Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Andre1bp

0 bejegyzést írt és 234 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Ezek a keresztény antropológia, a liberális demokrácia politikai rendszere és a piacgazdaság. A kereszténység szabadságban gyökerező és az önfejlesztésben aktualizálódó emberképe, amely közben lehetővé teszi a bűnt -- azaz a moralitást -- és szükségessé a megváltást, már nem comme il faut a nyugati…..
A nagyszámú közönség előtt zajló eseményt két bemutatkozás nyitotta meg. Elsőként Kocsis Dániel görögkatolikus papot ismerhettük meg egy kicsit, aki Rómában, erkölcsteológiai egyetemen töltött évei alatt tanult a homoszexualitásról és ebben a témában írja a…..
Lehet-e a homoszexualitással kapcsolatos egyházi tanítást úgy megismertetni és képviselni, hogy azt az érintettek ne érezzék személyük, életük elítélésének, leértékelésének? Mi lehet egy ilyen helyzetben az egyháziak tudatos vagy kevésbé tudatosított célja: a tanítás…..
Andre1bp 2017.10.07 12:08:21
@karandash: Ez nem igaz.

A melegeket nem érdeklik az egyházak. Sok egyház maga dönt úgy, hogy meleg párokat is összead.
Amúgy nem a melegek csesztetik az egyházakat, hanem az egyháza a melegeket. Az egyház az, aki bele akar szólni az állam álltak biztosított jogaikba.
Nem a melegek kérik a keresztények házasságának eltörlését, hanem a keresztények akarják a melegek házasságát eltörölni.
Andre1bp 2017.10.07 12:08:58
@Jakab.gipsz: ez baromság. A melegek pont ugyanúgy választatnak párt, mint a heterok. Senki sem szaglászik semmit
Bevallom, szomorú vagyok. Vagyis, valójában nem igazán tudom eldönteni, hogy elkeseredettséget, vagy inkább dühöt érzek-e. Hogy az emberek botorsága, vagy a társadalmi felfogás, vagy a negatív, és kirekesztő berögzült elvek nehezen kezelhetősége okozza-e ezt az érzést, magam sem tudom. De az, ami…..
Nem, nem vagyok vérben forgó szemű, gyilkos vágyaktól hajtott homofób, aki otthon órákat tölt vasvillák, kések és egyéb szúrószerszámok élezésével. A címben szereplő mondatot még idézőjelbe is tettem, nehogy egyesek részéről csuklóból ez a vád érjen. Aki kicsit is ad magára a filmes ízlés…..
Andre1bp 2017.03.12 23:07:48
@Alec Cawthorne: a konzervativokra jellemzo altalaban, hogy betiltatnak konyveket. Van egy lista azokrol a konyvekrol, amiket leginkabb be szoktak tiltatni. A legtobb azert van fent, mert nem illik bele a kereszteny-konzervativ vilagkepbe.
Regebben azert nem voltak meleg karakterek, mert a homofobia sokkal erosebb volt es a jobboldalnak sokkal nagyobb volt a hatalma az emberek felett szocialis kerdesben. Csak nezd meg mit muveltek Ellen Degeneres sorozataval 1997-ben.
Annak pedig semmi kze a PC "terrorhoz", hogy nagyreszt meleg filmesek beleirnak meleg karaktereket a sajat forgatokonyvjukbe.
Hihetrtlen, hogy a szabadsag vegenek tudod ezt be, mintha kenyszeritenek oket arra, hogx beleirjanak olyan karaktereket, amilyenek ok maguk is.
Ezek az emberek nem homofobok, ezert nem problemaznak azon, hogy meleg karakterek vannak a filmjeikben.
Pont ellenkezoleg. Sokaig, sot meg mindig arra kenyszerulnek, hogy a legtobb filmben csak hetero karaktereket irjanak, mert felnek a deli allamoktol.
A "Macska a forro badog teton" cimu filmet teljesen kihereltek, a Liberace film nem talalt forgalmazokat se, ezert csak TV-ben mutattak be, mivel "tul meleg film" volt. Ha valami kenyszerites, PC terror, akkor ez az. Persze ez teged nem zavar, csak az, ha ezeket a korlatokat megprobaljak ledonteni, hogy tenyleg szabadon alkothassanak.
Andre1bp 2017.03.12 23:07:50
@Alec Cawthorne: gazad van, tenyleg megfelelesi kenyszer, de a konzervativok fele, mert egyenlore csak ennyit mernek tenni. Csak jelentektelen mellekszereplok melegek. A Szepseg es a szornyetegben is csak ennyi jutott, megis olvashatjuk mindenhol, mekkora nyomas ala kerultek a homofob konzervativok terrorja miatt. Valahol viszont el kell kezdeni. Talan kedobb tenylegesen meg merik lepni azt, hogx valoban ertelme legyen. Egy film cselekmenye szempontjabol en alig varom, mert erdekes torteneteket lehet irni ebbol a jelensegbol. Az, hogy a szereplok nehany szazaleka a sajat nemehez vonzodik, de mivel ez kivulrol nem latszodik tartalmas cselekmeny, konfliktusforras lehetne, meg egy Disney filmben is.
Andre1bp 2017.03.14 12:40:40
@Alec Cawthorne: szoval a fantasztikus filmekben ne legyenek melegek? Mert? Egy titokzatod virus kiirtja oket? A Star Trek vilagaban mert ne lehetnenek melegek. A foldonkivuliek elraboltak oket es egy lakatlan bolygon raboskodnak?
A homoszexualitás és a melegházasság az a kérdés, amely az egyik legkomolyabb véleményformáló és ítéletalkotó hatást váltja ki egyházon belül – az ezzel kapcsolatos indulatokat most is láthatjuk elszabadulni, a norvég evangélikus egyház meleg párok megáldására vonatkozó döntése okán. Ezért…..
Andre1bp 2017.02.02 17:15:51
@Halász Patrik: Hetero szabadosság azóta létezik, amióta világ a világ. A középkorban minden sarkon bordélyházak voltak. A ma élő emberek sokkal erkölcsösebbek, mint annak idején, csak nem képmutatóak. Hihetetlen, hogy már tényleg mindenért a melegeket hibáztatjátok.
Az, hogy a homoszexuális kisebbség nem a társadalom szíve csücske, senkinek nem újdonság. Mi, melegek ezzel nap mint nap szembesülünk. Hiába van ma már szinte minden sorozatban LMBT karakter, és hiába javult a szexuális kisebbségek megítélése, továbbra is a meleg fiatalok körében a legmagasabb az…..
Az első cikk végén nem túloztam azzal, hogy rengeteg érdeklődőt említettem. 2-3 nap elég volt ugyanis ahhoz, hogy olyan mennyiségű levelet kapjak, amire szinte válaszolni is képtelenség. Ezt követően ki is írtam a hirdetés alá, hogy egyelőre több megkeresését sajnos nem tudok fogadni, ami jócskán…..
Andre1bp 2016.12.30 01:02:03
@conchita wurst: Párok is szoktak lakást kivenni, nem csak egyedülállóak. Ilyenkor nem nehéz levonni a következtetéseket.
Ha csak sejtenéd azt, hogy melegek, akkor sem adnád ki nekik?
Amíg pártunk és kormányunk teszi, amihez a legjobban ért, a balodali ellenzék pedig a saját farkát kergeti, addig a radikális jobboldalon érdekes és izgalmas dolgok történnek. A Jobbik néppártosodási törekvései nem számítanak újdonságnak, Vona Gábor látványosan sok munkát fektet abba, hogy pártját a…..
Kétség nem fér hozzá, hogy dél-alföldi település polgármestere ádáz és mindenképpen eredményesnek tűnő harcot folytat a közvetlenül a házaik szomszédságában megjelenő bevándorlók ellen. Toroczkai László Facebook-oldalán gyakorlatilag mindennaposak voltak azok a képek, amelyeken elfogott migránsokat…..
Andre1bp 2016.11.27 17:59:03
@pkovaks: az, hogy nem Észak-Koreában élünk.
Vendégszerzőnket, Rolandot, megihlette a Jobbikos polgármester, Toroczkai László legújabb ámokfutása. Az alábbiakban az ő írását olvashatjátok: Végre valaki kiáll a hagyományokért, megvédi az országot a legnagyobb válságoktól. Ásotthalom ugyanis betiltotta az összes müezzint és az összes…..
Andre1bp 2016.11.26 10:27:50
@szepipiktor: Jogilag nem lehet definiálni a propagandát. ha egy rendőr megtudja valakiről, hogy meleg, már le is tartóztathatja, hiszen az illetőnek valahogy propagálnia kellett felé a homoszexualitását, máskülönben nem tudta volna meg.
Andre1bp 2016.11.26 16:47:20
@Norma Bontó: A rendőr hallotta, hogy közterületen a párjaként mutatta be a pasiját egy harmadik személynek, vagy valamikor megfogták egymás kezét, vagy "úgy" néztek egymásra. Ezek indok lehet.
Andre1bp 2016.11.27 10:47:00
@Norma Bontó: Toroczkai valószínűleg nem vette figyelembe a bejegyzett élettársi kapcsolatot. Alapjáraton értelmezhetetlen a fenti gumitörvény. Egy homofób bíró bármire felhasználhatja.
Lehet, hogy a Lipóti pékség is felszállt a Donald Trump megválasztásával elstartolt gyűlöletvonatra? Mi sem igazán értjük, miért zavarja a pékeket a melegházasság. Egy ma készült fotó azonban azt igazolja, hogy valamiért szeretnék kivenni a részüket a homoszexuálisok jogkorlátozásáért folyó…..
Az Amerikai Egyesült államok új elnöke: Donald Trump. Remélem, ezzel senkinek nem mondtam újat. Az elmúlt hónapok során rengeteg cikk foglalkozott a két jelölt hátterével és céljaival, így ezekbe nem mennék bele. Mivel buziblog vagyunk, így mi most csak az LMBT embereket érintő kérdésekre fogunk…..
Az egész sajtó azon pörög, hogy Terry Black lebuzizta Vona Gábort. Újra. Mi, melegek, már régóta tudunk Terry Black listájáról, amin a homoszexuális és egyéb “erkölcstelen” dolgokba keveredett politikusok nevei szerepelnek, de ez másfél évtizede már a heteroszexuális közvélemény előtt sem rejtély.…..
Melegedő Meleg útikalauz - Afrika 2016.11.04 00:01:56
Korábbi világjáró cikkeinkben már bebarangoltuk Európát, Amerikát és Ázsiát, most pedig itt az idő, hogy megnézzük, mi a helyzet Afrikában. A fekete kontinens megannyi érdekességgel és izgalommal kecsegtet, a piramisoktól a Jóreménység fokáig, utazás előtt azonban mindenképp érdemes alaposan…..
Andre1bp 2016.11.07 19:18:19
Ahogy azt múlt héten megígértük, összeállítottunk egy elsősegély csomagot azon szülők részére, akik először szembesülnek gyermekük másságával. Mielőtt elkezdtem megírni a cikket, ismét nyakamba vettem az internetet, és utánanéztem, milyen információk állnak rendelkezésre azok számára, akiknek ez…..
Andre1bp 2016.11.03 16:29:37
@Melegedő: "Rengeteg meleg fél a kirekesztéstől" - Minek? le kell szarni mindenkit és új életet kezdeni jó messze, elfelejteni mindent és mindenkit, akihez valaha is közöd volt.
Andre1bp 2016.11.03 16:31:51
@Andre1bp: Apa, anya, meleg vagyok és soha többé NEM fogunk találkozni. - ezt akartam írni.
Volt egy kis szabadidőm, ezért a kommenteket olvasgattam, és egyre jobban érett bennem a gondolat, hogy szeretnék beszélni azokról, akik bedőlnek az álságos és undorító propagandaszövegnek, amivel a homofóbok előszeretettel takaróznak. “Tőlem azt csinálnak, amit akarnak, csak ne tudjak róla!” vagy…..
Melegként gyermeket vállalni elég új dolognak számít itthon. Én is csak hallomásból vagy csak közvetve ismerek olyanokat, akik hasonló dologra vállalkoztak. Mindezért, amikor valaki szembesül a tervünkkel, olykor elhangzik egy kérdés, amivel a heteroszexuális barátaink nem nagyon találkoznak, mert…..
Andre1bp 2016.10.30 12:11:34
@Jakab.gipsz: "Egyébként sajna van már statisztika a meleg családba felnövő heteró gyerekek véleményéről, ha rajtuk múlna önként senki sem jelentkezne. "
Ez nem igaz. Ezrek nőttek már fel azonos nemű szülők gyerekeként. Semmi bajuk.
Nincs semmilyen kísérletezés. Ezen túl vagyunk. Sok gyerek nőtt már fel meleg szülőkkel.
Andre1bp 2016.10.30 12:13:03
@Látens Inszinuáció: "A gyermek jogai - már hogy normális, pontosítok: tradicionálisan kialakult családban nőjön fel - ilyenkor hol van?" Ezt majd akkor mondd, mikor már örökbe fogadtad, vagy örökbe adtad az ÖSSZES árva gyereket.
Andre1bp 2016.10.30 12:14:37
@Látens Inszinuáció: "Hol vannak a gyermekjogvédők? " A sok drogos, alkoholista HETERO szülőkkel szenvednek. Pontosan tudják, hogy a gyerek nem sérül attól, hogy melegek a szülei.
Miközben folyamatosan azon töprengtem, hogy alkalmasak vagyunk-e a szülői szerep betöltésére, azért arra is jutott időm, hogy megoldást keressek arra a fejtörőre, hogy két férfi hogyan tud gyermeket vállalni a mai világban. Bár ebben a kezdeti időszakban még nemigen néztem utána a hazai helyzetnek,…..
Andre1bp 2016.10.30 11:48:40
"Egyébként itthon sem lehetetlen örökbe fogadni egy gyermeket, amennyiben persze az ember hajlandó letagadni szexuális irányultságát" Ez nem igaz. Nem kéne ilyen rémhírekkel ijesztgetni a meleg olvasókat, ezzel elriasztani az örökbefogadástól. Ez többet árt, mint bármelyik KDNP-s szemétkedés.
Nem egyedülállóként lehet csak örökbe fogadni, hanem csak EGYEDÜL. A kettő nem ugyanaz.
Házas emberek közül is vannak olyanok, akik egyedül fogadnak örökbe. ilyenkor a házastársnak eltartási nyilatkozatot kell tennie, illetve részt vennie az átvilágításon. Ugyan ez a helyzet a Bejegyzett Élettársi kapcsolattal. Ha egy homoszexuális ember örökbe fogad, az élettársának eltartási nyilatkozatot kell tennie, illetve őt is átvilágítják, részt vesz a tanfolyamon, stb.
Ha csak élettársak, akkor nem kell nyilatkozatot tennie, de ugyan úgy átvilágítják, a tanfolyamon nem kötelező részt vennie. Meleg párként nyugodtan mehettek a hivatalos szervekhez, mindenki kedves lesz, sok az árva, de csak az egyikőtök lesz a hivatalos örökbefogadó. A párod utólag sem fogadhatja örökbe a gyereket, mert nem lehet két apja hivatalosan, a Magyar Állam nem engedi, de ha beperlitek az államot az Európai Bíróságon, el lesz marasztalva az állam, kénytelenek lesznek megváltoztatni a törvényt, és kaptok több millió forint kárpótlást. Egy olasz pár már nyert, a hazai meleg szervezetek azóta keresnek egy meleg párt, aki hajlandó lenne perelni, mert a győzelem biztos. Az Unio-s törvény egyértelmű, csak a Magyar Állam nem tartja be.
Emlékeztek még a Kis Homofóbhatározó című cikkünkre? Aki nem, annak gyorsan elmondom, a meleggyűlölő embereket kategorizáltuk benne. A buziverőktől kezdve az alkalmi homofóbokig mindenkit sorra vettünk, végül külön kitértünk az igazi nagymesterekre is. Ők azok az emberek, akik azt mondják,…..
Egy Belgiumban felnőtt ismerősöm pár éve azt mondta, rasszista vagyok, amiért használom a néger szót. Végig gyanúsan méregetett, miközben próbáltam neki elmagyarázni, hogy Magyarországon – feketék nélkül – ennek nem alakult ki a kultúrája, és a legtöbb ember mindenféle rasszista töltet nélkül…..
Be kell valljam, amikor nekiálltunk a blogolásnak, volt bennem egy kis félsz. Nem a homofóboktól, ők a több éves aktivista múltam után nem nagyon tudnak újat mutatni. Inkább attól tartottam, valóban elég kompetens vagyok-e ahhoz, hogy homoszexualitással kapcsolatos témákról írjak. Mint már…..
Andre1bp 2016.09.25 12:06:09
@samtron: mindenki ugy hivja, ahogy akarja, te bolsevik cenzor. Lejart az idod.
Andre1bp 2016.09.25 20:09:23
@csakférfi: neked van bármi közöd az egészhez? Foglalkozz a saját életeddel és kommentelj egy hetero oldalon.
Melegedő Meleg kisokos #11 2016.09.25 09:44:56
“Vágyódom arra a nagyszerű időre, amikor átfoghatom a kedvességed nyakát vágyaim ujjával, hogy fogok belehanyatlani öledbe, hogy foglak szorosan összepréselt ajakkal összezárni, nem csak a szemed, füled, fogad, de minden ujjad és lábujjad, nem egyszer, hanem sokszor.” Alcuin, püspök barátjának írt…..
Andre1bp 2016.09.25 12:08:23
@csakférfi: ez nem igaz. Egyre nagyobb az elfogadas.
Andre1bp 2016.09.25 20:04:25
@csakférfi: szerintem azok a meleg fiatalok, akiket a saját szüleik kergetnek öngyilkosságba, nagyban tesznek arra, hogy a pszichiátriai társaság mit művel, illetve az sem érdekli őket, hogy a UPC állásinterjúján mi történik.
Andre1bp 2016.09.25 20:07:23
@csakférfi: miért szereted a saját nemedet - SEMMI KÖZÖD HOZZÁ!!!