Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Tokár Tamás Zalán

472 bejegyzést írt és 57 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Az első ázsiai világkiállítást 1970. március 15. és szeptember 13. közt tartották Japánban, Suitában, Oszaka prefektúrában. A „Haladás és harmónia az emberiségért” elnevezésű Expót Hirohito japán császár nyitotta meg 7000 meghívott vendég jelenlétében. A kiállítás helyszínét Kenzō Tange japán…..
Az első ismert Pina Colada recept a Travel magazinban jelent meg, 1922. decemberében. Számos információ kering arról, kinek köszönhető a koktél. Az egyik verzió szerint Ramón „Monchito” Marrero Núñez bártender készítette először az italt Puerto Ricoban 1954. augusztus 15-én, a másik verzió úgy véli…..
Munkácsy Mihály első jelentős művét, a Siralomházat, 1869-ben festette düsseldorfi tanulóévei alatt. Az 1848-49-es szabadságharc után sok fiatal állt betyárnak, a képen ennek a romantikával kevert, realista ábrázolásmódja látható. A törvényen kívüli, bujdosó legények a gazdagok kirablásával…..
Az első, Kínában felállított Petőfi-szobrot 2003. augusztus 27-én avatta fel Medgyessy Péter miniszterelnök és Szun Csia-cseng kínai kulturális miniszter Pekingben, a Lu Hszün irodalmi múzeumban. Medgyessy ezután megtekintette a múzeum magyar vonatkozású részeit, köztük a kínai Petőfi-fordításokat…..
Az első ember, aki elérte az Északi-sarkot, Robert Peary, 1856. május 6-án született, a pennsylvaniai Cressonban. Édesapja 1859-ben meghalt, édesanyjával ezután Portlandbe költöztek. Peary 1873-ban érettségizett a Portlandi Középiskolában, ezt követően a Bowdoin Főiskolán tanult tovább, ahol…..
A Kisalföld első fehér rumját, a Réti szirént, 2022. november 15-én mutatta be Facebook-oldalán a tárnokréti Réti Pálinkaház. Nagy Szilárd, a Réti Pálinkaház főzőmestere és tulajdonosa elárulta, hogy sokan túl erősnek találták a pálinkát, ezért döntöttek úgy, hogy rumkészítésbe kezdenek. A rum…..
Az első, virtuális világban főzött virtuális sört, 2022. március 17-én készítette a Heineken. A Heineken Silvert a Decentraland digitális platformon belül hozták létre. A vendégek a virtuális térben találkozhattak a Heineken egyik nagykövetével, a francia labdarúgóval, Thierry Henry-val,…..
A világ első kengurubébi rezervátumát, Chris Barnes alapította 2005-ben, Ausztráliában, egy Alice Springs nevű városban. Sajnos sok kenguru anyuka lesz autóbaleset áldozata, de a kicsinyük – az erszény védelme miatt - legtöbbször életben marad. Az elárvult kengurubébik nem tudnak egyedül boldogulni,…..
Románia első virtuális recepciósa, Lara, 2022. januárjában kezdett el dolgozni egy brassói szállodában. A románul, angolul, németül és spanyolul beszélő elektronikus recepciós, több funkciót is ellát.  Ellenőrzi a foglalást, a kifizetést, belépőt kínál a hotel programjaira, sőt, ha igény van rá még…..
Európa első okosszállodája, a KViHotel, 2018. márciusában nyílt meg Budapest VII. kerületében, a Nyár utcában. Az ötletgazda és a szálloda tulajdonosa, Kató Csaba, 4 év alatt fejlesztette ki projektjét. A négycsillagos hotel érdekessége, hogy csak okostelefon segítségével vezérelhető. A vendégek a…..
Az első forgókerekes konzervnyitót William Lyman amerikai feltaláló szabadalmaztatta, 1870-ben. A konzervet a hollandok kezdték el használni a lazac tartósítására az 1770-es években, azonban a felnyitásuk – mivel nem rendelkeztek megfelelő eszközzel – elég nagy kihívást jelentett. Eleinte vésővel és…..
Az első űrben sült süteményeket, Christina Koch űrhajósnő és a Nemzetközi Űrállomás parancsnoka, Luca Parmitano készítették, 2019. decemberében. Az űrhajósok 5 csokis keksz megalkotásával kísérleteztek. A legelső édességet 25 percig sütötték, de kiderült, hogy a világűrben ennyi idő nem elég,…..
Az első magyarországi IKEA áruház, 1990. március 21-én nyílt meg Budapesten, az Őrs vezér téren. Az IKEA alapító tulajdonosával, Ingvar Kampraddal, Csaplár Gábor üzletember javaslatára kezdett el tárgyalni hazánk, 1986. februárjában. A szerződést 1988. január 7-én írták alá, az áruház közös…..
Az első magyar együttes, amely felkerült a BBC top 10-es listájára, a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) volt, 2020. októberében. A BBC klasszikus zenei magazin online kiadása, nem helyezés szerint, hanem ábécé sorrendben írt az általa legjobbnak ítélt szimfonikus zenekarokról, például a Bécsi…..
Az első magyarországi dinoszaurusztojás leletre 2015-ben találtak rá, az iharkúti ásatásokon, melyet Ősi Attila paleontológus irányított. Az ásatások során egy néhány centiméter hosszú, ovális alakú, 85 millió éves tojásmaradvány került elő. Eleinte úgy vélték, hogy a lelet egy gekkó-szerű gyík…..
A világ első hologramos számítógépházát, a 2022. január 5. és 7. között megrendezett CES technológiai rendezvényen mutatta be a Showcase vállalat. A gépháznak két változata van, a Solo és a Dual. A Solo egy oldalsó, a Dual egy oldalsó és egy felső üveglapon jeleníti meg a 3D hologramjait. A…..
Az első európai űrkikötőt, az Esrange Űrközpontot, 2023. január 13-án, pénteken adták át Svédországban, Kiruna közelében. A szalagot XVI. Károly Gusztáv svéd király, Ulf Kristersson svéd miniszterelnök és az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen vágták át. Az Esrange, a Francia Guyanában,…..
A világ első víz alatti farmját, a Nemo kertjét, Sergio Gamberini vegyészmérnök hozta létre 2012-ben, Olaszország északnyugati részén. Gamberini és búvárcsapata, Noli strandjától 100 méterre, 8 méter mélyen, több mint 700 szárazföldi növényt, például bazsalikomot, epret, paradicsomot, cukkínit…..
Az első modern, biztonsági felvonót, Elisha Graves Otis amerikai feltaláló alkotta meg, 1852-ben. Találmányának lényege, hogy a felvonóba beépített fékrendszer, a tartó kábelek elszakadása esetén is megfékezi a fülkét. A szerkezet jól működött, azonban kevesen ismerték, ezért Otis, hogy…..
Az első amerikai tengerészgyalogosnő, aki harci zónában szolgált, Barbara Dulinsky, 1928. október 18-án született, San Franciscóban. Barbara Dulinskyt 1951-ben vették fel az USA tengerészgyalogságához, szorgalmának és rátermettségének köszönhetően egyre magasabbra került a ranglétrán.  Néhány évvel…..
Buda első hiteles ábrázolása, Hartmann Schedel Világkrónikájában jelent meg 1493-ban. A 600 lapos, latin, később német nyelven nyomtatott Világkrónika (vagy Nürnbergi Krónika) Anton Koberger nyomdájában készült. A krónika 1809 fametszetet tartalmaz, melyek alkotói Michael Wolgemut és Wilhelm…..
Az első lakóépület, amit Antoni Gaudí tervezett, Barcelonában található. A Casa Vicens 1883 és 1885 között épült, Manuel Vicens i Montaner csempegyártó számára. Gaudít, a Casa Vicens megalkotásában a természet inspirálta. A mennyezetet rózsákkal és madarakkal, a falakat és a homlokzatot virágos…..
Az első R-GO „gida”, Clavier Charlotte, Vietnám fővárosában, Hanoiban született, 1963. július 30-án. Édesanyja Tran Thi Hanh színésznő, édesapja, Clavier Albert újságíró volt. 1964-ben családjával Magyarországra költözött, azóta itt él. Gyerekkorában kedvelte a népdalokat és a néptáncot – még…..
Az első, Hold közelében készített fotó a Földről, 1966. augusztus 23-án született. A fénykép a Lunar Orbiter 1 amerikai űrszondától származik, melyet a NASA bocsátott fel 1966. augusztus 10-én. A Lunar Orbiter 1 feladata a Hold felszínének részletes vizsgálata, valamint a lehetséges leszállóhelyek…..
Az első magyar állatorvosnő, Simonyi Erzsébet, 1915. július 21-én született Budapesten, Schwartz Erzsébet néven. Miután 1933-ban leérettségizett, humán orvosnak szeretett volna tanulni, de zsidó származása miatt erre nem volt lehetősége. Jármai Károly professzor javaslatára, a József Nádor Műszaki…..