Regisztráció Blogot indítok
Adatok
HookNail

0 bejegyzést írt és 7 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

2013.06.06. óta tag.
Admin Szerkesztő Tag Vendég
Örökségfigyelő Királyi mozgólépcső a Várban 2014.04.25 08:02:00
HookNail 2014.04.29 09:35:16
Örökségfigyelő Kiméra a Bajcsy-Zsilinszky úton 2014.04.02 11:19:22
HookNail 2014.04.16 11:32:35
Zacskósleves (III/1)

A zacskósleves majdnem olyan finom, mint az igazi. A különbség, hogy nincs benne – vagy elhanyagolhatóan kevés – olyan tápértékű anyag, amit a szervezet hasznosítani tud. Ha megeszed, még a jóllakottság érzését is képes megteremteni, de ez elég álságos, mivel valójában nem táplál – talán csak életben tart. Fogyasztása nem jelent minőségi táplálkozást. Viszont egyszerűen előállítható. Ellentétben a valódi levessel, ami több előkészítést és figyelmet igényel. A zacskós megoldás a benne lévő ízfokozók miatt szerethető, ízletes, ámde ettől még tartalmatlan. Valójában átvágás. Aki ilyet fogyaszt – akár szeretheti is – többnyire tudatában van annak, hogy a saját szervezetét téveszti meg vele.

Azt, hogy a műemlék-, illetve értékvédelem (történeti, építészeti, műemléki, művészeti) szempontjainak megértése a társadalom (nem csak magyar, nyugatra ugyanez a helyzet) nagy része számára rendkívül problematikus és sok esetben érthetetlen, nem új keletű dolog. Sem olyan bonyolult fogalmakkal nem tud igazán mit kezdeni a nagyérdemű közönség, mint hitelesség, hamisság, érték stb., sem olyan ismeretei nincsenek, hogy meg tudja ítélni, egy épületnek (vagy épület-helyreállításának) műszakilag, funkcionálisan, esztétikailag – tovább megyek: városképileg, erkölcsileg – mi a helyiértéke. Ilyen szellemi kalandokat most nem áll módunkban még röviden sem vázolni, nyilván ezek megértésére (vagy csupán végiggondolására) nem mindenki képes, másfelől nem is érdekel mindenkit (akit nem érdekel, az valószínűleg nem az Örökségfigyelőt olvassa). A hibát az oktatástól az ország jelenlegi etikai állapotáig lehetne elemezni, ami itt most szintén nem cél. Meglepő azonban, hogy milyen nagy számban jelent problémát a szövegértés, a cikk alatti kommentek jelentős része ugyanis erről (is) tanúságot tesz. A műemlékvédelmet az „ortodox”, „konzervatív” bélyegekkel ellátni jó ideje divatos, de ha belegondolunk, meglehetősen tartalmatlan. Talán nem ártana, ha az e kifejezéseket használók elgondolkodnának e szavak jelentésén is, valamint a „műemlékvédelem” mellett használt kontextusán és a lehetőségeken.

Különös, és szintén korunkat minősíti, hogy ha nem az Építészfórumnak a produktum építészeti színvonalától függetlenül lelkendező írásának stílusában számol be valaki egy átépítésről, akkor hányan repülnek egyből rá és igyekeznek szétszedni az írást. Bátonyi Péter cikke azonban nem hagyja magát, nehezen kikezdhető, nem is sikerült rajta fogást találni egyik kommentelőnek sem, az ellenérvek csupán csúsztatni képesek. Ezek között szemezgetve – kéretlenül – néhány gondolatra reflektálnék az alábbiakban.

[...]
HookNail 2014.04.16 11:35:16
Zacskósleves (III/2)

„A műemlékvédelmi törekvések ortodox, konzervatív irányzata (lásd a cikk írója) szerencsére nem minden esetben ér célhoz…”
Az ortodoxiáról ld. fentebb. Kinek szerencse, kinek nem. A műemlékvédelem közérdek. A műemlékvédelmet művelők nem kényükre, kedvükre játszanak. Egyrészt szakmai, másrészt jogszabályi előírások alapján járnak el. Nem a legkönnyebb feladat a magántulajdon és a közérdek összehangolása, de általában párbeszéddel – amikor valamennyi fél nyitott – szinte korlátlanok a lehetőségek a konszenzus megteremtésére. A műemlék érdeke – jóhiszeműséget feltételezve – általában egybeesik a tulajdonos érdekével és erről meg is lehet győzni. Többnyire. A kiméra esetében sajnos nem ez történt. Miért is szerencse, hogy nem sikerül a közérdeket érvényesíteni parciális befektetési szándékokkal szemben? Ezzel a kijelentéssel nem tudok mit kezdeni. Hazánk kétmilliós épületállományából mindösszesen 15.000 műemlék van. Ezek kiemelt épületek. Valamilyen szempontból a jogszabályalkotó azt határozza meg, hogy a velük való bánás többlet gondolkodást és gondoskodást igényel – ha tetszik: többlet képességeket. Azért nem szükséges fanfárokat zengeni, ha valami nem a raktáráruház építkezések színvonalán zajlik, hanem csöppet magasabb, látványosabb szinten, de ez még önmagában nem teremt erkölcsi felhatalmazást meglévő történeti értékek elpusztításához. [Történeti értéket írok és nem műemlékit, mert félő, hogy zavar támad, a szóban forgó épület ugyanis egyedi országos műemléki védelmet nem élvez(ett), „csupán” területi védelemben részesül, no meg fővárosiban, ami a történtek után felveti a kérdést, hogy egyáltalán mire jó.] A „kreativitás és lelemény” éppen a fenti mennyiségi mutatók (műemlék:nem műemlék – 2 millió:15 ezer) alapján sincs veszélyben. Olyan értékek esetében, mint ez a ház volt az emlegetett kreativitást és leleményt nem a kibelezésre kellett volna fordítani (mert ahhoz ezek nem is szükségesek), hanem a mind teljesebb megőrzésre. Mert az is lehet kreatív és leleményes. (Tetszettek kiskorukban legózni?) Akinek pedig ez nem elég, vagy nem tud (akar) ezeknek a követelményeknek műszaki, építészi oldalról eleget tenni – mert ez a feladat egyfajta nagyon komoly alapokon nyugvó mentális hozzáállást és alázatot is feltételez – a terep egyből nagyon-nagyon nyitottá válik, nem a 15.000 műemléken és a néhány száz műemléki jelentőségű területen lévő ingatlanon kell/lehet gondolkodnia, hanem a lehetőségek szinte végtelenek, hatalmas méretű kukoricaföldek árválkodnak ugyanis beépítetlenül, várva a minél leleményesebb és kreatívabb építészeket és befektetőket. Pech, hogy az egyedileg vagy területileg védett épületek éppen a fejlesztések által is leginkább megcélzott településközpontokban vannak. Nagyon nehéz a meglévő adottságokhoz szakmailag és erkölcsileg úgy alkalmazkodni, hogy a káposzta is megmaradjon, a kecske is jóllakjon. Nehéz, de nem lehetetlen. A fejlesztőket ez persze kevéssé érdekli: a meglévő jogszabályokat elegendő módosíttatni (helyi védettség töröltetése, építési szabályzat módosíttatása stb.) és szabad a pálya. A kritikus manapság pedig elégedjen meg, ha nem az OBI-ban megvásárolható minőséggel találkozik? Így a mérce egészen alacsonyra kerülne.
Attól, mert az eredeti épület nem a mai kornak épült még nem szükségszerű a teljes kibelezése. Valóban használhatatlan lett volna a meglévő alaprajzával? Valóban ilyen mértékű átalakításon kellett átesnie az értelmes hasznosításhoz? Valóban értéktelen volt az, amit belőle konténerekbe pakoltak? Ehhez méreten valóban olyan jelentős és előremutató az a kortárs építészeti addíció, ami utóbb az épülettel történt? A két dolog valóban mérlegre tehető?

„Nincs olyan alkotás, különösen épület, amihez ne lehetne hozzá tenni, akár javítani rajta. Itt ez történt.”
Tévedés. Van. Műemlék a neve (bocsánat, nem jogi értelemben: történeti épület, érték jelentéssel). A mind teljesebb megőrzés szabályai vonatkoznak rá. Akár a „hibáival” együtt. Attól hiteles ugyanis. Máskülönben hamisítvány, mint a zacskósleves.
Nem, sajnos, ami a Bajcsy-Zsilinszky úton történt az nem elismerésre méltó. És nem Reiter Ferenc-díjjal jutalmazandó, mert ez a díjat is degradálja innentől. Ez nem legitimizálhatja a hasonló törekvéseket.

„Aki ezt létrehozta tett is valamit, szerintem elismerésre méltó módon, nem csak a karosszékből okoskodott (ezt hívhatjuk tervtanácsnak is).”
Az elismerést megkapta, Reiter-díj formájában – olyan hamis módon, mint amilyen álságos megoldás született. Sikerült olyan sztenderdeket belevinnie egy meglévő, egyébként jól használható házba, ami nyugati határunktól távolodva mind sűrűbbé válik, de ettől még nem lesz feltétlenül követendő. És mi pusztult? Azt (is) kell megvizsgálnunk. Az elkészült ház – bizonyos részletei tekintetében – szuper le(hete)tt volna a MüPától délre, sajnos nem oda készült.

[...]
HookNail 2014.04.16 11:36:08
Zacskósleves (III/3.)

Mit is tett a kiméra alkotója?! Egy vállrándítással figyelmen kívül hagyta száz év történetét, történelmét? Műszaki és gazdaságossági kérdéssé silányította azt, ami a város egy szeletének (annak a néhány száz négyzetméternek, amit az épület alapterülete elfoglal megszorozva a szintek számával) a története. Megerőszakolta azt az elismerésre méltót, amit építésztársai, -elődei száz évvel korábban alkottak? És ez innentől kezd nagyon komoly erkölcsi kérdéssé válni, amit nem a Műegyetem előadásain, hanem a gyerekszobában tanítanak. Hogyan viszonyul egy új tulajdonos a régi korokból örökölt épülethez? Hogyan viszonyul korunk tervezője elődeihez? (Vajon munkájával szemben hasonló megítélést vár el néhány évtized múltán, mint ahogyan ő járt el most?) Hogyan viszonyul az őket támogatni hivatott felkért művészettörténész a tárgyhoz, amit vizsgál? Vajon mindenki elkövetett minden tőle telhetőt annak érdekében, hogy az energiákat olyan mederbe terelje, hogy az egyaránt kedvezzen a múlt hamisítatlan értékeinek megőrzésében és esetleg pozitív addícióként lehessen majd értelmezni mellette az újat? Az utóbbi kérdésre a válasz rövid: nem. Biztos vagyok benne, hogy a betűk szintjén – ami a jogszabályokat és az engedélyt illeti – nem hagy kívánnivalót maga után az, ami történt (erről egész biztosan jogászok csapata is gondoskodik, a mai világban nem árt, ha mielőtt ilyen vállalkozásba fogunk, áll mellettünk egy ilyen csapat). De ez még nem mossa tisztára a történteket.
A „karosszékből okoskodás” ezt illetően nem helytálló, sem a cikk írójára, sem a tervtanácsok testületeire nem jellemző. Az előbbi értékőrzésbe vetett hitének és ez irányú felkészültségének bizonyítéka a fenti cikk, az utóbbiakban számos jelentős és társadalmilag elismert szakember, kimagasló életművekkel a háta mögött véleményez – sok esetben karosszékben ülve (értsd kellő megalapozottság nélkül) készült – tervdokumentációkat.

„Szóval inkább városfejlesztési cél az ilyen módon történő értékmentés…”
Az értékmentés egyetlen szempontja sem tudott itt érvényesülni. Mi maradt? A bőre? Az sem. A városfejlesztési céllal történő előhozakodást pedig a már fentebb megfogalmazottak alapján nem értelmezhető. Mi ebből a városfejlesztési cél? Milyen áldozatok árán? Ez tényleg előrelépés egy 1,5-2 milliós város esetében? Mit nyert ezzel a város? Lettek újabb parkolók? Ezek szerint a közlekedés bővülésének igénye miatt jó volna még néhány háztömbnyi épületet elbontani a belváros környékén?

„Az épület az eredeti állapotában egy omladozó, elbarikádozott, ocsmány folt volt a belvárosban…”
Tévedés. Eredeti állapotában nem az volt, nem annak épült. Azzá hagyták silányodni, de a folyamat a teljes bontás elvégzéséig visszafordítható lett volna.
A budapesti világörökség ahelyett, hogy gazdagodott volna, szegényebb lett. Sajnos a kommenteket olvasva meg kell állapítsuk, hogy nem csak egy épülettel.

„A gazdasági szempontokat a tervező sem hanyagolhatja. Az épület elsődleges funkciója, hogy teret adjon az emberi tevékenységnek.”
Ez így van. Épp ezért fontos a meglévőségekkel ésszerűen gazdálkodni. A kiméra esetében nem ez történt. Sőt! Hatalmas látványberuházás készült. A terek adottak voltak, emberi tevékenységek végzésére teljesen alkalmasak, ezt teljesen lenullázták, hogy a legvakmerőbben álságos módon újat alkossanak helyette. Nem hiszem, hogy a beruházás rentábilis lenne. A mai kor igényeivel való példálózás mindennapossá válik a beruházók szájából műemlékek esetében. Csakhogy a 19. század végi, 20. század eleji épületek többnyire tudják ezt. A kiméra legalábbis tudta.
A jelenlegi kibelezés szereplői által létrehozott eredmény száz év múlva ugyanarra a sorsra fog jutni, mint az eredeti Korb–Giergl épület, ugyanazon érvek mentén: nem fog megfelelni a 22. század elvárásainak. Pedig akkor már lehetne egy több mint 200 éves műemlékünk, amire büszkék lehetnénk – mert ez a kor hazánk építményeinek szempontjából már jelentősnek minősül. Az utóbbi félezer évben nem csak a török hadsereg és a két világháború pusztított, az értékek rombolása ma is jelentős léptekkel halad, amit ilyen-olyan ideológiákkal is támogatnak, amint ezt az Eiffel Palace esete és az itt olvasható érvek is példázzák. A meglepő, hogy a török és világháborús hadseregek okozta pusztítás sem hagyott túl sok eltékozolható értéket, mi mégsem bánunk ezekkel csínján. A végletekig meggyengített (talán ide is jó szó, hogy patyomkin vagy díszlet) műemlékvédelem jobb esetben is csak kullog az események után.

Vigyázni kell ám a zacskóslevessel, mert az ember úgy szokik hozzá, hogy észre sem veszi. És amikor valódi húsleveshez jut, nem is tudja már értékelni, mert az ízlelőbimbói érzéketlenek iránta.
Örökségfigyelő Kilátások a thermoplan ablakból 2014.01.23 08:37:00
HookNail 2014.04.16 11:02:22
Örökségfigyelő "Mindennapi élet a késő reneszánsz várkastélyokban" 2013.06.05 08:55:00
HookNail 2013.06.06 10:20:16
Sajnálattal olvastam a fenti cikket annak tárgyi tévedései és szemléletbeli hiányosságai miatt.
Az előbbiekre nem helyezek most hangsúlyt, a különösen összetett építéstörténetben való eligazodás valóban nehézkes, nyilván a blog-cikk kereteit meg is haladja ennek bővebb kifejtése, viszont a szerző tájékozatlanságát alapvetően bizonyítja. Javaslom, hogy ehhez a legfrissebb kutatási eredményekről a legutolsó Castrum Bene számban nézzen utána.
Ennél sokkal problematikusabb azonban a szerző szemléleti igazodása. Sorrendben néhány meglátás a teljesség igénye nélkül:
- Teljes mértékben egyetérthetünk azzal a csak sugallt megállapítással, hogy Egerváron nem (egy elvárható módon korszerű, a műemlékvédelmi elveknek megfelelő, európai szintű) műemlék-helyreállítás, hanem turisztikai attrakció készült. Pedig ez a kastély sokkal többet érdemelt volna. Nem anyagi ráfordításban, hanem törődésben, előkészítésben, tervezésben és kivitelezésben. Ez nem csekély mértékben a pályázati rendszer hibája, ami külön cikkeket, tanulmányokat és figyelmet érdemelne és igényelne.
- A nagyméretű kiállítótér hiánypótló voltáról: a kastély déli szárnyának két szintjén hatalmas méretű, sokkal jobban kihasználható tereket öltek meg az eredeti térszervezést figyelmen kívül hagyó, gipszkarton (szerencsére gipszkarton!) falakkal felszabdalt vizesblokkok létesítése okán. Ez tervezési kérdés, mint ahogy az is, hogy akadálymentesítésre hivatkozva a kastély földszintjének eredeti reneszánsz járószintjét eltüntették örökre és talán visszafordíthatatlanul -- szó szerint -- bebetonozva, 80, helyenként 100 cm-rel megemelve azt, hihetetlen mennyiségű beton hozzáadásával. Az erre elfolyt pénz akár restaurálásra is fordítható lett volna.
- A tervezett szolgáltatások többsége meglehetősen fantáziátlan. A kastélyba készített kópiabútorok szintén a helyreállításra fordítható anyagi keretet csökkentették. De jó is lett volna a Zala Megyei Múzeumok Igazgatóságával megállapodni, hogy múzeumi raktárak mélyén heverő, valóban reneszánsz és barokk bútorokat helyezzenek hosszú távú letétbe a kastélyba. Ehelyett kapunk egy ál-reneszánsz világot. Ezt méltán nevezhetjük parasztvakításnak. És igenis bántómódon idegenek. Kérdés: ha nem "bántómódon" lennének idegenek, akkor elfogadható volna? Szerintem nem.
- Érdemes megtekinteni az udvarra szánt ponyvalefedés tervét, mely teljesen kitakarja az udvari homlokzatokat, magyarán kinyírja a kastély egyik legattraktívabb látványát. Ennek engedélyezése a cikkíró szerint folyamatban van, ám az ezt fogadó padlóburkolat már elkészült, sajnos a szükséges és méltán elvárható régészeti ásatások mellőzésével (ld. a fentebb hivatkozott Castrum Benében a Vándor - Ohra tanulmányt).
- Nem érzem szükségét, értelmét, hogy a műemlékes-művészettörténész szakma "szemét [vagy szemüvegét?] félretéve" szemléljük a megvalósult "helyreállítást".
- Az Egerváron történetek turisztikai és örökségvédelmi érdekeit nem sikerült összeegyeztetni a kastélyon végzett pusztítások miatt. Nem a kastélyt kellett volna a funkciókhoz igazítani, hanem fordítva. De ez történt, így műemlékvédelmi szempontból alig találni olyan részletet, ami pozitívan értékelhető volna.
- A kastély a turisztikai attrakcióhoz képest nem kap kellő hangsúlyt. Sajnos nem a kastély vált turisztikai attrakcióvá. Eddig az volt, illetve lehetett volna, mert kilátszott az udvarra szánt ponyva, az LCD-képernyők és touch-pad-ok, audio-guide-ok mögül. A magvalósításhoz sajnos hiányzott az értő szemlélet és fantázia. A "laikus" el tudná fogadni azt is, ami szakmailag vállalható. Ami megvalósult, az nem ilyen. Minden szempontból többre mentek volna néhány folyosóra szerelt fáklyával (sarkítva a kérdést).
- Az összkép valóban letisztult (?), de cseppet sem elegáns -- köszönhetően a tervezés részéről a történeti épület meg-nem-értésének és a mai magyar építőipar színvonalára jellemző valóságnak. Olyannyira, ami egy sosemvolt állapotot tükröz. Helyreállításról nem, inkább átalakításról beszélhetünk, a hétvégi és családi ház építkezés eszköztárával. Csak egy példa a kivitelezés minőségének tarthatatlanságáról: tessék megnézni a déli szárny második emeletének bekarcolt pilasztereit. Az 1960-as évekbeli Dragonits Tamás-féle helyreállításkor a néhány helyen megmaradt barokk formákat sikerült egy az egyben másolni. Most a homlokzatra elképesztő ákombákomok kerültek, amik köszönőviszonyban sincsenek semmiféle formatannal. Ez talán elvárható volna egy ilyen kiemelkedő történeti értékkel történő bánásmódtól.
Szomorú, hogy ami Egerváron megtörtént, megtörténhetett. Sajnos nem csak ott, ez a jelenség az ország számtalan "műemlék-helyreállítására" jellemző. Pedig nem sokon múlna, hogy a pénzek úgy kerüljenek elköltésre, hogy az mind szakmailag, mind turisztikailag vállalható legyen és a nemzeti kincset jelentő műemlékek méltó módon legyenek megújítva és felhasználva.
(És be kell látnunk, hogy egy művészettörténész által írott "ismertetés" számos veszélyt rejthet magában, amennyiben szakmailag megalapozatlan.)
HookNail 2013.06.06 20:14:22
Kedves Ágnes!
Ha valóban látta ezeket a helyszínen, akkor miért nem azt írta le, amit látott? A kastély ezek szerint be lett áldozva a polgármester szándékainak -- aki ezek szerint rokonszenves? Ha azt gondolja, hogy a projekt nélkül az épület fennmaradása kérdéses lenne, akkor téved, természetesen a polgármesterek ilyen esetben finoman vagy nem finoman rá szoktak mutatni ilyesmire.
Téved, az egervári helyzet nem a műemlékvédelem helyzetének tükröződése, hanem a műemlékvédelem jogszabályi előírásainak és szakmai szabályainak, elveinek kijátszására irányuló emberi erőfeszítések hű tükre.
Szerintem az ember (szakember) addig nem ír cikket, amíg kellően nem tájékozódott. Ezt nem tudom nem figyelmen kívül hagyni.
Sajnos nem csak a cikk címe félrevezető, a tartalma is.
felhasználási feltételek adatvédelmi tájékoztató segítség jogi problémák impresszum médiaajánlat süti beállítások módosítása