Regisztráció Blogot indítok
Adatok
ditta75

0 bejegyzést írt és 25 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Nemrégiben jelent meg a blogon egy történet egy magyar lányról, aki sikerrel valósította meg az álmát és lett saját erejéből cukrász, elsősorban cupcake-eket árulva. A jelek szerint Angliában van igény a magyaros ihletésű tortákra, hiszen mai szerzőnk, Dee az előző posztot…..
A cím alapján bármelyik gyerek rohanna egy svájci iskolába, természetesen a helyzet ennél bonyolultabb, ám a rendszer úgy működik, hogy ha a gyerek talált olyan munkaadót, akinél a középiskola alatt a gyakorlatot végezheti, akkor egészen kellemes fizetést is kap az iskolai évek…..
A mai poszt egy visszatérés első lépéseit mutatja be, és mint ilyen nem lesz hosszú, de ha (reményeim és szerzője, Klappol ígérete szerint) sorozattá nemesül, akkor talán folyamatában kialakul majd egy kép arról, milyen is Németországból Magyarországra költözve…..
ditta75 2014.06.20 11:37:14
@házelőtthinta: Az én munkahelyemen is megkérdeztek minket év végén, hogy mi a helyzet, mire lenne szükségünk, van-e valami gondunk stb. Először én is mosolyogtam rajta - első igazán komoly munkahelyem, gondoltam jól van, elmondtuk és úgy sem érdekel senkit. Aztán egy hónap múlva elkezdtek képzéseket szervezni azokkal a dolgokkal kapcsolatban, amiket említettünk, hogy jó lenne... Szóval tényleg komolyan vették és ami teljesíthető kérés volt, az meg is valósult!
A másik meg, hogy a melósnak ettől miért lenne jobb? Na ez megint jó nagy hülyeség, főleg, hogy a posztoló épp logisztikával kapcsolatban írt, aminek pont a termelés optimalizálás a lényege. Tök egyszerű példa: ha eddig napjában 250-szer kellett a dolgozónak lehajolni egy ládáért, mert 5 éve ott tartják, és mostantól derékmagasságba helyezik és nem kell hajolgatnia, akkor azt azért meg fogja érezni, még ha meg nem is gazdagszik meg tőle... Persze ez csak egy nagyon egyszerű példa volt, ennél sokkal komolyabb dolgokkal tudják megkönnyíteni a jó logisztikusok a munkavégzést, ami mindenkinek jó.
ditta75 2014.06.20 14:46:30
@Kiég3tt: Szerintem teljesen illene ide ez az írás is, ha lenne benne olyan rész, hogy ezzel szemben ő Németországban mit tapasztalt. Engem érdekelne a folyamat, hogyan illeszkedik be vezetőként, hogyan tud megvalósítani intézkedéseket, és még illene is ide, ha ezzel párhuzamosan azt is elmondaná, hogy ez mennyiben különbözik/hasonlít a külföldön megismert gyakorlathoz.
Sokat hallunk a határátkelés kapcsán a diplomások (vagy diploma előtt állók) elvándorlásáról, ami jó esetben persze nem mosogatást, vagy takarítást jelent, hanem szakmai megbecsülést. Ádám története iskolapéldája annak, hogyan is működik az agyelszívás. A célország…..
ditta75 2014.06.12 12:15:37
@Badeni_lakos: Nem igaz, hogy diploma nélkül keresik a mérnököket, gépészként végeztem a BME-n, és nagyon nehéz gyakornoki helyet találni! Másik kommentben kifejtettem, hogy miért...
A BOSCH-ról meg annyit, hogy szinte az összes álláshirdetése úgy kezdődik: kiváló minősítésű diplomával... na most a BME-n azért nézzük már meg, hogy hány ilyen minősítésű diploma született az évek alatt, amikor több, mint 50%-os a lemorzsolódás aránya a nehezebb szakokon. (És ezzel nagyon alacsony számot mondtam....)
ditta75 2014.06.12 13:28:52
@Herr Géza: Persze, tudom, hogy az álláshirdetések 90%-a annyi képesítést kér, hogy nem is létezik rá megfelelő ember, de azért ez nekem nagyon nem szimpatikus. (Tudom, a munkáltatók magasról tesznek rá, hogy nekem mi a szimpatikus...) Csak nem értem, hogy miért gondolják, hogy a diploma minősítése és a munkavállaló teljesítménye között komoly összefüggés lenne, amikor egyrészt elég sok tanulmány kimutatta már, hogy nincs ilyen, másrészt meg az egyetemi tudásanyag nem nagyon van összefüggésben azzal, ami a munkavégzés során hasznos és kell... De ők tudják.
Nekem szerencsére most jó állásom van, majd csak néhány év múlva szeretnék váltani, akkor meg valószínű inkább külföld felé...

Viszont akiket én ismerek a BOSCH-nál, ők tényleg kiváló minősítésű diplomások, szóval hajlamos vagyok azt hinni, hogy tényleg fontos tényezője ez a kiválasztásnak...
Igazi különlegesség a mai történet, hiszen mi másnak is lehetne nevezni azt, amikor egy fiatal lány elmegy Belfastba önkéntesnek, hogy varrógépeket és más gépeket javítson, amiket aztán Afrikába küldenek a rászorulóknak? Márpedig BeBoval éppen ez történt. Belfast „Immár…..
ditta75 2014.04.16 09:44:55
@Pink Petsch: "Konténerszámra mennek oda a ruhaszállítmányok. Ivóvíz, kaja,..."
Azért a poszter azt is leírta, hogy nemcsak a varrógépeket küldik, hanem varrodákat üzemeltetnek, szakmát tanítanak az ottaniaknak, az némileg nagyobb segítség, mint kiküldeni pár konténer kaját, ami 1 hónap múlva elfogy és ugyanott vagyunk, ahonnan indultunk... Egyébként meg ami ott elkészül azt nem feltétlenül kell ott használni, bár nem sokat tudok az afrikai ruha exportról, de el tudom képzelni, hogy van/lesz ilyen.
ditta75 2014.04.16 13:04:25
@Pink Petsch: De pont ez a lényeg, hogy szerintem rosszul látod a sorrendet. Egy akármilyen országnak/földrésznek nem úgy kell(ene) fejlődnie, hogy azt várja, hogy a fejlettebb, gazdagabb ország oda hord konténerszámra mindent, megépíti az utat, stb. Hanem iparosodással saját magának kitermelnie a dolgokat. Ennek egy lépése a varroda, és a szakképzés, amit nyújtanak. Persze, tudom, ettől nem lesz tiszta ivóvízük, igazad van, de ha építesz egy faluba vízvezetéket, meg mindent, ami kell, attól még azt fenn is kellene tartani valahogy és üzemeltetni... Ez a gyár meg bevételt hozhat államnak is, falusi néninek is, szerintem ez mindenképpen pozitív és nem sokadrendű dolog.
Azt mondják azok, akik értenek hozzá, hogy minél többen élnek egy országból külföldön, annál nagyobb az esélye annak, hogy olyanok is nekivágnak, akiknek addig talán eszükbe sem jutott volna – egyszerűen azért, mert látják maguk előtt a példát. Ilyesmi történt a mai poszt…..
ditta75 2014.02.07 11:00:19
@Babette_: Nem értelek. Nyelvtanulás = szabályok, szavak, szóbeli gyakorlás. Igen, időt kell rá szánni, de azért nem akkora hatalmas kihívás, főleg annak, aki teljesíteni tud egy egyetemi képzést, ami elvileg szintén nehéz, szintén sok szabályt és ismeretanyagot kell megtanulni, rövid idő alatt, stb. Nem látom a különbséget. Ha valaki az egyikre képes, hogy lehet, hogy nem megy neki a másik? (jó, tudom, nyelvérzék, de egy nyelvvizsgához az aztán nem kell...)
BME-n végeztem, egy nehéz szakon, akik a diplomáig eljutottak, nem küzdöttek nyelvvizsga problémával... Ahol ez probléma, ott tényleg baj van az oktatás és az egyetem színvonalával... (Jártam másik egyetemre is, BSc, MSc miatt, ugyanarra a szakra, láttam a különbségeket. Ijesztő! )
ditta75 2014.02.07 13:21:17
@Whave: Azért nem lehet mindent a tanárokra fogni. Mindkét fél hozzáállásán múlik a dolog. Hiába a kiscsoportos foglalkozás, a kreatív feladatok, ha a tanár kirak egy képet, hogy próbáljunk mondatokat alkotni róla, akkor a gyereken múlik, hogy ül és gondolkodik és jelentkezik, vagy ül és néz ki a fejéből, mert valaki úgy is jelentkezik. Persze, lehet erőltetni, hogy csak azért is azt kérdezem, aki sunnyog, de ezt sem lehet a végtelenségig csinálni. Én az egyik nyelvet középiskolában 2 év alatt megtanultam úgy, hogy nyelvvizsgáztam és jelenleg is aktívan használom, a másikat 10 év alatt nem sikerült annyira, hogy megszólaljak vele, igaz, a mai napig utálom is. Nehezen tudom elképzelni, hogy egy iskolai oktatás legalább annyira ne legyen elég, hogy ha akarja valaki csinálni, akkor el tud indulni vele, utána tud nézni további szabályoknak, szavaknak...

@Babette_: Ezek szerint neked sem magával a nyelvtanulással van gondod, a többi meg csak gyakorlás kérdése. Az tény, hogy minél korábban kezdi az ember, annál biztosabb a tudás és könnyebb a haladás.
ditta75 2014.02.07 13:55:30
@házelőtthinta: Igen, a magyar oktatás szar. Az összes teszt eredménye szerint hátul kullogunk nemzetközi viszonylatban, ezen nincs mit szépíteni. Vannak jó iskolák, és vannak színvonalas képzések, igen, de összességében a magyar oktatás nem jó, hiszen ha jó lenne, akkor nem tenné lehetővé, hogy olyan intézmények legyenek egyetemként bejegyezve, ahol például a diploma előtt álló mérnök (!) megkérdezi tőlem, hogy hogyan kell megoldani a másodfokú egyenletet. Nem, még csak nem is a megoldóképletet, hanem úgy általában az elvet. És igen, azt is tudom, hogy ez középiskolás anyag, de a tény, hogy ennyi tudással eljuthatott a diplomáig, ráadásul mindenféle csúszás nélkül, az már igen is az egyetem, az oktatás, a tanárok hibája! És nem egyedi eset...
Külföldön is előfordul, hogy a főnök megpróbál visszaélni hatalmával és ellenszolgáltatást vár azért, hogy „jóban legyenek". Nem könnyű ezeket a helyzeteket kezelni, miként az Edina mai írásából is kiderül. Már csak az a kérdés, hogy jön ide a szakáll? A kép…..
ditta75 2014.01.10 10:18:38
@rumitom: Ha annyira kihívó az az öltözködés, akkor:
1. szól a főnök, hogy bocs, ez itt nem szokás/megengedett
2. hoznak rá valami szabályt, ha a kérésből nem értette meg az illető
3. kirúgják az alkalmazottat, mert nem tudja betartani az elvárt normákat

Ha viszont ez nem igaz, mert az öltözködés nem lépte túl a megengedett/elvárt határokat, akkor nem túl kihívó és minden ember legyen kedves elviselni a munkahelyen is, és nem szexuálisan zaklatni az illetőt.
Igen nagy vihart kavart még a múlt héten az a poszt, melyben a Budapest Times távozó főszerkesztőjének írásából idéztem. (Egy mondatban összefoglalva: „Lady Hungary! Randizni veled kellemes, együtt élni viszont rohadtul lehetetlen.") A poszt kapcsán nem csak kommentek, levelek is…..
ditta75 2013.10.18 09:48:00
@charlieharper: Nem a reális megvalósításáról beszélek, nyilván értem, hogy nem lehet olyan társadalmat építeni, ahol 40 évesen mindenki nyugdíjas. Nem erről van szó, hanem hogy hogyan ítélem meg azt, aki elvileg nálam előnyösebb helyzetben van. Tehát ne azt kívánjam, hogy a másiknak mindenképpen legyen ugyanolyan rossz, mint nekem, hanem próbáljam a saját helyzetemet a lehetőségekhez mérten javítani. (például keresni egy olyan munkahelyet, ahol nem kell a belemet kidolgozni és nem undorral járok be, és így esetleg nem tömény szenvedés az az idő, amíg én is nyugdíjba mehetek... De én azt látom, hogy az emberek inkább maradnak a saját szarjukban, a lényeg, hogy a másiknak is legalább ugyanolyan rossz legyen.)
ditta75 2013.10.18 11:25:15
@dradix: De pont azt mondom, hogy nem a megvalósulásról van szó... És nemcsak a társadalmi igazságtalanságokról, hanem egyes emberek szintjén is. Igen, valahol igazságtalan, hogy nem minden embernek ugyanazok a lehetőségei, és nem juthat el ugyanoda, de attól még az az utálat, amit sok véleményből érzek (nem itt, egyébként a környezetemben), egyáltalán nem jogos.
Megtörtént eset: valamikor gimnáziumban két osztálytársam azonos pontszámra két különböző jegyet kapott. A rosszabb jegyet kapó mivel ment oda a tanárhoz? Nem, nem azzal, hogy de hát nekem is annyi pontom van, én nem kaphatnék 5-öst? Szó szerint azt mondta: neki is annyi pontja van, mint nekem, akkor az övé miért nem négyes?! Na erre mondom, hogy lehetne ezt más szemszögből megközelíteni is, és ez még csak gazdasági összeomlást sem okozna :)
Mindenféle hegyibeszéd előtt tisztázzunk pár dolgot jelen sorok írójával kapcsolatban: heteroszexuális férfinak vallom magam, kizárólag a nők vonzanak, katolikus keresztény a vallásom, hiszek a családban, a férfi és nő együttélésében és üdvös dolognak tartom a monogámiát.…..
ditta75 2013.07.07 11:17:20
Te olvasod egyáltalán azt, amit írsz? Te, aki hosszú sorokon keresztül taglalod, mennyire fasza gyerek vagy, hogy kegyeskedsz nem köpni és hányni, ha meleget látsz, és ez mennyire természetes dolog, aztán két sorral lejjebb, és a kommentekben meg sajnálod azokat, akiknek nem fordul fel a gyomruk egy felvonulástól és a meleg pároktól. Milyen jogon ítélsz el ennyire embereket jó keresztény módon? És igen, nehogy véletlenül összemossuk a vallással a melegfelvonulást, de nyugodtan hasonlítsd a pedofilokhoz, a nekrofilokhoz őket...
A felvonulás provokáció, és teljesen érthető. Nem vagyok meleg, de megértem, hogy elegük van abból, hogy sokuknak végig kell hazudni egy életet a családjuknak, a barátaiknak, sokszor még maguknak is, mert ebben a csodálatos országban a férfiak 90%-a naponta élvez a leszbi pornóra, de ha a való életben lát meleg párt, akkor örülhetnek, ha nem verik meg őket. Ókor óta létező jelenségről van szó, ami az állatvilágban is megtalálható, tehát semmiképpen sem egy természetellenesnek nevezhető jelenség, ideje lenne már felnőni és nem fújjogni, ha egy meleg pár kézenfogva mer végigmenni az utcán. Ja és nem eljátszani a nagy megértőt a blogon, miközben nyilvánvalóan tele vagy előítélettel és undorral. Olvasgasd még csak a Bibliádat, hátha ír olyat, hogy szeresd a felebarátaidat, bár én ateista vagyok és kicsit unom már, hogy mindenki a kereszténység mögé bújik a hülyesége miatt.
ditta75 2013.07.07 15:43:21
"Roppantul irritálnak az exhibicionista, kulturális szabadságharcot vívó, vérliberális magamutogató köcsögök. Akik arra verik a pöcsüket, ha látják, hogy lebomlik minden évezredes tradíció, ami az emberiséget idáig egyben tartotta."
Itt például mi a fenéről beszélsz? Az tartotta egyben az emberiséget, hogy nem lehet vállalni a homoszexualitást? Arról meg, hogy hogyan vonulnak végig ezek az emberek az utcán: minden 3. lány olyan rövid szoknyában van, ami övnek is kevés lenne, és teljesen átlátszó, csipke felsőben, ami alól villog a melltartó (most ez a divat...) Ez miért is jobb, mint fehérneműben évente egyszer végigvonulni az utcán? Vagy a plakátokon fehérneműt reklámozó modellek a város közepén bugyiban-melltartóban? Az normális, azt nyilván nem látják a 8-10 éves gyerekek, meg hogy hogyan esik ki utána a férfiak szeme és ez nyilván nem hat majd az ő értékrendjükre... Ja, és ebből a mondatodból is csak úgy süt a szeretet...

"Felmerülnek olyan kérdések bennem, hogy mi van akkor, ha egy meleg házaspár (fogadott) gyereke hetero? Hogy fogják őt nevelni?"
Hogyan? Úristen, hogyan?! Hogyan nevel egy egyedülálló férfi egy lányt? Hogyan nevel egy vak felnőtt egy látó gyereket? Hogyan nevel egy hetero házaspár egy meleg gyereket? Melegre nevelték szerinted, vagy mi? Ha meleg házaspár nevel egy gyereket és az a gyerek heteroszexuális, akkor nem tudják melegre nevelni... Ahogy nem minden elvált szülő gyereke fog elválni, nem minden gyerek éli a szülő sorsát. Tudod, normális esetben a gyerek nem fogja végignézni, hogy mit csinál a két apukája a hálószobában, abba meg még szerintem senki nem halt bele, ha látott egy férfit házimunkát végezni, vagy hogy megölel egy másik férfit.