Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Atacama

0 bejegyzést írt és 85 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
“Távozz, Sátán!” – ezek voltak a Normandiában meggyilkolt Jacques Hamel atya utolsó szavai. A tragédia utolsó pillanatait püspöke, Dominique Lebrum idézte fel a 85 éves pap temetésén. Párizs érseke pedig a fővárosban tartott búcsúztatón az iszlamisták istenét az ősi pogány Moloch-hoz hasonlította,…..
Orbán természetesen lendületeseket lódított Tusványoson (a legszebb mégiscsak az volt, amikor szembeállította gyermekeink lehetőségeit a nyugati fiatalokéval, de úgy, hogy mind a tíz ujjunkat megnyalhatjuk utána, csoda, hogy nem nálunk perspektíválódik már minden holland és német gyerek), hanem…..
Atacama 2016.07.24 12:47:39
Akik látják, hogy a rothadt alma elkezd más almákat is megrohasztani, és ezt hagyják, azok, bizony, felelősek. És ez akkor is igaz, ha az Európai Unió eszköztelennek mutatja magát a rohadt alma kosárból kivételéhez. Kidobhatná a magyar választópolgárok többsége is, ehhez azonban néhány feltétel…..
„Hit és kétkedés arányait meglelni, kötöttségben a szabadságot, lázadásban a rendet, szabadságban a hitet, azt, amire szabadok volnánk - - - - gondolhattam volna az elején, hogy nem tudom befejezni (a mondatot). Vagy nincs ilyen arány, kushadás vagy hőbörgés csak? Idő nincs, az a baj. Minden…..
Atacama 2016.07.15 08:56:00
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy népszavazás amibe mára minden politikai vezetőnek sikerült belebukni, "győztes" és vesztes oldalon ugyanúgy. Oké, a győzelmi mámort icipicit beárnyékolja, hogy például a font 31 éves mélyponton van jelenleg a Brexit diadal után, de akkor is. Innen ahol…..
Atacama 2016.07.06 12:30:48
@Max val Birca főszerkesztőhelyettes: Így van, a nép a lényeg. Szurkolok, hogy a magyar nép is nyerjen (legalább egy hangszórót), a vezetők meg gyarapítsák a Cameron-Johnson-Farage klubot.
Ja igen, és a skót népnek is szurkolok.
Aki gyurcsányozott, megbukott, Molnár Gyula ha vékonyat is, de mégis csak felhatalmazást kapott az együttműködésre - ezek a legfőbb tanulságai az MSZP kongresszusának. Ősszel már okosabbak leszünk, és látni fogjuk, hogy képes-e az ellenzék másfél év alatt összekalapálni egy kormányváltó…..
Eltörli a vasárnapi boltzárat a kormány. Ravasz, vérbeli politikusok ezek. Igazi elvtelen svindlerek. Nem akarnak belefutni egy még nagyobb pofonba, ezért előre menekülnek. Amit nem tudsz megakadályozni, annak állj az élére. Hadvezérek ősi bölcsessége. Most egy pillanat alatt a kukába hajítják…..
Atacama 2016.04.11 19:10:33
@Kelly és a szexi dög: Számomra szimpatikus hozzáállás, ha valaki a jót is meglátja, hogy ti. a kormány meghallotta az emberek szavát. Ennek ellenére azt mondom, hogy többször kellene előzetesen tájékozódni a kormánynak egy-egy elképzelés realitásáról, megvalósíthatóságáról, lehetséges következményeiről, kevesebb bosszúságot és költséget generálnának. Itt van az iskolák ügye is, pl. a KLIK, amely fennállása óta soha egyetlenegy percre nem volt képes ellátni - az egyébként elláthatatlan - feladatát, és amelyet most meg is szüntetnek, mert el kell ismerniük, hogy nem megy a szekér. Rengeteg kidobott pénz, amit a felállításába beleöltek, és ha lehet, még több emberi szenvedés. Ha előzetesen egyeztettek volna, ha csak az intézményvezetők 5 %-át kérdezték volna meg, mind megmondta volna, hogy ilyen körülmények között előbb-utóbb működésképtelenné válnak az iskolák.
Végre bedobták a törölközőt: annyi félrevezetés és kamuzás után belátták, hogy többet vesztenek, ha kitartanak a boltzár mellett. Amikor érthetetlen módon bevezették, akkor is pontosan tudták, hogy a nép gyűlöli. Egészen minimális esély volt arra, hogy ez változzon. De végignyomták izomból, mert…..
Igencsak meglepődtem, amikor azt olvastam, hogy a Republikon mérései szerint a DK hirtelen 3%-ot erősödött egy hónap alatt. Mitől? Mit csináltak ők mostanában? Mióta Gyurcsány gyesen van, és egyetlen aktivitása az, hogy plakátról somolyogva azt üzeni: "Ruf an!", nem nagyon történt semmi érdemleges a…..
„Bevezették a szükségtelen állapotot.” Mekkora mondat! Milyen pontosan foglalja össze az elmúlt másfél hét eseményeit, a kormány, a kormánypárt tevékenységét, annak abszurditását! Nem magamat dicsérem, a mondat nem az enyém. Kölcsönvettem. Ellopni nem fogom, hiszen lopni egyrészt csúnya dolog,…..
Öntömjénező, a Magyar Dolgozók Pártjának kongresszusaira emlékeztető, bornírtságukban is hasonlóan rettenetes beszámolók érkeznek a Fidesz kongresszusáról. A Facebook-ellenzék háborog, de azért adódik itt néhány kérdés. Tettél-e bármit, kávéházi olvasó? Kimentél az…..
Atacama 2015.12.13 21:53:22
@♔bаtyu♔: Nem tudom, a szülők étkezéséhez hogy jön az államháztartási hiány. Mindenesetre hitelt - rövid meg hosszú lejáratút is - rendszeresen vesz fel az állam hetente, csak nem az IMF-től, hanem a piacról.
Atacama 2015.12.13 22:13:33
@♔bаtyu♔: De, a hazai tej meg a francia multi ügyében képben vagyok. Ha esetleg Te nem vagy képben az eladósodottságunk mértékében, meg hogy milyen kamatra veszünk fel mostanában hiteleket, a portfolio.hu - n hozzáférhetők az adatok.
Atacama 2015.12.13 22:52:06
@ulpius66: Hát kérlek tisztelettel, a 10 éves most csütörtökön 3,58 % volt.
Nem tudom, mi ez a történelmi érdeklődésed, de legyen: Gyurcsány példának okáért 2008-ban vett fel 2,71 %-ost, 3,71 %-ost és 4,71 %-ost is az IMF-től.
Már most jelzem, hogy megyek lefeküdni, és ha Rákosi, Horthy, Kossuth, netán Szent István hitelfelvételi gyakorlatára vagy kíváncsi, már csak holnap állhatok rendelkezésedre.
Göncz Árpád búcsúztatása folyik azokban a percekben, amikor ezt a cikket írom, amelyet egyúttal tisztelgésnek is szánok az írói és közéleti életműve előtt. Jó tudni, hogy holtában is ennyi embert tud megmozgatni, jóval többet, mint bármelyik élő baloldali politikus, ami…..
Atacama 2015.11.06 20:20:17
@unionista᠍᠍: Freudi elszólások... talán nem is véletlenek.
Atacama 2015.11.07 06:34:30
@ördöngös pepecselés:
"Egy HANGOS, de Kisebbség rajongott érte, az emberek többsége azonban nem szerette. Ez az igazság."
Honnan veszed ezt? Már hogy lenne ez az igazság, mikor a közvéleménykutatásokat állandóan ő vezette, rendszerint 80 % fölötti kedveltségi mutatóval?
Varánusz Viktor, ezt beszoptad! 2015.10.17 06:18:00
Tudod az van, Viktorom, hogy horvát határzár cirkusz ide, plakátkampány oda, mi magyarok elmondjuk mit is akarunk: - Közös, minden tagállamban azonos szabályozást a legális bevándorlásra. (72%) - Támogatjuk a menekültkvótát. (64%) Jó, tudom, ezt lehet így nem érted, ezért…..
       A huszadik században sok millió szír (muszlim, keresztény, zsidó, igen zsidó, Szíriának volt egy nagy zsidó közössége is) hagyta el Szíriát. Carlos Menem az egykori argentin elnök szír muszlim családból származott és később tért át a katolikus hitre. Elnöksége…..
Atacama 2015.09.18 13:03:58
@aritus: Én is kint voltam Röszkén a "gyűjtőponton", minden úgy igaz, ahogy a mentős leírta. Torokszorító volt.
Atacama 2015.09.18 13:10:37
@klorofilll: Vajha tanulnánk a történelemből!
Orbán a Bibó Szakkollégiumban tanult... Igaz, rég volt.
          Az arab emigránsokat, általában az arab diaszpórát,  Mahjarnak nevezik; ott áll egy szír ember az országhatáron, látja, hogy Magyarország, egészen biztosan eszébe jut a Magyar-Mahjar asszociáció, és aztán hirtelen lefújják könnygázzal. ..
Atacama 2015.09.17 15:24:30
Előrebocsátom, hogy kétféle irreális megoldást eleve kizárok. 1) A szélsőjobb oldal minden radikális megoldását, mint pl. "lőjük őket mind le a határon". És azt is, hogy hermetikusan zárjuk le a határt, vagy mindenkit küldjünk vissza. Azért, mert nem vagyok szélsőjobboldali,…..
Atacama 2015.09.13 11:16:33
@Bbogas: Ebből az Orbán-rendszer bebetonozása következett. Hogy még mi következik ezután belőle, nem tudom, nem vagyok jós.
Atacama 2015.09.13 11:38:23
@Bbogas: Nem írtam semmiféle minősítést. Egyszerűen szeretek ragaszkodni a tényekhez. Sokszor segít.
Csak lesünk kifelé a fejünkből, hogy mennyire behülyítette, sőt lealjasította az internet népének nem csekély hányadát ez a menekültkérdés. Én csak kétszer írtam róla, először még júniusban, amikor már látszott, hogy Európa baszik az egészre, de Viktor már tolta a…..
Atacama 2015.09.11 16:28:08
@megamedve: "Ezzel az egésszel az a gond, hogy kontroll nélkül jönnek, bemondott személyazonosság alapján," - írod.
Hát igen, már én is gondolkodtam rajta, hogy nem kéne-e az egész nyüves schengeni határainkat mégiscsak lezárni, mert ott még csak be se mondja senki a személyazonosságát, csak tűznek át hozzánk, aki csak akar. És nem ennyien, mint Röszke környékén az a 170 ezer menekült, mert ez a határátlépő létszám bakfitty, hanem legalább hússzor ennyien. És fogalmunk sincs róla, hogy ki fia-borja, meg a körösztanyja térgyekalácsának mi a lánykori neve! Kibaszottul veszélyes dolog ez! Ott volt például az a Breivik, az a szőke, kékszemű svéd, aki gondolt egyet, és legéppisztolyozott egy ifjúsági tábort! Hogy merjük így a lányainkat kiengedni az utcára, a gyerekeinket elengedni iskolába, mikor jöhetnek-mehetnek köztünk a nem igazoltatottak!
Nem ismerem személyesen László Petrát, de egyszer találkoztam vele. Pontosan egy hete láttam, a röszkei jobbikos tüntetésen, ahol egy kis kamerával a kezében lelkesen rohangált a Szent Antal téren. Látszott rajta, hogy sajátos küldetéstudat hajtja, valamit tenni akar ezért a kis…..
Atacama 2015.09.10 21:02:05
@Pop40: Ezt azért annyira nem csodálom, mert a média - szerintem - vajmi keveset tájékoztat nemhogy a török menekülttáborokról, de a szíriai helyzetről sem. Ha az ember tudni akarja, hogy mi a búbánat folyik Szíriában, nagyon utána kell kurkászni.
Atacama 2015.09.10 21:03:11
@Atacama: Bocsánat a duplázásért, az első nem jelent meg rögtön, és úgy látszik, türelmetlen voltam...
Nem először találkozom az elmúlt hetekben azzal, hogy egy újságíró vagy egy elemző (olyan, akire amúgy érdemes odafigyelni) két, amúgy jogos Orbán-kritika közt csak úgy mellesleg odaveti, hogy az ellenzék eltűnt, nem lehet számítani rá, nem csinál semmit. Mintha ez egy…..
Atacama 2015.09.09 12:01:22
"Arról nem is beszélve, hogy alapvetően a mindenkori kormány feladata és felelőssége a katasztrófák elhárítása, nem az ellenzéké."
Te hol látsz itt most katasztrófát?
Én két helyen. Az egyik katasztrófa a szíriaiaké, akik a hazájukból menekülni kénytelenek, mert Szíria - a Közel-Kelet legfejlettebb országa - gyakorlatilag megszűnt államként létezni, a békés civil lakosság mindenféle iszlám fundamentalista hordák kénye-kedvére van kiszolgáltatva, a legalább 5 részre szakadt ország ide-oda mozgó frontvonalai között. Ez az igazi nagy katasztrófa.
A másik, kisebbik katasztrófa az, ahogyan a magyar kormány kezeli a menekültügyet. Az ilyenért utálom a politikát. Mert: 1/ az idén, ugye, 160 ezer menekülő ember akart eddig átmenni Magyarországon Németország felé. Nem kevés, de ahhoz képest nem tétel, ahányan évente legálisan átutaznak rajtunk. Maga az átutazás tehát nem lehet probléma, az a logisztikus, aki nem tudja napi 2-3000 ember átszállítását Röszke-Hegyeshalom viszonylatban megszervezni, adja vissza a diplomáját.
2/ Regisztrálni kell a menekülőket. Ha ennek a munkának az elvégzéséhez - legyünk nagyvonalúak: 500 embert (adminisztratív dolgozókat, tolmácsokat, Közel-Kelet szakértőket) felveszünk, kényelmes tempóban megoldható a napi regisztráció.
3/ Marad a politika, ami beleköp a levesbe, és megoldhatatlannak láttat józan paraszti ésszel könnyen levezényelhető feladatokat.
Atacama 2015.09.09 19:38:45
@metal: Csakhogy az is EU-s szabály, hogy a regisztrált, menedékkérelmet benyújtó menekültet nem szabad őrizetben tartani. Mi ezt a szabályt is betartjuk, eddig is betartottuk. Ennek következtében mind a mai napig mentek a menekültek a dokumentumok elintézése után oda, ahova akartak, nem lehetett őket fogvatartani. Mentek is át Ausztrián a zöld határon eddig is üzemszerűen, az eddig bejövő 160 ezer ember egyébként se fért volna el a kb. 4000 fős összkapacitású menekülttáborainkban.
Ettem egy méregdrága ebédmenüt egy olyan étteremben, ahol még terítő sincs, az egyik falon befőttesüvegek sorakoznak, a felszolgálók nem hajbókolnak, és borkíséret helyett a többség inkább gyümölcsleveket iszik. Elavult konyhatechnológiákat használnak, vannak ételek, amikhez…..
           1.  Magyarország belső állapota gyakorlatilag lehetetlenné teszi azt, hogy bármilyen kérdésről, amelynek politikai vonzata van, értelmes vita alakuljon ki a társadalmon belül.…..
Atacama 2015.08.06 13:56:59
@konrada: Na ez az, már egy ilyen egyszerű mondat is - "Európa ilyen ütemű megszállása nem mehet tovább" - feltételezi, hogy létezik olyan entitás, amely nem tűri tovább a bevándorlást. Csakhogy nincs ilyen entitás. Az unió országainak helyzete nem egyforma. Vannak célországok, mint pl. Németország, vannak tranzitországok, mint pl. mi, és vannak olyan országok, amelyeket nem, vagy alig érint a téma. Szinte mindenkinek más a hozzáállása a kérdéshez. Lengyelország pl. a keresztény vallású bevándorlókat befogadná. Németországról éppen ma jelent meg, hogy ugrásszerűen nőtt a nyugdíjkasszájuk bevétele - éppen a bevándorlók befizetései folytán. A pápa befogadáspárti. Görögország - bár nem csak az uniónak, hanem az eurózónának is tagja - egész egyszerűen bagózik a dublini egyezményekre. És így tovább. Ezért tartok tőle, hogy egyhamar nem lesz egységes stratégia.
Hogy nem mindegy, hogy a nyugati vagy a keleti határainkon áll majd a végvár-rendszer? Hát ahogy most egy hónap alatt felhúzunk egy kerítést, ezt akármikor megtehetjük később is. És húzhatnak az osztrákok is, a szlovákok is, meg mindenki... Előbb-utóbb alighanem ez lesz.
Hozzáteszem: rettenetesen, nagyon őszintén sajnálom a háborús övezetekből menekülőket.
Atacama 2015.08.06 14:04:42
@konrada:
Akik szárazföldön menekülnek Szíriából, Irakból, szükségszerűen átjönnek Görögországon. Görögország viszont nem regisztrál.
Nem tudom, mi lenne, ha mi sem regisztrálnánk olyan szorgalmatosan, ahogyan most tesszük?
Csehország miért nem Athénnak ajvékol?
Szögezzük le a legelején! Csak akkor olvasd tovább a bejegyzést, ha képes vagy az önértékelésre, öniróniára és rendelkezel a belátás képességével, illetve némi morbid humorral. Szókimondó dolgokat fogsz olvasni, amit egyenesen a képedbe címzek. Lehet, hogy nem rólad lesz…..
Volt ez a hétfői affér a debreceni menekülttábornál: husángokkal felfegyverkezett táborlakók, kődobálás, kukagyújtogatás, úttorlasz, komoly rendőrségi felvonulás, oszlatás. Szerencsére nem minden nap történik itthon ilyesmi, a bevándorló-kérdés amúgy is forró téma,…..