Regisztráció Blogot indítok
Adatok
makkospacal

0 bejegyzést írt és 134 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A KARD Az egyetlen bajuk Sorossal 2016.06.04 21:18:21
Hallunk itt mindent. Háttérhatalom. Kommunista és egyben monopolkapitalista. Még a miniszterelnököt is "le akarta kenyerezni" az ösztöndíjával, de ő nem hagyja magát. Sőt, vissza is fizetik neki az ösztöndíjakat. Vagy nem. Megy itt a sorosozás, sőt lassan párhuzamosozásba csap át. Csak a lényeg…..
makkospacal 2016.06.06 09:11:50
@Sir Galahad: És mégegy óriási különbség, hogy orbán a tőlünk elvett alkalmazotti ! fizetéséből a saját személyes értékrendjét képviseli, közben azt mondja hogy a "nép nevében" cselekszik és hoz döntéseket. (minimum 5 millióan nem úgy gondolják ahogy ő, igen a nem szavazók "véleménye" is vélemény).
Nem kérdez, nem kommunikál, fingja sincs az átlagember gondjairól, igényeiről és ami a legrosszabb, hogy nem is érdekli.
Teszi mindezt a tőlünk kapott fizetéséért.
Rendszerének kritikusait pedig démonizálja.
A szervilisek pedig csont nélkül benyaljátok és észre sem veszitek mit művelnek közben.
Egyébként leszarom a sorost. Csak próbáljatok meg látni és ne fidesz módra mindig azt lesni hogy ki mondja, hanem azt, hogy mit mond.
Szervilisnek lenni különben is ciki, legyen saját véleményetek.
makkospacal 2016.06.06 09:32:44
@BircaHang Média szerkesztősége: Nem értem miről beszélsz. 6 éve a fidesz ürgebőrbe varrt értékrendjének és a kollektív ostobaságnak a kimaxolása zajlik nagyon sok pénzért.
A robbanásszerűen terjedő közösségi szolgáltatások használata során egyre inkább a háttérbe szorul a borravaló intézménye. Mivel itt eladó és vevő között nincsen közvetlen pénztranszfer, a vevők nem igazán szorgalmazzák a plusz juttatást, az eladók pedig gyakran el sem fogadhatják – írja az…..
makkospacal 2016.04.08 20:40:26
@Beer Monster: Mi van?
makkospacal 2016.04.09 09:07:56
@Kalocsai Tamás:
Azon kibicelek ember hogy mindig az olyanok nyomják az öntudatos okostojást, akiknek fingjuk sincs a másik oldalról. Kívülről diagnosztizálnak, meg "régi rendszer maradványoznak", és sejtésük sincs a régi rendszerről.
Nem mindig van lehetőség a gerincességre, ez magyarország, de később lett és ki is szállt a szakmából. A végén már az is hátrány volt hogy végzett vendéglátós volt.
Természetesen ha alkalmatlan vagy paraszt a felszolgáló én sem adok, de az az alap, hogy ne legyen az.
Nagyon sokan próbálják megragadni a lehetőséget (CSOK), ami miatt sokan számológépet vettek a kezükbe. Azt tapasztaltam sajnos, hogy elkövetik a legtöbben azt a hibát, hogy egy jelenlegi állapotot feltételeznek és nem változnak a jövőbeli változókkal, ami egy ingatlanbefektetés esetén kész…..
makkospacal 2016.02.20 08:55:57
@Komondor: Nem vagyok ostoba, felesleges félremagyaráznod, amit írtam. Persze, hogy hasznom származhat belőle, de képes vagyok távolról nézni és tudom mert megtörtént már korábban, hogy az ingyenpénz milyen következményekkel jár, nemcsak a költségvetésben, hanem a fejekben is.
Azt tudod ugye, hogy a kamattámogatott hitelnél az állam egészíti ki közpénzből a bank hasznát?
Nem vagyok "elájulva" (jézusom) a piaci banki hiteltől, de az az egyetlen fair megoldás mindenkinek.
Persze nem az olyanok, mint a korábbiak, amikor a bankok a kormányok hathatós közreműködésével fosztották ki az embereket... Bocs "megmentették"
Pataky Attila vagy egy zseni, aki úgy trollkodja szét a Mokkát évente egyszer, ahogy azt senki más nem tudja, vagy egy súlyos téveszméktől és tévképzetektől terhes rockénekes. A legutóbb még a marslakókkal és ufókapcsolataival haknizó Edda-énekes ma reggel bent járt a…..
makkospacal 2015.11.20 08:05:28
Újabb Guinness-rekord kísérlet tanúi lehetünk? Úgy tűnik nem csak fajlagosan a legdrágább, de az ország leghosszabb kisvasútja is épülhet Felcsúton. Október elején még drámai hírekről számolt be a sajtó, az eredetileg október végi átadással tervezett építkezés nagyon…..
makkospacal 2015.11.11 07:52:45
makkospacal 2015.11.11 17:46:09
@Ballib Cenzúra: Hagyjad az elkúrókat. Senki nem akarja őket vissza. Azt akarjuk, hogy ha már ekkora volt a cigány pofája a választások előtt, akkor ne csinálja ugyanazt kétszeres mértékben, mint az elkúrók. Értesz ebből egy szót is?
Úgy tűnik, hogy a magyar választók preferálják, ha a kormányuk irracionális intézkedések sorával nehezíti az életüket. Mi mással is lehetne magyarázni azt, hogy akkor nőtt a kormánypárt népszerűsége, amikor abszurd, sőt kifejezetten ellentmondásos intézkedések sorával…..
makkospacal 2015.11.02 08:29:07
Tovább működik a Párisi Udvarban a Krskó Tibor, Csetényi Csaba páros által tulajdonolt trafik. Ez az egyik utolsó üzlet az épületben, ahonnan nemrég a legendás Jégbüfének is mennie kellett.  A Párisi Udvar már régóta nagyrészt üresen áll a Ferenciek terén. (Illetve a…..
Dehogy is. Pillanatok alatt bejárta ma az internetet ez a fotó, amit Balogh László készített a bicskei vasútállomáson. Az eredeti képaláírás szerint rendőrök állnak egy menekült család mellett, akik el akartak szaladni az állomás területéről. - Hungarian policemen stand by the family of migrants as…..
Kedves Őszinte Ingatlanos! Túl vagyunk egy lakáseladáson, amit ingatlanközvetítő segítségével adtunk el. Elég magas volt a közvetítői díj, amit megállapítottak, és ehhez plusz ÁFA is csatlakozott. Első kérdésem az, hogy az ingatlanközvetítésért kapott jövedelem…..
JogÁsz Kutyavilág 2015.08.10 20:07:01
A XIII. Kerületi Közterület-felügyelet - mintegy két évi kutyás-nem kutyás békés egymás mellett élés után új erőre kapva -  ismét „razziázni” kezdett a…..
Harmadfokú hőségriadó van érvényben kedd éjfélig. A várható maximumok 33 és 37 Celsius fok között alakulnak. El tudom képzelni, hogy ti is szenvedtek a melegtől. Itt van egy-két spúrtipp,…..
makkospacal 2015.08.10 09:46:30
Nőkovács Igazi férfi :-) 2015.06.28 12:52:10
Visszatérő témám, mivel sajnos folyamatosan ebbe az elvárásba botlom. :-) Úgy érzem, nem lehet eleget beszélni erről.  Arról, hogy nem elvárunk, nem másra mutogatunk, hanem elgondolkozunk. Magunkról. Utána lehet szélesebb körben.   Az igazi férfi   Folyamatosan zajlik az…..
Dinamó Műhely Okafogyatkozás 2014.07.03 11:14:26
Konok Péter az omladozó vályogházakba hitelből vásárolt plazmatévékről, a stadionépítésekről, a szolidaritásról és az államról. Velősen.  Fotó: Flickr/ Hartwig HKD Vannak ilyen pillérszavak és szófordulatok, amik észrevétlenül támasztják alá a mindennapi poklot,…..
makkospacal 2014.07.03 17:39:19
@belekotty:
óédesfaszom.
- áruhitel 200 ezer Ft, mondjuk 2 év alatt kifut, egy kézen állva is ki lehet bírni
- lakáshitel 20-25 év, felvett 9M, visszafizetett 5 év alatt 4M és még tartozik 16M-val és SOHA nem tudja visszafizetni.

Ez bazdmeg ugyanaz a kategória?
Az eszem megáll idióták nem az áruhitelesek sírnak. Pontosan erről beszéltem.
makkospacal 2014.07.03 20:24:34
@Pocakos focista:
Rosszul tudod.
A jelzálog alapú hitelekről van szó egyelőre.
Áruhiteleseket soha nem fognak menteni, mert nem is kell.
makkospacal 2014.07.04 09:16:10
A kormány éppen értelmezni szeretné a Kúria devizahitelesekről alkotott jogegységi határozatát. Természetesen a szokásos módon, vagyis úgy, hogy véletlenül se kelljen semmit neki szakmailag megoldani, kiszámolni, dolgozzanak inkább mások, vagyis a problémáért részben valóban…..
makkospacal 2014.07.01 21:19:40
@Barneby:
kapizsgálod a lényeget.
Bennfentesek c film pl...
többieknek is ajánlom
makkospacal 2014.07.01 22:27:50
@Szelid sunmalac:
Arról, hogy a "felnőttek" mit miért csinálnak, te még nem tudhatsz semmit.
De a kérdésemre a választ megkaptam: kibic vagy, tehát halvány lila fingod sincs a dev alapú forint hitelek mikéntjéről és arról sem, hogy mi van akkor amikor szükség van egy hajlékra (négy fal föld plafon, semmi extra) így feleslegesen darálod itt a fingot.
Kár beléd a szó...
makkospacal 2014.07.02 13:35:00
@oszt jónapot:
"Én jelenleg lakást bérelek, mert volt annyi eszem, hogy nem vettem fel devizahitelt."

Tényleg ez eszembe sem jutott...
Ember, az hogy most mi van lényegtelen. Mielőtt 2008-ban felvettem a hitelt, 9 évig (!) béreltem.
2007-ben megszületett a gyerek és gyakorlatilag nem találtunk olyan bérlakást, ahol elviselték volna a gyereket. Ez volt akkor! Ami volt az is 75-80 ezer/hó és semmi extra 51nm 1+2 fél szoba.
A hitel 55 ezer Ft/hó volt.
Kamattámogatott FT hitel nem volt, a sima FT lakáshitel 95 ezer/hó lett volna.
Emberek százezrei hoztak egyszerű gazdasági döntést az akkori körülményeknek megfelelően és azt feltételezték, hogy a bank nem bassza át őket és hogy a kormány nem kezd szándékosan FT gyengítésbe. Ilyen egyszerű.

Jelenleg megint bérelek, mert most ez az olcsóbb...
A kutyák ősei már az őskőkorszakban, azaz a paleolitikumban az emberek mellé csapódtak. A legelső letelepedett és földet művelő emberek mellett is ott voltak, akiket az ember már akkor az igényei szerint alakított. A kutyák végigkísérik a homo sapiens sapiens, azaz a mai ember…..
Magyarországon a helyzet egyre rosszabb. A létminimum alatt a minimálbér, a közmunkásoknak járó ötvenezer forint pedig még a minimálbérhez viszonyítva is szörnyen alacsony, nemhogy a létminimumhoz képest. Ennyiből egyszerűen nem lehet megélni ma Magyarországon. Mára másfélszer…..
makkospacal 2014.06.13 15:57:14
@Kivlov:
A nép nem szokott hisztizni. Most lenne bőven min hisztizni, mégsem teszik, mert nincs aki utcára vigye őket.

Minden esetben a politikusok (a mi alkalmazottaink) keltik a hisztériát. Fura hogy nem tűnt fel.
Győztes devizahiteles per, közelgő jogegységi döntés, őszre ígért mentőcsomag. Új fejezethez érkezett a devizahiteles mentőcsomagok többéves története, kérdés, hogy végre pontot is teszünk-e a sztori végére. Az új intézkedésekből még ugyan nem sokat lehet tudni, az MNB…..
makkospacal 2014.06.12 23:25:40
@HerbSpaak:
Állami kamattámogatott hiteled van?
makkospacal 2014.06.12 23:53:29
@HerbSpaak:
Akkor nem értem a hitelfelvevőket hibáztató felhangot abban amiket írsz:
- "A nyújtózkodás meg az a bizonyos takaró esete"
A takaró a hitelfelvételkor pont jó volt, azt utólag vágták le...

- "Aztán amikor nem tud fizetni,akkor jön az adósmentés."
Senki sem kért adósmentést (főleg, hogy csak rosszabb lett utána a bent ragadtaknak). A kormánynak jogorvoslatot lenne kötelessége biztosítani (csak annyira mint mindenhol máshol)

- "Én, aki eddig is felelősen vettem fel a hitelt, meg fizetem az ő hülyeségeiket is. (Emelt kamat, rosszabb kondíciók,stb)"
Az utólag emelt kamat és megváltoztatott kondíciók miért a hitelfelvevő "hülyesége"?

- "egyszer már eljátszották, hogy felszorozták a hitelkamatot. Azóta nem bízom semmilyen "segítségben",amit egy tollvonással megszüntethetnek"
Szerencsés vagy, hogy csak kis hiteled volt és nem szoptad be tövig, mint 1 millió becsapott szerencsétlen.
Örülj neki, hogy ilyen fantasztikusan okos voltál és ne rúgj a földönfekvőbe
makkospacal 2014.06.13 08:37:59
@HerbSpaak:
Mindegy. Nem vagy érintett, így semmilyen érdemi információval nem rendelkezel (értsd: nem vagy képben) a dev alapú forinthitelek hátterével kapcsolatban.
Csak halkan jegyzem meg, hogy a FT hiteleseket is átverték, így azért büszke ne legyél rá, hogy milyen jó döntést hoztak a FT hitelesek és ugyanannyi FT hiteles van bajban, mint dev hiteles.

És mégegy: az összes eddigi dev hiteles "mentés" költsége sehol sincs az állami kamattámogatott FT hitelek költségeihez képest - hamár a konkrétan átbaszott dev hitelesektől sajnálod a költségvetési pénzt (amit senki sem kért).
Jogorvoslat, ismétlem, az nincs - az a baj.
Fotó: Joshua Gandersom/Flickr A budapesti akkut problémákat feltérképező posztjainkból kiderült, hogy olvasóink szerint székesfővárosunk széklet fronton meglehetősen fertőzött. Különösen a kutyaürülék összegyűjtésében kellene a házikedvencek gazdijainak még inkább…..
makkospacal 2014.06.05 14:36:00
@Mj:
"Csakhogy ehhez előbb az összes kutyást kéne megnevelned úgy, hogy kellő intelligenciájuk is legyen ezt megtanítani a kutyának, meg kellő kultúrájuk is, hogy meg akarják tanítani. Hajrá."

Te tök jó fej vagy, ebben jelentősen különbözöl azoktól a kutyásoktól, akik agresszívan visszatámadnak. És ez tök jó.
De azért a kisgyerekes hasonlat becsusszant nálad is - itt azért tegyük ismét tisztába, hogy nem említhető egy szinten a kettő:
- a kutyatartás kedvtelés, a gyerek"tartás" nem az
- nyilvánvaló, hogy nem a gyerekek és még csak nem is a macskák termelik a naponta utcára kerülő 40 tonna (!!) szart. + pisa, de azt még nem mérték meg :)

Az alapvető kérdésem mindig az, hogy
mit
keres
a potyadék + pisa
az utcán?
A kutyák ösztönei meg a territoriális viselkedésük 498-ad rangú kérdés.
A kérdés az, hogy miért alap - szokásjog az utcára szarni, miért van ott?

Balesetek előfordulhatnak, de itt nem erről van szó, hanem arról, hogy napi 3 turnusban 78 kutya hugyozza végig a házfal tövét az ablakom alatt. Hogyan szellőztessek, egyáltalán hogyan lehet így élni?
Nem mindenki lakik a budai hegyekben, vagy családi házasban.

Tőlünk nyugatabbra eleve nincs ennyi kutya, mert ahol kell tiltják, korlátozzák a tartást. Németországban nem hallassz kutyát ugatni naphosszat, mert 15 perc után feljelentenek, éjszakára meg beviszik, hiszen "az ember legjobb barátját" nem rekesztjük ki ugye... lehet aludni.
Itt nálunk, mivel szemléletből nem oldódik meg, lehet, hogy maradna a tiltás sűrűn lakott területen.
Ha érdekelné a döntéshozókat az egész sztori legfontosabb pontja, az egészséges környezethez való alapjog.
A dohányzás tiltása hasonló eset annyiban, hogy mivel nem tudták, csak tahó módon csinálni, ezért tiltás lett belőle. Azóta újra járok inni a haverokkal, mert fél óránál többet tudok bent lenni...

A dolog lelki része: lehet macskát is tartani. Lakásban. Tökéletes társ és nem szükséges kivinni kiüríteni a közösbe. De ha csak a kutya a jó, akkor az intézze el otthon kutyavécében. Ha meg lehet tanítani, hogy a lakásba ne piszkítson, akkor az ellenkezőjét is meg lehet - ez nem kifogás
makkospacal 2014.06.06 09:48:17
Én fotóztam télen, tessék:
kepfeltoltes.hu/view/110307/kutya2_kicsi_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
kepfeltoltes.hu/view/110307/kutya3_kicsi_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

A probléma nem kicsi. Az ott az ablakom a hugy fölött.
Megoldás erre nincs. Én konkrétan 4 naponta mosom fel az utcát hipós vízzel + a falat és röhögnek rajtam a járókelők.
És ne bassza meg már az ég, hogy ezt nekem kell csinálni. már bocsánat a stílusért az kis érzékeny lelkűektől...

Nem csodálom, hogy sokakanak a tiltás az egyetlen alternatíva.

Ez nem helyi probléma...a belváros így néz ki.

Kár, hogy a mai generáció nem élt a 200-300 évvel ezelőtti csatornázatlan európában. Biztos nem kint ürítenék a jószágot...
makkospacal 2014.06.06 16:20:47
Hát a fentiekből nekem az jön le, hogy bizonyos területeken a tiltás lehet az a megoldás, ami biztosítani tudja az EMBEREK egészséges környezethez való alapjogát.

A szemléletformálás ebben az idióta, arrogáns pöcs országban utópia.
Rész sikereket el lehet érni (szólni), de ezt a stresszt nem hiszem, hogy sokan el tudnák viselni.

Az ilyen társadalomban, ilyen helyzetben a tiltás marad csak. Illetve ha állatkínzásnak minősítenék a városi kutyatartást. (Ideológia gyártásban a kormányzat amúgy is profi, lásd trafikmutyi a kiskorúak védelmében... :))))

Látható, hogy disznót és lovat sem lehet tartani belterületi lakóövezetben. Ennek megvan az oka és ésszerű magyarázata az EMBEREK védelmében.

Innen már csak pár centire van a gondolatmenet vége. A gond csak az, hogy a kutyatartás óriási biznisz és már meg is érkeztünk a sztori végére: az ember sosem számít (nálunk), csak bizonyos körök érdeke...

Mj: kedves vagy, jó ember és látom, hogy próbálod a nyúlszart bonbonnak láttatni néha ;), de minden attól függ, hogy az ember milyen aspektusból nézi a szitut.
Lehet, hogy vannak területek, ahol javulás van, de ahol nem, ott kifejezetten romlik a helyzet, például a kutyatartók nagy része már párosával tartja őket, mert jaj a mutyulik nincsenek egyedül... (amíg napközben bezárva tartják őket gondolom).
Hát ettől nekünk nem lett jobb, sőt...

Ezt írod:
"Ne haragudj, de ez a földszintes házas rész nekem nem tűnik túl belvárosi környéknek, "
Bocsáss meg - nem teljesen tök mindegy, hogy hol van? :))) Újpest egyébként. Valóban nem "belváros", de ez most nem is földrajz óra :) Itt is laknak emberek, bp egyik legsűrűbben lakott kerülete 400 ezer kutyával.
Lázár János és hű kis csatlósa Csepreghy Nándor egyszerre folytat két háborút, amivel teljesen hülyére veszik az egész magyar társadalmat. Az egyik fronton épp Csepreghy küzd igen nagy vehemenciával azért, hogy az Ökotársat a KEHI vizsgálhassa át, hogyan és mire használta…..
makkospacal 2014.06.03 10:22:04
@Istóczy Győző:
Észrevehetnéd, hogy ez a norvégalapos ügy elterelés egy újabb adó bevezetéséről. Ez a protokoll 4 éve - elterelés.
Amely adó nem a médiacégeket fogja terhelni, hanem a kábel előfizetésen keresztül és az előfizetési, stb díjakon keresztül a fogyasztót bazdmeg. Mint a tranz illeték és minden korábbi 35 "nem adó" esetében is.
Az úri klubodból nem is akarod észrevenni, hogy a te kifosztásod (is) folyik az ideologizált adóztatások által.
Annyira hülye megvezetett barmok vagytok, hogy az jobban zavar ha az lmp-t meg az mszp-t (állítólag) külföldről pénzelik, mint hogy a te pénzedből (is) a fényevő eszement békemeneteseket pl....

Én hülye meg mégis etetem a trollt :)))
makkospacal 2014.06.03 11:04:20
@Istóczy Győző:
Ó édesfaszom megnéztem ki is lehetsz kb.
Ezúton kérek elnézést tőled. Beteg emberekkel nem vitatkozom, őket nem bántom szóban és írásban sem. Jó munkát a világodban ;)
Túlzás nélkül mondhatjuk, hogy ez az egyik legkülönlegesebb eladó ingatlan ma a lakáspiacon. Bár ízlésről ugye nem érdemes vitát nyitni, de ami tény, hogy kevés ennyire különleges, és a piacon valóban ritkán előforduló ingatlant találni az eladó kínálatban. A ház azonban…..
Pénzkérdés A bankok igazi bűnei 2014.05.05 12:35:34
Évek óta, nap mint nap hallhatjuk a bankok elleni vádakat. Ezek jelentős része álszent, szakmaiatlan, szubjektív értékítéleten alapul, és nem az a céljuk hogy az ügyfelek pénzét megvédjék, hanem inkább az, hogy politikai tőkét kovácsoljanak belőlük. Eközben akadnak olyan valós banki praktikák,…..
makkospacal 2014.05.06 10:19:09
@Elegem Van:
Tudod az a baj, hogy az ilyen köcsög elegem van férgelődéseknek az a mondanivalója, hogy akárhogy is volt, de végsősoron a hitelfelvevő a hibás. De közben nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy SENKI nem akarta, hogy adófizetői pénzen "mentsenek" (ártsanak).

Te érintett vagy? Te hogyan oldottad meg a lakhatásodat egyébként?

Khm. Te meg esetleg nézd meg a Bennfentesek-et, hogy kicsit táguljon a látómeződ, jobban megértsd, hogyan működtetik a világot azok, akikbe szerelmes vagy és hogy a kormány felügyeleti szervei hogyan néznek félre, amikor csak lehet.
makkospacal 2014.05.06 13:38:15
@fagyospityóka:
te meg full hülye vagy bazmeg :)))
makkospacal 2014.05.06 16:09:43
@xclusiv: Látszik, hogy nem vagy érintett, így nem vagy képben...

"Már bocsánat, de szegény szerencsétlen hitelfelvevő egy olyan pénznemben adósította el magát 20-25 évre, amiben soha nem volt még bevétele, és jó eséllyel soha nem is lesz neki.
Kérdezem én, hogy aki aláírta azt a bizonyos sajtpapírt megnézte egyáltalán azt, hogy mennyi is volt a CHF/HUF árfolyam mondjuk 10-15 évvel korábban?
Ha igen, akkor min is csodálkozik? Ha meg nem, akkor miért nem? Ez azért elég alap dolog lenne szerintem..."

Egyáltalán nem alap dolog. Ezért fizeti a hitelfelvevő(!) a közjegyzőt, hogy felhívja a figyelmét pl arra, hogy a HUF-CHF kurzus hogyan és miért mozgott úgy, ahogy. Vagy hogy az USA-ban kompresszorral fújják az ingatlanlufit és baj lesz. És nem az a közjegyző dolga, hogy felolvassa a szerződést és győzködje a hitelfelvevőt, hogy hülye, ha ilyen kamatkörnyezetben HUF hitelt vesz fel, stb... (felmerült a közjegyzők érdekegyezése is a bankokkal)

"Miféle bankbotrányok voltak akkoriban?"

Merre jártál 2007-2008 környékén? Hallottál az amerikai befektetési bankok csődjéről? (a problémák nem 2008 szeptemberében kezdődtek)

"Kedves nemszakértő úr, az a helyzet, hogy azt kellene bebizonyítani, hogy volt bármiféle manipuláció. Mégpedig neked, ha már ezt sugallod..."

Nem én sugallom, hanem maga a királyod Orbán Viktor, jelentette ki, hogy becsapták az embereket és hogy a dev.alapú hitel hibás, csaló termék. Így sajnos kötelessége lett volna utánajárnia, hogy a vádjai megalapozottak-e. Erre még mindig várunk.

"És mit is értesz elsétálás joga alatt? Az "elbasztam, de nem akarok rábaszni tehát basszon rá inkább más" jellegű felelősség alóli kibújást? Gratulálok, tényleg."

Ebből látszik, hogy halvány lila gőzöd sincs az egészről, és érintett sem vagy.
Az elsétálás azt jelenti, hogy ha egy hitel jelzálog alapú és a fedezet maga a hitelezett ingatlan, akkor ha az adós nem tud fizetni, akkor mindent bukik, amit eddig befizetett + az ingatlant is.
De ezután nem követelhetnek rajta mást, elsétálhat, 0-ról kezdheti és felkerül a bar listára.
Az adós elveszít mindent, a bank pedig csak nyer rajta.
De a bankoknak ez nem elég.
Ha felvettél 9M-t 2008-ban, visszafizettél 4M kamatot, akkor mai árfolyamon 15-tel tartozol még. Szerinted vissza lehet fizetni valaha a rablóhitelt?
A jogalkotó pedig félrenéz.
Proszektúra A felcsúti rémálom 2014.04.27 21:44:23
A mai Magyarország legtipikusabb emlékműve maga a felcsúti stadion. Egy 1800 fős faluban egy 3500 fős stadion, ami a miniszterelnök házának a végében van, ahol a miniszterelnök fia focizik egy az NB1-be frissen bejutott csapatban, amelyik faluban a miniszterelnök gyerekkori cimborája a…..
makkospacal 2014.04.28 09:57:20
@♔bаtyu♔:
"Na ezért építenek mindent a ballibsi politikusok elrejtve a kerítésen belülre."

Írj már kérlek 1-2 példát. Lagalább csak hasonlóan nyilvánvalót, mint a cigánygyerek cifrapalotája
Ha Magyarország helyzetét két képben kellene összefoglalni, akkor valószínűleg az alábbi kettő elég sokat mond. Az 1800 lakosú Felcsút és Orbán csapatának 3500 fős stadionja. (Egy leírás a stadionról, ahol fűthető VIP-székek vannak. És ahol nem sportszergyártók, hanem…..