogok rá térni a harmadik, lezáró részben is. Azt azonban határozottan elutasítom, hogy Amerikára kenjük ennek a háborúnak a felelősségét. Az erőszíkért minden esetben az erőszaktevő a felelős szmeélyközi és nemzetközi helyzetekben is. Oroszország tehetett volna mást, sőt, nagyon sok más dolgot is, minthogy támad. A 2014-'15-ös hamis-zászlós háborújukkal már destabilizálták Ukrajnát, biztosították, hogy se az EU, se a NATO tagja ne lehessen. Az orosz befolyás csökkenéséről ráadásul maga a Putyini ideológia tehet, ugyanis Oroszországon kívül senkit nem szólít meg, sőt, inkább elidegenít. Ráadásul a poszt-szovjet térségben Kína sokkal inkább riválisa az oroszoknak, mint az USA, sokkal jobban veszélyezteti az orosz érdekeket, mint az Egyesült Államok. Számomra egyértelműen ez egy tisztán imperialista háború, ami épp fordítva sült el, mint Putyin szerette volna, bár gyanítom, ebben nem fogunk egyetérteni.

A közvetlenül és közvetve érintett felek céljaival -persze csak spekulatívan - a következő bejegyzésben foglalkozom majd. Egyetértek, hogy a háború támogatottsága Nyugaton - de Oroszországban is - az idő előrehaladtával és az anyagi, illetve emberéletekben mért költségek növekedésével csökkenni fog. Jó eséllyel ez és nem a közvetlen hadi helyzet vezet majd el a fegyverszünethez, ha nem is a békéhez.

A Krím visszavételére jelenleg én sem látok esélyt, de ez változhat, ha a Nyugat úgy dönt nem a védekezésre, hanem a győzelemre szeretnék alkalmassá tenni az ukrán hadsereget. Rácz András biztonságpolitikai szakértő nyomán, ez lehetne egy olyan pont, ahol az orosz rezsim komolyan megfontolja a nukleáris csapást. Már csak ezért sem feltételezem, hogy erre a Nyugat szeretné képessé tenni Ukrajnát.

Igazad van abban, hogy a háború elején az oroszok kímélték az ukrán lakosságot. Az amerikai típusú precíziós csapások katonai célpontok ellen és a relítív kisebb számú haderő felvonultatása arra utalt, hogy más fogadtatásra számítottak az orosz ajkú ukránoktól - ezért is kímélték őket. Ez azonban már akkor megváltozott, mikor tavaly elakadtak Kijevnél. Azóta nem csak hébe-hóba csapódik lakóházba rakéta, de voltak népirtások és a polgári infrastruktúra ellen kampányszerűen vezetett rakéta és dróncsapások. Az ukránok viszont nem fagytak meg és nem is törtek meg, ahogy több oroszpárti szakrétő jósolta a télre, ezt talán már kijelenthetjük.

Atomhatalom lévén technikailag valóban megtehették volna, hogy eltörlik a föld színéről Ukrajnát, vagy csak a fővárost, de ezzel egyrészt egy olyan nemzetközi vörös vonalat léptek volna át, amivel közvetve, vagy közvetlenül elindítják a globális atomháborút, másrészt egy nukleáris sivatagot elfoglalni nem nagy nyereség. Végül, ha már az ott élő oroszok védelmében lépnek föl - legalábbis ez az egyik indoklása a háborúnak -, akkor nehezen védhető, ha épp ők irtják ki ezeket a megvédendő oroszokat.

Az orosz sereget nem lefitymálni akarom, hanem a helyén kezelni. Vannak, de főleg voltak félelmetes és jól képzett különleges erőik, rendelkeznek csúcskategóriás eszközökkel, mint a T-14, vagy a SU-57, de kis számban, előbbi rendszeresítve sincs, mert még prototípus fázisnál tart a fejlesztés. A sereg széleskörű átfegyverzését a '14-től meglévő nyugati szankciók és az orosz korrupció hatékonyan ásta alá. És igazad van abban, hogy a stratégia több ponton hibás volt, ami a kudarc mértékéért felel, de a tényéért nem. A háború kezdetén összesen nem volt annyi katona fegyverben, ami egy totális Ukrajna elleni háborúhoz elegendő lett volna és ez még akkor is igaz, ha a Nyugat nem küldött volna fegyvert. Egy 42 milliós országot nem lehet megszállni egy 850 ezer fős sereggel. Másfelől nem volt meg és most meg még annyira sincs megfelelő eszközpark hozzá.

Mayer Máté 2023.03.07 12:20:12

@Hartrigel: Tömegpuszttó fegyverek:
a háború mai állása szerint - és hangsúlyozom, ez a mai állás, a helyzet akár változhat is - nagyon valószínűtlen az atom, a radiológiai és a biológiai fegyverek alkalmazása minimum 3 szempontból.
1.) Túl közel van Oroszország, plusz a felszabadítani/megszállni kívánt területek oroszajkú lakosságát kiirtani talán még az orosz propaganda szintjén is védhetetlen cselekedet. Egy atom, vagy radiológiai csapás a ruszkikat is elérné, ráadásul a seregeik technológiai színvonala jelenleg nem teszi lehetővé, hogy sugárszennyezett területeken hosszabb ideig harcoljanak. A biológiai fegyverek hatása szintén elérné Oroszországot, így itt hasonló a helyzet. Vegyi fegyvert meg már vetettek is be Mariupolnál (foszforbombák), azóta viszont nincs jelentés hasonlóról.
2.) Az atom nem csodafegyver, ahogy Hitlerék hitték, nem lehet vele háborút nyerni, legalábbis nem közvetlenül. Egy terület kipusztítására alkalmas, nagy tételben bevetve az emberiség kiirtására is ígéretes eszköz, de harcászati alkalmazása erősen korlátos. Egy esetben látnám katonailag indokoltnak az atomot, ha összeomlana az orosz front és az ukrán erők megállíthatatlanul száguldanának Oroszország felé. Hadászati értelemben erre jó az atom, likvidálni, mondjuk egy támadó ellenséget és ezzel megállítani a támadást, vagy nagyobb erőkoncentrációt megsemmisíteni, de az oroszokhoz hasonlóan az ukránok is szétszórva állomásoztatják a seregeiket, ami ellen a precíziós csapások lehetnek hatásosak, nem az atom.
3.) Az atom bevetése nemzetközi szinten egy Nagaszaki óta át nem lépett vörös vonal. Ezzel Oroszország nem csak a teljes elszigeteltséget kockáztatná, de válaszcsapásokat is. Ezen a ponton sem az USA, sem a NATO - sem Kína - nem maradna a szankcióknál. Ha az oroszok atomot vetnek be, azzal közvetlenül, vagy közvetve a 3- katonai világháborúhoz vinnék el az emberiséget véleményem szerint.
Többen erre azt mondják, Ukrajnáért nem menne bele a Nyugat egy atomháborúba, ami igaz is. De ha az oroszok atomot vetnek be, az már nem Ukrajnáról szól, a hatása sem áll meg Kárpátalján és hasonló mondható el a biológiai fegyverekről is.
Vegyi fegyver bevetését szerintem még fogjuk látni az idén orosz részről. Hadászati szempontból annak sokkal több értelme van. (Abból kiindulva is írom mindezt, hogy, bár sok irracionális húzása volt Putyinnak, azért nem hülye.)

Ha sarokba lenne szorítva Oroszország, természetesen az atomhoz nyúlna, de nincs és ha nem változik gyökeresen a helyzet, akkor nem is lesz sarokba szorítva, legfeljebb Putyin és rezsimje, ami már más tészta. Rezsimbiztonsági szempontból az atom alkalmatlan eszköz, plusz sem a Nyugat sem Kína, vagy India nem érdekelt a rezsim bukásában - max. egy vezetőváltásban egy újabb, szelídebb Putyinnal az élen. Az atomháború kockázata nem most igazán nagy, hanem egy Orosz polgárháború esetén lenne az. Már csak ezért sem érdeke ez senkinek.

Igen, a "hősi halál" a fronton nem vonzó Nyugaton a szélesebb tömegek körében és ez szerintem egy pozitív fejlemény. Ugyanakkor egy orosz invázió esetén más lenne a helyzet. Lenne, aki menekül, mint ukrán és orosz oldalon is láttuk, és lenne, aki önként megy harcolni, a többséget meg soroznák, de persze csak akkor, ha a hivatásosok nem bírnak a szituációval.
(Azért Amerika nagyon másként háborúzik, mint az oroszok. Az USA haderejének fölénye nem elsősorban a szárazföldi erők fölényében van, hanem a haditengerészet és főleg a légierő erejében. Sokkal képzettebb, összeszokottabb erő ez, mint az orosz és ők addig nem is küldik a szárazföldieket, amíg nincs meg a légi uralom.
úgy meg azért más rohamozni, ha miénk az égbolt, az ellenség minden mozdulatáról tudunk és folyamatosan szedi szét a légierő, a haditengerészt, meg a tüzérség a hátországot a front mögött.)

Mayer Máté 2023.02.28 06:18:35

@2023: Ez egy nehéz kérdés.
Igen, kell ellene küzdeni, de annak a módja nem mindegy. Ahogy én látom, egyrészt fontos a mindenkori kormányoknak fenntartani egymással legalább egy kulturált beszélő viszonyt, hogy lehessen ezen a szinten is képviselni a határon túliak érdekeit.
Másrészt a civil kapcsolódások és együtt dolgozások a többségi és a kisebbségi társadalom közt, illetve az anyaországiak bekapcsolódásával helyi, emberi szinten tud kapcsolatokat építeni és fenntartani, ezzel csökkentve, kioltva az előítéleteket.
Fontos még, hogy az anyaország pénzzel és kapcsolatokkal támogassa a határon túliak közösségeit.
Végül a szélsőséges pártok és politikusok ellen való fellépés segíthet sokat középtávon, mert azt látni kell, hogy a nemzeti kisebbségek helyzetét leginkább az itthoni és a szomszéd országok beli szélsőségesek nehezítik meg, akik tudatosan építenek a széthúzásra, szítják is azt. Esetünkben az ukrán radikális jobboldaliakkal nem sok mindent tehetünk, a saját szélsőségeseinkkel már annál inkább. És sajnos ebbe a kategóriába tartozik az is, mikor miniszterelnökünk nagymagyarországos sállal pózol a focimeccsen. Nagyon rossz üzenete van a szomszédainkra nézve és igen káros az ott élő magyarság helyzetét illetően is.

Mayer Máté 2023.02.28 06:34:01

@Hartrigel: Köszönöm a kedves üdvözlést és ismét a kommented.

Igen, szerintem is fontos kérdés, hogy az EU-orosz viszony hogy és mikor rendeződik majd. És nem is csak gazdasági, de geopolitikai, stabilitási kérdésként is lényeges ez a kérdés. Azt hiszem, erre ma még kevés dolgot mondhatunk érdemben, de a kérdésfelvetés fontos. A folytatásban én is gondoltam rá kitérni.

Az USA-Kína vetélkedést az EU kapcsán én is így látom, de maga az EU annyira nem passzív ebben a történetben. A termelési láncok rövidítése és lokalizálása itt is szempont és vannak már konkrét lépések is az ügyben a lezárások tanulságai nyomán. Másfelől ilyenkor viszont visszaüt, hogy nem egységes a szervezet, így érdeket érvényesíteni is nehezen tud, ami el is vezet a föderális/unionista vitához az EU jelene és jövője kapcsán. Ha maradunk a nemzetállamok Európája, akkor az USA és Kína befolyásszerzése mind jobban érvényesül majd. Ha védelmi és külpolitikai kérdésekben egységesülünk, lemondva nemzeti autonómiákról, akkor lehet esélyünk, de részemről teljesen valid vitatni, hogy ez jó irány-e.

Az oroszok egyik fő gondja szerintem is a korrupció, a másik az imperialista politika. Ha utóbbival szakítnaka, akkor lehet esélyük a világpolitikában ismét valami értelmes helyre kerülni - mert se Kína, se az USA nem szeretne orosz birodalmat és hatékonyan gáncsolják is annak felemelkedését. És itt vissza is érünk az első ponthoz, amit felvetettél, szerintem ez az előfeltétele az EU-orosz konszolidációnak is.

Kína nyersanyagok tekintetében valóban már most a háború egyik győztese és ez várhatóan így is marad. Nem látom, hogy kulturális befolyás építésére törekednének, inkább egy másik, alapvetően gazdasági befolyásszerző paradigma mentén terjeszkednek szép csendben, a háttérből. A zéró Covid politika és az elöregedés visznt a belső strukturális bajokkal együtt megingatta a gazdasági növekedést és az egyke-politika hatását, ha ráállnak a "többke-politikára" akkor is csak jó 20-on éves távlatban tudják majd ellensúlyozni. Az USA ráadásul igen aktívan tesz ma azért, hogy Kína az életben ne is érhesse utol és csökkentse a globális ellátási láncok sérülékenységéből fakadó kockázatokat, amire MEDVE is utal. Kína tud ellenpólus lenni az USA-val szemben és regionálisan szuperhatalom már ma is, de egyelőre nekem úgy tűnik, csak a kihívója lehet az Egyesült Államoknak, a legyőzője aligha.

Mayer Máté 2023.03.01 06:45:12

@Hartrigel: A termelési láncok rövidítése és a termelés "hazahozatala" valószínűleg feltolná a munkabéreket, drágítaná a termékeket és csökkentené a profitrátát, viszont a másik oldalon nemzetbiztonsági kérdés is lehet, aminek fényében mindez megérheti.

Az USA szerintem hosszú ideje felvette a világrendőr identitást, illetve a "tolerancia és a szabadság bajnoka" brandet építgeti magáról, ami egyeseknek nem tetszik, másoknak vonzó, de mindeképp egy olyan kulturális termék, amihez képest viszonyulni szokás. A világgazdaságban az USA dominanciája megkérdőjelezhetetlen, erről szól szerintem az USA-Kína kereskedelmi háború is: "egy pontig növekedhetsz, de ha veszélyt jelentesz az elsőségére és az érdekeire Uncle Sam elgáncsol".

Másrészt pusztán nemzetállami keretben gondolkodni a világpolitikáról az elmúlt 30 évben úgy hiszem, félrevezető. Arra gondolok, hogy a multik gazdasági és politikai ereje akkorára nőtt, hogy sok esetben nem nemzeti érdek alapon hoznak döntéseket, sőt, megveszik a politikusokat kilóra és a nemzetállamokat az érdekeik kiszolgálóivá teszik (túszulejtett állam hipotézis). A Covidra és a mostani háborúra adott komrányzati válaszok, ahol félre tudták tenni a rövidtávú gazdasági érdeket - az most mindegy, hogy ez helyes volt-e - számomra azt jelzi, hogy a multik még nem tudták maximálisan túszul ejteni a kormányzatokat szerte a világon, de mindenképp látok egy ilyen vetélkedést. A termelés hazahozatalában pl. sok vállalat ellenérdekelt, kérdés, hogy adókkal és kedvezményekkel be lehet-e vonni őket egy ilyen projektbe, vagy lobbierejük révén gáncsolják az anti-globalista törekvéseket - gyanítom, mindkettőre láthatunk példát bőven.

Igen, jogos kérdés a nyelv és a fegyverrendszer kérdés és különösen fontos, hogy a franciák és a németek miként és mennyire hajlandóak nemzetigazdasági érdekeikről emondani nemzetvédelmi érdekeik javára.

Teljesen egyetértek, Oroszországot közép, de legalább hosszú távon reintegrálni kell, sőt, még jobban, mint eddig. Több elemző kiemelte, hogy a gazdasági kapcsolatokra alapuló békerendszer az oroszokkal megbukott - ez volt ugye a német politika és az EU-s Oroszország politika a rendszerváltások óta -, ami igaz. De ebből nem az következik, hogy nem kell együttműködni az oroszokkal, hanem, hogy mind jobban és mélyebben kell kapcsolódnunk, mégpedig kölcsönösen. Nyilván egy imperialista rezsimmel ez ma ostobaság lenne, egy békülékeny Oroszországgal viszont kötelesség.

Persze, értettem, amit Kínáról írtál és igazad is van. Csak azt emeltem ki, hogy Kína, ahogy én látom, ebben a kérdésben alapvetően más utat választott, mint az USA, vagy Japán. És persze fordulhat a kínai megközelítés.

Mayer Máté 2022.06.09 14:30:16

@MEDVE1978: Ismét köszönöm a hozzászólásodat!

Nagyon egyet tudok érteni az újrahasznosítással kapcsolatos felvetéseiddel és az atomnak is megvan és meg is lesz még 30-40 évig a stabil helye az energiamixben.

Ahogy én látom, a bolygónk "Vénusszá alakítása" során a változó környezeti feltételek kényszerítik ki fokozatosan a "virággyermekséget". Nem hiszem, hogy ezt meg fogjuk úszni, de az könnyen lehet, hogy a "szeressük egymást, és legyen világbéke" mottó helyett erőszakos, elnyomó, durván hierarchizált államok, államszerű képződmények brutalitása alatt válunk azokká.

A kapitalizmussal az a baj, hogy amint valamit tényleg fenntarthatóan kezdünk csinálni, az egyszerre nem lesz olyan profitábilis. A kieső bevételt pedig a cégek valami újabb dolog túltermelésével, valamilyen újabb iparág túlpörgetésével pótolják majd, amiben az államok szoros szövetségeseik, mert ellenkező esetben jön a csődhullám. Ez az egyszerű alapszabály a mozgatója a világgazdaságnak és ezért lehetetlen kapitalizmuson belül maradva a fenntarthatóság.

Mayer Máté 2022.06.12 09:11:25

@midnightcoder2: "Viszont minden más megoldás bolygóméretben katasztrófához vezetne - sokkal nagyobbhoz és biztosabbhoz mint bármilyen klímaváltozás."

Mi lehet nagyobb katasztrófa szempontunkból, mint ha a Földet emberi élet számára lakhatatlanná tesszük?

Mayer Máté 2022.06.12 09:41:42

@midnightcoder2: Régiónként természetesen lehetnek "nagy gyárak", melyek az adott terület alkatrész igényét elégítik ki, ez nem mond ellent az ökolokalitásnak.

Másrészt, ha kevesebb kütyünk van, csökkenthető a termelés, vagyis kisebb gyárak is elegendőek lehetnek.

Az elektromos járművekre való átállás része lehet a megoldásnak, ugyanakkor a mainál jobb energiatárolási megoldások alapvetően nem csak innen jöhetnek - nem biztos, hogy valamilyen szuperakkumulátor lesz erre a megoldás. Másrészt e terület kutatás fejlesztésébe nem csak az autóipar, de az energiaipar is vastagon beszállt, a nemzeti kormányok mellett, ezért a képlet nem olyan egyszerű, ahogy írod, hogy ha kevesebb autót használunk, akkor nem lesz technológiai áttörés az energiaraktározásban.

Amit írsz, azzal, amennyire tudom, iparági, megvalósíthatósági problémák is vannak. Kérdés, hogy mennyi lítium, kobalt, szilícium, műanyag és különféle fémek kellene ahhoz, hogy a ma forgalomban lévő teljes járműparkot lecseréljük elektromosra? Kérdés, hogy rendelkezésre áll-e ezekből elegendő a bolygón és milyen környezeti károkkal kell számolnunk ezek kitermelése, illetve, ha újrahasznosításból oldjuk meg, amit csak lehet, akkor ezek újrahasznosítása nyomán? Kérdés az is, hogy az így legyártott járműpark teljes életciklusát nézve - vagyis a gyártástól a megsemmisítésig/újrahasznosításig - fenntartható-e egy ekkora géppark? Végül kérdés az is, hogy mindez mennyi időt venne igénybe a gyártási kapacitásokat is figyelembe véve? 15, talán 20 évet?

Túl azon, hogy a szállítmányozás csak egy kisebb része a problémakörnek, ha mindezt összerakjuk, akkor számomra az látszik, hogy a neoliberális álláspont, amit képviselsz, miszerint elég csak tiszta technológiákra cserélni a mai technológiákat, hogy elkerüljük az ökológiai összeomlásokat, közben ez még jó üzlet is, pörgeti a gazdaságot, szóval ez az álláspont egy szépen és megnyugtatóan hangzó tündérmese. A zöldeket sokszor vádolják naivitással, gyakorlatlansággal, olykor nem is alaptalanul, de sajnos ez az álláspont sem kevésbé naiv és gyakorlatiatlan.
Az IPCC jelentések szerint nincs már arra 15-20 évünk, hogy elkerüljük a nagyobb ökológiai válságot. Nincs tiszta technológia és az eddigi tapasztalatokból kiindulva nem is lesz, erre várni olyan, mint mikor a németek várták a wunderwaffe-t a 2. világháborúbab, szimplán csodavárás. Akkora mennyiségben, ahogy ma fogyasztunk energiát és ma használunk gépeket - és itt főként az ipara és nem a lakosságra gondolok - egyszerűen nem fenntartható. Akkor sem, ha elektromos, megújuló, energiatakarékos, stb.

Mayer Máté 2022.06.02 07:14:46

@midnight coder: Köszönöm a hozzászólásaidat, bár csak érintőlegesen kapcsolódnak a bejegyzéshez.

A megvalósult "szocializmus" valóban környezetpusztító volt és mai szemmel teremtett nyomort is - bár ott inkább az volt a jellemző, legalábbis mifelénk, hogy mindenki szegényebb volt, mint ma a közép és felső rétegek, de kevesen éltek mélyszegénységben. Ezzel szemben ma van pár tehetős, sokan, akik érdemben alig, vagy egyáltalán nem élnek jobban, mint akkor és van egy bő millió ember, aki olyan nyomorban él, amiben a szocializmusban sem. De nem az a jelenlegi rendszer egyedüli lehetséges alternatívája. A következő posztban éppen arról fogok írni, hogy összemazsolázva, mi mindent kellene tenni, hogy valóban fenntarthatóan működjön a világgazdaság.

A zöld politikusok és a zöld civilek közt is van, aki olyasmit követel, ami ma nem reális/nagyon fájdalmas lenne, pl. az atomenergia azonnali elhagyása, vagy olyasmit, ami szűken nézve nem tartozik a témához, pl. szankciók támogatása, és rövidtávon mindenképp negatív mellékhatása lenne a környezetvédelem ügyére. Az is igaz, hogy a ma magukat baloldalinak nevező politikusok kisebbségek jogainak védelmére koncentrálnak a szétszakadó társadalmi vagyoni olló helyett és általában a dolgozók védelme helyett. És az is igaz, hogy ha önmagukban az emberek változnak, még, ha kisközösségi szinten is, attól "nem lesz fenntarthatóság", ahogy erről többször írtam korábban. Ugyanakkor a magukat jobb oldalinak valló politikusok is kamuznak, mikor azt üzenik, elég csak a technológián változtatni az ökológiai válság elkerüléséhez és ez az, ahol lényegileg nem értünk egyet. Ha zéró emisszióval termeljük az energiát és ha minden csomagolóanyag újrahasznosítható és még újra is hasznosítjuk - arról most ne beszéljünk, hogy a legtöbb anyag egyszer, max kétszer hasznosítható újra, utána ugyanúgy kuka, mint most a legtöbb szemétnek tartott dolog. Szóval egy ilyen világban is lenne ökológiai válság, csak ott nem a folyamatosan növekvő felsőlégköri CO2 koncetráció miatt aggódnánk, hanem az erdőirtások, a vízszennyezések, a biodiverzitás csökkenése, a termőtalaj pusztulása és kitudja még milyen új, a "fenntartható" technológia által mellékesen okozott közelgő kataklizmák miatt.

És ezzel nem azt mondom, mint ahogy ezt is írtam sokszor, hogy ne kellene a techonlógiai váltás szintjén is hozzáfogni a zöldítéshez, hanem azt, hogy a gazdasági rendszer átfogó átalakítása, a gazdasági növekedés elengedése nélkül nincs fenntarthatóság. A magukat jobboldalinak mondó vezetők épp azért nem tudnak fenntartható alternatívákban gondolkodni, csak részproblémákra koncentrálnak és részmegoldásokat erőltetnek, mert a politikájuk lényege a gazdasági növekedés. És ez elmondható a magukat balosnak mondó vezetőkre is, ők szintén nem azért fókuszálnak kisebbségek jogaira a többség problémái helyett, mert, mondjuk ne lehetne ma védeni a munkavállalói jogokat, pl. durva büntetőadókkal és védővámokkal el lehet érni, hogy ne menjen a vállalat Kínába, sőt, hogy eleve ne Kínából vegyük a termékeink nagy részét, de ez sértené a szabad kereskedelem "szent" alapelvét. Ők, mármint a balosok is gazdasági növekedést akarnak. A zöldek egy része meg túl radikális, meghallva a probléma sürgető voltát a rövid távú társadalmi hatásokra érzéketlenül azonnali radikális változásokat sürgetnek - megjegyzem, lehet, hogy nekik van igazuk ökológiai szempontból -, míg mások elfogadták, hogy a gazdasági növekedés szent tehenét nem szabad bántani, ha parlamenti politikusok akarnak maradni, ezért ők is részproblémákra koncentrálnak a rendszer alapvető reformja helyett.
Vagyis van egy szint, ahol ezek az elvileg különféle nézeteket valló emberek nagyon is ugyanazt teszik és gondolják, és ez a gazdasági rendszerhez, a vagyonkoncentrációhoz és a technológiához való hozzáállás. Mert ezek az emberek valójában mind neoliberálisok, csak ezt hol nemzeti színbe, hol vörös, hol meg zöld zászlóba csomagolva adják elő. Az ökológiai válság felől nézve ezért a jó jobboldaliak, rossz baloldaliak és zöldek felvetésed értelmezhetetlen.

Mayer Máté 2022.06.02 07:36:21

@MEDVE1978: Köszönöm a hozzászólásodat, bár csak érintőleg kapcsolódik a bejegyzéshez.

Egyetértek, hogy önmagában a lakossági életmódváltás itt, nyugaton, de akár globálisan is keveset ér, nem ez a megoldás, csak annak egy része. Ugyanígy kamu az a jobboldali toposz is, hogy fenntartható technológiákra való átállással - a gazdasági rendszer alapvető reformja nélkül - elkerülhetőek az ökológiai katasztrófák. Az is csak egy része lenne a megoldásnak ,erről fogok írni legközelebb.

Azt nem hiszem, hogy a kínaiakat úgy kollektíven ne érdekelné a környezetvédelem, kormányzati szinten is foglalkoznak vele, sokszor többet is, mint itt nyugaton, csak a gazdasági növekedés, meg a jobb életszínvonal jobban érdekli őket (is).

Az atomenergia támadása zöld politikusok részéről szerintem is aggályos e pillanatban. Bár az atom sem tiszta energia, de ha az a kérdés, hogy egy kis, jól lokalizálható területből csináljunk-e nukleáris sivatagot pár száz évre, ahol a használt fűtőelemeket elássuk, vagy az egész bolygóból legyen hagyományos sivatag pár száz évre, akkor az előbbi a kisebbik rossz.

Érdekes, hogy a woke-ot ilyen kontextusban idehozod. Az én megértésem szerint attól függetlenül és jóval korábban, a '70-es években egy Sierra Club nevű, amerikai nagyvállalatokat tömörítő tröszt kezdte nyomni az "érezd rosszul magad fogyasztóként az ökológiai válság miatt" bullshitet a cégek helyett a fogyasztókra tolva a felelősséget.
A gyarmatosítás eddigi, gyarmatosító tündérmeséjével szemben a leigázottak szempontjából újramesélt történet nyomán - mert, ahogy megértettem, főként erről szól a woke -, persze kollektív bűntudatot is lehet érezni fehérként, vagy férfiként - itt mindegy a szexuális orientáció -, de ez semmiképp nem a dolog legjobb értelmezése. Aztán persze rárakódott és hozzácsapódott ehhez sok minden és sok mindenki a radikál feministáktól, az LMBTQI jogvédőkön át a mélyzöldekig és lett a woke-nak több olyan vadhajtása, ami semmiképp nem építő. Ettől még az alap koncepció előremutató, hogy visszacsinálni már nem tudjuk a több száz évnyi gyarmatosítást és annak embertelenségeit, de legalább lehessen erről beszélni. És ne zengjünk dicshimnuszokat a kolonizációról, inkább tanuljunk abból, hogy milyen áron teremtettek az egykori vezetőink nyugaton jólétet, meg demokráciát - és teremtenek ma is az olcsó, harmadik világbeli munkások kizsákmányolásával bizonyos cégek - és e mentén változtassunk a ma fennálló gazdasági és politikai rendszeren.

Mayer Máté 2022.06.04 07:58:56

@MEDVE1978: Kínában valójában prioritás a klímavédelem, ők a világ vezető napelemes technológia gyártói és maguk is komoly kapacitásokat telepítenek évről-évre. És az ökológiai válság más elemei, így az elsivatagosodás ellen is küzdenek, ahogy írod. Ez azonban simán megfér náluk a szénerőművekben termelt árammal - amivel a napelemeket is termelik -, vagy a karbon kvóta rendszerből való kimaradással és így az egész rendszer meghekkelésével, stb.. Épp a kínai példa az egyik, ami számomra jól mutatja, miért nem fér meg egymással a kapitalizmus és a fenntarthatóság, mert az utóbbi szempontjai mindig előrébb valók, illetve maga a fenntarthatóság is kapitalista értelmezési keretben, profitábilis üzletként van kezelve. Ez a megközelítés jellemzi a magukat jobboldalinak mondó nyugati politikai vezetőek is. Hogy ehelyett mi mindenre volna szükség, azt a következő posztban próbálom összeszedni.

A kapitalizmus kapcsán nekem nem az a kérdés, hogy az emberiség szakít-e vele, hanem hogy hogyan és milyen körülmények közt szakít. Önszántából, tudatosan rendszert váltva, vagy az ökológiai katasztrófák nyomása alatt, kényszerből. Pontosabban fogalmazva nekem az a kérdés itt és ez csak filozófiai dilemma, hogy a kettő hol, milyen arányban játszik majd ebben szerepet. Könnyen el tudok képzelni egy olyan jövőt, ahol, mondjuk szomjazó és éhező indiai és afrikai százmilliók már nem kapitalizmusban élnek, az összeomlik ezeken a területeken a helyben amúgy sem olyan stabil nemzetállamokkal együtt, míg az EU-ban és az USA-ban még mindig próbáljuk pörgetni a kapitalista gazdaságpolitikát és az állandósuló gazdasági válság miatt aggódunk. Mindezen pedig kevesek még tovább is gazdagodnak.

Egyetértek Veled, hogy mindenfajta szélsőség problémás. A woke szélsőségesei éppúgy, mint a nemzetállam szélsőségesei. A woke viszont nem kapcsolódik ehhez a bejegyzéshez, ezért itt jobban nem mennék bele a témába. Csak annyiban, hogy az ökológiai válság felől nézve teljesen mellékes az egész woke, vagy az azzal szembehelyezkedő magát jobboldalinak mondó neoliberális kiállás. Tök mindegy, hogy szobrokat állítunk, vagy döntünk le, hogy miként gondolkodunk a rasszokról, a kisebbségek és a többség jogairól és felelősségéről, hogy tüntetünk-e. Nincs jobboldali, meg baloldali, meg zöld ökológiai válság, csak ökológiai válság van. Mindez csak annyiban érdekes, hogy ilyesmire használjuk az energiáinkat, ilyen törésvonalak mentén oszlunk csoportokra, ezen csoportok identitáspolitikáján keresztül szemléljük többek közt az ökológiai válságot is és nagy részben ezért sem fogunk össze ellene és cselekszünk közösen.

Mayer Máté 2022.03.27 07:07:58

@midnightcoder2: Részemről nem egy bűnösségi versenyként közelítek a kérdéshez, hanem azt nézem kinek miben van felelőssége, ki miben és mennyiben felelős a most kialakult helyzetért.

Putyin tehetett volna mást, nem volt kötelező támadnia. Igen jó részben saját magát navigálta bele ebbe a helyzetbe azzal, ahogy gondolkodik, azzal, amilyen tanácsadókkal veszi körbe magát, így is indirekt befolyásolva a a saját gondolkodását.
Nem volt muszáj a totális inváziót választania, ha már a támadás mellett döntött, szorítkozhatott volna a két keleti megyére is (amiket már elfoglaltak volna).
És nem volt muszáj városokat, civil célpontokat bombázni sem, nem volt muszáj ilyen irányba eszkalálni a háborút.
Ugyanígy Biden is mondhatott volna és tehetett volna mást, neki sem volt muszáj így és amúgy beszélni és cselekedni.

Család- és párterápiában a fizikai- és szexuális erőszak kapcsán mindig igen komolyan vesszük a felelősség kérdését és nem szoktuk elfogadni az olyan érvelést, hogy "persze, hogy megütöttem, hát fölidegesített." Ugyanezt államok szintjén, a nagypolitikai szintjén is tartom. Soha nem muszáj először ütni. És arra semmilyen körülmény nem jogosít föl.

És igazad van abban, hogy Sztálinnak a nürnbergi perben a vádlottak és nem a "bírák padján" kellett volna ülnie, ha fizikailag nem is volt ott bíró. De ez inkább a jog alkalmazásának, érvényesítésének a problémája, nem magának a jognak, vagy a jog filozófiájának.

Mayer Máté 2022.03.27 07:17:52

@parttalan: Igen, mindig értékválasztás dolga, hogy mit hogy ítélünk meg.

Amit és amiről írtam, abban viszont nincs semmi cinizmus, félreértsz. A felelősség kérdése nem hozzáállás kérdése. Mindenki elsősorban azért felelős, amit mond és amit tesz, illetve kiterjesztve, hogy mit kezd az érzéseivel és a gondolataival, amik ezekre a mondatokra és tettekre sarkallják.
Biden, ha akarta volna, se tudta volna elindítani az oroszok Ukrajna elleni háborúját. Erre nem volt kontrollja és így felelőssége sem. (terápiás alapvetés, hogy abban van felelősségünk, amire van kontrollunk és fordítva, ami felett van kontrollunk, azzal szemben van felelősségünk.)
Bidenre kenni a háborút Putyin felmentése. A magam részéről viszont egyikőjüket sem akarom felmenteni. Illetve a saját értékválasztásaim alapján Bush-t és Blair-t is elítéltem az iraki háború idején - csak akkoriban még nem írtam blogot. Ugyanígy elítélem Izraelt a palesztinokkal szembeni politikájuk miatt és így tovább.
Amit elítélek az a nagyhatalmi politika maga, függetlenül attól, hogy ki csinálja és az erőszak maga, függetlenül attól, hogy ki csinálja, mert többre tartom a szabadságot és az életet a hatalomnál. És igen, ez alapján az egyik, meg a másik - meg a harmadik - nagyhatalom sz@rkavarása zajlik épp, ahogy máskor is. Én ezt az egészet ítélem el.

Mayer Máté 2022.03.28 12:59:56

@Camelotr: Abban egyetértünk, hogy a közvélemény nyomása demokráciákban és diktatúrákban is fontos tényező, indíthat el változásokat.

Abban vitatkozom Veled, hogy ez a változás milyen mértékű lehet. Az ökológiai válság kapcsán az egyszer használatos műanyag zacskó, mint az egyik főbűnös, lakossági nyomásra betiltásra került egy rakás országban. Helyette papírzacskók tömkelegére váltottak a boltok, ami újabb ökológiai problémához vezetett a megnövekedő papíréhség és így a fakivágások miatt.
A lakossági nyomás arra elég volt, hogy egy tünetet kezeljenek, arra nem, hogy rendszerszintű változás történjen.

A 3. világháborúra vetítve ezt a példát a masszívan beavatkozás ellenes, semlegességet követelő nyugati közvélemény elérhetné, hogy leálljanak az ukránoknak nyújtott nyugati fegyversegélyek, jelentősen meggyorsítva ezzel Ukrajna katonai vereségét és ezáltal pillanatnyilag valóban egyfajta békét eredményezne. De ez teljesen irreleváns az atomháború lehetőségének a szempontjából. Mert a közvélemény nyomása e tekintetben nem tud rendszerszintű változást hozni, csak a pillanatnyi tünetet kezelni. Ilyen, rendszerszintű változás lenne a teljeskörű, nemzetközi atomfegyver leszerelés, vagy, eggyel kevésbé biztos megoldás, ha minden olyan politikust azonnal elmozdítanak a hatalomból, aki csak meg meri említeni az atomháború lehetőségét, mint opciót, amire hajlana.

Mert ha ez a háború véget is ér, ha az oroszok el is érik a céljaikat, ha a Nyugat kihátrál Ukrajna mögül, az atomfegyverek akkor is megmaradnak, akkor is bármelyik nap kitörhet egy nukleáris háború és, ha mindez bekövetkezik, még mindig Vlagyimir Putyinnak fogják hívni Oroszország vezetőjét, ő pedig továbbra is bármikor fenyegetőzhet atomháborúval, ha úgy tartja kedve. Emiatt a logika miatt van érvényben az "USA nem tárgyal terroristákkal" alapelv. Mert nem csak az a kérdés, hogy most elkerüljük-e az atomháborút, de az is, hogy miként garantáljuk annak jövőbeni elkerülését? Hol van az a pont, mikor egy atomhatalom felelőtlen vezetőjével szemben fel kell lépni? Vagy ilyen pont nincs?

Végül, az atomháború nem feltétlenül az utolsó hiba, amit az ember elkövet. Bár erről nem nagyon beszélünk, de létezhet korlátozott atomháború is, kisebb, taktikai töltetek bevetésével. Ennek a következményei is borzasztóak lennének, de nem irtanák ki a bolygót.
Másfelől, a teljes nukleáris leszerelés, ami az atomháború legbiztosabb módja lenne, egyben meg is ágyazna a következő világháborúnak, hisz többé a nagyhatalmak totális konfliktusa többé nem fenyegetne az emberi faj kihalásával.

Mayer Máté 2021.11.12 08:21:09

@MEDVE1978: Köszönöm a hozzászólásodat!

Rákosi és Kádár, meg az orosz imperializmus: Nem állítom, hogy tudatos cél lett volna az orosz imperializmus építése bármelyiküknél, csak azt, hogy praktikusan ezt szolgálták ki az országlásukkal. Ahogy Lenin után egyetlen szovjet vezető sem építette komolyan vehetően a szocializmust, úgy a csatlós országok vezetői is az orosz birodalomépítés kiszolgálói voltak, csak ezt ők szocializmusnak nevezték.

Konteók: Egyetértek Veled abban, hogy több olyan esemény is volt az elmúlt években, ami magyarázhatja a regnáló elitek megkérdőjelezését a széleskörű elitellenességet, kezdve a 2008-as gazdasági válsággal, vagy az USA-ban a 2001-es terrortámadásokkal és folytatva a a '15-ös migrációs válsággal, a Brexittel, Trump megválasztásával, a meetoo-val és a BLM elindulásával, jelenleg pedig a Covid-19 világjárvánnyal, vagy az ökológiai válsággal. Ezek egyben jó táptalaja a konteóknak is, mert mind olyasmi, ami "nem történhetne meg és mégis megtörtént".
Abban is azt hiszem, igazad van, hogy az "átlag ember számára bonyolult lett a világ", ami persze eddig is ugyanilyen bonyolult volt, csak ez sokaknak talán kevésbé volt érzékelhető.
Politikai, gazdasági és egyházi vezetőknek (pl Watergate ügy) viszont eddig is voltak botrányai, talán nagyobb arányban tusolták el azokat. Ahogy olyan esetek is történtek, amik "nem történhettek volna meg" (pl. Kennedy gyilkosság, Roosevelt-i eset.), amikre ugyanúgy nincs a széles közvélemény számára egyöntetűen megnyugtató válasz, mint a fentiekre sem és ez így egyben jó táptalaja a konteóknak. Ami egyedüli újdonság, hogy ezekben egyre szélesebb tömegek hisznek és több vezető politikus is épít rájuk, beemelve ezzel a main stream közgondolkodásba.

Mayer Máté 2021.11.12 08:54:15

@MEDVE1978:
Adósság: Teljesen egyetértek, jó pontosítás, köszönöm!

Jobb- és baloldali polarizáció: Nem egészen ezt értem alatta. Sokkal inkább egy olyan korszakokon átívelő tendenciát, ami a mai polarizációban csúcsosodott ki. A feudalizmusból a mai állam felé való átalakulásban a feudális elitek hagyományosan jobboldali, a gazdaságilag és jogilag hátrányosabb helyzetű tömegek pedig inkább bal oldali érzelműek lettek. Ez először talán a '48-as forradalom és később a szabadságharc idején vált láthatóvá, a Petőfi-féle radikálisok és a forradalmat vezető, nem egységes elit közti törésvonal, ahol Kossuth sokat hezitálva választotta végül, némileg kényszerűleg is a radikálisabb elválást a Habsburg államtól. A dualizmus idején már egyértelműen beszélhetünk bal és jobboldali érzelmű emberekről, bár akkor a Habsburg udvarhoz való viszony és a szocioökonómiai helyzethez való hozzáállás volt a törésvonal. A Tanácsköztársaság és a vörös, majd utána a fehér terror tette talán igazán traumatikussá ezt a szembenállást. A Horthy korszakban a vagyoni cenzushoz kötött választójog politikailag jogfosztottá tette a hagyományosan kevésbé tehetős bal oldali érzelmű embereket és egyben tovább növelte az ellenségességet a két oldal között. Ehhez adott hozzá a Rákosi és a Kádár rendszer még egy csomó traumát.
De ettől igazad van, abban, hogy a törésvonalak nem átjárhatatlanok a többség számára, ahogy egykor is volt átjárás, úgy ma is van a többség számára. Vannak azonban olyan, sokszor személyes, vagy családi traumák által fanatikussá váló személyek is, akikre igaz az általam leírt dinasztikus
és átjárhatatlan szembenállás. Ezt arra alapozva merem állítani, hogy meglehetősen sok ilyen emberrel találkozom és beszélgetek.

Az elit: Nem látok alapvető ellentmondást abban, amit Te írsz és abban, amit én. Akik egykor a hatalom közelében voltak, nagyobbrészt azok gyakorolták a politikai és gazdasági hatalmat a rendszerváltás után is és ez igaz a Fideszre is, persze. Talán kevésbé volt az az MDF esetében, de ott is van állampárti kötődésre bőven példa. És persze azóta olyan figurák is pozícióba kerültek, akik egykor sehol sem voltak, hisz eltelt 31 év. Az is tényszerűen igazolható ugyanakkor, hogy az MSZP-ben volt a legtöbb állampárti kötődésű, egykor is hatalmat gyakorló figura és ez elmondható a mögöttük felsorakozó holdudvarról is.

De, mindenütt ezt várják a kormányoktól, ez nem magyar sajátosság. :)

Urbanizáció: Egyetértek, hogy a panelba költözés szintlépés volt életminőségben az oda beköltözők elsöprő többségének, így élte meg ezt az én családom is, magam is panelból jövök. :)
És igen, leegyszerűsítés itt részemről, hogy a kisközösségek szétesését és az erőltetett urbanizációt ilyen direktben kötöm össze. Másutt leírtam részletesen, hogy a sok költözés, az albérlet, mint műfaj elterjedése az urbanizációnak talán az a fő tulajdonsága, ami ehhez a közösség erózióhoz vezet a lakóközösségek szintjén, a gyakori munkahely és adott esetben szakma váltás pedig a munkahelyi közösségeket erodálja és persze ott vannak még a szabadidős közösségek is, amiket meg megint csak a sok költözés tesz kevéssé tartóssá. Mindez viszont az urbanizáció kísérő jelensége, de tény, hogy a mai korszellem is kell hozzá, anélkül, a Kádár korszakban az új telepek még inkább voltak kisközösségek. Ez persze annak is lehetett a következménye, hogy oda még kisközösségekből érkeztek az emberek, akik úgy szocializálódtak, hogy ez a természetes együttélési forma. Ma pedig az atomizáltság a természetes létélménye sok, városokban szocializálódó embernek.

Mayer Máté 2021.11.12 09:03:19

@MEDVE1978:
"Közmunka": Nem vonom kétségbe ennek a pozitív lélektani és szocializációs hatását. A sokproblémás, halmozottan hátrányos helyzetű és lelkileg sokszor az átlagnál traumatizáltabb személyek felemelésének ez az egyik eleme lehet, ami jó, ha pl. mentálhigiénés szemlélettel és foglalkozásokkal, illetve a társadalmon belüli vagyon újraelosztással is társul.

Korrupció: Tovább megyek, a korrupció minden kor , kultúra és rendszer sajátja. Itt csak a magyar út sajátosságát próbáltam megragadni.

Trianon: Igen, a falurombolás, vagy a marosvásárhelyi csata sokakat felháborított, ahogy a közelmúltbeli ukrán nyelvtörvény is. De kérdezz egy határon túlit bármelyik szomszédos országból, hogy élte meg, ha Magyarországra szeretett volna jönni a '90-es években, miként fogadták itt akár a hatóságok, akár a hétköznapi életben az itt élők. Ez az, ami egészen más volt az elbeszélések alapján legalábbis a Rákosi- és a Kádár-korszak előtt.

Mayer Máté 2021.10.29 19:11:22

@midnight coder: Igen,ez a hatékonytalanság is benne volt. Részben erre utaltam, mikor azt írtam, hogy a kommunista ideológia az ember csodálatos megújulásában látta a megoldás kulcsát.
Bár amennyiben megvalósul a világszocializmus és nem kell versenyezni egy ellenséges tömbbel, a hadigazdaság kényszerű erőltetésével, valószínűleg még egy ilyen mérsékelten hatékony rendszer is jóval tovább maradt volna velünk, mint ahogy végül elvérzett a hidegháborúban.

Mayer Máté 2021.10.08 07:32:39

@midnightcoder2: Köszönöm a hozzászólásod! A szocializmus kritikáddal egyetértek, erre részletesen ki is fogok térni a következő 2 bejegyzésben ezért itt csak nagyon röviden reagálnék rá. A marxi rendszerekben valóban gond, hogy a vagyoni különbségek tényét támadják. Én csak a vagyoni különbségek mértékét kritizálom, ez az, ami rendszer szintű instabilitást szül. Az egyik, amit ide szúrnék, hogy a feudalizmusban, vagy az antik társadalmakban sem volt kapitalista, bár az elit szemlélete több ponton találkozott a kapitalisták szemléletével, tehát nem kizárólag a mai jobb-bal politikai tengelyen értelmezhető a kapitalizmus rendszerkritikája. A másik, hogy a kapitalista valóban nem személyes privát céljaira fordítja vagyona nagy részét, valóban működtet ebből cégeket, ahol emberek dolgoznak és ahol termékek, vagy szolgáltatások születnek, de a vagyona egy további részét lobbitevékenységekre, vagyis az államok működésének befolyásolására fordítja. Más szóval politikai hatalommá konvertálja és ez át is vezet a fenntarthatóság kérdéséig, hisz itt is a kapitalista szemlélet szerinti törvényalkotásra veszi rá a politikai elitet, ami nem morális, vagy gazdasági, hanem ökológiai értelemben fenntarthatatlan.

A végét érintő meglátásaiddal több ponton egyetértek, de árnyalnám azokat. Egyrészt itt és másutt is utalok rá, hogy a mai népességszám szerintem minimum véleményes, hogy fenntartható-e, az biztos, hogy ezen az életszínvonalon nem. Vagyis ez humanista megközelítésből embertelen állítás, ettől még igaznak hiszem - nem pedig jónak. Másrészt a technológiának csak egy része fordítódik a lakosság élelmezésére, másik részét olyan, a túlélés szempontjából irreleváns dolgokra használjuk, mint a szórakozás, az utazás, vagy épp a házimunkák gyorsabbá és kényelmesebbé tétele. Igaz, hogy előbbi a szennyezés nagyobb részért felel, de az utóbbi csoport sem elhanyagolható.
Másként mondva azzal a játékelméleti dilemmával élünk, mint a "terroristák eltérítettek egy gépet és célba vettek egy nézőkkel teli stadiont". Ha "a gépet lőjük le", az is elég embertelen, de ekkor az emberiség nagyobbik része, "a stadionbeliek" megmenekülnek. Ha hagyjuk, hogy "belerepüljön a stadionba", vagyis az ökológiai összeomlások tegyék a dolgukat, akkor sokkal több ember, akár a teljes emberiség elpusztul.

Mayer Máté 2021.10.11 17:06:26

@midnight coder: Szinte mindennel egyetértek, amit írsz. A szocializmusnak nevezett berendezkedés sem volt környezetbarát, csak nem a növekedéskényszer miatt, hanem, mert ott sem volt szempont a környezet védelme.

Egyetértek, hogy a zöld szervezetek időnként rossz célpontot választanak és azzal is, hogy addig, amíg a megtermelt energiát nem tudjuk megfelelően sokáig tárolni aránylag kis vesztességgel, addig kellenek a villamos hálózatba olyan termelők, amik üzembiztosak, a klíma szempontjából meg jobb az atom, mint a szén. A kritikák ezzel együtt jogosak vele szemben, csak nem időszerűek.

A piaci igény generál fejlődést, valóban és a felfedezések tényleg sokrétűen hasznosulnak, de ma legalábbis maga a piaci igény is mesterségesen generált. Hiánygazdaságban, vagy szükséglet alapú gazdaságban szüli csak a fogyasztói nyomás időnként a fejlesztéseket, míg egy ilyen telített piac esetében, ami ma a fejlettnek nevezett országokban van a cégek azok, akik rá vannak kényszerítve az innováció finanszírozására, hogy kitűnjenek valahogy a sok egyforma termék közül a magukéval, ami többet, jobbat, gyorsabbat, stb. tud, vagy legalábbis azt ígérik.

Azzal vitatkoznék leginkább, hogy a mai helyzetet a technológia fogja megoldani. Hisz, akárcsak az üzemanyag kéntartalma esetében, mindenfajta technológiai újításnak vannak nem várt, és sokszor az élőlények és/vagy a környezet számára káros következményei. Sőt, túlnépesedés sem lenne technológiai újítások nélkül. Így tartok tőle, hogy az újabb technológiák csak még több embernek ágyaznak meg egy egyre élhetetlenebb Földön. A szemléletváltást legalábbis tuti nem a technológia fogja megoldani.

Mayer Máté 2021.10.11 17:22:35

@MEDVE1978: Nagyon köszönöm a hozzászólásodat és az elismerő szavakat. Egyetértek, hogy szemléletbeli és nem pusztán gazdasági berendezkedésbeli problémákról van szó a fenntarthatóság kapcsán. Az emberi természet meglátásom szerint ugyanakkor igen színes és gazdag, hogy mit hozunk ki belőle az a környezeti tényezőkkel való kölcsönhatásból következik. Kissé triviális lesz a példám, de, mondjuk egy társaság, akik kooperítív társasjátékot játszanak lelkesen segítik egymást, majd, ha valami durván kompetitív játékot teszel eléjük ugyanilyen lelkesen tapossák majd egymást, ahol érik.

Mayer Máté 2021.07.17 18:55:17

@ulpius66: :D

Mayer Máté 2020.12.08 09:40:11

@Hartrigel: Szia! Nagyon köszönöm az elismerő szavakat és a kommented!
Teljesen egyetértek, hogy a baszk, vagy a székely autonómia/függetlenség kérdése csak nacionalista szemszögből fontos. Az ezekkel szembeni ellenállás a többségi társadalom részéről ugyanúgy nacionalista alapon történik. Trianon traumája első körben szintén nacionalista szemszögből trauma, illetve ma, ahogy beépült a csoportidentitásba, megint csak részben nacionalista szemüvegen keresztül nézve sérelem és a nemzetállam, illetve a nacionalista ideológia megszűnésével értelmét vesztené a kérdés.
Másrészt a személyes tragédiák sora, ami, a kisantant országok nacionalista megközelítése miatt következménye volt Trianonnak már személyes színezetet ad az eseménynek. Épp ezért azt gondolom, hogy Trianon és a Holokauszt kapcsán is egyéni és csoport szinten is beszélhetünk feldolgozásról/feldolgozatlanságról.
Egyetértek, hogy a diskurzus, az együttérzés - oda-vissza, mert Trianon a határokon túl a nemzeti függetlenséget, vagy az Osztrák-Magyar Monarchiába kényszerített testvérek visszakapását és felszabadulását jelentette - lenne a feldolgozás útja.
Azzal vitatkoznék, hogy akár a szomszédok, akár a nyugati vezetők igazságtalanságnak éreznék Trianont. Ez igaz lehetett 1920-1945 között, de mára nyugaton nem téma, egy régió belügyének tekintik, ha egyáltalán gondolkodnak róla, nem hinném, hogy a saját egykori felelősségük akár tudat alatt megjelenne. Másrészt az azóta lezajlott események a'20-as, '30-as években, a revízió, majd a második Trianon és a szocialista éra alatti újabb erőszakos nacionalizálás oda-vissza erősen árnyalta Trianon emlékezetét nálunk és a szomszédoknál. Ennek kapcsán visszamenőleg valószínűleg mindenki jogosnak értékeli a maga szerepvállalását.
Az EU-ban a nacionalista diszkrimináció ellen sehol nem lépnek föl - ellentétben a nemi, faji, életkori, stb. diszkriminációval - és ennek azt hiszem az az oka, hogy egyfelől precedenst teremtene minden további elnyomott etnikum hasonló törekvéseinél, ami igencsak átrajzolná jó pár ország határait a kontinensen - vagyis az EU-ban is tovább él a nacionalizmus és nem csak a jobb oldali vezetésű államokban. Másrészt van egy olyan gondolatom, ami messzire vezet, de idevágónak érzem, miszerint a világgazdaság ma az egyenlőtlen feltételekre nagy mértékben épít. Gondolok itt arra, hogy semmi jogalapot nem találhatnánk arra, miért keres egy magyar munkás kevesebbet egy németnél és egy bangladesi munkás sokkal kevesebbet mindkettőnél. Ha az etnikai elvet komolyan vennénk, akkor előbb-utóbb ennek gazdasági következményeihez is eljutnánk, ami pedig, ha érvényesítjük, vagy óriási életszínvonal csökkenéssel egyenlősít a tehetős országokban, vagy óriási béremelésekkel a félperifériákon és perifériákon, ami megdrágítja a termékeket mindenütt és lassítja a "szent" gazdasági növekedést.

A feldolgozás témájához visszakanyarodva azt hiszem, az együttérzés, a párbeszéd, az együttműködés és az érintettek személyes, belső lelki munkája mellett arra is szükség van, hogy mindenki - de legalábbis a nagy többség - számára szalonképtelenné váljon a traumákból való pillanatnyi politikai haszonszerzés gyakorlata. Izrael például nem egyszer a kizárólag a zsidóságot ért sérelemként hivatkozva a Holokausztra, ezt jogalapként használva igazolja a saját rémtetteit a palesztinokkal szemben: "Minket óriási sérelem ért, ezért mi jogosan tehetünk akármit." Illetve, amíg a kártérítési perek révén pénzt lehet remélni az egykori elkövető országok kormányaitól, addig sokaknak érdekében áll napirenden tartani és nem feldolgozni ezt a traumát.
Vagyis számos érdek hat abba az irányba, hogy ne legyenek feldolgozva a nemzeti sérelmek.