Regisztráció Blogot indítok
Adatok
jackyll

5367 bejegyzést írt és 35 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Adrienne kérdezi, hogy "honnan tudom meg, h ez a gél eredeti v hamis?" A legegyszerűbb módszer ennek megállapítására, hogy ha nem üzletben vette, ésvagy gyanúsan olcsón (például a Vaterán 2000 forint körül), akkor szinte 100%, hogy hamis. A látók szerint érdemes megnézni…..
Csak elég erősen kell gondolni rá, és a legalacsonyabb igényeinket is alulmúlja valaki. A Duo Ételbár Pizzéria válságmenedzserén kifogott az az elképzelhetetlen szituáció, amikor naiv ügyfél ételét valaki másnak adta a futár: Ételt rendeltem a Duo Ételbár Pizzéria nevű…..
Réka 21 hónapos gyermeke bár nem sóderen szörfözött, mint utólag kiderült rendeltetésszerűtlenül játszott frissen vásárolt Fila-cipőiben, mivel azok estére már így néztek ki. A Deichmann szakértője szerint külső mechanikai sérülés érte a cipőt, amit az nem köteles…..
István a megadott benzinkutak helyett véletlenszerűen kiválasztott MOL-töltőállomásokon próbált megszabadulni használt sütőolajától. Tulajdonképpen ez sikerült is a második helyen, ahol bár nyereményjátékról nem hallottak, szívesen átdobták a szomszéd telekre a…..
A debreceni Vodafone ügyfélszolgálata véletlenszerű funkciókkal kedveskedett késve fizető ügyfelének: Nem leszek szórakoztató, dühös vagyok! Vodafone ügyfél amióta az eszemet tudom és a vodafone létezik. Mobil internet díjfizetése 5 nap csúszás okán befáradtam a Debrecen…..
Edinának speciális problémája van, ugyanis neki pont a húszezresek hiányoznak, amivel sehol nem lehet fizetni. Ha tényleg jól hallottam, akkor pl. a Budapest Banknál júliustól napi pénzfelvételi limit lesz, úgyhogy addig vegyenek fel pénzt, amíg van. Szeretném bővíteni az igen…..
Dávid megkérdezte a Nagymezői utcai szórakozóhely egyik biztonsági őrét, hogy miért nem engedik be őket, amíg még ingyenes a bejutás éjfélig, amire előbb hasbatérdelés, második kérdésre paprikaspray volt a válasz: Gondolom sok olyan levelet kapsz, ami egy szórakozóhely…..
Elképesztő módon a buszok/trolik első szélvédőjének aljára matricázott a BKK. Ettől egyrészt a közvetlen busz előtt lévő néhány méter láthatatlanná vált a sofőr számára, illetve napsütésben még a szemébe is csillog a matrica. A KRESZ nem tiltja a fóliázást amúgy is?…..
A reggeli után egy másik autókölcsönzős történet következik, a kontraszt hatására, ezúttal Bristolból. István utólag vette észre, hogy kétszer fizetett ki egy 19 fontos díjtételt a Budgetnek, akik a panaszos emailre szó nélkül visszaküldték az összeget: Az arguscarhire…..
Egy pillanatra felcsillant a remény, hogy Gábor az összes eddigi panaszos Playersroom-vásárlóval ellentétben levásárolhatja néhány hét alatt szétesett cipőjét, de nem. A Békéltető Testületet szisztematikusan figyelmen kívül hagyó cipőbolt a Homár kezdete óta velünk van,…..
Saci megoldotta, hogy soha többé ne kelljen az ELMŰ-nek késedelmi díjat fizetnie: Pár hónapja az ELMÜ (budapesti elektromos művek) levált a Díjnet rendszeréről. Kialakítottak a saját oldalukon egy online fizetési felületet, amely közel sem olyan  kényelmes, mint az előző,…..
Panniéknak majdnem 500 eurót kellett fizetniük az autóbérlési díjon felül, mert a Sixtnél azt hallucinálták, hogy lesérült az autójuk. Erről fényképet is prezentáltak, amin ugyan nem kivehető az autó sem, csak annyi, hogy ezeket napokkal később készítették valahol.…..
Folytatódik a Nagy Budapesti Parkolási Bohózat, aminek aktuális áldozata Balázs, akit II. kerületi parkolási engedéllyel büntették meg a Csalogány utcában, ami félig még a kerülethez tartozik. Állítólag változtak a szabályok. Majd akkor szóljanak, ha beüzemelték az Egységes…..
Gyurinak kis híján felmérték az ökológiai tudatosságát, amikor kapott egy levelet a Sanomától, amiben Eurorest hotelcsekkel csábították. Kiderült, hogy a csekkekért utánvéttel darabonként 3500 forintot számolnak fel, aztán több-kevesebb kedvezményt kapnak utána az emberek, de…..
Zsófi mamája nem érti, miért okoz folyamatosan problémát a kispesti Cserpes joghurtkimérésben, hogy húszezressel akar vásárolni: A Cserpes Sajtműhely kispesti piacán található viszonteladójáról szeretnék mesélni nektek. Itthon mindenki szereti a termékeiket, mivel itt lakunk…..
G nem érti, mitől lett 6 repülőjegyének ára 54 ezer forinttal drágább egy másik időpontra átfoglalva, amikor igazából olcsóbbnak kellett volna lenniük. Ha az online járatmódosítás fejenként és járatonként 5700 forint x 6 odavissza, igazából még drágább is lehetett volna a…..
Múltkor még találtak valakit a Best Planet Kft. budaörsi telephelyén, de mostanra a misztikusan ugyanoda bejelentett Vital Best Kft. embereit már nem lehet elérni: Sajnos a férjemet is lehúzták 400000 ft-al. Hülye vén nyugdíjasok vagyunk akik alig bírnak megélni a pénzükből. De…..
Hirtelen kellett a pénz a Citibanknak, ezért naiv hitelkártyatulajdonos 2731 forintos, egy napos tartozása miatt felkeresték telefonon: A citibank a legkevésbé sem tiszteli a jófizető ügyfeleket. 8-án van számlazárásom náluk a hitelkártyán, 2731 Ft volt a minimum fizetendő…..
Dani mamájának felújították a mosógépe motorját, de összeszerelés után az első mosásnál szikrázva elszállt. A következő szerelő megállapította, hogy az előző egy vezetéket egy csavar alá szorított be, aki azóta természetesen elérhetetlen: Édesanyám mosógépe…..
Ádámék otthagyták a Biohairt a Soroksári Auchanban, miután másodszor sem bírtak 5 percet szakítani egyéves kisfia hajára: Szeretném megosztani veletek a mai napon (05/10-én) szerzett friss tapasztalatomat a sorksári Auchan-ben működő Biohair-rel kapcsoaltban. Tudom, most jön a…..
Orsival vetettek egy extra jegyet a Keletinél, aztán otthon kiderítette, hogy nincs kőbe vésve, hogy csak egyszer lehetne átszállni: Pár hete, nem sokkal a négyes metró indulása után történt a kedves BKK-s eset, amikor az Arany János utcától úgy akartunk hazajönni az Örs…..
Alex csak egy ekönyvet szeretett volna venni a Libritől, de az oldaluk belefagyott a műveletbe, a pénzt viszont levették. Azóta az ügyfélszolgálat gyakorlatilag elérhetetlen, úgyhogy lehet, hogy az egész cég már Dubajban van: Csütörtökön május 8-án a Libri webáruházában…..
Diána Nokia Lumia 900-asa akkumulátorát nem akarják kicserélni a szervizben, amíg nem vesz rá 60 ezer forintért egy nem repedt kijelzőt. Az akku ugyan a képernyő eltávolításával szerelhető, de további törés nélkül visszarakható lenne: 2013.07.10-én vásároltam egy Nokia…..
László váratlanul egy 32 ezres csekket kapott a BKK-tól, pedig nem tömegközlekedik, és nem is büntették meg. A BKK szerint még térfigyelő kamera is rögzítette az eseményt. Nohiszen: Tegnap kaptam egy 32 000 Ft- os csekkel mellékkelt fizetési felszólítást a BKK-tól. Miszerint…..
Ezért muszáj minden alkalommal közvetlenül vásárlás után megnézni a blokkot: Ma beugrottam - bárcsak ne tettem volna - a Sparba pár péksüteményért. Siettem, így bár soknak tűnt a fizetendő összeg, sajnos nem néztem meg a blokkot. Utána még posta, gyógyszertár, majd aztán…..