Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Ritya

15 bejegyzést írt és 4 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Újdonság a hamarosan dvd-n megjelenő X-men - Az eljövendő múlt napjai című film körül! Az X-men - Az eljövendő múlt napjaiban úgy tudtuk még a film megjelenése előtt, hogy benne lesz Vadóc. Így is harangozták be. Majd később (ugyancsak még a film előtt) kiderült, hogy az…..
Tegnap mutatták be a Fővárosi Állat- és Növénykert újdonsült lakóit, az óriás vidrákat. A pálmaház mögötti régi lepkeházba érkezett a három nőstény, név szerint: Cora, Cumana és Alondra. Ketten testvérek és 2 évesek, a domináns Alondra pedig 3 éves, és valamennyivel…..
Üdv Mindenkinek! Kik voltak oly őrültek mint én, hogy végig virrasztották az éjszakát és végignézték a gála műsort:)? Nálam ez évek óta kihagyhatatlan rituálé már! :)  Este nagy nehézségek árán sikerült felkelnem és végignézni gálát, közben pedig irkálnom, amit…..
Mikor egyetemre kezdtem járni, megismerkedtem egy új világgal: az anime világával. Már előtte is hallottam róla, de soha nem mélyedtem el igazán benne, mindig is inkább a japán kultúrája és gasztronómiája érdekelt inkább. Nem is igazán maguk az animék ragadtak meg, hanem a…..
Lunardia - a mi világunk! Napfény 2013.10.06 21:32:36
A mani napom még mindig érezhettünk egy kis nyarat az időjárásban. Olyan erős volt a napsugárzás, mintha április-május körül járnánk! :) Gyönyörű, meleg időjárásunk volt! Nagyon élvezetes volt. Ebből az alkalomból hozom a mai képet: egy fehér nárciszt. Nagyon szeretem ezt…..
.. csak mert nem tudok értelmesebb címet kitalálni. :( :) Ezt a képet mainak is mondhatnám, de sajnos nem ma készült, hanem még tavasszal a Füvészkertben. Napfény, friss levegő, gyönyörű, csenges hely. Egyik kedvenc helyem Budapesten. :) Remélem Ti is voltatok már itt! :)…..
Szeptember második hétvégéjén a budai Pavillon de Paris nevű kis kávézó-étteremben voltam Anyukámmal egy volt általános iskolás osztálytársnőm - Bius - által szervezett rendezvényen. Emlékszem Bius már általános negyedik osztályban tudta, mi szeretne lenni majd felnőttként.…..
Elkezdeni egy kötött fotózásos eseményt nem mindig egyszerű - főleg akkor, ha az ember éppen beteg (mint például én). De mégis sikerült!! ;) Itt is az első kép, ami a telefonommal készólt! Hamarosan érkezik a másik kép (Kvaezo által). Nézzétek, véleményezzétek! :) Üdv! :)…..
Ritya 2013.10.05 12:12:48
@krisztinatordai: köszi :) miis örülünk :) jó dolog :))
Ma reggel tudatosodott bennem, hogy az állatok világnapja van. Ennek nagyon örültem, mert akkor a mai képet ennek fényében készítem el. Telt a nap és már-már kezdtem elveszíteni a hitemet, hogy ez összejön, mert a kutyám nem pártolja, ha fotózzák! :P (Igen, sokat fotóztam már az…..
Itt az ősz. Gyönyörű színek és fények. A mai napon verőfényes napsütésre ébredhettünk, viszont rettentő hideg párosult hozzá. Én leginkább a délutáni-esti fényeket szeretem, ez még melegnek tűnik-érződik. A kép a kertünkben készült, egy borostyánt ábrázol.…..
Az Ősz. A kedvenc évszakom: minden színessé válik! :) Persze tudom, hogy csak eleinte - de én ezért imádom a legjobban. Valószínűleg az is közre játszik, hogy az ősz kellős közepébe születtem bele! :) Ezzel kapcsolatban hoztam ezt a képet a mai napra! :) További szép napot! :)…..
Tudni kell rólam, hogy nem vagyok nagy sorozatnéző, inkább van egy-két nagy kedvenc, és azokat többször végignézem, mert megunhatatlanok. Inkább filmeket nézek, azon belül trilógiákat vagy több részből álló filmsorozatokat. De semmiképp nem tv sorozatokat. Nem az én…..
Tudom, tudom.. előző héten volt a Teátrum fesztivál, ahol sajnos nem tudtam ott lenni munka miatt, így "csak" a Broadway fesztivál maradt nekem illetve nekünk most péntek estére. Valamelyest szórakozást, valamelyest munka is volt.. és ISTENI, mint mindig. :)Ez az idei volt a…..
Idén is megrendezésre került a Édes napok - csokoládéfesztivál, de a Várban folyó munkálatok miatt a Millenáris Parkba helyezték át a rendezvényt. Mi is kilátogattunk, hogy szemügyre vehessük mi is a mostani kínálat, mi szépet tudnak a kézműves csokoládékészítők :) Ugyan…..
Helló Olvasó! :) Első, nem fotós bejegyzés egy süteményről fog szólni. Neve: sportszeret. Legegyszerűbb sütik egyike! :) Hozzávalók: 25 dkg Rama-margarin, 50dkg darált keksz, 20dkg cukor, 4 evőkanál kakaó, egy kevés rum(aroma - bár mi rumot használunk), 2dl tej és a…..
Ritya 2013.09.21 18:22:47
@Dzoltán55: Pedig nagyon finom :)
Ritya 2013.09.21 23:07:37
@DonTintoretto: Igaz:D javítom és köszi! :)
Ritya 2013.09.25 20:56:42
@skaven: igen, de még kezdő vagyok :) ha lesz kis időm javítom :)bár szerintem itt nem a képméret a lényeg :P mert ami kell, látszik így:)