Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Füredi Károly

0 bejegyzést írt és 48 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
MovieCops VÖRÖS ZSARU 2022.10.13 06:00:00
A testépítőből lett filmsztár, Arnold Schwarzenegger életművében a Vörös zsaru (1988) nem tartozik a legsikeresebb filmek közé, sőt egyesek szerint a legjobbak közé sem. Nekem mégis a négy kedvenc Schwarzenegger-filmem egyike (a másik három: a Terminátor első része, a Ragadozó és Az emlékmás). A…..
Fotó: MTI Mindig méltóképpen igyekszünk megemlékezni azokról, akik a szinkronban tevékenykedtek és akiknek hangját haláluk után is akkor hallhatjuk filmekben, amikor csak kedvünk tartja. Koós Jánossal sincs ez másképp, s habár nem a szinkron volt a fő irány, amiben tevékenykedett, mégis…..
Füredi Károly 2019.03.04 00:13:43
Tulajdonképpen hálás vagyok Toroczkai Lászlónak és a mögötte álló erőknek. Azon erőknek, akikről csak homályos sejtéseink vannak, hogy kik is lehetnek ők. Segítenek nekünk megszabadulni a Jobbiktól. Attól a párttól, amely sikeresen megakadályozta a kétosztatú politikai paletta ismételt kialakulását…..
Schmidt Mária hosszú évekig élt Soros-ösztöndíjakból külföldön, az utolsó árulkodó szakmai önéletrajzát viszont elfelejtette eltüntetni. A kormánybiztos-történész körül elfogyott a levegő: a célponttá tett civil szervezetek és tudományos személyiségek mellett az Egyesült Államok, az MTA Elnöksége…..
Múltkori tippem szerint a vízköves vízforralót ecetes vízzel érdemes kitakarítani. Aki azonban nem szeretné, hogy ecetszagú legyen a vízforralója egy másik praktikát is bevethet. Nem gondolnátok Spurcikáim, de remek vízkő elleni takarító szer lehet a KÓLA! Ha a…..
Aránylag sokat vásárolok online. Koncertjegyet neten, parkolást, miegymást SMS-ben. Ma ismét felkúrta az agyam a kényelmi díj. Igaz, a szolgáltató kiépített egy informatikai rendszert, bankkártyás fizetéssel satöbbivel, de ez azért (nagyon) jó neki, mert nem kell irodát fenntartania, ahol az…..
Füredi Károly 2018.01.04 11:37:32
@netrunner71: A kényelmi díjnak nincs külön TEÁOR száma, amibe bele lehet magyarázni, az a "4791 - Csomagküldő, internetes kiskereskedelem".
A problémám az, hogy a kényelmi díjért valójában nem kapok semmit, persze bele lehet kényszeresen magyarázni valamit, ha máshoz viszonyítom. Ilyen logikával azonban pl. minden közlekedési jegyhez is fel lehetne számolni kényelmi díjat, hiszen nem gyalog kell menned, vagy mert nem egy szekéren utazol amit egy gebe húz.
Pusztán azért, mert a technológiai fejlődés valamit olcsóbban lehetővé tesz, nem kéne visszaélni vele. Na de: "ilyen az ember".
Ha képes lennél benzint pisilni üres kannákba, biztosan te se adnád oda önköltségen idegeneknek. Hát ez van, mérlegelni kell a döntéseinket...
1. Ha hónapok óta nem volt élő barátnőd Emmán és Marcsán kívül, akkor szállj magadba! Nem azért van, mert kicsi a farkad, (ez az első randi előtt egyébként sem derül ki), hanem mert képtelen vagy ismerkedni. Rossz a kommunikációd, helytelen az önértékelésed, tele vagy…..
Az előző részben szó volt az amerikai fegyvertartás kulturális, illetve politikai alapjairól és a szövetségi szabályozásáról, most innen folytatódik a cikksorozat: először kicsit megismerjük a fegyverviselés kérdését, majd megismerkedünk a tagállami szabályozásokkal, végül pedig rácsodálkozunk arra,…..
Kevés hatékonyabb módja van az emberi kapcsolatok felégetésének, mint az, hogy pénzt adunk kölcsön a másiknak. Ráadásul egy amerikai felmérés szerint a kölcsönöknek csupán a felét fizetik vissza teljes egészében. A másik felét csak részben, vagy egyáltalán nem. Jó, mi?..
A legutóbbi bejegyzésben  (http://drbakonyililla.blog.hu/2017/04/26/a_szabadsagolas_szabalyai)  a szabadságolás általános szabályait mutattam be. Mivel többen jelezték, hogy a fizetés nélküli szabadság is érdekelné az olvasókat, ezért ez a következő feldolgozott témánk! Először is rögzítenem, kell,…..
Nem tudom másnál hogy van, de az én házamba akármikor megyek haza, mindig van rántott hús, savanyú káposzta meg egy kis süti. Mármint az illatuk. Így, mire elérek az ajtómig, már kétszer jóllaktam, mert a földszinti nő mindig a lépcsőházba szellőztet. Na. Ilona (nem így hívják) is hasonlót él át,…..
El kell mennie az országból, mert nagyon sok dolga lesz a közeljövőben. Kitalált valamit, amiről szólni fog a világ. Jézus színész volt. Nem ő halt meg. Hanem egy kisfiú. Egy tízéves. A kereszthalál csak egy színjáték volt. Kora Stohl Andrása alakította Jézust. És így tovább. Hujbernek…..
Azt már megírtuk, hogy elindul a már a franc se tudja hányadik köztévés töltelékcsatorna, most éppen M5 néven költenek milliárdokat, hogy legyen az államnak ismeretterjesztő adója is. Nézettségi elvárás nincs (miért is lenne?), a cél a diákok és oktatók segítése, és lesz jó pár saját gyártású műsor.…..
Tapasztalataim szerint a hadtörténelem és a haditechnika iránt érdeklődők egyik kedvenc szellemi játéka azon filozofálni (esetenként vitatkozni), hogy melyik fegyver, fegyvertípus, fegyverrendszer hagyta ott leginkább a nyomát a hadviselés (és ezzel párhuzamosan az emberi történelem) alakulásán.…..
Ott tartunk, hogy abban az országban, ahol a Fidesz kedvenc udvari kobzosának HELYTELENÜL titulált előadóművész és az Országgyűlés elnöke egyaránt azt vallja, hogy az asszony az otthon, gyerekszülve jó, és ne építgessen magának karriert, szóval abban az országban, ahol a partnerbántalmazás az…..
Balázs és műsorvezető társai kedd reggeli műsorukban több ismert embert kifiguráztak, és kicsúfoltak, többek között Áder Jánost, Andy Vajnát, Vujity Tvrtkót és Havas Henriket, de ezek mellett melegekkel kapcsolatos vicceket is megengedtek maguknak. Balázsék arra kérték hallgatóikat, hogy meséljenek…..
Füredi Károly 2016.04.20 22:42:20
  A PestiSrácok.hu portál szerint Soros György magyar származású amerikai üzletember által támogatott civilek, civil szervezetek állnak a pedagógusokat utcára hívó és a köznevelési rendszer állapota miatt az ország több pontján demonstrációt szervező körök mögött.  Ezt volt képes a Magyar…..