Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Tekintsa Vakumba

0 bejegyzést írt és 33 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
„Attól, hogy az egyházaknak, elsősorban a római katolikus egyháznak időről időre szembe kell nézni egyes tagjainak súlyos visszaéléseivel, ha tetszik világi törvényszegéseivel, ettől még az apostoli anyaszentegyháznak a hitbeli és evangelizációs legitimációját, az elmúlt kétezer évben betöltött…..
Tekintsa Vakumba 2019.10.29 11:02:00
@Kampfer: Pedig mégis az vagyok, akivel foglalkozol, hiszen válaszolgatsz napok óta, csak annyi agyad sincs, hogy felfogd, ezért is vagy csak egy szerencsétlen büdösbúvár segédmunkás a NERben. :D

Viszon nagyon rá vagy fixálva a szüleim szexuális életére, te kis huncut gerontofil. Igaz, ez nem gyógyítható, de vannak rá módszerek, hogy hogy lehet együtt élni vele frusztráció nélkül, a szakember segít.
A törvényességre ma már alig adó kormánypárti politikusok számára csak az a fontos, hogy a választókhoz kizárólag a Nemzeti Együttműködés Rendszerének üzenetei jussanak el. Minden eszközzel megakadályozzák tehát az olyan plakátok kihelyezését, melyek foltot ejtenek az Orbán-kormány becsületén. Ezért…..
Tekintsa Vakumba 2017.10.12 11:48:46
@Éhesló: Na, csak kijött az a jóízű zsidózás, nehéz szülés volt. :D Csapjál be egy nagy pohár kiskörtét, az legalább látszik rajtad.
Tekintsa Vakumba 2017.10.12 14:58:22
@Éhesló: Ez egyre jobb :D Szókincseden még kicsit csiszolj, macikám :D
"Ez a dagadt néger, aki énekelt... Szerintem a Herczku Ágnes jobb lett volna" - mondta a kormánypárti publicista, Lovas István az Echo TV Sajtóklub című műsorának július 17-i adásában a Grammy-díjas CeeLo Green fellépéséről a vizes vb megnyitóján. Bayer Zsolt nagyban egyetértve közölte: "Én is csak…..
Tekintsa Vakumba 2017.07.18 22:11:44
@vakegér II: Sajnálhatsz is, próbálok a hőn szeretett bayerzsóti és háreme stílusának szintjére kerülni, de csak ennyire futja... Olyan szépen sose fogok tudni buzizni, cigányozni, négerezni, migránsozni, Sorosozni, mint ezek a nagymagyar betyárkörték.
A világsajtó nem tudja hová tenni a civil szervezetekkel szembeni hadjáratot, illetve nagyon is.. Orbán megint a pávatáncot adta elő, hogy átnyomja a jogszabályt. Az EU-nak elege van abból, hogy a magyarok és a lengyelek bezsebelik a közösségi pénzeket, de adni már nemigen akaródzik érte...
Tekintsa Vakumba 2017.06.14 14:13:25
Tekintsa Vakumba 2017.06.14 21:22:54
@tutifruti22: De ha a jogosultságokat élvezi, akkor mi menti fel a kötelezettségei teljesítése alól? Mert ugye a jogok mellé járnak bizony kötelességek is, amit a csatlakozási szerződésben vállaltunk. A minden feltételnek megfelelt kijentés oké, de a történet nem arról szól, hogy a csatlakozáskor teljesítendő feltételeket a csatlakozás után el lehet felejteni. Épp ellenkezőleg, fenn kell őket tartani, illetve a csatlakozási szerződésben vállaltak szerint szigorítani és bővíteni.
Tekintsa Vakumba 2017.06.15 14:03:35
@P. J. Fry: Látom nem sok dolgod volt még jogelmélettel... Tudod minden eshetőséget előre leírni lehetetlen, ezért is törekednek átalános megfogalmazásra. Ez estünkben az, hogy minden tagállam aláveti magát a Tanács, a Parlament és a Bizottság döntéseinek. Viszont ezeknek a döntéseknek is megvan az eljárásrendje, ami ismeretes minden tagállam előtt. A döntéseket nem "brüsszel" hozza, hanem az összes tagállam, beleértve Magyarországot is. Vagyis arról van szó, hogy amíg a markunkat kell tartani, addig minden fasza, de mikor valamit vissza is kéne adni, akkor meg nemleszünkgyarmat. Az ősidőkben ezt úgy hívták, hogy becsület, keress rá, hogy mit jelent, érdekes fogalom.
Sokak szerint a kormány CEU körüli ámokfutása csupán egy furmányos terv arra, hogy végre tető alá lehessen hozni a régóta várt Trump-Orbán találkozót. Jól látszik: más esélyük nincs a csúcstalálkozóra, ezért annak ellenére ragaszkodnak ehhez, hogy az USA megüzente, nem fog összejönni...
Két olyan problémát generált az Orbán-rezsim mostanában, amelyek miatt szóba került az ország kizárása az Európai Unióból, és a Fidesz kizárása az Európai Néppártból. A CEU kvázi felszántása és a menekültek (kvóta szerinti) be nem fogadása, ill. az utóbbihoz tartozó "Állítsuk meg Brüsszelt"…..
Tekintsa Vakumba 2017.04.07 11:07:26
@MaxVal BircaMan HJCD: Még szerencse, hogy a te munkabírásod nem lankad, és bölcs kommentjeiddel jobbá teszed az országot, az Eu-t,a világot!
Próbálok áthatolni a belvárost megszálló rendőrségi kohorszokon. Persze jön Brezsnyev Putyin és ennek meg kell adni a módját...
Tekintsa Vakumba 2017.02.02 14:34:19
@Ballib cenzúrázók réme 24: Valami hiteles forrást mutass, az Origo csak egy silány propagandaoldal.
Tekintsa Vakumba 2017.02.02 14:40:05
@Ballib cenzúrázók réme 24: Valami hiteles forrást mutass, az Origo csak egy silány propagandaoldal.
Azzal nagyjából minden középkori teológus egyetértett, hogy a szex (és most kizárólag a házasságon belül gyakorolt szexről beszélünk) némely esetben – bocsánatos vagy éppen halálos – bűnnek tekintendő. Vita igazából csak arról folyt, hogy milyen esetekben számít bűnnek. Penyafort-i Raymundus szerint…..
Tekintsa Vakumba 2016.10.27 16:47:10
@Advanced Flight: Nem kell olyan messzire menni, van nekünk KDNP-nk is.
Úgy adódott, hogy lehetőséget kaptam arra, hogy az egyik budapesti kerületben, a szavazatszámláló bizottság tagjaként, én is részt vehessek a "kvótanépszavazás" törvényességének a biztosításában. Gondolom sokak kíváncsiak arra, hogy milyen izgalmakkal telik ez a fajta munka, ezért arra gondoltam,…..
Tekintsa Vakumba 2016.10.05 10:09:53
@csentecsa: Mivan kispapagáj, jól megtanultad a szöveget. :D Itt egy másik szó, ízlelgesd: ÉRVÉNYTELEN.
Kritizátor Macska-egér harc 2016.10.02 14:00:00
A mai napon, kereken harminc éve, hogy a magyar közönség először láthatta Ternovszky Béla és Nepp József mára kultikussá vált animációs filmjét, a Macskafogót. Talán nincs még egy hazai rajzfilm, ami ennyire beleégett volna a tudatunkba, és aminek a zseniálisan megírt szövegeit ne idéznénk fel…..
Egyeseknek a kis dolgok is okozhatnak nagy problémát, hát még a nagy dolgok! A Gyakori Kérdéseken kért tanácsot ez a húszéves lány, aki az első komoly, felnőtt munkahelyén nem szeretne megszégyenülni:..
2016.07.24-én 12 órakor a UBER felfüggeszti szolgáltatását Budapesten a hatályba lépő jogszabályok miatt, amik gyakorlatilag mondvacsinált indokokkal ellehetetlenítik a működésüket. Nyilván erre ugrik a nép, akik annyit látnak, hogy a tök menő ügyfélbarát Dávidot megtámadta a Góliát szerepében…..
A politikai és a közbeszédben újra és újra mutyizásról hallunk. Ne arra gondoljunk, hogy a politikai pártok milyen mutyigyanús esetekbe keverednek, hanem arra, hogy miért nevezhetjük hatásos politikai érvnek, amikor valakit azzal vádolnak, hogy mutyizott. A mutyi a trafiktörvény kapcsán vált a…..
Júliustól mindenki köteles a eltartani nem csak a gyerekeit, hanem a szüleit is. Ha valaki nem teszi, a szülők, de akár a nyugdíjas otthon, vagy kórház is perelheti és behajthatja a pénzt. Farkas András nyugdíjszakértő szerint a teljesen fenntarthatatlanná váló nyugdíjrendszer…..
Tekintsa Vakumba 2016.06.07 15:23:41
@zdanee: Páran igazán felmehetnének a büdösbe :D
Biztosan neked is van olyan ismerősöd, aki már a nyugdíjas lét sarkán toporog (45-60 év közötti korosztály), viszont egy dologra igazán büszke az életében. Akárhányszor találkoztok, teli vigyorral és elégedettséggel az arcán mondja, hogy Önmegvalósító Peti (a fia) kiment dolgozni Angliába (vagy…..
Tekintsa Vakumba 2016.05.02 16:03:37
@EDISON: Na, nekiduráltam magam, hogy írok egy-két keresetlen szót, de megírtad helyettem.
Van egy  I Grew Up Star Wars nevű honlap, ahol zömmel a legelső Star Wars-fanatikusok régi fotóit teszik közzé, akik jelmezben, ma már ereklyéknek számító Star Wars-szos holmikkal pózolnak. Hangsúlyozom, az eredeti trilógiáról van szó, a képen látható gyerekek ma már középkorúak és feltehetőleg…..
Tekintsa Vakumba 2016.04.20 11:10:06
Ha 90-es évek, akkor Nickelodeon - legalábbis nálam. Mivel az évtized elején születtem, túl fiatal voltam a téka-kultúrához, moziba pedig bár gyakran eljutottam, csak az életkoromnak megfelelő filmeket nézhettem meg. Habár egyszer bekeveredtem a Csillagközi invázió feliratos változatára, amiből…..
Tekintsa Vakumba 2016.04.13 10:16:36
@A nép fia: Pontosan. Meg ugye Samurai Jack, Cow and Chicken, és perce az örök kedvenc, az I'm weasel. Szerettük még a Space Ghost Coast to coast-ot is :) A Batman rajzfilmet se sokat emlegetik, pedig az is megér egy misét. Hol van Ren és Stimpy? Grim and Evil? Nem tudom hogy sikerült pont ezeket összeválogatni...
Régen írtam, hát most billentyűzetet ragadok, mert van, ami már sok(k). Hetesi Zsolt anno kiválóan megalkotta az "erkölcsi pszichopata" kifejezést, amit mind a mai napig szeretek használni (káromkodhatnék is, de minek), valamiért most eszembe jutott. Nem tudom, Rapcsák András tudta-e,…..
fastfood Gazpacho 2013.08.03 11:08:28
Szorosan kapcsolódik az előző bejegyzésemben említett ominózus születésnaphoz, ez volt az „előjáték" ugyanis. Egy masszív húsétel elé úgy gondoltam passzolhat valami hideg nyári leves. Két verzióban gondolkodtam, a kissé „bizarr" uborka krémlevesben, és a gazpachoban. Az uborka krémlevessel semmi…..
Tekintsa Vakumba 2013.08.03 16:23:37
Az egyébként is zsúfolt déli Belvárosban hamarosan közel hatvan parkolóhellyel lesz kevesebb. A hibás forgalomszervezés miatt az itt lakók helykeresgélése a kiskörút forgalmának felesleges növekedését okozhatja. Elkészült az V. kerületi vagyonkezelő cég a „Déli-Belváros…..
Ha jobban belegondolunk, ételt melegen tartás nélkül nem is lehetne házhoz szállítani, hiszen 15 perc után bármi megdermed vagy kiszárad. Ehhez képest teljesen elfogadott az 50-60 perces szállítás, sőt. A Szent-Fazék Menüház és Pizzéria szerint a 2,5 órás várakozás teljesen…..
Tekintsa Vakumba 2013.07.19 15:04:43
@JohnHenry: Pont ellenkezőleg, az olcsó kajából készít kaksit, a megtakarított pénzt meg másra fordítja, pl. multifunkciós hűtőnyomtatóra.