Regisztráció Blogot indítok
Adatok
KiB99 powermetal.blog.hu

26 bejegyzést írt és 19 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Újabb év, újabb Hammerfall-koncert. Már nem is számolom, hányszor voltam ezelőtt Hammerfall-on, a "barátság" igencsak régi. A Battle Beast-el együtt ez bizony egy kötelező esemény volt. Hogy milyen volt az élmény? Sajnos igencsak felemás.   Nagyjából negyed órával a nyitás előtt érkeztünk meg…..
Akik reggel a Szentendrei HÉV Kaszásdűlői megállójában szerettek volna felszállni, először csak azt tapasztalhatták, hogy áll a jármű. Próbálták megfejteni az okát, és kiderült, hogy a szerelvény utolsó kocsijában, egy utas elájult. Mentőt hívtak hozzá, és ezzel egy időben várakoztak, találgattak,…..
Az utolsó esély. Nagyjából így készültem a újabb Sonata koncertemre. Félve vettem jegyet és indultam el a bulira...de mindent a maga idejében. Nagyjából negyed órával a nyitás előtt érkeztem (ahogy a Beast in Blacknél is), és nagyjából fele akkora sor fogadott, mint az előző koncerten. Nem tudom,…..
Újabb koncert...szerencsére idén elég sok jófajta bulit hirdettek meg, így van hova menni. Kedvenc szerzőtársammal ismét felkerekedtünk, hogy szórakozzunk egy jót...nekem sikerült:)   Szokásos "törzshelyünkön" hosszú sorok voltak (sose hívjuk többet gyorsétteremnek:) ), így csak a meghirdetett…..
Rég jelentkeztem bármilyen írással, viszont az újabb Freedom Call koncert remek alkalom arra, hogy ismét billentyűt ragadjak.   Amikor láttuk, hogy újabb FC koncert lesz, nem is volt kérdés...ott a helyünk. Az első meglepetés akkor ért, amikor kiderült, hogy a Visions of Atlantissal jönnek...a…..
Amikor a keresztények azzal jönnek, hogy az európai kultúra keresztény, vagy, hogy az alapja keresztény, akkor nekünk, ateistáknak az lehet a gondunk, hogy egy igen hosszadalmas, és körülményes vitának nézünk elébe, ha ellentmondunk. És általában nagyon nehéz meggyőzni a keresztényeket, mert…..
Rendhagyó beszámolóval jelentkezem. Nem illik a blogunk profiljába igazán a folk metal, de azért szeretjük, ezért szerzőtársammal tavaly úgy döntöttünk, hogy hosszú idő után újra tiszteletünket tesszük egy folkos bulin. Legutóbb közösen a 2011(!!!)-es Heidenfesten voltunk. Minő meglepetés, akkor…..
Újabb év, újabb Hammerfall koncert...jóból sosem árt a sok:) Nyitás előtt fél órával érkeztünk meg a Barba Negrához, ahol szép kis sor kezdett már kialakulni. Szerencsére időben értünk oda, nyitásra már igencsak tisztességes mennyiségű ember várta, hogy bejuthasson. Gyors pillantások a merch-pult…..
Az olasz Rhapsody...mondhatnánk első hallgatásra. Másodikra már kevésbé, hiszen a Holy Knights is olasz (ez amúgy elég hamar kiderül a dalaikból, nevezhetjük "tipikus" talján power metalnak). Másodikra a Rhapsody-s jelzőt is egy kicsit el lehet hagyni, bár kétség kívül a Nagymester volt valószínű…..
Nagyon rég írtam már. Nem tudom miért, de igazából mindegy is. Az újabb bejegyzésemhez remek indokot szolgáltatott a vasárnapi Primal Fear koncert.   Kedvenc szerzőtársammal együtt annak rendje és módja szerint időben érkeztünk a 18 órai kapunyitásra. Aztán szembesültünk a ténnyel, hogy lehetünk…..
comment:com Origoception 2018 2018.03.23 14:00:26
Az mennyire a seggnyalás Lola-T-je már, amikor az ezt az Origo-cikket megköszönő és megosztó miniszterelnöki Facebook-posztot az MTI is bő nyállal szemlézi, az Origo meg legott visszaköszöni: ..
Kínából csodás másolatok szoktak jönni, remek minőségben. Power metalt eddig nem nagyon másoltak, legalábbis én nem hallottam a Barque of Dante előtt más zenekart. De ha mást ne is, powert "másoljanak", ha ilyen minőségben teszik:). Ha már hasonlítani kéne valamihez, akkor az olaszos power metal…..
Amikor bejelentették, hogy a Rhapsody egy utolsó(?), szinte eredeti felállásos turnéra indul, megünnepelni a Symphony of the Enchanted Land című album 20 éves "születésnapját, az első gondolatom az volt, hogy ha törik, ha szakad, nekem ezen ott kell lennem. Aztán jöttek a dátumok, helyszínek, és…..
KiB99 powermetal.blog.hu 2018.03.15 08:08:03
Még soha nem írtam hosszabb élménybeszámolót koncertről, engedjétek meg, hogy megpróbálkozzam vele. Egy kisebb kálváriával indult a koncert. A meghirdetett 6 órás kapunyitásból 7 óra lett, így hiába érkeztünk kedvenc szerzőtársammal együtt a helyszínre pontosan, a kedves biztonsági őrök (semmi…..
Mai írásom egy régi nagy kedvenc, a már (sajnos) feloszlott Nostradameus. Egy újabb banda Svédországból, azon belül is Göteborgból. Göteborgi metal? Nyilván sokaknak rögtön a Dark Tranquillity ugrik be elsőre. "Szerencsére" csak a város a közös pont. Azért írom idézőjelbe, mert szeretem a DT…..
Láttunk már fantasztikus alkotásokat és világokat, amelyek a Markus Persson kultikus játéka segítségével készültek el, de talán túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a Linard néven is ismert Oszter Dániel egy magasabb ligában játszik, ha a Minecraftról van szó. Az általa épített Galekin nevezetű virtuális…..
Seven Kingdoms....na vajon miről szólhat ennek a remek amerikai (egy újabb US power, ami egészen európai:) ) banda zenéje? Bizony, Trónok harca, minden mennyiségben, power előadásban, női énekessel.   Jelenlegi felállásuk: Keith Byrd Dobok (2007-) Kevin Byrd Gitár (2007-) Camden…..
Nagyon régóta kerestem olyan zenét, ahol megfér egymás mellett az igazi poweres turbó, és a death-es hörgés. (Igen, tudom, hogy Children of Bodom, őket is nagyon szeretem, de ők szerintem kevésbé power.) És végül meg is találtam. Ők a Crimson Shadows kanadából. Ezek a srácok Dragonforce-al álmodtak,…..
Még tavaly adtuk hírül, hogy tévés vetélkedő lesz az egyik legaddiktívabb játék hírében álló Candy Crush Sagából: a látványosnak és szórakoztatónak ígért játékban kétfős csapatok vesznek majd részt, az adások egy-egy órások lesznek, és az első adás július 9-én kerül majd adásba a CBS-en. A fenti…..
KiB99 powermetal.blog.hu 2017.07.05 13:21:47
KiB99 powermetal.blog.hu 2017.07.05 14:16:17
@Vészmadár: na jó, de ami japánban készül, az ott is marad
itt meg nem csodálkoznék, ha fél év múlva Caramel lökdösné Gáspár Lacit a levegőben a hatalmas ujjal:)
Japán...átmerészkedek. Ahogy rengeteg power zenekar is "átmerészkedik", mert ott bizony nagyon is imádják a metalt. Egylemezes bandák is adnak ki "japán-bónuszokat". Ismertebb japán zenekarok közé tartozik az Animetal, vagy a Galneryus. Az Omnyo-Za inkább heavy-powert játszik (közelebb a heavyhez),…..
Egy újabb nagy kedvenc Spanyolországból. Tényleg érdemes arrafelé is körülnézni, mert nagyon tehetséges bandákat találhatunk, akik valamiért (nálunk legalábbis) nem igazán ismertek. Szóval Vhäldemar. A csapat 1999-ben alakult, azóta számos tagcserén átestek, csak az énekes, és az egyik gitáros…..
Olazországban remek power metal bandákat lehet találni, talán a leghíresebb (és a szimfonikus power metal egyik ősatyja) a Rhapsody, amit remélem, senkinek nem kell bemutatni:). A Derdian talán kevésbé ismert, pedig nem most kezdték a szakmát. Jelenlegi felállásuk: Enrico "Henry"…..
Finnország szinte szó szerint termeli ki magából a jobbnál jobb metal bandákat, szinte mindenféle stílusban. A nagyok (Sonata, Stratovarius) nyomán csak nőnek ki a hóból a tehetséges fiatal power metal zenekarok. A Dreamtale után egy újabb ilyen zenekart szeretnék bemutatni, ők az Astralion. A…..
Az amerikai és európai power metalt nehéz összehasonlítani. Legtöbbször nem is nagyon keveredik át egyik "oldal" a másikra. Csak néhány US power banda tudott igazán befutni Európában (pl. Manowar, Iced Earth).  A Noble Beast 2007-ben alakult Minnesota-ban. Szerintem az egyik "legeurópaibb" US…..