Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Radnóti András

2 bejegyzést írt és 8 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A múlt hét Nagy Ellenzéki Összeborulásán kívül a másik legtöbbet tárgyalt közéleti téma Orbán Viktor moszkvai útján aláírt "Paks II." szerződés volt. Ennek rendje és módja szerint egymásnak is esett a két nagy politikai oldal. Részemről nem kísérlem meg a téma boncolgatását, mert rendkívül sokrétű…..
Radnóti András írása Úgy tűnhet, hogy az EU–Ukrajna társulás múlt heti elmaradása tragédia az Unió globális jövője szempontjából. Az ukrajnai, illetve az EU-n belüli folyamatokat szemügyre véve azonban nem tűnik lezártnak az ügy. Az sem biztos, hogy így a…..
Radnóti András 2013.12.03 17:05:26
@visszakettopadlogaz: Tehát szerinted az EU római katolikus klub, ez a meghatározó tulajdonsága és a tagság feltétele. Vagyis a szintén pravoszláv (ortodox) Bulgáriát ki kéne rúgni, Szerbiával fel kéne függeszteni a tárgyalásokat, a muzulmán Bosznia és Törökország tagsága ördögtől való. Ha pedig Ukrajna soha nem volt semmilyen értelemben európai, akkor a hajdan magyar Kárpátalja sem, tehát Magyarország sem. Létező érvelés, de én nem így gondolom.

Egyébként meg hát semmi nem egészen úgy van ma, mint Nagy Péter vagy akár Sztálin idejében. Téved, aki nagyhatalmi játszmákról beszél, amikben Ukrajnának nincsen szava. Téved a szevasztopoli önkormányzat, amikor orosz katonai beavatkozásban reménykedik - ez teljességel elképzelhetetlen. Ahogy azt az írásban is érzékeltetni igyekeztem, a döntés az ukránoké. Láthatjuk: élnek vele.

Az EU-nak nem szántóföld kell és nem élettér. Piac persze igen, és főleg globális befolyás, gazdasági és politikai hatalom, ha tetszik. Európa egyik legnagyobb országa komoly ütőkártya lenne.

Nem mellesleg Magyarország elemi érdeke, hogy a legnagyobb szomszédja ugyanabba az érdekszférába tartozzon.
Radnóti András 2013.12.03 17:16:42
@visszakettopadlogaz: Úgy látszik, a kijevi tízezrek nem így gondolják. Az orosz és a nyugati társulást támogatók nem 80-20 arányban aránylanak egymáshoz, de tény, hogy megosztott a társadalom. Az utolsó adat, amit láttam, tavaszi, ott kiegyenlített volt a két tábor. Csakhogy az oroszokkal szemben az ellenérzések erősebbek, nyilván történelmi okokból. Ha érdekel, még tavasszal írtam erről: russiancouncil.ru/en/blogs/westerlies/?id_4=360

Nem tudom, mire gondolsz azzal, hogy a tapasztalat nem igazolja az EU ígéreteit - arra, hogy Magyarországon meg mindenhol másutt van korrupció? Van, de még a jelenlegi Magyarországon sem olyan, annyi és úgy, mint Ukrajnában. Másrészt viszont a választásokat durván elcsalni, tüntetőket durván elnyomni, politikai ellenfeleket sorban lesittelni a társulás után nemigen lehetne kőkemény szankciók nélkül.
Radnóti András 2013.12.03 23:58:52
@mostis: Nem haragszom, másképp látom. Egy-két kiugró esettől eltekintve, mint a markológépes dolog - amiben végül senki nem sérült meg - határozottak, de békések voltak. A hétvégi rendőrségi erőszakért - aminek következtében sokan kerültek kórházba - viszont ma a miniszterelnök, Mikola Azarov is bocsánatot kért. Ez csak egy ma esti hír:
www.bbc.co.uk/news/world-europe-25206058

Ami a "durva elnyomást" illeti, természetesen nem akartam én semmilyen elnyomót felmenteni. De ilyen megállapodás most született először, és nem mondanám, hogy azt remélem, hogy egy csapásra demokráciát és jogállamot teremt. Azt gondolom, hogy jó út afelé.
Radnóti András írása   Nagy a köd az Együtt 2014–PM potenciális európai parlamenti szerepe körül; egyelőre semmi hír arról, hogy melyik pártcsaládot célozzák majd meg a korszakváltók. Több is felmerülhet, nem szabad azonban túlzottan elodázni a döntést. Ha ugyanis a…..
Radnóti András 2013.09.18 11:08:18
@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: Ez igaz. Rossz a párhuzam, egyébként azért is, mert mindkét párt euroszkeptikus és ugródeszkaként használja az EP-t a nemzeti politikába. A választási rendszer szempontjából jobb példa volna talán az osztrák Dr. Martin Listája, de ő is euroszkeptikus. Érdekes kérdés, hogy a fennálló rendszerben megállnák-e a helyüket olyan Európa-barát pártok, amik csak az európai színtéren versenyeznek.
Radnóti András 2013.09.17 22:05:56
@Mária: Az EP-be és az Országgyűlésbe való bejutás így nem függ össze - sok olyan párt képviselteti magát az EP-ben, amiknek nemzeti szinten nincs képviseletük, ilyen például a brit szélsőjobboldali British National Party és a UKIP.
Radnóti András 2013.09.18 10:41:21
@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: Tény, hogy Magyarországon kb. 4% kell az EP-be való bejutáshoz. De nem csak ez az oka, hogy elvben lehetséges, hogy egy párt az EP-be bejusson - esetleg csak oda igyekezzen -, míg az Országgyűlésbe nem. Hanem az is, hogy ez két külön választás, akkor is, ha húszévente egyszerre van: más képviselők, máshol, másról döntenek. Ezért a kampánynak is másról kellene szólnia.
  A szombaton Genfben bejelentett, a szíriai vegyi leszerelésről szóló megállapodás távolról sem diadal Amerika és a Nyugat számára. Az egyezség sehol nem említi a fegyveres beavatkozás lehetőségét; a szír diktátor, Basár al-Asszad így könnyedén megvezetheti a…..
  Az augusztus 21-i damaszkuszi vegyi támadás pozícióik gyökeres átértékelésére késztette a nyugati hatalmakat. Egy, feltehetően az Egyesült Államok vezette koalíció nagy valószínűséggel még a héten fegyveres csapást mér a szír kormány erőire, illetve…..
Radnóti András 2013.08.29 13:03:44
@BigPi: Most már jól látszik, hogy Irakból és Afganisztánból semmi haszna nem származott az Egyesült Államoknak. De persze "érdek nélkül" a világ egyetlen országa sem küldi harcba a haderejét. Szíriában az az Egyesült Államok és szövetségesei világos érdeke, hogy megálljt parancsoljanak a vegyi fegyverek proliferációjának. Mint fent írom, a harc eldöntése nem érdekük.