Regisztráció Blogot indítok
Adatok
the_zenith

1 bejegyzést írt és 27 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A Brexit után komolyan végig kell gondolnia a mainstream politikai köröknek azt, hogy lehet-e, érdemes-e a hagyományos módon politizálni. Meggyőződésem szerint nem, mert a 20. században még működő, érték alapú politizálás helyébe lépett az emberek tudati állapotának öncélú torzítására építő…..
the_zenith 2016.06.28 14:14:51
Nehéz lenne ma másról, mint a britek uniós népszavazásáról posztolni, szóval jöjjön egy, a témába vágó poszt, amit Angliából Emma küldött be, aki megpróbált kiemelni pár szempontot ebből a hatalmas témából. Szerinte bármi lesz is az uniós tagságról szóló népszavazás végeredménye, a következményeket…..
Az ország nagy része most abban reménykedik legyűr téged az influenza, és hátha nem éled túl. Csak jelzem feléd egyáltalán nem szeretett miniszterelnököm én nem vagyok közöttük. Szenvedj sokat előtte, utána kilehelheted a lelked. De addig is azért néhány dolog nem hagy nyugodni veled kapcsolatban,…..
Korszakalkotó, áttörő, világmegváltó felfedezés! Megtalálták a rák ellenszerét! Minden hétre jut egy ilyen, legalábbis a médiában. Aztán többnyire az a varázslatos ellenszer rejtélyesen el is veszik a süllyesztőben, mondjuk mert azt valójában még csak állatokon tesztelték…..
Kétségtelen, hogy ebben a pillanatban is a világon több tízmillióan abban reménykednek, hogy a következő lottósorsoláson pont az ő számaikat fogják kihúzni. Sokan közülük tudják, hogy a főnyereményre vajmi kevés esélyük van, mégis hétről hétre kiadnak egy kisebb-nagyobb összeget azért, hogy hátha…..
Számos lekicsinyítő és becsmérlő megnyílvánulás után elérkezettnek éreztem, hogy egy más perspektívába helyezzem a független pénzügyi tanácsadókról szóló történetet. Fikázni a legkönnyebb, mert a tízmillió csalódottak országában még nagyon utángondolni sem kell. Elég ha leírjuk egy mondacsinált…..
the_zenith 2015.08.31 11:16:56
@tudatosbiztositas.hu: "biztos vagyok benne, hogy az OVB- nél is vannak profi és lelkiismeretes szakemberek, de sajnos ez a kisebbség."

Tegyük hozzá, hogy a jelentős lemorzsolódás és tömeges újratoborzás miatt sokkal valószínűbb, hogy ha leülsz beszélgetni egy OVB-ssel, akkor neki max. 1 éves tapasztalata van. Vagy inkább 3-4 hónapos. Persze ez nem azt jelenti, hogy ha konkrét javaslatokat kapsz/szerződést ajánlanak, akkor az mögött nem lenne elemzés, szakértelem. Az OVB munkafolyamatának első lépése az ún. elemzés, ahol a tanácsadó megismerkedik az ügyféllel, annak múltbéli pénzügyi döntéseivel (milyen biztosításod, megtakarításod van stb.), jövőbeli céljaival (nyugdíj, gyerektámogatás stb.). Ezt követi az érdemi tanácsadás, amit mindaddig a tapasztalt vezető tart, amíg az új munkatárs alkalmas nem lesz az önálló tanácsadásra.
  Ez az ország élhetetlen lett. Nem jó itt lenni. Még csak nem is elviselhető, amivé néhány év leforgása alatt vált az a hely, ahová születtem. Idióták voltak régen, vannak ma és lesznek is mindig. Itt is, más országokban is. A rossz folyamatok, hibás döntések ellen szót…..
the_zenith 2015.07.24 12:41:20
@Bonifác58: Az ilyen leegyszerűsítésekkel én óvatosabban bánnék. Az "Észak-Korea leszünk lassan" ugyanaz az érv, mint a "Demokrácia van, mert nem verik szét a tüntetéseket", csak a másik végletből.

Lássuk a különbséget véglet és véglet, fokozat és fokozat között.
Magyarországon megszűnt a baloldal. Szerencsére már a posztkommunisták utolsó hörgéseit hallja az, akit érdekel az agóniájuk. Az MKP sokszoros utóda megszűnik csendesen. A kommunista szót már rég nem merték felvállalni, ezért dolgozók, majd szocialista munkások lettek…..
Egészen az utolsó napokig szigorították a fideszesek a vasárnapi nyitva tartás szabályait, a drákói szigor alól lényegében csak a gyógyszertárak, a piacok, az éttermek, a pályaudvari és a reptéri üzletek mentesültek. A kizárólag pékárut és tejterméket árusító egységek…..
David Duchovny és Gillian Anderson egyelőre csak tárgyal a Fox tévés részlegével arról, hogy 2 újabb évadot forgatnak a kultikus ufós-konteós-hétszörnyés sorozatukhoz, az X-aktákhoz, évadonként kevesebb, mint 10 epizóddal, írja a Movieweb. A Daily Mail szerint két, egyenként 6…..
the_zenith 2015.03.23 12:52:31
@Réka ‎: Nekem nincs bajom azzal, hogy egy évad csak hat részből áll, csak legyen mind mythology.
A Szkeptikus Klub következő rendezvénye február 17-én: Mit árul el rólunk a beszédünk? Sándor Klára nyelvész, társadalomkutató (Szegedi Tudományegyetem) előadása Hétköznapi tudásunk része, hogy a nyelvhasználat sokszor jelzi a beszélő csoporthovatartozását: közismert példa erre a nyelvjárási…..
the_zenith 2015.02.21 18:21:08
A Szkeptikus Klub következő rendezvénye 2015. január 20-án: „Egyiptomémek”, paleoasztronauták, valamint a régész-egyiptológus alakja az ezredforduló közönségfilmjeiben Horváth Zoltán egyiptológus (Szépművészeti Múzeum) előadása Előzetes: A huszadik század végén és az ezredforduló táján forgatott…..
A napokban végigfutott az internetes fórumokon Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes nem egész két perces eszmefuttatása az evolúcióelmélettel kapcsolatban...
Írta: eszterlaura Más az életnőként, illetve férfiként.   Más az életed, ha magyar vagy, vagy ha japán, ha városban, vagy falun élsz. A sor végtelen!   Más életed lesz, ha a zenéhez van érzéked, ha a matematikához, vagy ha a barkácsoláshoz. Más az életed, ha…..
A Szkeptikus Klub következő rendezvénye május 27-én: A paleolit táplálkozásról – több szempontból Meleg Sándor dietetikus előadása Az alternatív étrendi mozgalmak között az egyik legsikeresebb a paleolit táplálkozás. A paleolit étrend legfontosabb jellemzője, hogy számos ponton megkérdőjelezi a…..
the_zenith 2014.05.27 21:09:53
Érdekes volt ez a klubest. Nemcsak a tartalma miatt.

Az előadó nagyon felkészült volt, a jól összeszedett anyagot jól adta elő, bár volt, amikor nem hallottam, mit mond, mert nyitott ablak mögött ültem és mindig volt egy-egy máodperc, amikor valami jármű elhaladt az épület előtt. Az előadás struktúrált volt és a magyarázatok világosak. Tartalmi szempontból nagyon jó volt ez a klubest.

A legnagyobb negatívum pedig olyasvalami, amit főiskolákon és egyetemeken tanítanak: Ha előadsz, a legnagyobb ellenséged a time-management, mert a Q&A-re kellő időt kell szánni, és a hosszú előadásokkal elveszted a közönséged. Itt a time-management nagyon nem jött össze, az előadó annyi mindent bele akart sűríteni a mondandójába, hogy az előadás majdnem kétórásra duzzadt. Az érdemi vitára nem volt idő (igény lett volna rá).

Szerintem a klubestek javára válna, ha egy bizonyos időlimitet szabnának a prezentálóknak, amelyet ha túllépnek, akkor a moderátorok Nazi-style leállítják az előadást és megnyitják a Q&A-t, ahol ha van ellenvetés, azt érdemben meg lehet vitatni. Itt lett volna rá kereslet, mivel a (light) paleolit oldal is képviseltette magát, de kifogás fogalmazódott meg, amikor az úr elkezdte sorolni az ellenvetéseit és kritikáit. ("'Egy előadást hallottunk már" - jött a reakció valakitől.)

Ha be van biztosítva egy 20-30 perc arra, hogy érdemi vita alakuljon ki, az ilyen reakciók nem jelennének meg, mert a jelenlévők is tudnák, hogy 20-30 perc áll rendelkezésre a pro/kontra érvek ütköztetésére.

Nem akarok nagyon negatív lenni, mondom, az előadás része a hosszát leszámítva nagyon tetszett, de sokkal jobb lett volna, ha az előadó tudta volna, hogy (pl.) 60 perce van, nem több, és komolyan vesszük a limitet.

Az angol nyelvben van egy szó, "rant". Kb. úgy fordítandó, hogy "szóáradat". Itt egy rantet olvashattatok.
the_zenith 2014.05.28 07:47:23
@Szilágyi András: Persze nem mondom, hogy jó az, ha valaki kisajátítja az egész Q&A-t, de azért nem baj, ha kialakul valami vita a két fél között. Sok jó info elhangozhat ilyen esetekben.
Már hetek óta terveztem megírni ezt a bejegyzésem, de nem is bánom, hogy mostanra lett kész. Minden bizonnyal már egy hónappal ezelőtt is meg tudtam volna írni, de időre volt szükségem, hogy érlelődjenek bennem a gondolatok, hogy még több emberrel találkozzak, és hogy minél…..
A Szkeptikus Klub következő rendezvénye március 18-án: Szkeptikus filozófiáról – szkeptikusoknak Máté András filozófus, tanszékvezető egyetemi docens (ELTE BTK Logika Tanszék) előadása Szkeptikusok között elég gyakran hallom, hogy milyen szerencsétlen ez az elnevezés, hogy nevetségessé tesz…..
the_zenith 2014.03.19 10:26:38
the_zenith 2014.03.20 18:37:45
@fordulo_bogyo: Nope. Legalábbis, amíg el nem mentem, addig nem.
A szeptember végi, szüreti ünnepről készült kép szerint Apc fideszes alpolgármestere, Juhász István az éppen készülő pörkölt fölé egy macskát lógat a farkánál fogva. Emberek tömegei tiltakoztak az alpolgármester állatkínzása ellen. A Fidesz azonban egy olyan párt,…..
A leitervadászaton kívül nehezen tudok más okot elképzelni a Velvet olvasására - a vadat ezúttal Ildikó ejtette el (később Péter is beküldte, neki is köszönjük): http://velvet.hu/sztori/2014/02/18/meghalt_egy_egyetemista_senkinek_nem_tunt_fel/ Beküldőnk…..