Adatok
Petra Gerber
11 bejegyzést írt és 2 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Sokszor épp csak egy kis csendre van szükségünk, vallja a Margaret Island, akik számára A csend című Gerendás Péter - Bródy János szerzemény olyan mély mondanivalóval bír, hogy amellett, hogy III lemezükön feldolgozták a dalt, most videóklipet is forgattak hozzá; sőt, őszi országjáró…..
Négy év kihagyás után ismét turnéra indul a Grammy-díjas, ír énekes-dalszerző, Sinead O’Connor. December 9-én, a NagyHallban hallhatja a közönség.
Sinead O’Connor 1966. december 8-án született Dublinban, John és Marie O’Connor 3. gyermekeként. 1987-ben, huszonévesen robbant be a köztudatba The…..
A Groovehouse már több mint 20 éve tűnt fel a magyar zene világában, és 2019-ben is rengeteg szórakozóhelyen találkozhatunk a slágereikkel, sőt, a zenekart a legnagyobb fesztiválokon is láthatjuk fellépni. Judy és Zsolti érkezett csütörtök reggel a Reggeli Mannába, ahol elárulták, hogyan változott…..
Megérkezett az amerikai elektro-pop banda várva várt, második stúdióalbuma, az „Asylum”. Egy igazi pezsdítő anyag az alternatív-elektronikus zene kedvelői számára, tele érzelmekkel és felvillanyozó, vagy olykor szomorú, de mégis élénk dallamokkal.
A New Jersey-i trió bemutatkozó albuma, a…..
A magyar nézői szavazatok alapján a 2019-as MTV Europe Music Awards hazai győztese Király Viktor, így november 3-án este ő képviseli Magyarországot Sevillában. A nagyszabású gálát a hagyományokhoz híven élőben lehet végigizgulni a magyar MTV műsorán is.
„Nincsenek szavak, elmondhatatlanul örülök!…..
A brit énekesnő a Magneoton Spotlightnak árulta el elsőként legújabb dalának címét. Anne-Marie-t a Strand fesztivál előtt kapta lencsevégre a stáb, a szupersztár a bombasztikusra sikeredett fellépése előtt nyilatkozott.
Az interjúban olyan részleteket is elárul, hogy összesen hány tetoválása…..
2002-re azonban már tömegjelenségnek számított a blogolás, hiszen folyamatosan jelentek meg az eszközök használatáról és a tartalom létrehozásáról szóló útmutatók illetve számos könnyen kezelhető rendszer is megjelent a piacon. Magyarországon is számos könnyen kezelhető…..
A blogolás kvázi törtelmében hatalmas áttörésnek számított Trent Lott – amerikai szenátor – bukásának az ügye. Lott munkássága során számos rasszista kijelentést tett, ám ennek bebizonyítására a bloggerek közbenjárása nélkül talán sosem került volna sor. A bloggerek…..
A blogolás kényelmessé tételében illetve elterjedésében hatalmas szerepet játszott Dave Winer, ugyanis cégével olyan tartalomkezelő rendszerek fejlesztésén dolgozott, amelyek képesek voltak blogmotorként is működni. A rendszer kifejlesztésével elérték, hogy a webhez kevésbé…..
A blogok olyan internetes naplók, ami ma már óriása számban léteznek világszerte. Mindenkinek meg van a maga kedvence, de mindent nyomon követni képtelenség.
..
Anyu jobban tudja! / Mommy knows best
Hogyan vágják át a csajokat a netes rendelős oldalak?
2015.09.16 09:35:37
Most kezdjem el sorolni? Hogy mik azok az oldalak amit átbasszák a gyanútlan csajokat mindenféle rendelhető bizbasszal? Mondok vagy kettőt: Happy Bizsu (https://www.facebook.com/happybizsu?fref=ts) , Ruha Rendelés (https://www.facebook.com/kanyovics.hanyistok), CCV Webshop…..
Petra Gerber
2015.10.16 18:41:22
Alapvetően azzal teljes mértékben egyet értek, hogy a számla nélkül dolgozók csak a lóvéra hajtanak és sok esetben át is verik a gyanútlan vásárlókat. Azonban Te kerek perec azt mondod, hogy minden webshop húzzon a picsába, mert indokolatlanul drága. Szerinted az plázák, árkádok polcaink mekkora árakat pakolnak a cuccokra a kereskedő, ami épp úgy made in china, mint ezen webshopok terméket. Nyilván az bicskanyitogató, ha valamit márkás címen adnak el, holott nem az, de azért vannak, akik korrekten dolgoznak. Én is gondolkodtam vállalkozás keretein belül webshop nyitáson - egyéb okok miatt tolódik - de ahogy osztottam, szoroztam, számoltam nekem is ezek az árak jöttek ki, mert ebből adód kell fizetni, járulékokat és egyéb sok minden mást, mert az állam jól lehúzza rólad. Tehát gyakorlatilag arról van szó, hogy embereknek meg kell élniük valamiből mind a netes mind pedig az áruházi kereskedőknek. Szerény meglátásomban egyik kutya másik eb és ha tudnád pl, hogy a kínai üzletek mennyiért hozzák be a cuccaikat, akkor a következő cikked arról szólna, hogy a kínai áruházak is elmehetnek a picsába, mert gyakran 2-300 szoros haszonnal is dolgoznak. Remélem nem vetted személyeskedésnek, nem annak szántam, csak azt gondolom ezt érdemes volna újraértelmezni.
Magyarországon is népszerű a török tengerpart, így aztán sokakat érdekelhet országfelelősünk, Petra beszámolója, melyből kiderül, hogy a törökök jó része értelemszerűen belföldön nyaral (speciel három különböző tengerrel nem nehéz), és megtudjuk azt is, mi az a…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz