Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Miskolc régen és ma

194 bejegyzést írt és 82 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Arra meg mernék esküdni, hogy korosztálytól függetlenül, mindannyian fel tudunk idézni egy-egy emlékezetesre sikerült miskolci estét, talán a helyszínek azok, amelyek az évek, évtizedek során változtak. Jómagam számtalan anekdotát hallgattam már végig az idősebbektől, ahogy én is fogom majd mesélni…..
Járvány, háború, üres városi kassza, infláció, hiányzó áruk a polcokról. Ha azt hiszi a kedves olvasó, hogy egy 2022-ről szóló írást kezdett el böngészni, akkor el kell, hogy szomorítsam. Fellapozva az 1919 decemberi helyi újságokat, hátborzongatóan hasonló problémákról olvashatunk, sőt... Ha azt…..
Ha a város múltját idézzük fel, igyekszünk – az objektivitás szempontjait figyelembevéve, persze – édes nosztalgiával tenni azt, hogy szűkebb pátriánkat ne a búskomorság lengje be. Így előszeretettel emlékezünk vissza a város nagyjaira, büszkén idézzük fel jeles városatyáink, Soltész Nagy Kálmán,…..
Még manapság is sokan élnek a városban azok, akik édes nosztalgiával emlékeznek vissza egy ma már nem létező épületre, ezzel együtt szúrós szemmel tekintenek annak „helyettesére”, amit ma Pátria-tömbnek nevezünk. Mivel 1971-ben egy új üzletház megépítése mellett döntöttek, így a szanálás áldozatául…..
Az Avas északi lejtőjén csodás műemlékegyüttest alkot a református templom és a tőle pár méterre található harangtorony, amely évtizedek óta az egyik kedvenc célpontja a művészvilágnak, számtalan festmény, képeslap, szépirodalmi mű, fotó örökítette meg e párost. Azt a harangjátékot azonban az imént…..
Ha végigmegyünk a híres miskolciak képzeletbeli panteonján, több olyan személyt is találhatunk, akik nem a város szülöttei, mégis Miskolc hírnevét öregbítették a nagyvilágban. Sokak esetében még arra sem tudunk konkrét magyarázatot találni, hogy mi sodorta városunkba az illetőt, hogy később itt…..
A blog rendszeres olvasói lassan már megszokhatták, hogy időről időre előveszünk olyan terveket amolyan "mi lett volna, ha" alapon, amelyek végül a különböző korok városfejlesztési elképzeléseinek tervasztalán maradtak. Ebben a tervezősdiben kifejezetten erős volt a 1920-as évek második fele, amikor…..
Makukát ropogtatva furikázzák fel Kakast az Avasra a Road Movie videoklipsorozat legújabb részében. A Bohemian Betyars hazatért Miskolcra, ahol megírták Borsod-Abaúj-Zemplén megye alternatív himnuszát, azon a nyelven, amit csak a borsodiak értenek. Debütál a Makuka, a Road Movie országjáró…..
Számos olyan eseményt tartunk számon népünk történetében, melyek tévesen rögzültek a köztudatban, holott ezekről már évek, sőt évtizedek óta tudni lehet, hogy alapvető tárgyi tévedéseket tartalmaznak. Az, hogy ezek a tévhitek mégis miért rögzültek rosszul a történelemkönyvekben, arról megoszlanak a…..
Miskolc régen és ma 2021.07.26 07:47:57
@matyas.kiraly: Nyugi, ezzel te is a tiltáska jogos tulajdonosa lettél.
Miskolc régen és ma 2021.07.26 08:50:23
@gigabursch: Maradjunk annyiban, hogy egyetemista koromban főbérlőm volt azon ötvösök egyike, aki bevizsgálta a koronát akkor, amikor az amcsik visszaadták. Elég sokat tudok a koronáról, szóval inkább Pap Gábor dolgaiba ne menjünk bele :)
Miskolc régen és ma 2021.07.26 11:22:14
@gigabursch: mivel történészként dolgozom, igyekszem minden nap csiszolni a tudásom. Remélem, hogy egyszer majd felérek az itteni tudásbázishoz.
Bizonyára minden miskolcinak beugrik a Pátria szó hallattán az az üzletház, ahol ma az emeleten posta, kínai bolt, míg a földszintjén az egyik élelmiszerlánc üzlete, valamint kisebb butikok kapnak helyet. Az üzletek fölött pedig számos lakás került kiépítésre az 1970-es évek második felében. Abban…..
S ez nem minden. A Rákóczy- Torony, az se késik… Nem adok egy évet neki Kész lesz. A kis késit! Tetejébe tűzjelző lesz, Az aljában kocsma, Mert az ember, ha idejön, Csak nem lehet korcs ma. (…) És ez se minden. Lesz sikló is, Hogy az öregebbek, Ezen jőjjenek, ha másképp Már fel nem…..
Urak, akik a klub dolgait igazgatjátok: adjátok vissza a csapatomat! Bevallom őszintén: nem érdekel sem a politikátok, sem a világi ötleteitek, sem a nagyszabású multisport elképzelésetek, sem a torzító marketing kampányaitok, melyekkel szurkolók tízezreit befolyásolni kívánjátok. Nem érdekelnek már…..
„Amikor eltávozik az élők sorából az utolsó ember is, aki még emlékezett rá, a halott másodszor, és ezúttal véglegesen meghal, mintha soha nem is élt volna.” Ámosz Oz izraeli író   Amióta csak létezem, mindig előszerettel hallgattam az idősebbek keserédes nosztalgiával átitatott történeteit. Így…..
Mint arról már korábban megemlékeztünk, az 1848-49-es forradalom és szabadságharcnak számos eseménye és személye köthető városunkhoz, így ezekből a személyekből hiba lenne bárkit is kiemelni, ezzel esetleg rangsorolni őket aszabadságharcban betöltött szerepükhöz mérten. De ahogy már megszokhattátok,…..
Egyre inkább a vizuális tartalmak felé fordul a fogyasztói társadalom, így ezúttal egy videóval jelentkezünk, ami Youtube-csatornánk első saját kreálmánya. Szeressétek, iratkozzatok fel, mert lesznek itt a továbbiakban is tök jó tartalmak, amikből nyilván egy kanyink sem lesz, de nem is ezért…..
Ezekkel a Coviddal átszőtt időkben nem lehet rendezvényeket tartani, és ez bizony a különböző beöltözős bulik időszakában bőven érződik. Bár egy halloweent még csak-csak kihagy az ember (nem is magyar ünnep - elhangzik ez minden évben), de a farsangi időszak már az egészen fiatal korosztálytól…..
Emlékszem, hogy gyerekkoromban (és ehhez nem kell évtizedeket visszamenni az időben) még igazi telek voltak. Karácsonyra rendszerint fehérbe borult minden és alig vártuk a téli szünetet, hogy a tankönyveket végre szánkóra cseréljük, aztán uzsgyi a közeli bükki lankákra, ahol már vártak a jól ismert…..
ZS ez nem minden. A Rákóczy- Torony, az se késik… Nem adok egy évet neki Kész lesz. A kis késit! Tetejébe tűzjelző lesz, Az aljában kocsma, Mert az ember, ha idejön, Csak nem lehet korcs ma. (…) És ez se minden. Lesz sikló is, Hogy az öregebbek, Ezen jőjjenek, ha másképp Már fel nem…..
Szinte napra pontosan két évvel ezelőtt nyitott meg a Herman Ottó Múzeum papszeri épületében az Ez sör! A sernevelőtől a sörgyárig címmel az a tárlat, amely a magyarországi sörfőzés történetére fókuszált. A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum vándorkiállításához a miskolci múzeum is…..
5 évvel ezelőtt írtunk arról, hogy hamarosan rendeződhet a város két emblematikus, egykoron az Avas nevét viselő épületének sorsa. Bár a hosszú évekig kihasználatlan kilátó belső tere mintegy 2 éve valóban újranyitott, ám a szintén a domb nevét évekig viselő szálló impozáns épületének a sorsa még…..
Ha lenne a "fekete-fehér/színes" című rovatunknak definíciója, akkor azt egészen szépen lehetne illusztrálni az alábbi fotókon keresztül. Ezekben a könnye(bbe)n fogyaszható kis cikkekben ugyanis a város különböző korszakait igyekszünk bemutatni, ahol szöveg helyett a képek beszélnek. Ezúttal az…..
Miskolc régen és ma 2020.11.09 17:04:41
@Alkibiadész [alkibiadesz.blog.hu]: Köszönjük az 58-as anonim pályázók nevében is!
Miskolc régen és ma 2020.11.09 18:19:25
@horex: Igen. Időutazó :D
Miskolc régen és ma 2020.11.09 18:22:14
Aki gyakran lapozott már fel különböző turisztikai, helyismereti kiadványokat, annak nem lehet meglepő, hogy az a saját célközönségéhez mérten igyekszik az adott település értékeit kidomborítani. A célzottan turistáknak készült kiadványokban így kap hangsúlyos szerepet a Lillafüred-Diósgyőri…..
Emlékszem, hogy mekkora poénnak tartottam néhány évvel ezelőtt, amikor egy messziről jött barátomnak mutattam meg a várost, majd a séta csúcspontjaként a színház udvarába vezettem őt, ahol rámutattam Nagy Attila szobrára. A viccet a névazonosságunkban láttam, amire már több ismerősöm is felhívta a…..
Miskolc régen és ma 2020.10.26 12:08:22
@gigabursch: Ott van a felhasznált irodalmak között :)
Miskolc régen és ma 2020.10.26 18:33:12
@apro_marosan_petergabor: Érdekes dolgokat írsz, valószínűleg már sosem tudjuk meg, hogyan gondolkodott, a cikk kapcsán már többen is írtak nekem más fórumon is, voltak akik ismerték is. Mint szerző, szándékosan nem akartam sem aktuálpolitikai, sem a közelmúlt politikájának síkjára vinni az írást, de most ide bemásolnék néhány tőle idézett mondatot amolyan gondolkodásképpen:
– Amikor Budapestről Miskolcra kerültél, érzékeltél valamit abból, hogy közeledik a forradalom?

– Nem lepett meg… Azt, hogy forradalom közeledik, nem érzékeltem, de azt, hogy valamilyen felfordulás, igen. Nem vagyok politikus alkat, az elmúlt 30 év alatt sokat gondolkoztam azon, hogy mi közöm is volt nekem ehhez az egész dologhoz? Arra a meggyőződésre jutottam, hogy a véletlenen múlott. A főiskolán egy-két évig, mivel rettenetesen könnyen tanultam, marxista szemináriumvezető voltam. Soha annyi Szent Ágostont meg Aquinói Szent Tamást nem olvastam, mint akkor, mert féltem, hogy a marxizmustól eldugul a fülem és csőlátásom lesz. Akkoriban rengeteg Nékosz-os barátom volt és velük beszélgetve érzékeltem, hogy a történelem 12 ezer éves logikus fejlődésével szemben a közvagyon, az államosítás, a magántulajdon megszüntetése új történelmi esemény, amire tiszta világ építhető fel. Ezt egy fiatalember elhitte. De amikor a főiskola párttitkára felszólított, hogy lépjek be a pártba, akkor megmondtam neki, hogy sok olyan ember van a pártban, akikkel nem szívesen szívnék egy levegőt. Ennek megvoltak a maga következményei. Aztán elkezdték tanítani a nagy eszmét, hogy a Szovjetunióban győzött a kommunizmus, ennek következtében a dráma, mint műfaj és fogalom, megszűnt. Nem tudtam elképzelni, hogy létezik a földön egy olyan eszme, ami elfedi a drámát, hogy én, vagy az apám meghal.

– Ilyen marhaságokat tanítottak?

– Nagyobbakat is. Keszi Imre azt magyarázta nekünk, hogy Ady Endre azért írta a Szeretném ha szeretnének című költeményét, hogy megfogalmazza a proletariátushoz való vonzódását. Ezek a fenntartások olyan mértékben nőttek bennem, hogy ellenzéki körökbe és a Petőfi-kör előadásaira kezdtem járni. Miskolcról is sokszor felutaztam. A Miskolcra látogató Csoóri Sándor, Szabó Lőrinc verseit mindig én mondtam, és jó szerepeket is játszva, nagyon sikeres színész voltam. A humora ennek a helyzetnek az, hogy nem mertem a nőknek udvarolni, mert olyan ragyogó szemmel néztek rám, hogy gátlásaim támadtak. Éreztem, hogy az elvárásaiknak a gyakorlatban nem lehet megfelelni. Ilyenfajta szeretetben éltem ott egészen 1956. október 24-ig. Csak szellemi pezsgést, törvényes szerveződéseket éreztem magam körül és mindez nem látszott forradalomnak.
– Magyarország új történelmi szituációjában bizakodó vagy, vagy kételkedő?

– Én kételkedően vagyok bizakodó. Kételkedésem a közeljövőnek szól. Az a véleményem, hogy ennek a népnek 40 év alatt a politikai tehetségét, szerveződőképességét olyan nyomorékká töppesztették, hogy az átmeneti időkben minden lépésünk torz lesz. Torz lesz a demokráciánk, mert tele lesz szemét emberek hangoskodásával, torz lesz a szabadságunk, mert ostoba emberek ordítozásai fogják elszemetesíteni. De nagyon nagy jelentőséget tulajdonítok a pártokba nem szerveződő erőteljes, szuverén egyéniségeknek. Ezeknek az embereknek a szuverenitása olyan kockakő lehet, amin minden megfordulhat. Egyelőre azonban úgy látom, hogy inkább a hatalomért folyik a játék, mint a nemzetért. De nagyon ígéretesnek tartom, hogy a torzító 40 éven túl vagyunk, a történelem mozgása visszafordíthatatlan.
Miskolc régen és ma 2020.10.26 18:34:17
@Miskolc régen és ma: Erre rá 2-3 évre lépett be az MSZP-be.
Emlékszünk még a jogász Bizony Ákosra, akit annak idején még a miniszterelnök sem tudott elpáholni a választáson? Vagy a misztikumoktól sem mentes Bató-családra, ahol a családfőn, Istvánon keresztül egy tragédiákkal teli életutat ismerhettünk meg? Kit Miskolc adhatott sorozatunk ezennel visszatér,…..