Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Scorpicore

40 bejegyzést írt és 152 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Ebben a posztban, nem a City kikötőivel, hanem a Pirates vonal nagyszabású, de mindazonáltal nagyon kalandos készleteiről lesz szó.  Ám nem csak a Birodalmiak kikötői fognak itt szerepelni, hanem bizony a kalózok is képviseltetik majd magukat. Így arra kérlek titeket, ne képes…..
Scorpicore 2011.11.12 19:40:17
@Funkahoe: Üdvözlünk téged mi is. :)
Scorpicore 2012.05.30 20:22:49
@MiruAti: Én úgy tudom, h a civilnek tűnő hajó is kalóz hajó.
6270-es nagyon kicsi, 300 elemtől indul a belépő. Így csak a tekintélyesebb nagyságú készletek kerülhettek bele. De ott volt a sanszos készletek között, de az elem limit kiejtette végül. :)
Királyok nélkül nincsen Castle sem, noha viszonylag későn jött be ez a figura. Sajnálatos módon királyból kevesebb is jutott mint varázslókból és boszorkányokból. (A teljesség, és pontos érthetőség kedvéért ajánlom, hogy fussátok át a Kastélyok képes történetét,…..
A Lego Technic berkein belül nem a Bionicle volt az első "akciófigura" jellegű készlet sorozat, noha ez ért el nagyobb sikereket, és 9 évig kitartott. Nem sokkal a Bionicle előtt, az első ilyen akciófigura koncepció a Slizer, avagy hazánkban Hajítóprofik voltak. A hajítóprofik…..
A gyászos Knight Kindgoms II után kellett egy hézagkitöltő sorozat, ami nem szerves része a Castle sorozatnak, pedig joggal hihetnénk azt. Ez a téma pedig a Vikings, amelyet a Castle 2005 és 2007 közötti pihenő időszakán állítottak pályára.  A készletek 2005-ben landoltak a…..
Ezúttal kevésbé rendhagyó módon szeretném bemutatni legújabb alkotásomat. Ennek a lényege az, hogy a köré szőtt történettel fogom nektek bemutatni minden egyes részét, és érdekességét.A Fenrir kastély már vagy 40 éve elhagyatott, ugyanis tulajdonosa - a gazdag földesúr - a…..
A lengyel grafikus srácok ígéretükhöz híven újabb készletet varázsoltak még klasszabbá. Van, akinek pár pixel elég, hogy rájöjjön, Fabuland lapul a háttérben. Nektek a DOOM 2-ről a legó jut eszetekbe? Tiernek igen! tutuka, félretéve ellenérzéseit, már 2 készletre is…..
Scorpicore 2012.02.10 18:39:49
@Rékocs: Nem. Utána jártam, és görög :)
@Mnarko: Érdekelne az elem lista. Mondjuk az építési útmutató is hagy némi kívánnivalót maga után.
Scorpicore 2012.02.10 18:41:38
@minifig88: Észre se vettem, h már írtad te is :D
Egészen újkeletű a kattanásom van a zombikra. Amennyire ignoráltam régebben a zombis filmeket (egyszerűen nem féltem tőlük, úgy meg mi értelme van?), a The Walking Dead című tévésorozattal annyira nagy híve lettem a témának. (Illetve a Zombieland című mozi is eléggé beütött…..
Scorpicore 2012.01.30 08:43:07
@rrroka: Egyetértek.

Nagyon jó kis építmény, és a témaválasztás is kiváló :D
Scorpicore 2012.01.30 16:52:10
@tutuka: De, 4 részes sorozat (Tv-film). Bár azt még nem láttam.
Korábban már bemutattam nektek a Pirates vonal legnagyobb bázisait, melyek kalandosak, és hangulatosak. Ám a tengerek ékkövei csak most jönnek. A nagy-nagy hajók, melyekkel szelik a bütykös (vagy csempézett) vizeket. A beugró 500 elemtől indul, tehát csak is a legkeményebb, és…..
Mielőtt teljesen megtöltitek a postaládánk a hírrel: jövőre érkezik a Gyűrűk ura! Talán még emlékeztek páran, mikor azon keseregtem, hogy milyen kár, hog nem vagyunk szivárogtatós blog, pedig olyan kontentünk lenne, hogy csak még. Na, a mai lett volna az a nagy hír, amit aztán…..
A Lego cég egy teljesen újszerű ötlettel jött elő 2000-ben. Ez arról szólt, hogy lehetőséget ad a vásárlóknak, hogy könnyedén, saját Stop-motion filmeket gyárthassanak. Ennek a vonalnak egyszerűen a Studios nevet adták. Mi sem lehetett volna nagyobb ajánló, mint hogy maga…..
Scorpicore 2011.11.21 13:07:13
@leopold getz: Annyira szívügye volt a készlet h bespájzolt belőle :)
Itt az ősz, és itt van újra az Elfeledett készletek nyomában sorozat. Rögtön egy szériával, ami talán a legkevésbé elfeledett, még is a leginkább hiányolt, a Western. Mint köztetek is sokaknak, nekem is nagyon tetszik ez a sorozat. Elfeledett…..
Ti tudjátok kik gonoszkodnak Castle készletekben? Itt jönnek sorban, varázslók boszorkányok. Csak győzzétek félni őket!  1993: Majisto  Sorban az első varázsló, aki sárkány lovagjaival, és hangulatos készleteivel szinte berobbant '93-ban. Akkoriban szinte minden…..
I. AlapadatokNeve: The Good Wizard (A Jó Varázsló)Sorozatszám: 5614Témakör: CastleAltéma: Fantasy EraKiadás éve: 2008Kockaszám: 16Minifig: 1Ára: 499-800,- FtII. Mi van a dobozban?A doboz jópofa, egyszerű, és a Fantasy Erában megszokott túldíszített dobozokhoz képest ez egészen…..
Scorpicore 2011.08.11 18:38:00
@zsok: A poszt valamikor akkor készült :D De még vmikor december környékén vettem azt hiszem, és akkor le volt akciózva.
És íme az év második - az előzőnél eggyel nagyobb készlete - amiben szintén megtalálható volt néhány újítás, még ha az alapötlet kissé lerágott is.I. AlapadatokNeve: Escape from the Dragon's Prison (Menekülés a sárkány börtönéből) Sorozatszám: 7187 Témakör: Castle…..
Scorpicore 2011.08.02 12:27:24
@Llew: Vagy majd Télen a Tesco félárasított Lego akció keretében beszerezhetjük olcsóbban is. :) Akkor aztán nagyon megéri majd! Mondjuk 3000-ért, instant buy.

Ja, a másik "rekeszben" csak egy gyémánt van. Nem nagy eresztés. Egy fegyvertár jobb lett volna, még ha 2 lándzsát, 1 kopját meg 1 kardot raknak be. Szerintem az oroszlán címeres katona is jobban örült volna ezeknek mint egy gyémántnak.
Scorpicore 2011.08.02 19:58:49
@Anak: Függ attól is, hogy mikor érkezik az új készlet. Szerintem annak fényében választják meg a kisöpréseket. De aki tud várni annak mindenképpen érdemes egy akciót várni, csak hát az nem most lesz.

@klarky: Licenceltre is érdemes várni, anno a Tesco félárasítási akcióban a Toy Story zöld katonás készlet (számot nem tudok) olyan 2200ft volt. Annyiért annak is megérte aki nem akart Toy Story-s készletet venni.
Ha a nem lépünk ki az űrbe, a Castle vonalnál talán nincs látványosabb, kívánatosabb, főleg egy (kis)fiú számára. Egy-egy korszak zászlóshajóját ebben a témában a legkönnyebb megtalálni, hiszen vitán felül a várakban (kastélyokban) csúcsosodik ki a téma újra és újra.…..
Scorpicore 2011.07.30 16:20:47
@Blake: Lévén h nekem sincs meg mind (sőt, innen egyik sem), így olyan részletekről meg nem tudok írni amit csak az lát/tud akinek megvan :D
Csak arról tudok írni amit a képeken látok, listán olvasok, építési útmutatót nézek, ebay képeken észreveszek. Aztán ennyi.

A filmes hasonlatod így helytálló (mivel a mozi egy Lego múzeum v iesmi lenne ahol minden eddig készlet megtekinthető felépítve):D (bárcsak lenne ilyen):D
Scorpicore 2011.07.31 10:24:15
@klarky: Az a Vikings téma, ez pedig a Castle. Ha nem így lenne akkor a nagyszerű Legoredo erőd is lehetne itt :)
2011 első Kingdoms készlete a blogon, és bizony már vártam, hogy megkaparinthassak egyet, de az élmény keserédes volt. (Sajnos.)I. Alapadatok Neve: Blacksmith Attack (Fegyverkovács támadás) Sorozatszám: 6918 Témakör: Castle Altéma: Kingdoms Kiadás éve: 2011 Kockaszám: 104 Minifig:…..
Scorpicore 2011.07.25 15:35:45
@Hammer: Elnézést mindenkitől, a minifigek száma tényleg el lett írva. 2 (+1 csirke) :D
Scorpicore 2011.07.25 16:24:45
@Llew: A legnagyobb készlet (Mill Village Raid) kivételével az összeset láttam. Az árral kapcsolatban pedig annyit, hogy a Müllerben mindig drágább a Lego, most kivételesen itt volt olcsóbb.
Csirke kissé szemcsés tapintású(de tényleg csak kicsit), a vödör (Lego)szerszám minőségű műanyagból készült, és egy fogantyú extra tartozék.
Scorpicore 2011.07.26 10:09:46
@Yooha: Igazándiból egy falusi+megfelelő eszköz kombinációja megoldja a dolgot :D Ha van jónéhány civil castle figurád, sok kiegészítővel, akkor mindent "kikeverhetsz".
Lótenyésztő: kovács figura+2ló
Favágó: kovács figura+balta
Pék: kovács figura+csónak lapát és baguette
Aranyműves: kovács figura+city aranyrúd

De, hogy bővítsem a listát: Ács, lovász(lópatkóval, ami hasonló mint egy minifig jégkorcsolya, csak patkó alappal), szőnyegszövő, vándorcirkuszosok(az elég jó készlet lenne, tűznyelő, fakír,stb.).
Sajnos az építgetés nem mindig olyan könnyű, mint ahogy azt elképzelem. A mostani  kifejezetten nehéz volt, pedig olyan biztatóan indult. Kezdetek: Maga a terv már egy hónapja fogalmazódott bennem. Az ihletet a Rocky River Retreathez tartozó baseplate adta. Tulajdonképpen, nem az…..
Scorpicore 2011.07.12 22:09:24
@Konstans: Ezt leszámítva, minden ami a FlickR-en van, az már történelem. Sajnos már minden szét van szedve, nem valami szívderítő procedúra.
Igen, kivan dolgozva a belseje, de csak annyira, hogy be van bútorozva. (Az is csak azért, mert az építés korai szakaszában még hátulról nyitottnak terveztem.)
És szívesen :)
Scorpicore 2011.07.14 22:28:13
Köszönöm mindenkinek!
@Konstans: Nem, van arra jobb mód. A lángnyelvek közül egyhez pont bele lehet pattintani a tövénél lévő kis pöcköt. Nem olyan könnyű, ha sok van összefűzve akkor már nagyon törékeny.
Scorpicore 2011.07.15 14:53:53
@Plenni: Köszönöm. Igen, mint itt is látszott a korábbi terv nagyobb volt, de nem volt számomra eléggé kidolgozott, így lett a mostani, ami méretre jóval kisebb.
Bemozdult kép = instant törlés. Arra allergiás vagyok :D Csak éles képek maradhatnak a végére. Nagyjából 30-40 képet készítek, ezeket szoktam leszűkíteni nagyjából 8-ra. Arra a nyolcra ami megmutat minden fontos részletet.
Porosnak azért nem poros általában, mert az építményt le szoktam takarni a fotózásig.
Jöjjön egy (szerintem) kevésbé elfeledett, mindazonáltal nagyszerű szériát mutatok be nektek.Ice Planet 20021993-ban, a Space vonal egy új civil csoporton gondolkodott a cég, akik méltó utódjai lehetnének az M-Tronoknak, így még '93-ban bemutatták az Ice Planet 2002-t. Pozitív…..
Annyiszor pedzegettük már a kérdést (legutóbb itt és itt), hogy ideje egyszer és mindenkorra eldöntenünk, hogy menő-e eltakarni a kockákon a bütyköket, vagy sem? Lehet hogy azt sem érted miről beszélek? Nyugi, nem kell értenedned a néha idegesítő legós tolvajnyelvet ahhoz, hogy…..
A legutóbb betekintést nyerhettünk az 1992-ben megjelenő készleteket elénk táró katalógusba, ma tovább megyünk, egyenesen 1995-be. (A sorozat továbbra sem időrendben halad.)1995.Ebben az évben mutatták be a mozikban, az azóta is nagy sikerű Toy Story - A játékháború című…..
Scorpicore 2011.04.30 15:58:36
@Llew: Miért olyan béna szerinted? Mert kissé farkas feje van az oroszlánnak?:D Szerintem simán jó címer.

A Fright Knights címere tényleg kissé esetlen volt, viszont a Wolfpackké meg elég jó. A mostani oroszlán címer pedig egy régebbi változat felújítottja.
Scorpicore 2011.05.01 10:44:00
@Stiel: Köszi, de ez nekem is meg van ! :)
@rozsamarci: Szerintem a Paradisa unisex. Nem egy Toolo, vagy Belville, ahol nyilvánvaló, hogy fiúknak vagy lányoknak szól.
Scorpicore 2011.05.01 14:53:20
@Anak: Köszi. Tudom, hogy a nagyméretű részletes, de az előző cikkemben elemzett katalógusra még is ráfért a ModelTeam néhány készlete. Itt ezt hiányoltam :)
Egyik nap, eszembe jutott, hogy vajon létezik-e Lego ihlette grafika, vagy festmény. Be is ütöttem hát a Google-be, hogy "lego paintings". Rengeteg képet dobott be, és voltak köztük jobbak, érdekesek, és néhány gyenge is, ám én még is csak egy alkotó munkáit emelném ki,…..
Fogadjátok Konstans roppant részletes és alapos végigjátszását egy klassz kis készletről. A poszttal boldog születésnapot és jobbulást is kívánunk blogunk egyik legrégebbi és felettébb aktív olvasójának, a szerzőnek!I. AlapadatokNév: Black Monarch’s Ghost Sorozatszám:…..
Bár két héttel ezelőtt már beillesztettem a heti válogatásba,  azóta kétszer újranéztem az Alles ist die Noppe című német legóanimációt, majd úgy döntöttem, hogy külön posztot ér.  Sejtehetitek, nem kevés legós filmet néztem végig mióta a blogot készítem,…..
Laikusként úgy gondolom, a társasjátékoknak – főleg ha felnőtteknek is szánják – két komoly szezonja lehet: az egyik nyilván a karácsony, míg másik a nyár. Nyaralásra mindenki visz társast. Mondjuk én nem, de folyton hallom, hogy ilyeneket mondanak az emberek. Kezdjük…..
Folytatódjék hát az Elveszett készletek nyomában, irány a Jurassic Park Dínó Sziget!Adventurers - Dino IslandAz 1999-as készletek méltó lezárása lehetett volna az Adventurersnek, de sajnos 2000-ben a tervezők úgy gondolták, hogy a lankadó érdeklődést a dinoszauruszok…..