Regisztráció Blogot indítok
Adatok
MVPP

0 bejegyzést írt és 1149 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Kedd este a Juventus a Ferencváros együttesét fogadja az Allianz Stadiumban, s a zebramezes csapat lengyel hálóőre, Wojciech Szczęsny nehéz mérkőzésre számít a magyar bajnok ellen. "Nehéz mérkőzésre számítunk egy nehéz ellenféllel szemben. Mindent megteszünk, hogy megszerezzük a három pontot. Úgy…..
MVPP 2020.11.23 18:54:00
@m.martin91: Az újságírók maszkban és távol ülnek a játékosoktól a sajtótájékoztatókon (van, hogy fizikailag nincs is jelen a kérdező), ezért a fejhallgatón keresztül hallják igazán jól a kérdéseket.

Pirlo is végig fejhallgatót viselt, pedig vélhetően az ő olasz tudása is rendben van.
A Tuttosport hírei szerint Paulo Dybala felépülése jól halad, és a következő bajnoki fordulóban már játszhat is akár, így ő a Roma elleni meccsel indíthatja a bajnokságot. Paulo Dybala még július végén sérült meg, a combizom sérülhetett, és bár a Lyon elleni visszavágón pályára küldte őt Maurizio…..
Juventus FC blog Dühöngő 2016.03.19 22:39:46
Ez tényleg egy dühöngő, kiélhetitek magatokat rendesen. Itt nincs OFF-olás, jöhetnek a pletykák, az átigazolások, a vélemények, teljesen vegyesen. Akár a Juventushoz tartozik, akár nem (teljesen). A trágárság, egymás mocskolása persze itt sem megengedett, ezért ettől tartózkodjatok! Mindent bele!…..
Juventus FC blog Mercato 2018.09.29 19:48:50
08.12. HIVATALOS: Filip Kostić 2026-ig tartó szerződést írt alá a klubbal, átigazolási díja 12+3 millió euró 08.10. HIVATALOS: Nicolò Fagioli 2026-ig hosszabbított a klubbal. 07.20. HIVATALOS: 41+8 millió euró fejében Glieson Bremer csatlakozott a Juventushoz, 2027-ig kötelezte el…..
MVPP 2020.08.27 21:52:30
@ForzaJ: Édesanyja azt nyilatkozta állítólag, ha Isten is úgy akarja, a fia a Juventus-ba igazol.

Hááát, hogy ez konkrét hír-e, azt rád bízom.
MVPP 2020.09.18 21:00:39
@Leram7: Azért nincs ott a keretben, mert piros lapot kapott a Montpellier ellen.
A tegnapi kissé meglepő és igencsak gyors eseményeket követően Fabio Paratici elszórt néhány háttérinformációt, amelyek szerint Maurizio Sarri elbocsátása már a BL-meccs előtt tény volt. „Már a Lyon elleni eredmény előtt döntés született. Ahogyan elmondtuk, nem egy mérkőzés dönt az edzőnk…..
MVPP 2020.08.09 09:57:05
@JuventusFanatikus: Ez még az U23-as kinevezése utáni sajtótájékoztató, csak átírták a címet clickbait gyanánt. Egyelőre, az első csapat szakvezetőjeként nem adott interjút.
A Juventus továbbra is hibátlan teljesítménnyel robog tovább az új esztendőben, s az Udinese megsemmisítése után következő ellenfelét, az AS Romát fogadja az Allianz Stadiumban az Olasz Kupa idei kiírásában. A továbbjutásról ezúttal is egy mérkőzés dönt, a győztes az AC Milan-Torino FC párharc…..
MVPP 2020.01.22 21:25:06
A Juventus 2:1-es győzelemmel folytatta bajnoki szereplését a meglepően bátran és agilisen játszó Hellas Verona ellen, s ma este az első osztály egy másik újonca, a Brescia lesz az ellenfél. A házigazda nyáron a Serie B bajnokaként tért vissza az élvonalba, ahol két győzelemmel és két vereséggel a…..
Új szezon kezdődött, s a Juventus új reményekkel vághat neki a Bajnokok Ligája idei kiírásának, melyben a torinóiak célja ismét az lesz, hogy 1996 óta először hódítsák el az áhított trófeát. A csoportkörben a zebramezesek ellenfele az Atlético Madrid, a Bayer Leverkusen, illetve a Lokomotiv Moszkva…..
MVPP 2019.09.18 21:31:41
A Juventus a hírek szerint kész elengedni Paulo Dybalát azért, hogy csökkenthesse a Manchester United által Paul Pogba kapcsán meghatározott 150 millió eurós árat. A La Gazzetta dello Sport újságírója, Nicolo Schira szerint a Juve továbbra is tartja a kapcsolatot Paul Pogba…..
MVPP 2019.07.03 19:06:27
@Rikoo: Zaniolo egyre reálisabb célpont lehet. Állítólag megfeneklettek a tárgyalások a szerződés hosszabbításáról, a Roma pedig már Fekir után érdeklődik, mint utód.
A Juventus 18 pontra növelte előnyét a bajnoki tabellán, s így lényegében véget vetett a hazai versenyfutásnak, ezért kedd este teljes erőbedobással, minden energiáját mozgósítva, mindent egy lapra feltéve próbálja meg ledolgozni a Madridban begyűjtött hátrányt a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének…..
MVPP 2019.03.12 22:09:40
A válogatott szünet után a Juventus a forduló előtt a tabella második helyét elfoglaló csapattal mérkőzhet meg, s ezt az előkelő pozíciót, némi meglepetésre nem valamelyik közvetlen vetélytárs, hanem a Sassuolo együttese foglalta el.  Ugyan a Napoli már szombaton lejátszotta mérkőzését, s így…..
Juventus FC blog Mercato 2016.05.02 21:41:00
2018.08.02. HIVATALOS: Ideiglenesen az AC Milan tulajdonába kerül Gonzalo Gerardo Higuaín játékjoga 18 millió euró fejében, A megállapodás értelmében az A.C. Milan S.p.A. jogot szerez a futballista játékjogának a végleges megszerzésére a 2018/2019-es szezon végén 36 millió euróért. HIVATALOS: A…..
MVPP 2018.08.16 12:26:00
@hellan: Lehet nem lenne rossz velük megnyomni a Serie C-t, hogy jövőre már a B-be bizonyíthassanak.
Az Egyesült Államokban vendégszereplő Juventus a Champions Cup keretében a Bayern München elleni 2:0-ás győzelemmel kezdte meg a felkészülést a 2018-19-es szezonra, s a következő ellenfele ma este a Benfica együttese lesz. Massimiliano Allegri keretében, Wojciech Szczęsny, Medhi Benatia és Sami…..
A Corriere dello Sport értesülései szerint a Juventus vezetői egy újabb komoly igazolás ügyében szorgoskodnak, a preferált opció pedig a Manchester United középpályása, Paul Pogba. Az Öreg Hölgy a nyáron komoly meglepetésre megszerezte korunk egyik legnagyobb futballistáját, Cristiano Ronaldót a…..
MVPP 2018.07.24 12:32:02
@Mitya10: Elvileg 30-ért mozdítható, szóval este befuthat az ajánlat.
A Juventust a sajtó hírbe hozta az Ajax fiatal védőjével, Matthijs De Ligttel. A tizennyolc éves középhátvéd már stabil kezdője a holland csapatnak, miután idén 39 alkalommal lépett pályára a csapat mezében a szezon során. A fiatal játékos a holland válogatottban is…..
MVPP 2018.06.05 09:39:33
@Dana06: 40 millióért valószínüleg nem kölcsönbe megy majd.
MVPP 2018.06.05 20:18:05
@Quentin_KR: Ha csak pár nevet kell mondani pl. Messi, Xavi, Iniesta, Busquets, Carvajal, Morata.
Több olasz forrás arról számolt be, hogy a Juventus kész eladni Gonzalo Higuaín játékjogát 55-60 millió euróért, miután az edző már nem tekint rá nélkülözhetetlen játékosként. A bianconero csapat 2016 nyarán 90 millió eurós kivásárlási ár kifizetésével jutott az argentin csatár játékjogához, miután…..
MVPP 2018.05.30 20:45:35
@kovta23: Kean a PSV-ben köthet ki.
A Juventus hét közben zsinórban negyedszer is elhódította az Olasz Kupát, s most egy gyakorlatilag már tét nélküli meccsen, Rómába látogatva biztosíthatja be matematikailag is zsinórban hetedik bajnoki címét, így pedig az európai top bajnokságok történetében először fordul majd elő, hogy egy csapat…..
A Juventus gyakorlatilag megnyerte zsinórban hetedik bajnoki címét is, s matematikailag ugyan csupán a következő forduló dönthet a scudetto sorsáról, azonban világraszóló csodának kellene történnie, hogy a Napoli behozza a behozhatatlan hátrányt. Az olasz rekordbajnok így szerda…..
Vasárnap este a Juventus döntő csatát vívhat a Napoli ellen, s a déli együttes négy pont hátránnyal, mindent egy lapra téve látogat majd Torinóba, a bajnoki címvédő otthonába. A zebramezesek számára nem lehet más a cél, mint hazai pályán is legyőzni a legfőbb kihívót, s…..
A Juventus szinte lehetetlennek tűnő feladat előtt áll, hiszen a torinói első mérkőzés megalázó vereségét követően, a Bernabéuban kellene ledolgoznia hátrányát, s ehhez legalább három gólt kell szereznie a házigazda Real Madrid ellen. A zebramezesek továbbjutásához…..
Nehéz mérkőzésre készülődhet a Juventus, hiszen a tavalyi döntős feladata az lesz, hogy a Bajnokok Ligája-nyolcaddöntőjének első, torinói mérkőzésén született 2:2-es végeredmény után, a Wembley gyepén harcolja ki a továbbjutást. A zebramezeseknek ehhez egészen bizonyosan…..
A Torino FC elleni Olasz Kupa-továbbjutást követően, s a szusszanásnyi téli pihenő előtt a Juventus a Cagliari otthonába látogat, hogy onnan három bajnoki ponttal térjen haza, s így tartsa a lépést az éllovas Napoli együttesével. A hiányzók listája eddig sem volt rövid, hiszen Gigi Buffon, Juan…..
A Juventus igazgatója, Beppe Marotta a Hellas Verona elleni meccset megelőzően arról beszélt, hogy Marko Pjacának folyamatos játéklehetőségre van szüksége, illetve hogy a klub mindent megtesz, hogy Paulo Dybalának segítsen. „Marko Pjaca aggasztó és hosszas térdsérülésből tér vissza a pályára. Ezért…..
MVPP 2017.12.31 14:30:13
@Juvetto: Annyi kiegészítés, hogy a Pumát csak a felkészülési időszakban hordta (amerikai "turnén" és a Spurs elleni meccsen), a tétmérkőzéseken már az Adidas X-et hordta.
Torinói értesülések szerint a Juventus kész elengedni Alex Sandrót 60 millió euróért, és a Tuttosport szerint az érdeklődők során gazdagítja például a Manchester United, a Manchester City és a Chelsea. A brazil futballista a nyáron egy visszafogottabb licitháború tárgyát képezte, azonban a klub és…..
MVPP 2017.12.28 13:18:09
@The king of alibis: Nagyon kíváncsi lennék, ha ezt az üzletet Marrotta hozta volna létre, ugyanezeket állítanád e a hollandról.

Hónapok óta állítod, hogy ez a két klub a kedvenced, viszont nem értem, hogy lehet az, hogy minden egyes döntése ennek a csapatnak rossz, melyet elvileg egyformán szeretsz mint az angolokat. Miért van az hogy, egy Lallana, Henderson vagy akár Danny Ings nem angol középszer, míg a Juventusban elmondásaid szerint a csapat fele minimum középszer. Miért van az, hogy Klopp az eszement játékával a világ legjobb edzői közé sorolod, viszont Allegri, aki oda vezette a Juventust ahova való, Ő egy kókler. Lehet hogy lesajnált bajnokság az olasz és nem olyan mint 10-20 évvel ezelőtt volt, sőt, de többet ér egy Scudetto mint egy Premier League 2. vagy annál lejjebbi helyezés bármelyike. Liverpool 5 éve nem nyert semmilyen trófeát, akkor is a másod osztályban szereplő Cardiff Cityt verte meg, az igen jeles Carling Cup döntőjében, a Juventus évek óta mást sem csinál mint nyer, szinte minden tekintetben.

Nincs azzal az égadta egy világon semmi baj, hogy 2 darab kedvenc csapatod van, viszont akkor ne használj kettős mércét, legalábbis ne ilyen mértékben.

Elnézést kérek ha nem tetszik a véleményem, próbálom kerülni a blogon a nyílt konfrontációt és csak az átigazolási pletykákat hozni, ha időm engedi, de ez már régóta kikívánkozott belőlem.
MVPP 2017.12.28 14:29:02
@The king of alibis: Igazad van. Kóklernek nem nevezted. Elnézést kérek. Viszont a szánalmas bohóc, Mr. Hunyorgó stb. hozzászólások előjöttek.