Regisztráció Blogot indítok
Adatok
eflidi

16 bejegyzést írt és 0 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
"... ha valóban úgy hallottatok róla, és kaptatok felőle tanítást, ahogyan az megvalósult Jézusban. Vessétek le a régi élet szerint való ó embert, aki csalárd és gonosz kívánságok miatt megromlott; újuljatok meg lelketekben és elmétekben, öltsétek fel az új embert, aki…..
"Az ő akarata szült minket az igazság igéje által" (Jakab 1,18a) Isten a szava által új kezdetet szeretne adni az életednek. Ha nem lenne Isten szava, semmi sem tudna megmenteni minket. Nem készülhetnénk a mennybe. Nem tudnánk Jézus haláláról a kereszten. Nem tudnánk Isten…..
"Hajnal 3 óra körül Jézus odament hozzájuk a vízen járva." (Márk 6, 48b NLT ford.) Márk evangéliumának 6. fejezetében elment Jézus, hogy egyedül imádkozzon, de előtte előreküldte a tanítványait Betsaidába. A hajóút nem volt hosszú, de hirtelen vihar csapott le a tóra.…..
"Semmit ne tegyetek önzésből, se hiú dicsvágyból, hanem alázattal különbnek tartsátok egymást magatoknál.” (Pál levele a Filippiekhez, 2:3) A kapcsolataidat érintő összes konfliktusnak van egy közös eleme: a büszkeség. De nézzük meg kicsit közelebbről: mi is a közös a…..
„Ne veszítsétek el tehát bizalmatokat, amelynek nagy jutalma van.” (Zsid 10,35) 1. El kell fogadnod Isten Szavát mint tekintélyt a saját életedben! Hogy miért? Mert ez az egyetlen irányadó hatalom, amely sohasem fog hazudni neked. Ha bátor nő vagy férfi szeretnél lenni, akkor…..
„Amikor imádkoztok, és még nem bocsátottatok meg valakinek, tegyétek meg azt és engedjétek el a sérelmet, hogy a ti Mennyei Atyátok is megbocsássa a ti vétkeiteket és hiányosságaitokat, és elfeledje azokat.” (Mk 11,25, AMP fordítás)   Amikor valaki fájdalmat okoz nekünk,…..
„Mindenre van erőm a Krisztusban, aki megerősít engem.” (Fil 4,13)   Életed minden területén biztos alapot nyújt, ha kapcsolatod van Jézussal; beleértve a fizikai erőnlétet is. Azáltal, hogy biztos kapcsolatban vagy Vele, számtalan módon fejlődhetsz és változhatsz;…..
„Az a legjobb a tested számára, ha elfogadod, amit Isten tesz érted.” (Róma 12,1 az angol kortárs bibliafordítás, a The Message alapján) Az imádság, dicsőítés vagy igeolvasás mellett az is lelki önfegyelmet kíván, hogy gondot viselj a testedről. Isten azt szeretné,…..
„Megtanultam, hogyan éljek bármilyen helyzetben, attól függetlenül, hogy tele van a gyomrom vagy éhezek, sok mindenem van vagy kevesem. Mindent megtehetek Krisztus által, aki megerősít.” (Fil 4,12-13 NLT fordítás) Addig nem válthatnak valóra az álmaid, míg meg nem tanulod…..
„Ha ismernéd az Isten ajándékát, és hogy ki az, aki így szól hozzád: Adj innom!, te kértél volna tőle, és ő adott volna neked élő vizet.” Jn 4,10 Minden percben tévé és rádióhullámok sokasága vesz körül minket. Ha van olyan készüléked, amellyel a hullámokat lehet…..
„Akiknél a tövisek közé esett, azok hallották az igét, de mikor elmennek, az élet gondjai, gazdagsága és élvezetei megfojtják azt, és nem érlelnek termést.” (Luk 8,14) Nem halljuk meg Isten hangját, ha folyton mással foglalkozunk – főleg, ha tele van a fejünk…..
„Mert mindenki saját kívánságától vonzva és csalogatva esik kísértésbe. Azután a kívánság megfoganva bűnt szül, a bűn pedig kiteljesedve halált nemz.” (Jak 1,14-15) A felelőtlenség korában élünk: sokszor nem akarjuk beismerni, hogy problémáink a saját…..
„Első védekezésem alkalmával senki sem volt mellettem, mindenki elhagyott. - Ne számítson ez bűneik közé! De az Úr mellém állt, és megerősített, hogy elvégezzem az ige hirdetését, és a pogányok valamennyien meghallják azt. Azután megszabadultam az oroszlán…..
„Ne álljatok bosszút önmagatokért, szeretteim, hanem adjatok helyet az ő haragjának, mert meg van írva: „Enyém a bosszúállás, én megfizetek” - így szól az Úr.” (Róm 12,19 UF) Kinek van több fegyvere a bosszúálláshoz, neked vagy Istennek? Ki tudja jobban kiegyenlíteni…..
„Amilyen irgalmas az apa fiaihoz, olyan irgalmas az ÚR az istenfélőkhöz.” Zsolt 103,13 Isten gondoskodó, szerető, irgalmas atya. Jobban szeret, mint azt valaha meg tudnánk érteni, jobban, mint azt fel tudnánk fogni. Ő maga a szeretet, és azért alkotott téged, hogy szerethessen.…..
"Ne fizessetek a gonoszért gonosszal, vagy a gyalázkodásért gyalázkodással, hanem ellenkezőleg: mondjatok áldást, hiszen arra hívattatok el, hogy áldást örököljetek." 1 Péter 3,9 Semmi sem töri meg annyira a lelket, mint a bántalmazás: értéktelennek, jelentéktelennek és…..