Regisztráció Blogot indítok
Adatok
bagolybagoly

0 bejegyzést írt és 3003 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
„Hogy lehettem ekkora hülye? Mit mászkálok én más csaja után? Ebből a szempontból az itt kapott tanács tökéletesen bevált” – egy korábbi történetünk folytatása következik. Levélírónk megfogadta kommentezőink tanácsait és a tettek mezejére lépett. Majdnem…..
  Hogyan gondozd a pasidat? - Atergó Annamari férfikezelői rovata   Sziasztok Csajok! Egy újabb - lassan évszázados - tabut döntögetünk a mai cikkben, ez pedig nem más, mint a prostítúció; még közelebbről a bordélyház és a lányok. A prostitúció lealacsonyító, a…..
bagolybagoly 2011.10.11 11:31:06
@vészmadár (pica pica):
Jaj, bocsi, bocs tényleg. Akkor bemutatkozom. Én az 0,0000067% vagyok, aki nem mondta, hogy nincs. Hanem azt, hogy felesleges ezzel érvelni, védekezni, ideologizálni.
A rosszarcú szomszéd megfojtásával kapcsolatban is a népességnek az a 0,03%-a, aki

1. tanulta
2. figyelt rá
3. megértette

az evolúciós elméletet, az tudja, hogy tényleg genetikusan van kódolva. Ettől függetlenül ellen lehet állni a belső késztetéseknek, csak nehogy már kitaláljuk, hogy nincs is!
Valamiért akkor kevésbé kerülnek elő a 'genetikailag arra van kódolva' manírkodók. A tanult, figyelmes, értő 0,03%-nak kétség kívül ez a kedvenc témája.
bagolybagoly 2011.10.11 14:22:02
@vészmadár (pica pica): Így van, így van. Mondjuk, ma például hiába hugyoztam körbe a liftet, mégis feljöttek valami illetéktelenek az emeletemre. De csak ezért nem vagyok hajlandó lemondani róla.
bagolybagoly 2011.10.11 15:07:07
@Brother Love: Ja, a barátnő fíling az feláras. 13876 plusz ÁFA-val kezdődik. De ugyanitt lehet még venni gyerekkori haver fílinget 6578-ért, meg most akciós szakmai elismerés fíling, az na az nagyon megéri. Sok hülye meg inkább dolgozik meg tanul helyette.
Futóblog Holnap: JUST 30! 2011.09.21 11:31:08
Tegnap 19 óra körül kiküldtük minden jelentkezett résztvevőnek a jelentkezési információkat, tudnivalókat, reméljük olvastátok. Több email visszapattant, ezeket a személyeket én magam hívtam fel telefonon, aki nem vette fel SMS-t kapott. Várunk tehát mindenkit. Időpont: mivel a…..
Csinálunk egy Futóblog versenyt a szigeten, jövő héten csütörtökön. A verseny ötletét eredetileg MCM Markocsán Sanyi találta ki, és Szaszával együtt dolgozzák ki a pontos technikai részleteket. Először is MCM marketing-szavaival a beharangozó: Ha már unod az unalmas köröket…..
Mgergoo vagyok. DK. Szeretnélek motiválni, hogy fuss, és ha nem tudsz még futni, ne keseredj el, hanem gyalogolj! Kezdj el mozogni és ne add fel! Jó eséllyel sokkal jobb állapotban vagy, mint ahonnan én indultam... 2009. ősz. 124 kiló. Ennyi vagyok. Olvasom a futóblogot az elejétől a…..
bagolybagoly 2011.09.12 11:51:22
@DaMartian: Ez én vagyok. Felteszem a kezemet.
bagolybagoly 2011.09.12 14:36:10
@Behajtó70:
Valójában az veri ki nálam a biztosítéskot, hogy úton útfélen jön mindenki a "sportolj többet" szöveggel, miközben a fentiek 100%-osan igazak, azaz: ha többet sportolsz, és utána akármilyen okból abbahagyod, az a legtöbbször elhízáshoz vezet. De erre sajnos nem figyelmeztetnek a sportra ösztökélők, mert vagy nem tudják, vagy nem számít.

Tök igazad van. Szerintem is inkább azt kellene mondani, hogy sportolj többet, és ne hagyd abba.
„Konkrétan ecsetelte, hogy ő mennyire szexorientált, minden nap magához nyúl, ha nincs épp partnere, de már volt 4 nővel is meg ikrekkel is, meg sok száz nővel” - Ha a nagyszájú basszusgitáros túl sokat papol istenről meg a 21 centis ceruzájáról, akkor nem árt…..
Knipl Pista tegnap pontosan 21 óra 31 perckor hívott fel az augusztusi időpontokkal kapcsolatban. Az erkélyen ültünk Kianekékkel, ám az elfogyasztott sör és KREDENC pálinka hatására képtelen voltam már az érdemi munkavégzésre. Annyit motyogtam még neki, hogy "megcsinálom,…..
Futóblog Nike: Addiction reklám 2011.07.25 17:30:00
Nem mindennapi reklámot csinált a Nike júliusban: a futást, mint függőséget mutatja be a heroinistákhoz hasonló stílusban és képi világgal. :-) Viszont ők is megállapítják ugyanakkor, hogy ez az egyetlen addikció, ami használ a szervezetünknek. Lájk? Advertising Agency: F/Nazca…..
bagolybagoly 2011.08.02 16:51:59
Ez a spot ment reklámként is, vagy csak filmbetét volt.
Nekem az összes sportszergyártó, összes kisérletezgetéséből a kedvencem.
www.youtube.com/watch?v=QyO6ayCb5rE
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy nem szaladtam a boltba Nie-ért. De ha valami sügér megkérdezi, hogy minekmiérthova, akkor általában ez ezeket szoktam válaszolni.
Futóblog Van összefüggés? 2011.07.31 11:20:00
Szombaton kimentem a Csepeli futás "before"-jára és olyan dolgot műveltem, amit eddig soha: kipróbáltam az új futócipőket. (Elnézést, ha reklámszagúnak tűnik a dolog, de tényleg ez történt.) Már 2008 óta Nike Pegasus 25-ben futok, gondoltam, kipróbálom, hátha. És…..
bagolybagoly 2011.08.02 10:12:46
@doncii: Szerintem nem volt hülye a felvetés. Igenis jelentősen esne a presztizse bármelyik csúcstechnikás cipőnek, ha menőcsávók falkákban ténferegnének ilyenben a helyi plázában. A szép meg a csúnya elég szubjektív tud lenni valóban. Az lehet a fontos, hogy a cipők az aktuálisan trendi ruhadarabokkal hordhatatlanok legyenek.
@Winkler Róbert: Illesszd be úgy, hogy a nyolcvanas évek színvilága most nem az in-thing.
„De itt ez a valami, egy „valami-érzés”, ami azt mondja, hogy maradjak távol tőle. Most egyedül vagyok, ő is” - érzelmi X-akta következik. Mai levélírónk arról panaszkodik, hogy nem tudja, miért is akarja elhagyni azt a fiút, akit ő az igazinak tart. Mindketten…..
„Evés előtt nem mosott kezet, ha meszelte a falat otthon, úgy ült le. Evés közben és utána, ha jött fel egy böfi, hát azt bátran szabadon engedte” - mai posztunk két érdekes pasit állít szembe egymással: Mr. Metroszexet és Mr. Retroszexet. Az előbbi kényszeres…..
bagolybagoly 2011.07.27 12:12:40
@Rebelde: Szerintem én kezdenék állat nélkülivel. De felettébb gyanúsnak találnám.
bagolybagoly 2011.07.27 12:35:59
@Nard: Ennél egy fokkal talán csak az lehet bizarabb, aki kényszeresen tacskók elé csulázik.
Ha a lány átküldi neked a volt pasijának hímvesszejéről készült fotót, azonnal szakítsd meg a kontaktot vele. Mai Levélírónk azon borult ki, hogy a mai fiatal lányok egyre rémisztőbbek, sehova se tartanak, csak lógnak a levegőben. Ennek ellenére kellően gátlástalanok az…..
Bagolybagoly írt nekünk egy tömör és velős beszámolót a 8. EON Délibáb Sportfesztiválról, ahol a félmaratonon indult. Az edzésonline.hu cikke szerint 38 fok volt, ami új rekord. Minden tiszteletem annak aki ilyen hőségben mert nekiállni a futásnak, én vasárnap este nyolckor…..
 Kedves Tibi,kérlek nézd meg ezt az írást, hogy elég modoros-e :-).Ha megjelentetnéd, kérlek, hogy mailcím nélkül tedd, szeretnék még továbbra is hastáncra járni.Köszi és üdv,BlueCat A modoros hastáncosHastáncra járni egyesek szerint már önmagában modoros -…..
„Amikor hazafelé tartottam, szinte repültem a járda felett. Pedig ma nem terveztem ismerkedni, de az élet meglepett” – lassan külön blokkot nyithatnánk a „Megismertem, de eltűnt” - típusú történeteknek, mert a mai is beállna a sorba. A lány megismer egy…..
„Most egy 42 éves, elvált férfival vagyok együtt és ilyen boldog és elégedett még nem voltam. Az a baj ezzel a korosztállyal, hogy többnyire házasok - az viszont gyanús, ha nem” – mai posztolónk az érett pasikra esküszik, ugyanis eleget csalódott már a fiatalabb…..
Helló Tibi! Nem tudom, megvan e a kategória, de szerintem ütnivaló. Ja meg múltkor ilyet hallottam parancsolj helyett, hogy narancsolj. Majd használd fel, ha gondolod. Légy rossz! cs.mate (ld. a modoros pókerest és a csocsóst) Minden baráti társaságban akad valaki, aki a…..
bagolybagoly 2011.06.30 09:14:22
@El Topo (Sgt. Elias): Ő nem olyan. Nem így kell kezelni. Épp csak kiugrott az ágyból, és épp csak felkapta azt, amit előtte 20 percig nézegetett a tükörben.
„Ha verekedős lennék, megtépném a csajt, de hogy nézne már az ki, hogy az új barátnő a régi fejével focizik??” – mai történetünk hepiendes lesz, hiszen a csaj megtalálja végre álmai pasiját. Posztolónk felveti a kérdést: vajon a mai kor igazi férfija tényleg…..
bagolybagoly 2011.06.23 09:45:36
@Frigyesur: mindenféle előre egyeztetett időpontokban.@Nathan D'Xantine: Ez napjainkban sem sokat változott.
„M. neje felhívott és elmondta, hogy beszélgetett a férjével rólam, és valójában csak a szexre kellek neki, olyan kurvaként tart, akinek nem kell fizetni” – mai mesélőnk egy 46 éves elvált nő, aki végre megtalálta a boldogságot egy pedáns férfi karjaiban, ám…..
bagolybagoly 2011.06.22 10:46:49
@Tomato Tomi: Mondjuk, főképp azzal összehasonlításban, hogy aki láthatóan össze-vissza hazudik neki, azt nyalja-falja, ajnározza.
De hát mit tudhassuk mink aztat, biztos aranyból van a szerszáma.
bagolybagoly 2011.06.22 11:34:06
@Zsu0805: Egy hétig voltak együtt Amszterdamban.
Ez bármilyen színárnyalatban sem tűnik válásnak.
„Felhívtam és csak annyit közölt, hogy egy folt tátong a nyakán és hogy milyen durva volt tőlem, hogy kiszívtam a nyakát, és hogy Ő még ilyen szégyenbe sohasem került” – az első randi után a csaj annyira kiborul a szétszívott nyakától, hogy azonnal elzavarja…..
„Megmondtam neki, hogy öcsisajt, nekem nincs időm rejtvényeket megoldani, ha meg látott engem az interneten, akkor azt is látnia kellett, hogy van pasim, ergo ne akarjon már velem ismerkedni” - egy rejtélyes telefonáló zavarja meg Levélírónk nyugalmát: a hang ismerkedni akar…..
bagolybagoly 2011.06.15 12:40:03
@Dövan: Ebben tökéletesed igazad van. Viszont nem is kell feltétlen feldarabolva feküdni az árokparton ahhoz, hogy kellemetlenül érezzük magunkat. Nem teljesen valótlan, de nem jellemző. Valójában épp elég, ha valami félkegyelmű megpróbálja ránk tukmálni magát, jószándékúlag.
„Rám nézett, csodálkozott és mindenért húzta a száját. Olyan pofákat tudott vágni, hogy pofán tudtam volna vágni” – nincs rosszabb egy olyan csajnál, aki pajzsként tartja maga elé a pikírt barátnőjét, akinek előnye, hogy jobban ki tudja fejezni magát, mint ő.…..
bagolybagoly 2011.06.09 10:47:33
@Kytia: Jaj, hát takarékoskodni kell az a kis minimális erekcióval, igazán megérthetnéd.
A macska meg hiába viszonozza, a végén még elkopik a sok simogatástól. Legyen bennetek belátás!
„Előveszem a pénzem és odarakom. Nem zavarja. Lehet, hogy sok férfi úgy gondolja, majd akkor ruház be, ha már van miért?” – a második randi egy étteremben zajlik, és a desszerthez meglepetés is jár. Ha elfogadsz egy meghívást, ne indulj el otthonról pénz nélkül.…..
Sokszor felmerült már itt a blogon, hogy egy-egy verseny előtt hogyan készüljünk fel a megmérettetésre. A mentális ráhangolódással most külön nem foglalkoznék, gondolom mindenkinek megvan a saját rituáléja. Bizonyára nekem is, csak már annyira megszokott, hogy igazán magam sem…..
„Minden ideálisnak tűnt: diszkrét csók a Margit-szigeten. De valahogy csalódás volt: az álompasim stresszes, és úgy csókol, mintha kötelező lenne” – meddig érdemes várni egy lovagra, aki állandóan elfoglalt, lemond randikat, amikor meg ráér, akkor is inkább…..