Adatok
Lesz még Magyar Köztársaság
0 bejegyzést írt és 1136 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
4 : 0 és 400
Kezdjük azzal, hogy gratulálunk a csapatnak. Hosszú idő után van erre őszinte szívből jövő módon lehetőségünk. „90 éve a legnagyobb vereség” ilyen és hasonló címekkel jelentek meg a mérkőzés másnapján az angol lapok, tehát elismerik vereségük nagyságát, mi pedig fürdőzünk a győzelmünk…..
A nyugat most már tudja: elbukott ez a terv is. Ahogy 2008-ban nem sikerült megalázni Oroszországot Grúzia felhasználásával, most se ment Ukrajnával.
A nyugat most már kármenteni akar. A francia elnök nyíltan békét akar Oroszországgal, a német vezetés meg folyamatosan szabotálja a fegyverküldést…..
Kecskés Márton
Mindig baromi szerencséjük volt.
Bokros és Horn jóvoltából 98-ra egy rendbe tett ország hullott az ölükbe, 2010-ben egy válságból kifele rohanó, növekvő világ kis országocskája.
Minden hülyeségükkel, mániákus ostobaságukkal, az eszeveszett lopással összesen annyit tudtak elérni,…..
Lesz még Magyar Köztársaság
2022.06.14 19:15:54
Vidám pillanat: a Klub Rádió sztárújságírója is elszégyelli magát.
Szénási Sándor vendége Zentai Péter "újságíró". Szénási kifogástalan ballib pedigrével rendelkezik, de mégis van a fejében valami kapcsolat a valósággal is.
Ez az adás fantasztikus: Zentai fanatizmusrohama megy…..
Lesz még Magyar Köztársaság
2022.06.10 21:30:38
Abból a korszakból merít ihletet a kormányzáshoz Orbán Viktor, amelyben még iskolásként megtapasztalhatta, hogy az állam csak látszólag irányíthat bizonyos a gazdasági és politikai folyamatokat. A gulyáskommunizmus a ’60-as évek elejétől a ’80-as évek végéig tartott, és nagy szerepe volt abban, hogy…..
Lesz még Magyar Köztársaság
2022.06.10 17:18:39
Túl azon, hogy a Nemzeti Összetartozás Napján semmi sem történt, azért mégis történtek dolgok. Például Niedermüller helyből hülye, a libsik pedig megint versenyt-szégyenkeznek a történelmi magyar győzelem után.
Szóval egy unalmas nyári nap, amikor az ellenzék éppen a Fidesz ötödik 2/3adán…..
Lesz még Magyar Köztársaság
2022.06.07 18:03:04
Isten bizony, alig várom, hogy a benzin elérje az újabb lélektani határt. Az persze más lapra tartozik, hogy kinek van ekkora, és egyáltalán ennyi lelke.
Bizony én is ebben az országban (l)élek, és én is ennek szívom a (benzingőzös) levegőjét (is). (Sőt már 2011-ben a maihoz képest fél áron is…..
Lesz még Magyar Köztársaság
2022.06.07 16:38:29
@mtg: "...alapból ólcsóbb az orosz olaj, mert szarabb minősége."
Szarabb vagy nem szarabb: ez való a MOL finomítóiba, abból lesz benzin. Máshonnan érkező olajat max belekeverhetik az oroszba, de kiváltani azokkal egyelőre nem képesek. Ahhoz a berendezéseket át kell állítani, amihez viszont sok idő és pénz kell.

A legjobb 10 ballib komment, amivel az utóbbi időben találkoztam. A választás utáni gyűjtés.
"A magyar Európa legpocsékabb nemzete, genetikusan alattvaló."
"Schiffer András egy lappangó és rejtőzködő náci."
"Hülye az Unió, ha enged a magyar latorállam zsarolásának."
"A szomszédban egy állig…..
Drága nyulacskáim, megpróbálom egy mondatban bemutatni Nektek a csomagot. Azt a csomagot, melyre nem ácsingózunk, mégis folyamatosan kapjuk. Nos, hát drága feleim lássátok szümtükhel ës szörnyülküdjetek, mik vogymuk:..
Lesz még Magyar Köztársaság
2022.05.31 12:48:02
A találékony magyar ész képes túlbonyolítani alapjában véve egyszerű dolgokat is és különféle összeesküvés elméleteket gründolni, nincs ez másként az orosz-ukrán háború esetében sem. Egy konfliktus elején mindig nagy a porhintés, hagyni kell, hogy elüljön a por és magától kirajzolódjon a valós…..
Lesz még Magyar Köztársaság
2022.05.31 12:40:37
Az Ukrajnában február 24 óta zajló háború esetleges eszkalálódása ma a legjelentősebb biztonságpolitikai kérdés (és kockázat) a világon. Jelenleg senki nem ismeri ugyanis Vlagyimir Putyin (vagy kiszemelt utódja) terveit. Az sem világos (még a katonai szakértők számára sem), hogy legyőzheti e…..
Lesz még Magyar Köztársaság
2022.05.30 17:24:08
@Igazamvanvagyigazamvan?: Én arról írtam, mikor fognak támadni nato országokat. Te valami másról.
Nagyon úgy néz ki, hogy nem rendezünk A-csoportos jégkorong VB-t, bár egyelőre még a végső döntés előtt vagyunk. Igaz, a végkimenetel nem igazán kétséges. De amíg (hivatalosan) eljutunk idáig, néhány dolog már most kiverte a biztosítékot.
A véleményem, – a tőlem megszokottól eltérően – rövid és…..
Lesz még Magyar Köztársaság
2022.05.30 16:06:52
Vitatkozom Soros Györgynek a davosi világtalálkozón elhangzott megállapításával, miszerint „az elnyomó rezsimek felemelkedésének lehetünk tanúi, miközben a nyílt társadalmak ostrom alá kerültek. Mára Kína és Oroszország jelenti a legnagyobb fenyegetést a nyílt társadalmakra”.…..
Lesz még Magyar Köztársaság
2022.05.27 15:26:25
Ritkán szoktunk a szeka.blog.hu korábbi bejegyzéseire hivatkozni, de ezúttal ez elkerülhetetlen. Közvetlenül az új Orbán-kormány hivatalba lépése előtti bejegyzésünkben ugyanis elég pontosan megjósoltuk, milyen megszorító intézkedésekkel indítja tevékenységét a kabinet. Az is figyelemre méltó, hogy…..
Lesz még Magyar Köztársaság
2022.05.27 15:16:28
Elég az orbáni álháborúkból!
Kis túlzással állíthatjuk, hogy az épp beiktatásra került 5. Fidesz kormány legitimációját, a Fidesz pedig választási győzelmét a háborúval való riogatásnak és Orbán Viktor mindent felemésztő, tündöklő békeapostol beállításának köszönheti.
kép: infostart
Legalábbis…..
Lesz még Magyar Köztársaság
2022.05.27 14:05:48
A magyarok közel 50 százaléka szerint az ukránok megtámadták saját magukat és folyamatosan bombázzák a saját városaikat, valamint az óvodákat és az iskolákat. Magyarok közel 50 százaléka szerint Ukrajna mint agresszor galád háborút vív az ősi orosz földön, hogy onnan a hősi orosz seregeket ürdüngtől…..
Lesz még Magyar Köztársaság
2022.05.26 15:24:03
@midnight coder: "Utána csúnya gonosz szélsőséges nacionalistává változik majd."
Frászt. Az ukrán nacionalizmus jó nacionalizmus. Az volt Majdan és febr. 24. között is. Mint ahogyan itt az Unióban a szlovák, román nacionalizmussal sincs semmi gond. Egyedül azzal az amúgy etnikumokat, nemzeti kisebbségeket nem fenyegető egészséges nacionalizmussal van csak baj, amely nem fúj egy követ a nyugati fősodor törekvéseivel.

2022.05.27 13:48:59
@midnight coder: Szóval semmit nem értettél meg. Sajnálom.
Lesz még Magyar Köztársaság
2022.05.27 13:58:29
@midnight coder: "Egy fenét változik..."
Én nem arról írtam, hogy Zelenszkij megváltozik a háború után. Pont hogy nem fog. Emellett példákat hoztam fel, hogy az EU-nak semmi baja a tagállamainak nacionalizmusaival, amíg azok Brüsszellel minden lényeges kérdésben egy követ fújnak. Ezt pedig vesd össze Ukrajna esetleges uniós tagságával.

Komoly költségvetési kiigazításra lesz szüksége az ötödik Orbán-kormánynak közvetlenül a hivatalba lépése után, de nyilván kerülni fogják a megszorítás kifejezést. Ettől még egyértelmű, hogy soha olyan kedvezőtlen gazdasági környezetben nem vágott neki egy új ciklusnak Orbán Viktor, mint most.…..
Úgy látszik a jó elvtársakat is eléri a végzet, felfalja őket a forradalom(, vagy legalábbis arra kényszeríti őket, hogy hisztizzenek még egy sort a létükért). Viktorunk nem óhajtja a továbbiakban finanszírozni az egyetlen KESMÁ-n kívüli "médiabirodalmat" a Huth Gergelyhez köthető PestiSrácokat és…..
Lesz még Magyar Köztársaság
2022.05.12 14:00:13
Lesz még Magyar Köztársaság
2022.05.12 14:12:17
@MEDVE1978: Azért nincs igazad, mert az alapján amit egyébként helyesen levezettél, az egész kormánypárti sajtót úgy ahogy van, meg lehetne szüntetni. Megyei és országos napilapokat, hetilapokat, rádiókat piacra dobni. Az egész KESMA veszteséges. És minden ami bele tartozik, ugyanolyan szócső, mint a Pesti TV. És mégis...működnek és működni is fognak.
A Pesti TV alacsony nézettsége ürügy. Más állhat a háttérben.
A Pesti TV alacsony nézettsége ürügy. Más állhat a háttérben.
Lesz még Magyar Köztársaság
2022.05.13 13:40:22
@Tata86: Nem a tagjai, de baráti médiumok. Valami nem kóser.
A legvalószínűbb magyarázatnak azt tartom, hogy a választások után kialakult politikai helyzetben egyszerűen fölöslegessé váltak, nézettségtől függetlenül. Sőt: a Medián felmérése szerint a moslék tovább erodálódott, a Fidesz jelentősen tovább erősödött. Egy bevállaltan propagandacsatornára - ami ugye ráadásul nem is Kesma tulajdon - nincs szükség. Amennyiben a választások más eredményt szültek volna, a Fidesz kisebb arányban, akár csak éppen hogy győz, és egy erős ellenzék állna most vele szemben, akkor a szóban forgó médiumokra feltehetően továbbra is szükség lenne és megtartják ezeket.

A választások után, immár lehiggadva, üdvös volna, ha a győztes orbánisták színt vallanának arról, kit tartanak magyarnak…
Aki kivándorolt, vagy akik mostanában vándorolna ki az tekinthető-e magyarnak?
Vajon magyar-e az a honfitársunk, aki közben zsidó, szerb, szlovák, sváb identitású is? Vagy ha…..
Lesz még Magyar Köztársaság
2022.05.12 13:45:04
Ritkán érzem, hogy a politika (vagy egy konkrét politikus) ennyire felháborítson, mint tegnap Hadházy Ákos, aki egyedüliként nem ment be az új parlament alakuló ülésére. Ehelyett Kisvaszaron tett "alternatív esküt". Kezdem távolabbról.
A Holt költők társaságában Mr. Keating az udvaron tanít:…..
Lesz még Magyar Köztársaság
2022.05.04 16:34:20
@Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög: "A Fidesz csinálta 2006-ban, mint Hadházy."
A komplett Fidesz frakció kizárólag Gyurcsány Ferenc felszólalásai előtt vonult ki az üléseremből. Ezeket leszámítva a fideszes képviselők teljeskörűen részt vettek az Országgyűlés munkájában. 2006-ban letették az esküt és bejártak a munkahelyükre.

Szegedi Kattintós
Még mindig a németek és az oroszok között őrlődik Orbán Viktor
2022.05.02 10:43:40
Nagy bűvészmutatványra készül az Orbán-kormány, hiszen a felszínen meg kell őriznie harsány nyugatellenes és csendes oroszbarát kommunikációját, miközben szinte minden szankciót megszavaz, melyeket az EU kiszab az agresszorral szemben. Az utolsó nagy próbatétel a gáz- és olajembargó kérdése, melyet…..
Lesz még Magyar Köztársaság
2022.05.03 16:03:49
@áltudományos memetikai pszichovírus: Te tudtam, te fasz. Erről írtam. Az új szállítási rendszer kiépítése folyamban van. Most viszont még rá vagyunk utalva az oroszokra. Hiába akarod tagadni a nyilvánvalót.
Lesz még Magyar Köztársaság
2022.05.03 16:07:22
@áltudományos memetikai pszichovírus: "De itt nincsenek ilyenek, te barom"
Mert még nem jön belőlük az olaj és a gáz. Tehát nincsenek alternatívák. Majd ha igen, megváltozik a helyzet.
Mert még nem jön belőlük az olaj és a gáz. Tehát nincsenek alternatívák. Majd ha igen, megváltozik a helyzet.
Lesz még Magyar Köztársaság
2022.05.03 19:24:28
@Kreml propaganda osztály bérszámfejtés: Nem érdekel az erőlködésed. Az egész gazdaság az orosz olajra épül. Az összetétele miatt nem is lehet csak úgy hirtelenjében kiváltani mással. Legföljebb a máshonnan beszerzettet kis mértékben hozzákeverik az oroszhoz, maximum erre van lehetőség.
Ha már Hernádival jössz:
infostart.hu/gazdasag/2022/04/28/hernadi-zsolt-levalni-az-orosz-olajrol-nem-ideologiai-kerdes
Hernádi Zsolt: leválni az orosz olajról nem ideológiai kérdés
"Ez egyik napról a másikra komoly megrázkódtatást jelentene egész Közép-Európának – mondta a Mol elnök-vezérigazgatója.
Közép-Európa és Magyarország nincs abban a helyzetben, hogy egyik napról a másikra leváljon az orosz kőolajról és kőolajtermékekről – jelentette ki Hernádi Zsolt a Mol éves közgyűlésén. A vállalat elnök-vezérigazgatója szerint ha ez megtörténne, az komoly megrázkódtatást jelentene az egész „környéknek”.
...
„Ezek logisztikai, technológiai és kémiai kérdések. Bizony, itt súlyos fizikáról van szó”
– tette hozzá.
Hernádi Zsolt arra is kitért, hogy több közép-európai finomítót, köztük a magyart és a szlovákot is, az orosz kevert, úgynevezett REB (Russian Export Blend crude oil) típusú kőolaj feldolgozására tervezték. Regionális szinten ezekbe napi 120 millió orosz kőolaj érkezik azért, hogy az olyan vállalatok, mint a Mol is, gázolajat, benzint és mindenféle egyéb, a gazdaság számára nélkülözhetetlen termékeket hozzanak létre belőle – magyarázta az elnök-vezérigazgató."
Úgyhogy elmész a picsába az összes nickeddel.

Ez olyan, mintha a II. világháború kirobbantásáért az Egyesült Államok lenne a felelős, mert a tömegtermelésen alapuló iparát képes volt gyorsan hatékony hadiiparrá átalakítani és végül nyertese lett a fasizmus elleni háborúnak! A piacra és globális kereskedelemre alapozódó gazdaság érdeke a…..
Lesz még Magyar Köztársaság
2022.05.02 14:34:20
Lesz még Magyar Köztársaság
2022.05.02 14:36:20
@György Csaba Nagy: "Addig rendben, hogy nem az USA kezdte a háborút, de rácsapott, mint gyöngytyúk a takonyra."
Előidézte, aztán mikor kitört: rácsapott.
Előidézte, aztán mikor kitört: rácsapott.
A világhelyzet olykor egyértelmű, olykor pedig zavaros. 1989 körül az előbbi, mostanában a második az igaz. Magyarország mind a két világhelyzethez igyekezett alkalmazkodni, de úgy látszik, az első alkalmazkodás nem biztosít állandóságot. Jönnek a zavaros idők...
Lesz még Magyar Köztársaság
2022.05.02 14:26:17
Mi az ukrajnai háború lehetséges kimenete?
Azt mondanám, az ukrán győzelem esélye kb. 1 %. Ehhez az kellene, hogy a nyugat sikeres puccsot hajtson végre Moszkvában, s biztosítsa, hogy az új vezetés nyugatpárti legyen - ez nagyjából lehetetlen feladat.
Tehát az orosz győzelem esélye 99 %,…..
Amikor 2002-ben a Fidesz elvesztette a választásokat az MSZP-vel szemben, és Medgyessy Péter lett a miniszterelnök, a Fidesz-tábor meg volt döbbenve. A dolgok jól mentek, az ország tartott az euró bevezetése felé, csatlakoztunk a NATO-hoz, küszöbön állt az uniós tagság is, és erre tessék. Ráadásul…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
Hont András szavaival élve: nem értik, továbbra sem értik.