Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Zoebird

39 bejegyzést írt és 6 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Disztópikus, ármányos, politikai, kapcsolatos, akciódús. A 2050-es évek: Európa az összeomlás szélén áll. A nyugati országok nem tudnak mit kezdeni a beözönlött afrikaiakkal, a terror események mindennaposak. Magyarországon éppen elfoglalja az államfői hivatalt Varga Tibor. Ő régi barátját, állandó…..
Szvámi Ráma egy indiai bráhmana családban született jógi, aki Tibet és India sok nagy tiszteletnek örvendő tanítójával kapcsolatot tartott. Szellemi életének, ami döntően a hegyi remeteség jegyében telt, rengeteg csodás epizódjáról számol be Élet a Himalája Mestereivel című könyvében...
Mostanában ritkán akadnak olyan könyvek a kezembe, amikről lehetne 2 épkézláb mondatnál többet írni, ráadásul az időm is szűkös. Azért gondoltam összefoglalom miket olvastam eddig idén és 1-1 mondatot hozzájuk fűzök egy értékelés mellett. Ha érdekel a könyvek fülszövege,…..
Nem mindig szabad egy könyvet a borítója alapján megítélni! Van, hogy eltalálják és illik a történethez, de van hogy semmi köze hozzá, egyszerűen csak a tervezője nem volt képben, hogy miről van szó benne. Emiatt érhetnek minket nagy csalódások és kellemes meglepetések is.…..
Viszonylag ritkán olvasok magyar írótól, krimit meg még ritkábban, hangosan kuncogni pedig szökőévente szoktam egy könyvön, de most ebben a párosításban ráleltem egy igazi gyöngyszemre! Minden benne van, amitől felejthetetlen lesz, szórakoztató, letehetetlen! Tartalom: Cameron…..
Valentin napra hoztam Nektek egy igazán szerelmes könyvet! De azért ne ijedjetek meg, nem valami csöpögős rózsaszín történet ez, mert a fiatalság, az egymásra találás és a jó humor mellett komoly, megrázó tartalom is hozzá lett adva, melytől csak még fantasztikusabb olvasmány…..
"Miért, akkor milyen a boldogság? (…) A boldogság a napkelte a kikötő felett. A fagyi a kánikulában. A hullámok hangja az utca végéből. Ahogy a kutyám hozzám bújik a kanapén. Esti séták. Remek filmek. Viharok. Egy jó sajtburger. A péntek. A szombat. Még a szerda is. Ha a vízbe…..
Read a book Susan Ee - Angelfall 2014.01.28 12:16:31
Sok-sok angyalos történet mondta már el, hogy ők milyen jók, szépek és védelmezők az emberek mellett, de most itt egy történet, ahol épp az ellenkezőjét tudhatjuk meg róluk. Romba döntik a világot, elpusztítanak mindent és mindenkit, leigázzák a róluk kialakult rózsaszín…..
Egészen véletlenül került a kezembe ez a könyv, úgyhogy senki ne ijedjen meg, hogy az év első könyv véleményezése majd előre vetíti, hogy mi lesz még itt idén. Nem!!! Ez csak egy kitérő, amit a jövőben valószínűleg többször nem ejtek meg. Ugyanakkor nem tudok szó nélkül…..
Igazi meglepetés könyv, tele rejtélyekkel, kalanddal, kis romantikával és egy olyan újszerű világgal, amilyennel még nem találkoztam! Tartalom: Minden testnek van egy története, egy képsorozat, amelyet csak a Könyvtárosok olvashatnak. A halottak a Történetek, nyugvóhelyük pedig…..
Ha esetleg nem tudsz választani a sok megjelent könyvből, hogy kinek mit ajándékozz, akkor összeraktunk egy szubjektív listát - A TELJESSÉG IGÉNYE NÉLKÜL! - segítségnek! Jó szemezgetést! Kicsiknek: Bartos Erika: Bogyó és Babóca alszik - örök kedvenc, nem lehet vele…..
Elizabeth Richards nagyot lépett amikor úgy döntött, hogy könyvében a most nagyon divatos utópisztikus városképet a már lecsengőben lévő vámpírokkal ötvözi és a kettőből valami újat hoz létre. Mostanában unalomig jelennek meg a 16-17 éves hősök, sok ilyet olvastam én is,…..
Már két hete végeztem ezzel a könyvvel, de valahogy mégsem akaródzott írnom róla. Most már leülepedett bennem a történet, viszont nem is maradt meg sok emlékem belőle, ami inkább azt sugallja nekem, hogy talán mégsem volt olyan fantasztikusan bejövős, mint amekkora hírverést…..
Read a book Leiner Laura - Bábel 2013.10.28 19:35:14
Ciki vagy sem, de bevallom őszintén, hogy lassan (nagyon lassan!) a 4. X felé közeledek és Szent Johanna Gimi fan vagyok! Imádtam az összes kötetet, kétszer is kiolvastam az egészet egymás után. Mivel számomra nagy élmény volt, ebből egyenesen következett, hogy félve vártam Leiner…..
Ismét egy könyv, ahol nem az író saját neve szerepel a borítón, hanem a történet egyik alakjáé. Pittacus Lore: ez a James Frey – Jobie Hughes szerzőpáros álneve. Ez persze nem befolyásolja, hogy egy pörgős, izgalmas élményben legyen részünk, maximum nekem juttatta eszembe,…..
Ezt a könyvet, ha 25 évvel fiatalabb lennénk, akkor biztos imádnám... Most viszont csak nagy nehezen végigrágtam magam rajta, pedig nem szokott gond lenni, ha nem a saját korosztályom szerepel egy történetben. Sőt! Általában a szereplőkkel fiatalodok. ;) Tartalom: Hat felejthetetlen…..
Milyen lenne, ha Rejtő szereplőit a jövőbe repítenénk és egy kis sci-fibe ágyaznánk őket? Hát valami ilyesmi! Pimaszság, humor, egy pici romantika és nagyszerű karakterek. Na meg persze a Játék, amit a nemesek űznek! Tartalom: Calderon kapitány nem mindennapi férfi. Egy…..
Sophie Kinsella pár könyvét volt szerencsém a nyáron olvasni és nagyon élveztem őket. Sokat nevettem rajtuk, pedig ez nálam igen ritka, így kellemes szórakozásra számítván nagyon vártam az új regényét! Tartalom: Lottie nagyon számít rá, hogy barátja az esti randevújuk…..
Picit talán túl nagy elvárásokkal kezdtem neki ennek a könyvnek, mert mindenhol annyira dicsérték. Emellett lássuk be, ez a gyönyörű borító szinte magához rántja az embert, hogy vegye le a boltban a polcról és vigye haza! Lássuk milyen az, amikor egy herceg a nép lányai közt…..
Megint egy New Adult történet, ami elgondolkodtató, kemény témát boncolgató és az ember szívéhez szóló. Szerelmes történet, de a hangsúly sokkal inkább két fiatal sérült lélek egymásra találásán, gyógyulásán van, mint a romantikán. Ne tévesszen meg senkit a ponyvának…..
Miután elolvastam a Ha maradnék című első részt, nem volt kérdés, hogy azonnal folytatom a másodikkal! Sajnos csak 270 oldal az egész könyv, így túl hamar végeztem vele, aztán csak ültem éjjel az ágyban magam elé bambulva, teljesen a hatása alá kerülve és azon gondolkozva,…..
Egy gyönyörű szép történet - mely egyszerre keserű és édes - a szeretetről, fontos döntésekről és a mindent összekapcsoló zenéről! Bár ifjúsági regénynek kategorizálták, felnőtteknek is kihagyhatatlan olvasmány! Tartalom: És te hogyan döntenél? Képzeld el, hogy…..
Richelle Mead - Vámpírakadémia sorozatát olvastam pár évvel ezelőtt, akkor még az elején tartott a vámpír divat és nagyon tetszett. A szukkubusz Georgina Kincaid története viszont elég lassan került már nálam sorra, de az Angyalsors után jó folytatásnak ígérkezett. Tartalom:…..
Végre egy újabb rossz fiú - jó lány könyv, amit mostanában kerestem! Méghozzá egy olyannyira jól sikerült regény ez, hogy a Gyönyörű sorscsapást simán felülmúlta nálam! Tartalom: Shaw Landon attól a pillanattól fogva szerelmes Rule Archerbe, hogy meglátta őt.A lányt nem…..