Adatok
Ildikó Rödönyi
0 bejegyzést írt és 13 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Én baromira szerettem Magyarországon lakni, magyarnak lenni. Ugyan nem voltam teljesen tudatában annak, miért is, de egyszerűen jó volt. Szerettem az ovit, mert baromi jó villamos állt a kertjében, szerettem a sulit, mert baromi modern volt és harmadiktól angolt tanultunk, szerettem a…..
A harmadik pofon után…
Azt, hogy valamilyen átok ül ezen a népen, azt tudtam, - tudtuk – de hogy ennyire hülye ez az ország, azt elképzelni sem tudtam volna eddig. Tegnap bebizonyosodott: Minden képzeletet felülmúlt a magyar …..
..
Hol az olló komámasszony?
Ezt a gyermekjátékot a Fidesz négyévi regnálása óta tökélyre fejlesztette. Na nem a gyerekeknek, a saját klientúrájának gyarapodása érdekében.
Hogy mélyebben megértsük a lényegét, két írást ajánlok olvasásra azoknak, akiknek még vannak…..
Felszállt a füst
2014 január 14.-e mérföldkő az ellenzéki összefogás történetében. Sokmillió választópolgár aggódva várta az eredményt: Milyen lesz a füst színe? Fehér füst szállt fel a tárgyalóterem kéményéből, jelezve: a tárgyalófelek kompromisszom-készségről…..
Tavaszi szél vizet áraszt
Még ugyan csak tél eleje van, még előttünk egy hosszú, küzdelmes választási kampány, de azért már látszik a fény az alagút végén: Van reménye az egyszerű embereknek arra, hogy jövőre jobban élünk majd, mint az elmult négy évben! Egy élhetőbb…..
Csodára várva
Az ellenzéki összefogás az Istennek sem akar összeállni, ennek ellenére egymást múlják alul jelentéktelen és súlytalan emberek a DK és Gyurcsány lejáratásában. A héten e témában tett hozzászólásaimból válogattam blogírás helyett. Hogy miért? Azt hiszem,…..
Fogalomzavarban az ország
Egy heti kiesés a politikából nem túl sok, talán még jót is tehet a embernek: Nem olvasta azt a sok baromságot, amit az ujságok „kacsaként” felröpítettek. Egyet utólag olvastam: Lendvai Ildikó a közös miniszterelnökjelölt!
Elolvastam a…..
MI JÖHET MÉG?
At elmult hónap számunkra nem alakult túl szerencsésnek: Sőt, egyenesen gyalázatosra sikeredett.
Kezdődött azzal, hogy egyik pesti utam során a feleségem azzal örvendeztetett meg, mikor hazaértem: Három napig nem volt TV-nk! Kiderült, hogy a távirányító…..
Ildikó Rödönyi
2013.10.17 11:51:33
Ildikó Rödönyi
2013.10.17 12:01:37
@Pupu Blogja: A "Viktort" csőgőrénnyel se lehet lehet kipucolni, Ezért fuldoklunk a förtelemben.
Egyébként meg kinek "viktor" ez? A haverjainak, akikkel együtt köpködi a szotyolát, de nekem, nekünk aztán nem!
Egyébként meg kinek "viktor" ez? A haverjainak, akikkel együtt köpködi a szotyolát, de nekem, nekünk aztán nem!
Közvélemény-kutatás
A hétvégén közvéleménykutatást végeztem.
Nem nagy merítésből, mindössze hatvan ember részvételével
egy spontán kialakult társaság véleményéből szűrtem le:
Az elmult hét politikai történései következtében
alapvetően változott a…..
Végrendelet
A nyár heves, a kasza mégse „egyenes”. Ebben a hőségben minden előfordulhat. Még az is, hogy keresem a Hazámat, de nem találom. Látta „Walaky”, …..
Ildikó Rödönyi
2013.08.10 11:02:41
@mi vok én: Ez a komcsizás nagyon elavult, idejétmúlt duma. Aki nem látja a korhadt fától az erdőt, az nem tudja hol él.
Nem látja, hogy nem a múlttal kell viaskodni, hanem azzal a bandával, ami maffia módszerrel kifosztja az országot, és degeszre tömi a zsebét.
Medencékben áztatja büdös, csimbókos ülepét, de a szegényektől még a vizet is elveszi. Pedig a víz az ország természeti kincse, nincs joguk ezeknek a férgeknek kisajátítani. Ha már mindent szétosztottak egymás között, mi marad az ország lakóinak?! A nyomor, csak a nyomor!
Aki ezek mellé a rablók mellé áll, az a hitvány férgek számát szaporítja. Aki elhazudja a szocialista kormányok eredményeit, miközben élvezte azok előnyeit, az soha se váljon meg orbántól és a fidesztől. Forrjon össze velük egészen a börtönig. Mert ott fogják végezni!

2013.08.10 11:15:58
@colambo: Undorító, amit ezek művelnek. A háttérből orbán és juhász által mozgatott Bajnai uralja az ellenzéki tárgyalásokat.
Lassítja és tartalmilag meghatározza az un. egyeztetést. Meterházy meg föladva a legnagyobb ellenzéki párt elnöki pozícióját és a tisztességes politikai magatartás látszatát, lefekszik a kis akarnok Bajnainak.
Mi meg hallgatunk és várjuk a csodát.
Úgy látom, jelenleg az ellenzék legkártékonyabb kerékkötője Bajnai.

Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
Ezek a gyönge jellemű, manipulálható káinok habzó szájjal zsidóznak, libsiznek, vadul gyűlölködnek. Megvetésre méltó, szánalmas figurák, mégis, a lelki deformitásukkal együtt vállalnunk kell őket, mert valahol ők is magyarok.
Nagyhangúbbak, erősebbek, mert erőszakosabbak nálunk. És sajnos, sokan vannak.