Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Regős

0 bejegyzést írt és 9 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Az alábbiakban olvasható "magyarázatot" Albert gazda szerzette az Alföldi Merlot által megálmodott "pontrendszerhez". A magyarázat tartja magát, ám a referenciaborok listája értelemszerűen rendszeres frissítésre szorul. A választás a kóstolt borok tengeréből…..
Regős 2008.10.30 09:06:53
Szerintem kicsit megértőbben kellene közeledni a dolgokhoz.
Ha az Urak mostanában nem kóstoltak 10 pontos magyar bort, hát talán majd máskor. Mert létezik, hál' Istennek.
Ellenbe szerencsétlen dolog Cserszegi Úr hozzászólását úgy értékelni, miszerint a magyar bortól nincs jobb a világon. Nem azt írta.
Azt is szerencsétlennek tartom, hogy egyesek mintha csak akkor lennének meggyőzhetőek, hogy van jó magyar bor, ha majd(a felsorolásukból kb. ez derül ki) az egész világ borászatára minden kategóriában rá tudunk verni. Valóban csak ekkortól lesz 10 pontos magyar bor? Legyünkk inkább tárgyilagosak.
Hosszú és nehéz utat tettünk meg az elmúlt években, évtizedekben, és a mi életünk kevés lesz ahhoz, hogy a magyar borokat méltó helyükre juttassuk. De ezen dolgzunk. A borivók is.
Tévedés az, hogy it sok évszázados lemaradásról, és a folytonosság telyes hiányáról beszélnek egyesek. A komunizmus valóban sok mindent lerombolt, de megmaradtak olyan értékek (természeti adottságok,dűlőbesorolások, technológiák, fajták, stb.), és nem utolsó sorban a borhoz való kultúrási kötődés, vagy az arra való igény, amiből el lehetett indulni.
De azt is vegyük tudomásul, hogy a jó magyar bornak alapja kell, hogy legyen az egészséges erkölcs, a nemzeti öntudat, az értékteremtő szándék és egy sor más nemes erény. Azok a magyar borászok akik ma a minőség és egyediség terén legmesszebb jutottak, ezen értékek alapján alkotnak. Földönjáró hazafiak. És mivel jó néhányat ismerek közülük, az is tudom, hogy van nemzetközi kitekintésük, csak lehet, hogy Ők nem a magyar Bordeaux-ot, vagy Burgundiát, stb.-t akarják megcsinálni. Évről-évre tisztulnak le a dolgok, alkotnak a földhöz, szabadsághoz kötődő termelők. Akinek meg az adatott meg hogy a magyar borászat értelemszerűen lassú de bitos talpraállásának lehet a tanúja, krónikása , az élvezze a jó borokat és legyen még egy picit türelmes.
Burgundi borokat kóstolni jó. Még a rendszeres borisszák is némi meghatottsággal szoktak készülődni az efféle alkalmakra, köztük én is. Vélhetően ebben benne van a borok viszonylagos elérhetetlensége – térben és pénzben egyaránt. Nehezen hozzáférhetőek, és a nagyobb…..
Harmadszor lesz borfelhajtás húsvétkor Budapesten, a Városháza téren. Az idén ezzel két baj van, máskor egy szokott. A sztenderd, hogy a magyar borászok hagyománytisztelő népek lévén locsolkodással meg templomjárással szokták tölteni az ünnepeket, úgyhogy magukat a nagy neveket…..
Regős 2008.03.25 13:56:49
Ezerjó 2006
V. VinoFem - Arany érem, legjobb magyar fehérbor
Cserszegi Fűszeres 2007
XII. Országos Cserszegi Fűszeres Borverseny - Aranyérem 2007 év Legjobb Újbora Borverseny - Aranyérem
Cabernet Franc 2006
XXX. Országos Borverseny - Ezüst érem
Cserszegi Fűszeres 2006
XXX. Országos Borverseny - Ezüst érem
Cabernet Sauvignon - Franc 2003
XXX. Országos Borverseny - Arany érem
Kékfrankos Rosé 2006
IV. Le Mondial du Rosé 2007 - Ezüst érem
Ezerjó 2006
VI. Országos Syngenta Borverseny - Aranyérem
Kékfrankos Rosé 2006
VI. Országos Syngenta Borverseny - Aranyérem
Cabernet Sauvignon - Franc 2003
VII. Nemzetközi Páneurópai Vörösborverseny - aranyérem
Kékfrankos Rosé 2006
VIII. Országos Rozé Borverseny - nagyaranyérem
Cserszegi F?szeres 2006
XI. Országos Cserszegi F?szeres Borverseny - aranyérem
Sauvignon Blanc 2005
Pannon Bormustra, 2006. jún. 1-3. - Száraz fehér csúcsbor
Cabernet Sauvignon - Franc 2003
Monde Selection, Brüsszel 2006. március 23-25. - Ezüst érem
Ezerjó 2005
II. Országos Ezerjó Borverseny, Mór - Arany érem
Sauvignon Blanc 2005
Independent Winegrowers Wine Contest 2006. április 17-21. - Bronz érem
Cserszegi F?szeres 2004
X.Országos Cserszegi F?szeres Borverseny legjobb cserszegi f?szeres bora
Kékfrankos Rosé 2004
Megye Bora 2005
Merlot 2002
Gulyás ételek és magyar borok versenye Birkagulyás kategória - arany érem
Kadarka Siller 2003
Nemzeti ételeink és boraink harmóniájának versenye: Káposztás ételek versenye Székelygulyás kategória - Arany érem Debreceni töltött káposzta kategória - Arany érem Paprikás ételek versenye
Akkor itten eldönthetik végre önök, ki érdemi a 2007 Alkoholista-bortermelője büszke címet. Megvolt az első kör, úgy, ahogy, a történteket ismerik, aki nem, lapozzon vissza. Az a döntés született, hogy nem kezdjük egészen elölről – bár ilyen javaslatok is felmerültek…..