Regisztráció Blogot indítok
Adatok
herelovasz

0 bejegyzést írt és 103 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Jó pár éve ez a rendezvény még arról szólt, hogy a vinyl lemez, mint egy igazi huszadik századi formátum, még él – és néha virul is – a digitalizálásról szóló huszonegyedikben is...
Kissé elkoptatott lett az utóbbi időben a legendás mint kifejezés. Egyszerűen túl sok mindenre használják. Nyilván van sok olyan cég, amely több évtizede a piacon van, ezek egy része ma már csak brand vagy brandnevek gyűjtője, és persze van pár olyan is - ilyen a Sudgen is - amely valóban legenda,…..
Megbeszéltük, hogy ki veszi meg a jegyeket, mert én éppen a fél hetes előadás kezdésre fogok odaérni. Először ezt túlóvatoskodásnak éreztem. Arra gondoltam, hogy ki néz ma zenei dokumentumfilmeket - főleg moziban? Leszünk vagy öten a nézőtéren, na jó tizen, de semmi extra. ..
Nyilván minden jelentős zenészről és zenekarról készül majd valamilyen film, vagy ún. játékfilm, ami ugye a szokásos holliwood-i közhelyekkel operálva "dolgozza fel" a "legendák" életét, vagy dokumentum film, amiben sohasem látott képeket, és soha nem hallott felvételeket láthatunk, hallhatunk. ..
Hiába van már létjogosultsága a high-enden belül a kábeleknek, én valahogy mégis ingoványos területnek érzem. Nem azért, mert bizonytalan vagyok a hatásukban, vagy abban, amit egyes esetekben hallok, hanem sokkal inkább azért, mert a befogadói oldal - és ez ugye az olvasókat értem - valamiért még…..
A téli szezon általában pörgős, az audiofil hobbi ilyenkor virágzik. Ez hasonlóan alakul nálam is, igaz kisebb-nagyobb fenntartásokkal...
Audiolife Programok hétvégére 2018.11.13 16:54:57
 Hifi őrült vagy? Szeretsz rosszul szellőzött szállodai szobákban különböző rendszerek előtt üldögélni? Eljött a Te időd!..
herelovasz 2018.11.19 11:08:18
@Audiolife: ok, a te szobadban milyen volt a hang?
a te esetedben a hifi blogger es a hifi demozo dj nem er ossze?

ha a masik szobaba nem jutottal be, akkor a
ez az a mufaj, amin muszaj ott lenni, de nem mentel el, es utolag eldontheted, hogy erdemes volt-e lemaradni? ;)
Audiolife Hifi Show 2018 2018.10.26 12:01:10
Idén valamiért előrébb jött a dátum, ami tekintve a szomorkás novemberi hétvégéket, némileg szerencsés. Bár én kedvelem a késő őszt, de ez most mellékes. Szóval idén is lesz "só", éppen ezen a hétvégén, és ahogy nézem, a mostani felhozatal kb lefedi a megcélzott tematikát - a high-end szépen lassan…..
herelovasz 2018.10.28 20:46:34
 Gabriel Kahane az újgenerációs singer songwriterek egyike. Ami nem is lenne olyan érdekes, hiszen Kahane semmi különlegeset nem tud, egyetlen zongorán - egy Yamaha grand pianón - adja elő történeteit, amelyeket egy monstre, harminc napos utazás során idegenektől hallott, majd megzenésített...
herelovasz 2018.08.31 10:01:07
Van ki e nevet nem ismeri? A Western Electric már-már mágikus. Egyrészt a nevét mindenki hallotta, aki valaha csak egy nagyon kicsit is foglalkozott a high-end elektroncsövekre épülő részével. Másrészt szinte senki nem hallotta az eredeti csövet. A róla szóló beszéd mégis általános a high-endben. ..
Ennek a lemezajánlónak - úgy hiszem - olyan lemezek vannak a középpontjukban, amelyeknél hangsúlyos a befogadói állapot. Vagyis az érzékenységnek az a foka, amin sok múlhat. Leginkább az adott anyag sikere vagy kudarca. Szinte mindegyik lemez mélyfúrást végez az emberi lelken, olykor fájdalmas…..
Laurie Anderson 70 éves. Idén februárban jelentkezik új lemezzel, amelynek Landfall a címe. A világ egyik leghíresebb vonós hegedű quartetjével, a Kronos Quartet-tel vette el az anyagot, amelynek a középpontjában a Sandy hurricán áll, és amely végigtarolta New Yorkot. Anderson mindig is…..
herelovasz 2018.02.05 08:30:49
Audiolife New York, New York 2017.11.19 14:52:03
Kiállítás szezon van. A világ legtöbb országában általában ilyenkor zajlanak a hifi és high-end show-k. Így New Yorkban is novemberben van a szokásos kiállítás. Mivel nem mindenki lehet ott - Herbert Reichaert a stereophile szerkesztője - gondolt egyet és azoknak a sorstársainknak, akik lemaradtak…..
Véget ért a szokásos két napos bemutató, jöhetnek az észrevételek pro és kontra, mi hol döngött, hol volt sok a magas, és hol lehetett végre zenét hallgatni. Hol tudott megérinteni, és melyik mellett mentél el. Az idei AV trend íve kissé lefelé mutat, és az is látszik, hogy az audio bisznisz - van…..
herelovasz 2017.11.16 18:31:58
@herelovasz: Belefagytam :-(
Szóval a magas/mélyhang kiemelésre sokan panaszkodtak? Vagy jött egy-két hang és prospektus vadász a hifis bullshittel? :-D
Azt hiszem, ott hagytam abba, hogy az A42-ért lelkesedve a Mutto DAC a háttérbe szorult. Az első bekötéskor a csöves kimenet után sápadtnak tűnt, fénytelennek, meglehetősen visszafogottan zenélt...
herelovasz 2017.08.01 16:45:05
herelovasz 2017.08.02 11:25:32
Audiolife Lemezgyűjtők közelről 2017.01.02 15:53:07
Szerintem nyilvánvaló volt, hogy a fekete lemezek sokadszori reneszánszával előkerülnek a gyűjtők is, úgy is mint érdekes figurák, és úgy is, mint a nagy mennyiségű vinylek lelőhelyeinek létrehozói. Első körben persze mindig a még létező üzleteket szokták felkeresni, de hát abban benne van a Media…..
A Belden jól csengő név a budget hifi és a giant killerek között. Számtalan olyan kábelt gyárt, amelyet alapvetően nem hifi célra szántak, de unatkozó diy-erek kiokumlálták, hogy egészen jól használhatóak...
2011-ben meghalt egy legenda. Teljesen csendben ment el, és még a halála után sem sokan emlékeztek meg róla...
herelovasz 2016.04.08 21:53:27
@Audiolife: Ooops!
herelovasz 2016.04.08 22:52:25
@repulogepszerelo:
Mit kell mindenen fennakadni? Amerika angol gyarmat volt, nem?
herelovasz 2016.04.10 09:29:37
@Audiolife: Es furcsa kivetelkent ebben szines nemzetkozi tarsasagban emlitsuk meg az obskurus angol Monty Pythont.
AudioWorld Racionális Audio 2015.11.23 13:20:44
 Ez a kérdés az idei AV Trend és HiFi Show–n való jártamban-keltemben fogalmazódott meg bennem, majd valahogy háttérbe szorult. Később volt egy értékelő beszélgetésem Veres Attilával ( aka Audiolife ), míg végül ma reggel arra ébredtem, hogy ennek a cikknek a kezdő gondolatai…..
herelovasz 2015.11.25 13:46:05
@Tamás Gojdár: A pillanat rögzítését elég nehéz elkerülni, de miért is kéne? Egy jazz lemezen meg kifejezetten hiba. Zenekarok, szólisták, karmesterek másképp adnak elő műveket nem csak egymáshoz, hanem magukhp képesz is. De ez akkora közhely, hogy nem folytatom.

A túl sok, zenéhez nem kapcsolódó recegés viszont hifi parasztvakítás. Normális esetben - értsd: zenehallgatás, nem készülés tesztelés - zavaró, idegesítő.
herelovasz 2015.11.25 15:58:12
@kadibela: "Egy bizonyos szint felett már sokkal több időt és energiát kell fordítani a minőségi kiadványok beszerzésére, máskülönben semmi értelme a drága rendszernek. Ezt is be kell kalkulálni, amikor a "racionáls audio"-ról beszélünk."

Ebből visszafele az következik, ha egy 50-es évek végi Riverside-os Monk felvétel olyan, amilyen, és sok ehhez hasonló, nem különösebben tündöklő lemezem van, a minőségi kiadványok pedig zeneileg nem érdekelnek, akkor, mondjuk tíz millió helyett elég ötöt elköltenem hifire? (Ezeket a számokat csak úgy bedobtam, bármit írhattam volna.)
herelovasz 2015.11.26 14:34:48
@kadibela: Minden szavadat értem. De tényleg! :)

Viszont ez még magyarázatra szorul.
"a lemezgyűjteménye átértékelődik, és innentől sokkal több időt és energiát kell majd szentelnie a megfelelő zenei forrás(ok) felkutatásába."
"fenntartom az igényemet a zenei igényű felvételekre, (...) amelyekkel legalább részben ki tudom használni szerény rendszerem képességeit."

Itt van ez a kurva jó lemez:
www.allmusic.com/album/money-jungle-mw0000187978
Egy igen valószínűtlen felállású alkalmi trió csinált egy zseniális lemezt. Nem szól jól, és az újrakiadások során sem született csoda. Sok ilyen lemezem van. Az elmúlt években született indie, alter vagy ki tudja milyen stílusú új zenekarok lemezei is javarészt döglötten, fakón, szürkén szólnak. De jó a zene.

A kérdés: Értékeljem át a lemezgyűjteményem és keressek zenei igényű felvételeket, ezeket meg felejtsem el, mert nem tudom velük kihasználni a rendszerem képeségeit?

Ha nem, akkor hogyan értsem a lemezgyűjtemény átértékelését és a zenei igényű felvételek gyűjtését?
Hálás feladat összegzőt írni, ha nagyjából negyven cím kapásból beugrik az embernek. A kínálat izgalmas és változatos, manapság tényleg bárhonnan felbukkanhat egy-egy váratlan remeklés. A hagyományosan erős nemzeti filmgyártások mellett ebben az évben számomra az amerikai…..
herelovasz 2014.12.30 11:09:43
@WiteNoir: Mutasd a te listád!
A törzs (Ukrajna) Nemzetközi vizeken, a Cannes-i Fesztivál Kritikusok Hetében keltett feltűnést, itthon a miskolci CineFest publikuma örvendhetett neki. Myroslav Slaboshpytskiy brutális, bűndrámaként is roppant erőteljes coming-of-age storyja 130 perces filmszerű mozi, amely ledob…..
herelovasz 2014.12.27 20:39:14
@David Sumner:
"azért ő a hősünk, mert a szíve mélyén egyáltalán nem várná el senki, hogy pont ő legyen az érző szívű lovag"

Ugye, ezt a mondatot nem gondoltad komolyan? Mindenki ezt várja, ezt hívjak karakterfejlődésnek! Kit érdekel az érző szívű lovagból még érző szívűbbé váló lovag sztorija?
herelovasz 2014.12.27 21:01:14
@David Sumner:

A These Final Hours olyan "persze, persze" Sundance átjárta, moduláris fesztiválfilm, ha 10+ éve, huszonvalahány évesen látom a Titanic-on, lefosom a bokámat. Azóta megkérgesedett a szívem, talán csak egy meteorzápor tudna megváltani.
herelovasz 2014.12.27 21:09:44
@David Sumner: Majdnem lebuktam, de csak majdnem: tényleg nem gondoltam komolyan, hanem elgépeltem.
"Kit érdekelNE az érző szívű lovagból még érző szívűbbé váló lovag sztorija?"

A komment utolsó bekezdését ("És amit (...) de nem is akart az lenni." ne értem. De hagyjuk is, mert ennyit nem ér nekem ez a film.
- SPOILERES - Ez az idegen nem a Zöld bolygóról jött. Ez az idegen egy bombázó bőrébe bújik, és férfiakat csal kelepcébe, és nem teljesen nyilvánvaló, hogy mit tesz velük (tápláléknak használja őket? üzemanyagként? trófeaként az intergalaktikus Lutra-albumába?), de…..