Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Becsületes brigantik

11 bejegyzést írt és 67 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
ProgBlog Nincs jelentősége… 2014.05.29 17:33:18
„Condenadme, no importa. La historia me absolverá.” („Ítéljetek el, nincs jelentősége. A történelem majd felment engem.”) Fidel Castro utolsó szavai a Moncada laktanya sikertelen ostromát követő perében – 1953. október 16.)   „Hic sepultus est”1 Több mint három…..
Becsületes brigantik 2014.05.29 18:51:46
@Husz_János_Puszita:

Sehol sem szerepel az írásban az, hogy az alkotmánybírák egyedül lennének felelősek a jogállamiság hiányáért. Arról van szó, hogy ami ebből rájuk tartozott volna, azt nem tették meg és azokkal az eszközökkel nem éltek, amelyek pedig a kezükben voltak és amelyeket kötelességük lett volna használni. A jogállam eróziójában mindenkinek ott van a keze nyoma, Orbántól és Gyurcsánytól kezdve az alkotmánybírókon keresztül minden egyes állampolgárnak látszó tárgyig.:-)

Az Alkotmánybíróság említett eszközei egyébként arra is alkalmasak lettek volna, hogy megakadályozzák az alkotmányszabászatot, hiszen elegendő lett volna a ’89-es alkotmányból levezetve deklarálni a 2011-es illegitim voltát, tekintettel arra, hogy az magát az alkotmányosságot szűkíti, éspedig olyan mértékben (és: indokolatlanul), hogy az magát az alkotmányosságot iktatja ki az alkotmányból. Mert mit ér az olyan alkotmány és jog, amelynek a hatalommal szemben való gyakorlati érvényesíthetőségét éppen maga az alkotmány és a jog zárja ki? Ezt a deklarációt az alkotmánybíróságon kívül senki más nem volt felhatalmazva megállapítani – neki viszont alapvető dolga lett volna!

A magyarok demokrácia terén gyereknép, ezért is kellenek az alkotmánybírósághoz hasonló „tanító- és óvónénik” – de ehelyett csak egy sírós, önmagáért aggódó vénasszony volt a placcon.
Becsületes brigantik 2014.05.29 19:09:56
@Husz_János_Puszita: Az alkotmánybírókat kiválasztó politikát/politikusokat pedig az állampolgárok választják ki.:-)
Magyarországon kettő, nagy jóindulattal három féle wc típussal találkozhatunk: német, angol, meg a jó öreg pottyantós. Azt hinné az ember, hogy sokal több variáció nincs is - és persze nagyon, nagyon, nagyon nagyot téved. Rengeteg megoldás van, ami európai szemmel nézve bizarr…..
A minap Szanyi Tibor „pofátlanságnak” nevezte azt, hogy az euroszkeptikus Jobbik részt vesz az Európai Parlamenti választásokon. Ezt azzal támasztotta alá, hogy aki nem vallja magáénak az EU alapértékeit, mi több, felveti a kilépés lehetőségét, az ne vegyen részt a szervezet…..
ProgBlog Egy alternatíva… 2014.04.08 15:46:55
„Kommt die Kunde, daß ich bin gefallen,/ Daß ich schlafe in der Meeresflut,/Weine nicht um mich, mein Schatz, und denke:/Für das Vaterland, da floß mein Blut!” („Jön a hír, hogy elestem,/Hogy a tenger hullámaiban nyugszom,/Ne sírj miattam, kedvesem, és gondold azt:/A hazáért folyt…..
Becsületes brigantik 2014.04.08 21:25:39
@Tyreo: Az, hogy a mérnökhallgatók lenézik, dologtalanoknak tartják a bölcsészeket, jó példa a magyar megosztottságra és az egymás el nem ismerésére, az egymásban, egymás szakmai és emberi kompetenciáiban való nem bízásra.
Aztán, ha majd a mérköknek gyerekei lesznek, bezzeg szeretne jó tanárt, jó iskolát, amit viszonyt a lenézett bölcsészek tud(ná)nak csinálni. Mondom: a megosztotság, a bizalmatlanság és az bizalmatlanságon alapuló kölcsönös lenézés igen erős magyar hagyomány.
Becsületes brigantik 2014.04.08 23:36:42
@libbant: A magyarok jól akarnak élni? Sikeres, versenyképes gazdaságot szeretnének? Meg csúcszuper és a világpiacon is keresett termékeket?

Igen?

...Akkor van számodra egy rossz hírem: mindezekhez az a gondolkodásmód és az a munkakultúra kell, amelyről mi itt és más posztjainkban is írunk - nem pdig a te fajtád korlátolt, irigységalapú gyűlölete és totális versenyképtelensége!:?-)

A ti fajtátok éppen azért akarja "magára zárni Magyarországot", kilépni az EU-ból és elüldözni mindenki mást a környékéről, mert pontosan tudja, hogy sem tudásban, sem felkészültségben, sem a részleteket végiggondoló precizitásban nem vagytok megfelelők. Azt hiszitek, hogy ha magatokra maradnátok, akkor eljönne nektek a Kánaán - csak épp azt felejtitek el, hogy pl. a magyar export 60%-át a Magyarországon működő német cégek termelik... Vagy ezt nem is tudtad, te szegény?:-)

...Sok újdonságot tudok még neked mondani - akarsz róluk beszélgetni???
ProgBlog Gondolatvilág 2013.09.05 19:05:46
„Nicht durch Reden oder Majoritätsbeschlüsse werden die großen Fragen der Zeit entschieden…, sondern durch Eisen und Blut.“ („A kor nagy kérdései nem szónoklatokkal és többségi határozatokkal fognak eldőlni…, hanem vassal és vérrel.”) Otto von Bismarck – 1862. szeptember…..
A Város Mindenkié tagjainak szinte mindennapos tapasztalata a hatóságok méltánytalan, diszkriminatív és gyakran tettleges erőszakkal járó fellépése. Ennek a gyakorlatnak a valóságát és kiterjedtségét az AVM Utca és Jog kutatása adatokkal is igazolta. Felmérésünk azt is kimutatta, hogy az ilyen…..
Becsületes brigantik 2013.08.24 01:50:15
@ksatriya:

Tévedsz! A Rendőrségi törvény és annak végrehajtási utasításai pontosan azt és úgy írják elő a rendőri igazoltatással kapcsolatban, ahogy a posztban áll.

Továbbá: nem igaz az sem, hogy a hajléktalanok fele körözés alatt állna. Magyarországon a becslések szerint 30.000 körül lehet a hajléktalanok száma - ha igazad lenne, ez azt jelentené, hogy 15.000 körözött személy mászkálna a közterületeken. Ezt komolyan így gondolod?:-) Azon kívül "elfelejtettél" a kijelentésedhez forrást, statisztikát, stb. mellékelni.

...Szóval: az egyes neked jár!:-)

(A "fiam"-hoz: szeretném, ha ezt legközelebb szemtől szembe állva mondanád ki!)
Végre fellélegezhet minden magyar ember: Magyarország visszafizette az IMF-nek 2008-ban felvett hitelét. Végleg megszabadulunk tehát a Nemzetközi Valutaalap embereitől (most már irodát sem fognak fenntartani Budapesten), nemhogy beleugatni a gazdaságpolitikába. A hitel végtörlesztése…..
Becsületes brigantik 2013.08.21 12:13:00
@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:

Szigorúan csak makrogazdasági szempontból az MSZP és/vagy az Együtt sokkal jobb alternatíva lenne a Fidesznél - ráadásul ők nem folytatnák a state capture "maffiapolitikáját" sem.

Ettől persze még számos szempontból problémásak... De lassan eljutnak a szerencsétlen/balfasz magyarok megint oda, hogy választhatnak a szar és a nagyon szar között. Ahogy ismerem őket, simán a nagyoin szart fogják választani!

Es lebe Ungarn!:-)
Becsületes brigantik 2013.08.22 12:05:36
@Vigyázz autókihajtás!:

Akkor kezdjük az elején!

A magyar államadósság „növekedési programja” 2001-ben indult: azzal, hogy a Fidesz bevezette a lakástámogatási és devizahitelezési rendszert, ill. magával a 2001-es választási költségvetéssel. (Ami felesleges volt.)

Erre jött rá a hírhedt Medgyessy- féle „száznapos program”, a „jóléti rendszerváltásnak” nevezett rémtett – amibe 2004 őszére bele is bukott. (Az MSZP látta, hogy elkúrták, tkp. emiatt cseréltek miniszterelnököt).

2004. szeptembere és 2006. márciusa között – mint azt mindenki tudja, Gyurcsány „nem kormányzott”, hanem túlélésre játszott és húzta emiatt tovább, felfelé az államadósságot – tudván, hogy ha nem ezt teszi, akkor biztosan nem nyernek a 2006-os választásokon.

A választások után AZONNAL elkezdett korrigálni. Ennek eredménye hosszabb távon nem lett, két okból:
• az ősbölény MSZP-sek berezeltek, hogy elvesztik a szavazóbázisukat, ezért inkább kihátráltak mögüle
• bejött a válság 2007-2008-ra

Annyi viszont megtörtént, hogy 2006 nyara és 2008 vége között csupán 1,1%-os államadósság-növekedés volt. (Ez a növekmény egyértelműen még a 2006 nyara előtti gazdasági állapotok áthúzódó hatása volt.)

2008-tól „nem ér a nevem”: az a csoda, hogy az államadósság csak 14,8%-kal növekedett. A legtöbb EU-tagállamban a válság alatt ennél drasztikusabb növekmények voltak.

A Bajnai-kormány megfogta a növekedést, kiigazította a költségvetést – Orbánnak és Matolcsynak csak folytatnia kellett volna ezt. Nem tették… Hogy miért, az világos: őket nem az ország gazdasága, hanem a saját holdudvaruk gazdagsága érdekelte. Ezért írtam-írhattam joggal, megalapozottan azt, hogy „szigorúan csak makrogazdasági szempontból az MSZP és/vagy az Együtt sokkal jobb alternatíva lenne a Fidesznél”.
Nemrégiben megszületett a brit trónöröklési rendben harmadik György Sándor Lajos, amely világszerte vezető hír lett a különböző orgánumokban. Kasza László a 168 órában fejtette ki: nem érti, hogyan válhatott egy kiváltságos család gyermekáldása világszerte vezető…..
Becsületes brigantik 2013.08.19 20:12:17
@midnight coder:

Most mit vitatkozzam egy olyan alakkal, aki Svájcot simán odasorolja az EU-ba?:-)

…De ha már: kihagytad Ausztriát, a Benelux államokat (nota bene: Luxemburg a legjobban menő EU-tagállam!), amelyek kőkeményen versenyképesek. Kihagytad Lengyelországot, a balti államokat… Visszatérve a „2-3 skandináv államra”: a 3 skandináv állam (Dánia, Norvégia, Svédország) közül Norvégia szintén nem tagja az EU-nak, a nem skandináv Finnország viszont szintén igencsak versenyképes.

...Barátkozz meg a gondolattal: vagy egy föderatív EU polgára leszel – vagy csóró nyugger! Most - még - választhattok…
Klinghammer István felsőoktatási államtitkár szerint évről évre emelni kell a felvételi ponthatárt (azaz tanuljanak többet a középiskolások), de ami még fontosabb, a diákok tanuljanak meg egy idegen nyelvet, mire elérnek a felvételiig: "A mostani 240-es felvételi pontszámot…..
A Varánuszon azt taglalja a szerző, hogy az ilyen "pszichopata balfaszokat" csak a balfék kormány miatt nem zárják be. Kedves Fabius, hatalmasat tévedsz! Az, hogy S. Ábelt büntetőjogi felelősségre kell-e vonni, nem kérdéses. Csak ahelyett, hogy megint üvöltve próbálnánk "aktuálpolitizálni" a…..
 Egyre inkább úgy tűnik, hogy Bajnai Gordon már csak valami csoda folytán válhat a baloldali összefogás miniszterelnök-jelöltjévé. A tavaly októberben berobbant Együtt 2014, amely akkor még a rajzolódó ellenzéki összefogás motorjának látszott, néhány hónap (hét?)…..
Becsületes brigantik 2013.08.14 11:38:27
@lyia: Van egy nagy raktárunk a budaörsi depóban, az már televan véleménnyel. Kéthetente visszük őket égetni...:-)
Becsületes brigantik 2013.08.14 14:58:28
@Balt:

A te méltó helyed az Örök Éjszakában van, ahol hamisságaidért Ammit falja fel a lelked!
Becsületes brigantik 2013.08.14 16:36:33
@Balt: Mondj csak nyugodtan "szocialista brigádot", ne finomkodj itt a "kollektívával"!

Hasonló jók: hidd el, még mindig jobban jársz Ammittal, mintha át kellene élned még egy Gyurcsány-korszakot!
Amikor Gyurcsány kilépett a III/II-es  kémelhárító Medgyessy  könnyedén átléphető árnyékából, sok mindent nem tudtunk még. Nem tudtuk, hogy Medgyessy 100 napos rezsicsökkentő programja a pénzügyi-gazdasági világválsággal találkozva, a csőd szélére taszítja az…..
Becsületes brigantik 2013.08.04 13:23:21
"Káderpolitikájára (egy-két kivételtől eltekintve) a katasztrofális jelző sem tűnik túlzásnak." - és ez így maradt a DK-ban is, amikor bevette a vezérkarba Szűcs "Rákóczi Bank" Erikát, Varju "Mindentellopok" Lászlót, Vadai "Domina" Ágnest, a korrupt Ficsor Ádámot, valamint a világ legjobb Gyurcsány-imitátorát, Molnár Csabát.

Gyurcsány soha életében semmit sem kezdett el a nulláról felépíteni (ebben egyébként Bajnaival rokon!) és 2010-ben sem merte ezt tenni a DK megalapításakor. Nem azt mondta, hogy várja a legtehetségesebb magyar szakembereket, hanem az MSZP-kukában turkálva rakta össze a pártját.

De nem ez a legnagyobb baj vele…

Az egyik legnagyobb az, hogy nem teljesítette a modernizációra tett ígéretét. Nem készült fel erre a (hatalmas) feladatra, nem szervezett egy komoly – és főképp MSZP-független! - csapatot erre és így persze nem is sikerülhetett neki. Emiatt van az, hogy rá, mint a modernizáció „elárulójára” soha, de soha nem fognak szavazni azok, akik nélkül Magyarországon nincs sikeres ellenzék: a modern, nyugatos, a GDP zömét előállító 25-45 közöttiek.

A másik legnagyobb baj az volt Gyurcsánnyal, hogy Balatonőszödön megpróbálta a 180 halálos ellenségét meggyőzni a modernizációról és a teljesítményelvűségről – azokat az MSZP-korifeusokat, akik mindenüket a hagyományos uram-bátyámnak és a kontraszelekció és összeköttetés-alapú hatalomnak köszönhettek. Nekik nem szívhez szóló és szenvedélyes szónoklatot kellett volna tartania, hanem lesittelni közülük a legnagyobb disznókat (persze a Fidesz-disznókkal együtt)… Nem tette meg – el is árulták!
Viszkisdoboz 137. Pofa be! 2013.08.03 13:00:52
Azt sem tudom, hogy hol kezdjem, hogy a nyájas Olvasó ne zavarodjon már teljesen össze. Az eljáró katonai ügyész, dr. Drávay Balázs főhadnagy amint végzett a szabadságával (ó, bocsánat! Bokros teendőivel.) még tanúkihallgatásra és – immáron harmadszor - iratismertetésre is…..
Becsületes brigantik 2013.08.04 09:12:13
@Nick Leeson:

Az a negyedik lehetőség eszedbe sem jut, hogy másokkal, akikkel közösek az érdekeid, összefogva, ésszerűen, helyes célokat követve, leváltsátok ezt a jelenlegi kormányt?

Mindig csak egyénileg - vagy magányos hősként elvérezve, vagy sunyítva? Ez a híres magyar stratégia?:-)

Látod-látjátok: ezért tartotok ott, ahol és ezét volt képes húsz disznó legyőzni és fogjul ejteni titeket!
A Fidesz hatalomra kerülése után a KARD blog stábján belül az általánosan elfogadott gondolatmenet az volt, hogy Orbánék az ország devizahitel-kitettségének mihamarabbi felszámolására törekednek, ami elengedhetetlen követelménye lett volna a meghirdetett gazdaságpolitkai…..
Úgy döntött a magyar kormány, hogy két héten belül előtörleszti a még hátralevő, 2,2 milliárd eurónyi IMF-hitelünket, erre Orbán Viktor miniszterelnök utasította Varga Mihály nemzetgazdasági minisztert. Egy újabb gumicsont, mi is tudjuk, de azért a tisztesség azt kívánja,…..
Becsületes brigantik 2013.07.30 16:21:45
@$pi$:

Tudod-e, hogy hívták azt a miniszterelnököt, aki alatt elindulét a lakossági devizahitelezés?

Elárulom: Orbán Viktor!:-)

És azt tudod-e, hogy a szocik miért futtatták fel a devizahitelt? Nos, azért, mert az első Orbán-kormány alatt bevezetett kedvezményes, államilag támogatott kamatozású lakéscélú hitelek terheit nem bírta el a magyar költségvetés. Nem volt okos dolog a szociktól (jobb lett volna azt mondani: emberek, kész, nem fussa erre!), de az "ősbűn" a Fidesz által bevezetett és már az első pillanattól tudottan fenntarthatatlan lakáshitelezés volt...
Talán elhibázott döntés volt megdobálni Orbán Viktort Erdélyben, a gerillaakciót végrehajtó fiatalok nem tudhatták, mire készülnek megint. Pedig ha mögé néznek annak a felvetésnek, amit az Országos Választási Iroda elnöke mondott, gyönyörű lehetőségek villannak ám fel.…..
Becsületes brigantik 2013.07.28 09:52:18
@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:

Kedbes Birca, első indulatomban valami olyasfélét akartam válaszkommentezni neked, hogy "Baszd már meg magad ott, Bulgáriában! - mit ugatsz bele ilyen fideszsegg-nyaló, megalkuvó módon Magyarország dolgaiba?!" - de azután eszembe jutott, hogy én alapvetően egy művelt, toleráns és szofisztikált, mások érzékenységét és becsületét soha meg nem sértő polgár vagyok, akiben nem dúlnak súlyos - "magyaros" - frusztrációk... Így csupán annyit üzenek neked a kies Bajorországból, hogy ha itt a szeptemberi Bundestagwahlt Merkelék így próbálnák manipulálni, akkor kb. fél óra alatt söpörnék ki őket a Bundestagból azok a német emberek, akinek az épület dedikálva van (upload.wikimedia.org/wikipedia/de/c/ca/Berlin_Inschrift_Dem_Deutschen_Volke_Portalgiebel_%C3%BCber_Portikus_vom_Deutschen_Bundestag_Reichstag_Foto_2009_Wolfgang_Pehlemann_Wiesbaden_IMG_0977.jpg)
Becsületes brigantik 2013.07.28 18:31:19
@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!:

Barátom, a te megszólalásod, de már a nicked is nem egy politikai állásfoglalás, hanem egy pszichiátriai tünet!:-)

[Mielőtt lezsidóznál engem is, javallom, várj egy kicsit: mert nem tudhatod, ki van a komment végén!:)]
Becsületes brigantik 2013.07.28 23:20:46
@csak egy néző: Miért, a gazdáik, Orbán, Kövér, Simicsak is folyamatosan odafosnak. Mi lett volna a kis Orbán Vikorkából, ha maradt volna az az áldott Horthy-rendszer? Hát Kövér Lacikából? De Similalika szüle sem voltak éppenséggel "ärisztokräták"...:-)

Hogy is írta Ady: "úrnak, magyarnak egyként rongy" - hát igen!:-)
A semmitmondó "nemzetpolitikai" szájtépések maratoni fesztiváljának, a Bálványosi Nyári Szabadegyetemnek a sajtósai annyira nyeregben érzik magukat, hogy már a regisztrációs menüben irritáló fölényességgel vágják az arcunkba, mi fán is terem a valódi…..
Becsületes brigantik 2013.07.27 10:54:21
Fazakas Imola, íme:

84.2.38.22/gallery/keyframe/2009/04/02/duna-21786/duna-21786-13183100.jpg

Neki küldjük innen sok-sok szeretettel: www.youtube.com/watch?v=OK6KU2XWlg8

[A nóta arról szól (szabad fordításban), hogy bár a csaj szép (khm..., Imola?), de a pénzért bárkit leszop...]
Becsületes brigantik 2013.07.27 23:37:49
@Lakner Dávid:

A szövegből teljesen egyértemű volt, hogy nem Imola a szerző - hiszen akkor nem egyes szám harmadik személyben írt volna magáról. (Az, hogy ezen a módon beszél valaki magáról, általában elmúlik hároméves korára, a csaj pedig kapásból egy nullával többnek néz ki.)
Azért linkeltem az Imola-fotót, hogy megmutassam, milyen stressznek vannak kitéve szegény újságírók.:-)
ProgBlog A fiúknak minden kell! 2013.07.23 20:02:24
„Megállj, megállj, kutya Szerbia!Nem lesz tiéd soha Bosznia!Mert a magyar nem enged,Míg a vére megered,Bármennyit is szenved.” Kovács Károly: Megállj, megállj, kutya Szerbia! (I. világháborús katonanóta) – 1914     A fiúknak minden kell – de írhatnám azt is,…..
Becsületes brigantik 2013.07.24 16:53:38
@legeslegujabbkor:

Sch. Andort tegnap levágtuk - a húsából minden magyar szépkorú kap alanyi jogon 20 kg-ot!
Becsületes brigantik 2013.07.24 17:31:08
@legeslegujabbkor:

Azt még IV. Henrik ígérte a franciáknak - az ő politikai karrierje rossz véget ért, látható, hova vezet populizmus!:-)
Becsületes brigantik 2013.07.25 01:11:29
@hunorr: "2013. 07. 04. óta tag, 4 hozzászólás"

Komoly!

Hess picsába, Fidesz-bértroll!:-)
"»Ba, baa, baaaa, aahhh« nyögdécselt egy feltűnően izgató testű szlovén lány, miközben egy középkorú német házaspárral félreérthetelen szexpózban gabalyodott össze és mindeközben felajzott fiúja a kezét szorítva leste az aktusban résztvevők arckifejezését. Néhány…..
Becsületes brigantik 2013.07.24 22:29:31
@Mohamed:

Úgy, ahogy a nácik éltek vissza a '20-as években-a '30-as évek elején.

Úgy, ahogy a Fidesz tette 2002 és 2010 között (hogy polulista módon használta ki a demokrácia adta kereteket a demokrácia "üzemeltetésben" oylanniyra járatlan magyarok megvezetésére, ezáltal pedig a hatalom megszerzésére), továbbá 2010 óta kormányon él vissza a demokratikus intázményekkel, antidemokratikus céljai érdekében.

Úgy, ahogy a szélsőjobb él vissza azzal a liberális szabadságjoggal, hogy mindenki korlátozás nélkül elmondhatka és terjesztheti a nézeteit, szinte tekintet nélkül azok tartalmára és társadalmi hatásaira, valamint arra, hogy e nézehet hogyan szerepeltek (le) a történelem során.

Vagy úgy, ahogy a szocik tettek felelőtlen és finanszírozhatatlan ígéreteket és hoztak kormányon ilyen intézkedéseket, szétverve ezzel a társadalom stabilitását.

Vagy ahogy Görögországban a Syriza, vagy Magyarországon az "alternatív baloldal" csoportjai próbálják befolyásolni a közvéleményt.

...Folytassam még? Egy nem kellően fejlett demokratikus mentalitással bíró nép esetében sokkal könnyebb visszaélni a demokráciával (mert a nép "szédítést" vár el jobbára), mintsem jól működtetni azt. Ezért nagy a politikusok felelőssége.
Becsületes brigantik 2013.07.24 22:34:44
@Jeszy_: Pontosabban mit értesz hagyományos demkrácia alatt? (Mivel ez talán off-topic, leírhatod e-mailben is: progresszivblog@gmail.com)
Becsületes brigantik 2013.07.24 22:47:37
@Balt: Nyugi, a valóban elvakult balos-szektás Brendelt ugyanúgy kivágtuk onnan, amikor elkezdte mosdatni a Maszopot.:-)

Láthatod: igazságosak vagyunk és eabszolút lfogulatlanok!:-)

(Téged egyébként nem én basztalak ki onnan, hanem azt hiszem, Moin Moin kolléga.)
G. Fodor Gábor – Fűrész Gábor – Giró-Szász András, a  Századvég kutatás-vezetői a napokban tették közzé a 2010-es parlamenti választásokkal kapcsolatos „Forradalom a szavazófülkékben” c. írásukat. Ebben forradalomként értékelték a FIDESZ-KDNP…..
Becsületes brigantik 2013.07.11 19:14:42
@Tyreo:

Nem "tippeltünk": tudtu(n)k!

Azt, amit ma, 2013 nyarán mondunk, hitelesíti az, hogy már 2010 tavaszán tudtuk, mi lesz - és azt is, hogy miért.
ProgBlog Ki lesz az ellenzék? 2013.07.01 16:20:36
„Senki sem szolgálhat két úrnak. Mert vagy az egyiket gyűlöli és a másikat szereti; vagy az egyikhez ragaszkodik és a másikat megveti.” A Máté írása szerint való Szent Evangéliom, 6. fejezet 24., Károli Gáspár fordítása - 1586     1. Ellenzéki tévedések Itt…..
Becsületes brigantik 2013.07.02 11:11:02
@Tyreo:

A lehető legszószerintebb!:-)
Becsületes brigantik 2013.07.06 15:17:24
@Tyreo:

Ha érdekel a projekt, akkor itt vedd fel a kapcsolatot velünk: progresszivblog@gmail.com
Becsületes brigantik 2013.07.07 14:19:55
@"A jobboldal egy tekintélyes réSe":

Igen... Ismerem a témát. Már az egyetemen is a frász tört ki ettől a posztmodern maszlagtól: már akkor azonnal világos volt előttem, hogy a posztmodernitás a (maga-)bizonytalan, ismerethiányos szemlélődők terepe, a modern pedig a magabiztos, alapos tudással felvértezett cselekvőké.:-)

..Persze, azt is tudom, hogy mindennek mély agyi struktúrabeli alapjai vannak: ki milyen személyiségként működik - ha akarod, egyszer majd beszélgethetünk erről, érdekes téma! Annyit előzetesen, hogy a nagy posztmodernek kivétel nélkül belső küzdelmeket vívó figurák voltak, a nagy modernek pedig kemény, a maguk esetleges korábbi kétségeit racionalitással legyőző "aus Stahl und Eisen"-alakok.:-) Persze, (a posztmondern által oly központi elemként kezelt ízlés) kérdése, hogy ki melyiket tartja magához közelinek. Az igazán nagy történelmi személyiségek természetesen mindkét "típus" tartalmazták...
ProgBlog Vágjuk ki! 2013.06.26 18:18:47
„A fejsze pedig immár a fák gyökerére vettetett. Azért minden fa, a mely jó gyümölcsöt nem terem, kivágattatik és tűzre vettetik.” A Máté írása szerint való Szent Evangéliom, 3. fejezet, 10, Károli Gáspár fordítása - 1586   …Á, nem tetszik nekünk ez a…..