Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Úri muri

0 bejegyzést írt és 70 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Tetszik a "mű"vésznő, habár én inkább egy orrhangú kóris­tának hívnám. Ha lehetősége lenne újraszületni, még akkor is vérátömlesztésre lenne szüksége, hogy megközelítse Lindát. Opportunista seggnyaló! Ezt kommentelte a Facebookon Király Tamás, Király Viktor apja,…..
Úri muri 2014.02.25 14:19:56
@EMU: Nem mondod komolyan, hogy Presser Gábornak vagy Hobónak arra volna szükségük, hogy akárki mellett "rivaldafényhez jussanak a surranó pályán"? Nem mondod komolyan, hogy saját jogon nem kapnának a közönségtől figyelmet?

Ami pedig a Király Lindával való összehasonlítást illeti, Király Linda is nagyon tehetséges szerintem, fantasztikus hangja van, bár ezt nem tudom igazából összehasonlítani. Az viszont biztos, hogy ők nem csak énekesek, hanem előadóművészek is. Rúzsa Magdinak pedig az előadói készsége, a közönséggel való kapcsolattartása, kisugárzása nagyon nagy erőssége és ebben a tekintetben magasan felette áll Király Lindának.
Egy évig terjedő szabadságvesztéssel lesz büntethető, aki mások becsületének csorbítására hamis, hamisított vagy valótlan tartalmú hang-, illetve képfelvételt készít. Aki elérhetővé teszi, két évig, aki pedig nagy nyilvánosság előtt vagy jelentős érdeksérelmet okozva…..
Úri muri 2014.01.31 17:26:57
@grundigg: "Tehát az mszp nagygyűlésén akasztásról üvöltözni, az nem uszítás, az üvöltözést a nézők számára hallhatóvá tenni, az viszont uszítás."

A HírTV tudósításának utóélete azért valahol mégiscsak a Cink kommentelőjét igazolja, ugyanis a bekiabálás után nem indultak meg tömegek Mészáros Lőrinc ellen kötéllel a kézben, ezzel szemben elég sok cikk, nyílt levél stb. jelent meg, melyek éles hangon támadják Mesterházyt. Akkor most melyik volt uszítás?
Úri muri 2014.02.01 10:50:17
@jolaca:
Bocsi, de ha már franciául írunk, pedig írhatnánk magyarul is (ráadásul a franciát a kommentelők nagy része valószínűleg nem is érti), akkor írjunk inkább helyesen:
Ceux qui se ressemblent s'assemblent.
Van itt egy nagyon régi és nagyon rossz vicc: "A vádlott az utolsó szó jogán szólásra jelentkezik a tárgyalóteremben: -Bíró úr! Nem lesz kicsit sok ezért a kis bűnért az az öt év??-Öt év? KÖTÉL!!" Nem idéztem volna ezt a szörnyűséget, ha nem terjed tovább az erre…..
Nagyon úgy tűnik, hogy a Hír TV belenyúlt abba a tudósításba, amely alapja lett annak a Mesterházy elleni lejárató kampánynak, amelybe teljes erővel beleállt a teljes kormánypárti média a pártlapoktól a már csak nevében közszolgálati tévéig: A Lapzártát vezető Szabó…..
Úri muri 2014.01.31 15:07:41
@ben2:
"Ha egy tv által felvett hanganyagban a fontos rész halk, akkor azt az érthetőség érdekében felhangosítják. Ezt a világ _minden_ tvje így csinálja, ez így _természetes_."

Ez igaz, csak ezt általában szokták közölni. Itt viszont elhallgatták, és így azt a hamis látszatot keltették a nézőben, hogy a bekiabálás jól hallható és érthető volt a teremben, vagyis a szónoknak is értenie, hallania kellett. Erre épült az egész kampány.
Úri muri 2014.01.31 15:32:43
@belgabela:
A legelején szerinted elmondták? Szombaton volt a kongresszus, én egy hétfői híradást láttam egy másik blogon, ott egy szó sincs erről, állítólag szerdán késő este került először szóba a HírTV-n, majd tegnap este hozta le egy másik blog. Közben lezajlott egy jó kis lejárató kampány, erre 2-3 nap bőven elég volt, még Mészáros Lőrinc is megszólalt szerda délután.
Úri muri 2014.01.31 17:46:51
@ben2:

Tény, hogy erre most nem tudnék példát hozni, de olyat már hallottam, hogy "az érintett részt felerősítettük, kiemeltük, hogy mindenki számára érthető legyen", vagy valami hasonlót... Történt valami, és azt nem úgy adta le, ahogy történt, hanem kicsit módosított rajta, a módosításról nem szólt, ezáltal sugallt valami olyat, amit ő szeretett volna sugallni.
Vasárnap reggel óriási dolog a Lánchídrádiót hallgatni, legalább olyan felemelő élmény nyújt, mint péntek reggel a Kossuth Rádió szokásos miniszterelnöki mantráját a zene füleinknek életérzés kíséretében érzékszerveink közelébe engedni. Vasárnap reggel Kövér…..
Úri muri 2014.01.27 12:54:10
@kovi1970: "Ellenszenvet ébreszt, hogy ha egyesek engem - akinek még a szülei sem éltek a háború idején - tesznek felelőssé mindezért és az én pénzemmel akarják kárpótolni azokat, akik szintén csak a történelemből ismerik ezt a szörnyű eseményt. "

Szó nincs arról, hogy bárki személy szerint téged vagy mást felelőssé tenne, ennek nincs is semmi értelme. Ez lenne a kollektív bűnösség, de ezt senki nem hangoztatja (kivéve Kövér Lászlót). Itt arról van szó, hogy a magyar államnak kellene egyértelműen elismernie azt, hogy annak idején aktív szerepet játszott az eseményekben, valamint olyan tevékenységet folytatnia, ami a társadalom egészében tudatosítja ezt. Ugyan az utóbbi időben voltak erre utaló nyilatkozatok (Navracsics, Áder, ENSZ nagykövet), a magyar állam álláspontja ebben a tekintetben sajnos nem egyértelmű, mivel időnként meg pont ezzel ellentétes dolgokat művel (alaptörvény, szobor-ügy, Szakály-ügy). Más nemzetek (országok, kormányok) - például német, francia - már régóta egyértelmű álláspontot foglalnak el a kérdésben, azaz vállalják a felelősséget, Magyarországnak is ideje lenne ehhez a táborhoz csatlakoznia. Ez azonban pont nem egyenlő a bűnös nemzet felfogással, mivel a valóság az önfelmentés és a bűnös nemzet között van.

Ami pedig a kárpótlás ügyét illeti: egyrészt az állam sok olyan területre költ a te, én, más pénzéből, amit nem minden állampolgár vesz igénybe (támogat egyházakat, színházakat, egyetemeket, holott nem mindenki jár templomba, színházba, egyetemre), másrészt nem ez az egyetlen állami kárpótlás, emlékezz csak a rendszerváltás utáni földkárpótlásra.
Úri muri 2014.01.27 13:00:22
@pocaklakó minimanó:

Kertész Ákos szavai szerintem annyit jelentenek - némi költői túlzással megfogalmazva -, hogy a Németországgal ellentétben Magyarország álláspontja a témában nem egyértelmű, más országokkal ellentétben mi még mindig nem tudjuk a maga helyén, megfelelő önvizsgálattal kezelni a történteket.
Úri muri 2014.01.27 14:45:55
@pocaklakó minimanó:

"Bár 1995-ben Jacques Chirac volt francia államfő már elismerte a francia állam, nevezetesen a megszálló Németországgal kollaboráló Vichy-kormány felelősségét a 75 ezer franciaországi zsidó halálában a holokauszt idején, az Államtanács most először mondta ki ezt egyértelműen."
www.mult-kor.hu/cikk.php?id=23418
Berényi Andrást kiírták, Berényi Claudia önként távozik a sorozatból, legalábbis a Bors mai infói szerint. Ábrahám Edit 16 éven át alakította az üzletasszonyt a tévében, tök érthető, hogy ráunt a szerepre. A színésznő szerint ideje visszavennie a tempóból, és ugyan a…..
Úri muri 2014.01.10 17:17:34
@SmittyB: Akkor áruld már el légyszi, mert én nem tudom, hogy hogyan lesz egy helyes, kedves, szimpatikus, fiatalos emberből rosszindulatú, ellenszenves, öregecske ember a képernyőn! Frizura és smink ehhez kevés.
Alig pár hónappal azután, hogy csúnyán megbukott a köztévén Rákay Philip egymilliárd forintba kerülő, csujogatós-erőspistás kuItúrmaratonja, az Itthon vagy – Magyarország szeretlek, új műsorral jelentkezik a zenetévés múltú MTV-intendánsból lett vezérigazgató-…..
Úri muri 2014.01.06 17:37:42
@Az evolúciót szines rajzok bizonyítják!: Rég kommenteltem, de a hozzászólásod megihletett. Számodra az lesz a kultúrműsor, amit Philip fog vezetni? Juj!
Varánusz Game over, 2014 2013.10.24 13:16:24
A tegnapi nap után nehéz bármit is mondani. Egyik oldalon az érte talpalókat hadba hívó Orbán, a másikon egy vezéri álmaiba omlasztott Mesterházy, egy feltámadni látszó Gyurcsány és az asszisztensek, Bajnaitól Bokroson át Fodor Gáborig. Unásig ismételt szólam hegyek, utólag…..
Úri muri 2013.10.24 22:53:17
@DarthVader: "Szerintetek meg az az összefogás, hogy ketten összefogtatok, oszt jónapot. A többi meg beáll és kussol."
Kivel kellene még összefogni szerinted? Kivel és miről kellene megállapodni? Kuncze, Fodor, Bokros mögött alig áll néhány személy. Miért kellene velük bármit csinálni? Vagy a DK-val? Egyszemélyes párt, Gyurcsány személye tartja össze, és csak azért nőtt a támogatottságuk az elmúlt néhány hétben, mert Gy.F. állandóan akciózik, balhézik. Nem vonom kétségbe, hogy tud küzdeni, de új szavazót nem tud hozni, sőt, csak elriasztja őket. Legfeljebb az MSZP-től szívja el a szavazókat, de új szavazót nem győz meg. Ráadásul mindenhova odaarcátlankodik, folyamatosan a középpontban akar lenni. Az MSZP végre megszabadult tőle és most meg fogjon vele össze? Miért? Egy érvet mondj!
Úri muri 2013.10.25 15:02:14
@Husz_János_Puszita: Személy szerint én nagyon kedvelem Bokrost, Kunczét és Fodort is (bár lássuk be, Fodor Gábor azért eléggé megkopott az elmúlt években). Egyetértek azzal is, hogy vannak gondolataik, jövőképük, egyéniségük, mint ahogy írtad. Én oda is figyelek rájuk. Csak az a baj, hogy rajtam kívül kevesen vannak, akik szintén odafigyelnek rájuk, akik szavaznának rájuk. A támogatottságuk mérhetetlen, vagyis lényegében nem tudnak szavazatokat hozni.
Úri muri 2013.10.25 15:37:57
@Husz_János_Puszita:
Ha Kuncze, Fodor és Bokros kapnának egy-egy helyet listán vagy egyéniben, egyből szavaznál rájuk a jobbközép képviselőjeként? Szerintem ezek a nevek eléggé összeforrtak az elmúlt 20 évvel, és aki ma bizonytalan (bár ezt Te biztosan jobban tudod), annak nem elég az, hogy valaki jobbközép vagy konzervatív legyen, hanem az is kell neki, hogy az illető ne legyen leamortizálva és valami teljesen újat tudjon mondani az elmúlt 20 évhez képest.
Nincs is annál egyszerűbb, mint érvelés helyett lehülyézni a vitapartnert. Esetünkben lenőzni. Illés Zoltán fideszpolitikusból egy tegnapi vita hevében szaladt ki az egyik legostobább és legősibb férfi sztereotípia, “attól, hogy ön szép, még nem következik, hogy ön…..
Úri muri 2013.09.13 10:51:22
@Xebulon: :))))))
Július elején leveleztünk a Papcsák Ferenc által vezetett zuglói polgármesteri hivatallal az év elején 1 millió 263 ezer 940 forintért kialakított különbejáratú WC-ről, illetve ahogy a jegyző asszony nevezte, "komplett, előzetes építési munkálatokat is igénylő, mosdó-…..
Úri muri 2013.09.12 16:10:24
@fehérfarkas: Kérlek, írj még egy kicsit az otthoni WC-felújításodról, mert úgy érzem, bizonyos részletek még nem világosak!
A hétvégén írtunk Bánhegyi Ferenc erkölcstan és történelem könyvéről. Most egyik olvasónk a többek között a szerző által írt Etika könyvből küldött be egy oldalt. A könyv a 13 éveseknek egy abortuszellenes propaganda filmet a Néma Sikolyt ajánlja, és a gyerekeket…..
Úri muri 2013.09.10 12:13:37
@Erő e-meló: Azt azért remélem nem akarod belemagyarázni a kommentembe, hogy én abortusz-párti lennék. Nem vagyok az, csupán azt gondolom - amit egyébként mások itt már biztosan leírtak -, hogy a felelősségteljes magatartásra való nevelésnek nem az a helyes útja, hogy elrettentünk, félelmet keltünk és fölösleges bűntudatot alakítunk ki. Ez nem volt helyes a 80-as években sem. Ráadásul eltelt azóta 30 év, a Kádár-rendszernek is vége, az ember azt gondolná, hogy a témával kapcsolatos felfogás is megváltozott. De úgy látszik, sokak számára nem. Csupán ezt a jelenséget tettem szóvá.
Péntek este élőben volt szerencsém a harmincadik évfordulóra újraértelmezett István, a királyhoz. Mivel augusztus 20. óta nem blogger, aki nem nyilvánult meg a darabról (publicista címet pedig feltehetően csak ez alapján osztanak), én is derpegnék itt néhány sort, azzal a…..
Úri muri 2013.09.06 15:10:25
@gyalog.galopp:
Ha alapmű alatt a 83-as előadást / filmet érted, akkor szerintem az is katartikus élményt jelentett sokaknak, nekem is. Tudom, sokan becsmérlik, mert az olyan naiv és idealizált (főleg a mából visszanézve), az én szívemhez mégis közel áll és mind a mai napig hatással van rám, ráadásul 83-84-ben is nagyon nagy hatása volt.
Szerintem Alföldi alapvetően olyan előadást akart csinálni, amelyik tetszik a közönségnek. Vagyis azt feltételezni, hogy a darabban nem lehetett katarzis, „mert nem ez volt a célja” Alföldinek, mint ahogy írtad, szerintem igazságtalan feltételezés. Annál is inkább, mert hiszen miért lenne Alföldi a saját maga ellensége, miért akarna olyan előadást csinálni, amelyik megbukik. Márpedig ha nincs katarzis, akkor az előadás megbukik. Ha jól értem, azt is írod, hogy nem volt tömeges katarzis. Szerintem meg volt, ezt bizonyítja az előadások végén a nézők percekig tartó tapsa, vagy sok-sok ember nyilatkozata az interneten. Sőt, sokan nem csak annyit írtak, hogy nagyon tetszett nekik, hanem kimondottan katartikus élményről számoltak be.
Én gúnyt sem fedeztem fel sehol az előadásban, egy-két vicces jelenet valóban van benne, de összességében semmiképp sem arról szól, hogy bármit, kereszténységet, magyarságot, koronát, meg még nem tudom én micsodát nevetségessé tenne vagy kigúnyolna az előadás. A gúnyos és a mulatságos két különböző fogalom. Ellenben nagyon sok igazság van benne a mára nézve, például ami a megosztottságot illeti, vagy a hatalom és a nép viszonyával kapcsolatban, és ez valóban kritikaként, görbe tükörként fogható fel. Azonban ha valaki képtelen az önkritikára, annak ez rosszul fog esni, esetleg érteni sem fogja.
Természetesen nincs azzal semmi gond, ha bárki ízlésvilágától távol áll ez az előadás, mint ahogy írtad magadról, rengeteg olyan dolog van a világban, ami tőlem is távol áll, más meg rajong érte. Csak akkor ennyit kell mondani, nem pedig mindent félremagyarázni, belelátni olyan dolgokat (például Kun Béla), ami biztosan nem volt benne. A cirkusz alapvető oka szerintem is az, mint ahogy azt többen megfogalmazták, hogy Alföldi ellen évek óta zajlik egy szerintem tudatosan gerjesztett hecckampány, ez a mostani balhé is ennek a része és következmény.
Úri muri 2013.09.06 18:10:19
@gyalog.galopp:
OK. Én nem vagyok sem esztéta, sem irodalomtörténész, de szerintem a giccs és a pátosz nem azonos tőről fakad.
Nem tudom, mit értesz az alatt, hogy katarzis szűken és tágan értelmezve, számomra a katarzis az egy műalkotás befogadása során érzett emelkedett érzelmi állapot, ami abból adódik, hogy erős azonosulást és megvilágosodást érzek a művel kapcsolatban. Ha pedig emberek tömegesen felállnak és percekig tapsolnak, meg éljeneznek egy színházi előadás végén, mondhatni ováció van, akkor az szerintem azért lehet, mert ők is valami hasonlót érezhetnek.

Havas Henrikkel nem beszéltem meg, hogy min röhögött, de nem hiszem, hogy a véleménye mérvadó lenne bármilyen szempontból.

„Na látod, ez óriási csúsztatás, vagy hazugság”, mármint a megosztottság. Szerintem meg sajnos nem csúsztatás és nem hazugság, hanem a kőkemény valóság. Nem kell messzire menni, elég elolvasni a fenti kommenteket. A korona-jelenet során, valamint a Himnusz hallatán pontosan azért lehetett sok embernek katarzisa, mert felismerték és átérezték azt a hatalmas feszültséget,ami a mai valóság és aközött az állapot között van, aminek a valóság helyébe kellene lépnie, mert csak az tudná szolgálni mindannyiunk boldogulását, szép hazánk felemelkedését, mivel most nagyon a béka segge alatt vagyunk. Ez az a feszültség, ami irtózatos erővel nyilvánul meg a darab végén, szinte sokkolja a nézőt.
Az Alföldi Róbert által rendezett István a király pénteki bemutatója ismét alkalmat adott arra, hogy szembesüljünk az ország végletes megosztottságával. Az ellentüntetők kórusban buziztak, a liberálisok szörnyűlködtek, az indexesek meg készíthettek egy újabb videót, amin…..
Úri muri 2013.09.02 12:48:28
@Baldvogel: Lassan a testtel azzal az "Koltay-féle álnemzeti, álheroikus cukros maszlag"-gal! Mai szemmel nézve lehet, hogy így tűnik, de akkor 83-84-ben nagyon ütős volt! Gimisként a szünetekben az István, a királyt énekeltük kórusban. Akkor annak óriási hatása volt! Koppány volt a lázadó, István pedig a nemzeti öntudat jelképe. Szerintem mind a mai napig megállja a helyét.

Egyébként gyengén fogalmaztál a mostani előadással kapcsolatban: Koppány nem csak "ráordít a vonakodó tömegre, hogy mi lesz már, tessék lelkesedni", hanem ostorral tartja kordában a népet, hogy tessék azt tenni, amit én akarok, István pedig ugyanezt teszi, csak kereszttel.
Úri muri 2013.09.02 20:58:33
@Mensikov: Azt a véleményt én írtam a 83-84-es előadásról és filmről, de a következtetéseddel, hogy "a mostani előadás meggyalázása a korábbiaknak", nem értek egyet. Nekem ez a mostani is nagyon tetszik, semmit nem von le a korábbi értékéből, a két verzió egymás mellett tud létezni és én mindkettőt szeretem.
A beruházás a TAO program keretében valósul meg kizárólag magáncégek adományaiból.   2018, Budapest. A Nemzeti Távirati Iroda jelenti: A négy éve elindított Tengerpartot Az Országnak (TAO) program összegéből a felajánló magáncégek Felcsút Nagyközség Önkormányzata…..
Tisztelt Köztársasági Elnök Úr! Kedves János! Régi ismeretségünkre, bő húsz éve létező személyes jó kapcsolatunkra alapozva engedd meg, hogy elhagyva a formaságokat levelem elejéről, azonnal a tárgyra térjek. Nyomatékosan arra kérlek, utasítsd vissza a Nemzeti Média- és…..
Úri muri 2013.08.16 16:30:57
@Kim Jong Un:
Gergényi sajnos nem jó példa, mivel a rendőrség nem független intézmény. 1994. évi XXXIV. törvény szerint: "A Kormány a rendőrséget a rendészetért felelős miniszter (a továbbiakban: miniszter) útján irányítja."
Úri muri 2013.08.16 17:45:14
@Kim Jong Un:
Ezt mindet "a böszme meg a libás" nevezte ki? Ez eddig zéró.

Az elmúlt 3 évből ennél azért némiképp többet lehet sorolni:

Szalai Annamária, Polt Péter, Handó Tünde, Schmitt Pál, Áder János, Domokos László (ÁSZ, 1998 és 2010 között folyamatos ogy képviselő), Balsai István, Salamon László (alkotmánybíró), Matolcsy és most Mónika.
Úri muri 2013.08.17 08:25:10
@pánpéter:
Tudod, Pánpéter, óriási, az emberi minőséget érintő különbség van közted és Fodor Gábor között: Fodor Gábor soha nem mondott és soha nem fog mondani egyetlen emberre sem (még rád sem) olyat, hogy „szar ember”. Te ezzel a baseballütőt lengető stílusoddal a nyomába sem érhetsz Fodor Gábornak. És ezt a választópolgárok pontosan tudják. Ideig-óráig szerepet kaphat a baseballütő, hosszútávon azonban úgyis a mérsékelt, higgadt hangnem a nyerő. Mégpedig azért, mert a választópolgárok pontosan tudják, hogy a baseballütő stílus sehova nem vezet, csak rombolni képes, de az építkezésre (= előrejutás) alkalmatlan. A választópolgárok pedig nem akarnak romok között élni, nem akarnak nap mint nap háborúba menni, hanem békességet akarnak maguk körül. Úgy hogy kezdheted becsomagolni a baseballütődet.
 Egyre inkább úgy tűnik, hogy Bajnai Gordon már csak valami csoda folytán válhat a baloldali összefogás miniszterelnök-jelöltjévé. A tavaly októberben berobbant Együtt 2014, amely akkor még a rajzolódó ellenzéki összefogás motorjának látszott, néhány hónap (hét?)…..
Úri muri 2013.08.14 10:59:12
@Becsületes brigantik:
1. Kimondottan volt szociról nem tudok. 2. Az "ökobalos bolondok" maradtak az LMP-ben, a liberális szárny ment át a PM-be. 3. Mondj már valakit, aki ma Mo-n "kapitalistaként a semmiből épített fel valami komoly dolgot". Biztos van, csak hirtelen nem jut senki az eszembe. Ellenben Bajnai és például Oszkó Péter is a versenyszférában dolgoztak, vagyis nem pártfunkcionáriusok. 4. Nekem baromira elegem van az állandóan üvöltöző, botrányokat kreáló, a politikát folyamatosan "tematizálni akaró" emberekből. 5. Biztos mindig el lehet képzelni jobbat, csak aki a képzeletben létezik, az nem tud indulni a választásokon.
Úri muri 2013.08.14 11:07:58
@J.László: Szerencséd, hogy nem fogadtál, mert szerintem buknád a tétet.
Úri muri 2013.08.14 14:23:34
@Becsületes brigantik:
Sok igazság van abban, amit írsz. A kritika fontos, lehet belőle építkezni. Csak megint olvasom a híreket, és megint úgy érzem, hogy eljutottam arra a szintre, ahol már nem érdekel, mit csinált Szigetvári Viktor 8 évvel ezelőtt, még kevésbé, hogy mit blogolgat Scheiring Gábor. Hol vannak az általad említett emberek? Építik az üzletüket, ezért is lehetnek sikeresek. Oszkó Péter dettó.Így abból kell választani, ami van. A németeket meg inkább ne emlegessük, mert hozzájuk képest a legtöbb magyar politikus az ősember szintjén van. Ja, majd' elfelejtettem. A demokratikus szocializmus nagyon jó, a hét vicce volt, ezen még legalább tudok nevetni.
Tisztelt Miniszterelnök Úr, Fideszesek, Politikusok, Polgártársak! A nevem tök mindegy, legyen Béla. Problémám viszont annál fontosabb, hiszen több ezer embert érint Magyarországon. Olyan elképzelhetetlen igazságtalanságot követtek el ellenem, amit nem tolerálhatok, hiszen az…..
Úri muri 2013.07.26 18:09:31
@Ad Dio:
De.
A kb azt jelenti, hogy körülbelül. A különbség mindenesetre csökkent , kiegyenlítődött, sőt a devizahitel törlesztője nagyobb is lett valamennyivel a ft hitelénél, de semmiesetre sem 70%-kal, mint ahogy te írtad. Vagyis a kezdeti előnyt elveszítette a devizahitel, de mivel eleinte kevesebbet fizettek, ezért eddig összességében jobban jártak, még akkor is, ha a részletük megemelkedett. Persze csak ezt az egy szempontot figyelembe véve jártak jobban. Hogy 10-20 év múlva mi lesz a helyzet összességében, azt nem tudom.
Fotelforradalmár Gordon rage 2013.07.11 22:21:11
Gordon nekiment Schiffernek. De nagyon dulván! A történteket talán nem kell külön ecsetelni, mégis megteszem dióhéjban. Schifferrel készített interjút kedvenc heti fideszes lakájújságunk a Heti Válasz, amiben a rendkívül tehetséges riporter mindenáron az LMP társelnökének a szájába akarja adni,…..
Úri muri 2013.07.12 15:06:19
@Scagnetti:
Botka elég népszerű Szeged élén, és valamiért csak megválasztották a Fidesz tengerben.
Az MSZP igen, de Bajnai egyáltalán nem szarakodott.
Úri muri 2013.07.12 15:27:45
@MacPhisto:
Aha. Akkor mit is kell tenni? Otthon maradni, malmozni és várni, hogy a jelenlegi parazita pártok leamortizálják magukat, ami persze csak úgy következhet be, hogy még az elműlt8évnél és az elmúlt3évnél is sokkal de sokkal szarabb dolgokat művelnek, olyannyira, hogy már senki, még a korábbi törzsszavazóik sem szavaznak rájuk. A romhalmaz tetején, ami még sokkal de sokkal nagyobb romhalmaz lesz, mint ami 8+3 év alatt kialakult, véletlenül sem egy szélsőséges párt kerülne ki győztesen, mert a szélsőséges pártok általában a boldog békeidőkben szoktak erősek lenni, hanem egy teljesen új, nem parazita párt. És amikor ez a pillanat eljött, akkor elmehetünk szavazni.
Úri muri 2013.07.12 17:26:58
@Scagnetti: "A közös jelölt szinte biztos, hogy Mesterházy lesz"
Mesterházy tényleg katasztrófa lenne, ezt aláírom. Pártelnöknek még elmegy, de miniszterelnöknek semmiképp.
Aki hitelt vesz fel, ne csodálkozzon, ha visszakérik – kamatostul. Egyes devizahitel-adósok viszont, úgy tűnik, csodálkoznak, hiszen a Kúria csütörtöki döntése nyomán Orbán Viktor házához indultak tüntetni. Pedig ha van valami, amiről a miniszterelnök tényleg nem tehet, az az,…..