Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Kátai Levente Árpád

0 bejegyzést írt és 19 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
"Félek a görögöktől, még ha ajándékot hoznak is."- Nem, ezt nem az Európai Unióban mondták Alexisz Ciprászról, hanem Laokoón, a trójai pap figyelmeztetett így, mikor a görögök hátrahagyták azt a bizonyos falovat. Szókimondását az istenek nem nézték jó szemmel, így tengeri kígyókkal kényszerítették…..
Valahogy nyáron mindig kicsit több időt tudok szentelni a zenének, és mivel nem igazán vagyok elragadtatva a mostani felhozataltól, ezért mindig gyerekkorom kedvenceinél kötök ki. Nem mondom, van ma is pár jó szám, tulajdonképpen akármilyen műfajban, de kimagasló előadókat,…..
Vendégszerzőnk, Hegyi Gyula írása.  Amikor elolvastam Braun Róbert elmélkedését arról, hogy Trianon a magyar polgári állam megszületésének az ünnepe is lehetett volna, először azt hittem, hogy ironikus provokációnak szánja a túlzó „magyarkodók” irányába.…..
A magyar kormány újratermeli a sértett, neurotikus, szomszédaival megbékélni képtelen, együttműködésre nem hajlandó új generációk egész sorát. Három éve ünnepeljük hivatalosan a Nemzeti Összetartozás Napját. A hivatalos elképzelések szerint egy hiánypótló…..
Kátai Levente Árpád 2013.06.18 18:15:37
@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: "Megpróbálta Károlyi, megpróbálta Horhy, s még Kun Béla is megpróbálta...Szóval a magyar politikai többször igyekezett változtatni, de sosem sikerült."

És ezt miért írtad ide nekem? Károlyi nem próbálhatta meg, mert bízott a béketárgyalásokban, ahova aztán meg se hívtak minket. Ezután már mindenki kényszerpályán mozgott. Kun Bélának esélye se volt, mert egy kommunista államot Európa közepén semmiképpen nem tűrtek volna meg. Horthynak esélye se volt, mert nem volt kezében a hatalom. Csak úgy kaphatta meg, hogy megígérte az antantnak, hogy aláírja a békediktátumot stb.
Kátai Levente Árpád 2013.06.18 18:38:49
@peetmaster: "Az egyetlen keret, amiben fel lehet hozni Trianon igazságtalan, pontosabban téves mivoltát, az a nemzet meghaladása."

Így van a nemzet nem elég. Kell az igazságosság is, amit pl. a demokrácia biztosíthat. Ami ugye nem a többség mindenkori győzelmét jelenti, ahogy azt az első két pontodban le is írtad. A kisebb csoportoknak külön jogokra van szükségük: pl. nemzetiségi jogokra. Az általános emberei jogok nem elegek. Az kevés, ha nem különböztetnek meg nemzeti alapon.
Kátai Levente Árpád 2013.06.18 18:40:53
@Csehszlovák Kém: "Ez az arány nem cáfolja meg állításom, h a korabeli magyar etnikai elit háború-párti volt."

Ez az állítás meg azt nem cáfolja, hogy tök mindegy milyen párti volt a magyar értelmiség, mert a kollektív bűnösség elvét akkor sem alkalmazhatták volna vele szemben, pláne nem az utódaikkal szemben. És persze jól elmismásoltad, hogy a felelős vezető - a miniszterelnök - a területi foglalások ellen volt.

4 osztrák háborút akar, egy magyar nem: ez aztán tényleg nem jelent semmit!