Regisztráció Blogot indítok
Adatok
bErCiKiNg

0 bejegyzést írt és 96 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Az alábbi béna viccet azért közlöm, hogy sokadjára is rámutassak arra a veszélyre, amit a szóviccek jelentenek a szaporodóképes magyar ifjúságra nézve. Vegyük például C. Tamást, aki a csajának (!) küldte el a fenti képviccet, aminek a megfejtése persze:nagyon szeretlekMost…..
Az új kormány névsora élettel töltötte meg a képviccek perverz rajongóit. Túl sok élettel! Az Orbán-kormányos első szörnyű vicc után íme Ximinez kombinált vegyi- és atomcsapása az egészséges magyar agyállomány ellen. Javasoljuk a Fidesznek, hogy ha megadják az…..
Janesz most lett igazi szóviccférfi, ugyanis beküldte nekünk élete első csapnivaló képviccét. Nehéz, ugyanakkor boldog pillanat lehet ez, az ember még fél, bizonytalan, ugyanakkor tombol benne az eufória, hogy lám-lám, ismeretlen ürgeként kezdtem a napot, most meg egyszerre több…..
Totti Riccardo Salvatore ezennel elveszíti a szüzességét, tapsoljuk meg a véres, de örömteli eseményt, annál is inkább, mert igazi nagypályás agyrohasztó kezdheti meg nyilvános karrierjét. Emberünk nem cifrázta a levelét, csak a megoldásokat írta meg, de tőle ennyi elég, a…..
bErCiKiNg 2010.02.14 14:04:25
Van egy szegény, ráadásul halott színész, aki újra meg újra megkapja. Pedig nem is ő tehet róla, hanem az ősei, akik miatt az a neve, ami. Tonhalakhat most nem finnyáskodik, embereset rúg az oszló tetembe. Így csinálja:Hogy kell bőrmentes ízeltlábút kérni?Kérek egy Humphrey…..
Micsoda infantilis viccelődés! Milyen debil grafika! És az az érdekes, hogy Benő műalkotása ettől sem lesz annyira borzalmas, hogy jó legyen, hanem megmarad őszinte fingnak. Nincs meg benne az álbunkó, főiskolás punkok idegesítően művi egyszerűsége, ez igazán autentikus…..
bErCiKiNg 2010.01.12 16:59:43
Képviccek megfejtésében kifejezetten béna vagyok, ami nem is csoda, hiszen teljesen kikészít a műfaj. Ennek megfelelően percek óta üres tekintettel bámulom Eugenius matekos hangulatú alkotását a Margo feliratú villamossal, és az égvilágon semmi sem jut eszembe. "Támpontként…..
bErCiKiNg 2010.01.11 16:32:48
bErCiKiNg 2010.01.11 16:34:52
Sasvári Plastik Angelday József internetes híresembertől kaptuk 2 perccel ezelőtt ezt az ocsmányságot. Barátunk jellemző módon letagadta, hogy ő találta volna ki a ritka műfajú (rövidítésvicc X parasztvicc) alkotást, amit emberileg amúgy akár meg is lehetne érteni, hiszen: -…..
Oké, elértük a Nirvánát. Tamás képe egyszerűen minden apró részletében tökéletes (ahol a tökéletes alatt azt kell érteni, hogy sokkolóan szar (ahol a szar alatt azt kell érteni, hogy annyira rossz, hogy az már jó (ahol a jó alatt azt kell érteni, hogy fájdalmas))).…..
bErCiKiNg 2009.12.30 23:51:49
@gogirlies: tényleg pihent. a legszörnyűbbek közt van, ami eddig itt volt.
nagyon összetettt... próbálom jól leírni. tehát.
"Akin M - lép egy szerre - nem KAP (Kovács András Péter) Ray test S T-re. Pedig a Ray tes(t) nagyon jó, Katonának (Katona Klári mondja, hogy az való neki) az való."
Tessék nekem elhinni, van rutinom az ilyesmihez: twentynine személyében egy új Té Rolandinho, Pázmány Péter és/vagy The Joker cseperedik itt a pusztában a szemünk előtt. Hősünk a múltkori Ang Lee-s rettenet után újra támad, és ez most már nem üzlet, hanem személyes. És…..
bErCiKiNg 2009.10.22 13:00:52
Ezt én nem merem, légyszíves mondjátok meg ti Bergab83-nak, miért kell tökegyedül vísítoznia egy 10 fős társaságban. Én most voltam tudósítani egy interdiszciplináris humorkonferenciáról, ezek után erről képtelen lennék beszélni. nem is olyan régen augusztus közepén…..
bErCiKiNg 2009.10.18 12:31:36
Na most viszont, kínos vagy nem, be kell vallanom, hogy Hancuval tizenöt percig vinnyogtunk Burgonya Béla küldeményén, aztán, mivel a ti förmedvényeiteket olvassuk álló nap, így az agyunk elfolyósodott, képtelenek voltunk eldönteni, hogy ez-e a legjobb kérdés, amit valaha olvastunk.…..
bErCiKiNg 2009.10.07 21:36:12
"Tegnap szakadó esőben, biciklipumpálás közben jutott eszembe ez a szóvicc. megfejtés:" Nem, Petikém, még nem áruljuk el, hanem kivételesen arra kényszerítjük az olvasókat, hogy belenézzenek ebbe a delikát koncertfelvételbe, hátha rájönnek, következésképp…..
bErCiKiNg 2009.09.17 22:40:34
bErCiKiNg 2009.09.18 16:53:47
@andi(gb): @Daire: kaszál. mostmár látom. ez ez megemészthetetlenül borzalmas. pár órája pedig egy szép hétvégében bíztam. köszönöm, NBSZ, hogy eme elsöprő facepalm miatt nem regenerálódhatok....
Sanyi tegnap még szűz volt, ma meg már az "extrém hosszú magyarázattól lelombozott hallgató betaposása az imaginárius sárba" versenyszám egyik nemzetközi ígérete. Hogy miért vagyok ilyen nagy véleménnyel róla? Mert képes volt elfüstölni pár agytekervényemet ezzel:…..
bErCiKiNg 2009.08.13 13:26:31
Maki tanul, de még ez sem mentség arra, amit elkövetett több ezer jóravaló magyar ember ellen. Ugyanis egyszerűen az arcunkba borította a fostalicskát ezzel a képviccel. A megoldás gyakorlatilag kitalálhatatlan, de amikor elárulja, az igazán kellemetlen érzés, a szégyenkezés igen…..
bErCiKiNg 2009.08.09 18:25:20
@Ellenőrző szerv: a spoiler miatt.
Fáradhatatlan középpályásunk, Té Rolandinho ezúttal berúgott. Én pont másnapos vagyok, mert a papám díját ünnepeltem tegnap, úgyhogy megértem őt egy kicsit. De csak nagyon kicsit. Hogy miért vagyok ilyen kemény szívű? Hát ezért: szombaton lakodalomban voltam, ami szellemileg…..
bErCiKiNg 2009.08.04 10:06:34
Az előbb elrontottam. Memo ugyanis, aki a szexi Pataky Attilás béna viccet küldte, azért emleget második levelet, mert percekkel azelőtt jött tőle az első, amivel elvesztette volna a szüzességét, ha előbb olvasok, mint posztolok, és azt teszem be előbb. Na mindegy, a lényeg, hogy…..
bErCiKiNg 2009.08.03 13:54:16
@Koopac: esetleg úgy még talán valami lett volna, ha magtalan kockákról lett volna szó és 'nerds don't cum easy'
Sára az élet nagy kérdésein töpreng egy sort, aztán beavat bennünket a tejipar egyik féltve őrzött titkába. Mi addig csendesen zokogunk a sarokban.Ha valaki imádja a tüzet, és betegesen gyújtogat, az piromán. Ha valaki betegesen madárcsőrökkel veszi körül magát, az Szarumán?A…..
bErCiKiNg 2009.07.17 08:40:39
Egyszerűen elnémultam, percek óta levegő után kapkodok, a világ lelassult, én meg mintha harangzúgást is hallanék, miután elolvastam Zsonatan f képviccének megfejtését. Hirtelen minden távolivá vált, Michael Jackson halála sem kavar fel, csak végtelen zsibbadtságot érzek.…..
Tamás, köszönöm. Egy napja dédelgetem ezt a kis szörnyszülöttet, akit levélben küldtél, és bármikor ránézek, kiver a víz, a hátam borsódzik és megrándul az arcom. Ezért érdemes volt folytatni, ez igazi, minőségi szemétség! A szemöldök egyszerűen utolérhetetlen! A…..
bErCiKiNg 2009.06.24 16:59:16
@Erika Zangolna: Kedves Erika! Ezzel egy lidércnyomásos délutánt szereztél nekem. :S
Imre elégedetlen a szóviccfelhozatallal, de a problémáját egészen sajátos módon igyekszik megoldani: Juhász Ferenc, Walt Whitman és T. S. Eliot nyomdokain lehengerlő prózavers-áradással támad ránk, ami nyomokban szóviccszerű zárványokat tartalmaz. Nem vicces persze, de nagyon…..
bErCiKiNg 2009.06.24 16:50:05
@Széna Tomi: jéé, ausztria beszédhibás szülöttje is osztják :O
kérdezi Zöld Dani. A válaszunk: nem, még nem volt, de reméljük, Lovasi András barátunk olvassa ezt, és jövőre átkereszteli a fesztivált, aminek a névadó szponzora természetesen innentől az NBSZ lesz...
A néniszerű nemzeti dalnok és Sólyom László fura viszonyára Tamás hívta föl a figyelmünket. Köszönjük az aggodalmat, tényleg leálltunk, de kijöttünk a szóviccrehabról és ezentúl minden a régi lesz. Úgy veszem észre, kicsit leállt a blog, ezért elküldöm nektek elmém…..
bErCiKiNg 2009.06.22 21:41:22