Regisztráció Blogot indítok
Adatok
élveteg

0 bejegyzést írt és 955 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Nem győznek eleget mérgelődni a Fidesz potentátjai és a kormányhoz közel álló sajtóorgánumok azon, hogy Lázár János lényegében kampányfilmet forgattatott magáról az ellenzékinek tartott Telex stábjával. Az egykori kancelláriaminiszter ráadásul alaposan megkavarta a kormánypárton belüli állóvizet,…..
  A jelenkor egyik fő perverzitása, hogy - beteljesítve George Orwell disztópikus jövendölését - új jelentést kölcsönzünk szavainknak. E törekvés többnyire sunyi, álcázó funkcióval bír, és jelentősen előmozdítja, hogy az embereket olyan cselekedetekre vegyük rá, melyeket egyébként soha el nem…..
A Fidesz, az egészségügyi vészhelyzet kellős közepén úgy döntött, hogy most jött el a megfelelő pillanat a „Magyarország hét törvénye” című nacionalista hitvallás megjelentetésére: „Haza csak addig van, amíg van, aki szeresse” Az ember közösségi lény; genetikailag arra hivatott, hogy szeresse…..
Gazdaságilag és a járványkezelésben is sikeres országok egyértelműek azok, ahol a társadalmi bizalom és együttműködés a legmagasabb szinten van. Erős közösségi normák, szabálykövetés jellemző ezekben az országokban, és az emberi élet megóvásáért is mindent megtesznek, hiszen ez erősíti a…..
Az orbánista manipuláció jellegzetessége a „fiamnak mondom, hogy a menyem értsen belőle”-effektus, vagyis hogy baloldali-liberálisnak tüntet fel valamit, amitől el akarja tántorítani a jobboldaliakat. Ha a keresztényi emberiesség azt diktálná, hogy a háború elől menekülőket, vagy a magyar…..
Hosszú ideig tartott, de a kormány kommunikációs csapata végül kialakította azt új stratégiát, mellyel a Fidesz ráfordulhat 2022-es választások kampányára. Erre azért volt szükség, mert a koronavírus-járvány miatt semmi értelme nem volt továbbra is Soros Györggyel és a migránsokkal riogatni a magyar…..
Nyilván adná magát a dolog, hogy a Navalnij ügy kapcsán írjak arról, hogy Oroszország ismét válságba került. Mindazonáltal szerintem a Navalnij ügy csak egy tünet, és bár biztos vagyok benne, hogy lesznek következményei, ugyanakkor afelől sincsenek kétségeim, hogy az igazán fontos dolgok nem…..
Olvasói kérdés: csak az a két alternatíva létezik, hogy vagy a Fidesz, vagy a ballibek? Más nincs? Attól tartok, nem nagyon van. Ezt nem én mondom, a valóság mondja, nézze meg mindenki a pártokat és a közvélemény-kutatásokat. Nagyon úgy néz ki, hogy jövőre a Fidesz és egy egyesült ellenzéki tömb…..
Egy ország nem lehet szuverén, vagyis teljesen független, ha nem világhatalom. Egy nemzetállamnak csak annyi mozgástere van, hogy - jó esetben - maga választhatja meg azt a szövetségi rendszert, amelyben szava lehet. Egy ország jelentőségét korunkban sem a történelmi múlt dicsősége, sem az ősi…..
Fogadjunk, hogy a Volvo logójáról neked is egyből a férfi szimbólum ugrik be! Ezzel nem vagy egyedül, sokan így vannak vele. Sőt, van, akit ez a tény kimondottan zavar. "Ébredj fel, Volvo! A világ már nem ugyanaz a hely, mint 90 éve volt." Ezzel a felütéssel kezdte meg Linkedin-bejegyzését Petra…..
Egy másik, hazai médiából kimaradni látszó kis színes hír. Jött ezzel a "hordjon mindenki maszkot, teszteltesse magát, oltakozzon" dumával, amit már tényleg mindenki unhat, majd a járvány 400-valahányezer áldozatáról szeretett volna megemlékezni egyperces néma csenddel az amerikai elnök. Nem azt…..
A katonás, a gazdaságosságra fittyet hányó, a nomenklatúrát tejben-vajban fürdető, a vitát és a kompromisszumot vereségként elkönyvelő rendszer, ebben a kelet-európai régióban, „szovjet” jellegűnek mondható. Összeér a két szélsőség: a nem-piaci logikájú feudalizmus meg a szintúgy nem a…..
(Kép: Contextus)Varga Judit hamarosan benyújtja a parlamentben az ún. social media megregulázására szolgáló törvényjavaslatát. Örülhetnek azok, akik Trump kitiltása miatt hullattak krokodilkönnyeket. Lám, most majd jól megkapja a gonosz Facebook a magáét. A birodalomnak visszavágnak.…..
Ma már biztosnak tekinthető, hogy az ellenzéki pártok közös jelöltekkel, közös listával vágnak neki a jövő évi választásoknak, mely elhatározásnak nagy lökést adott a független országgyűlési képviselő, Volner János törvényjavaslata, ami a kormánypárt, így a parlament által elfogadásra került. Ezt…..
Sokat gondolkodtam már azon, hogy miért és miként alakítja a magyarságról alkotott közgondolkodást egy animációs film, egy köztéri szobor kihelyezése (vagy eltávolítása), esetleg egy kerettanterv-módosítás. Miért van az, hogy a pantheonban Széchenyi és Pázmány alakját egyszer Kossuthra és Kálvinra…..
A hatalomba visszatérő washingtoni elit szerint Trump veresége a demokrácia diadalának világos bizonyítéka a populizmus felett. Amennyiben megvizsgáljuk, hogy a trumpizmus sikerének hátterében milyen tényezők álltak, akkor viszont azt láthatjuk, hogy a populizmust még korai lenne temetni...
A cím nyilvánvalóan fikció. Nincs épeszű politikus, aki nyertes helyzetből –márpedig minden ellenzéki híreszteléssel szemben a Fidesz abban van – kiengedné a kezéből a győzelmet. Nyilván a jelenlegi kormánypárt is mindent meg fog tenni, hogy a soron következő parlamenti választást is megnyerje. Az…..
Rokaffy Farkas Létezik-e NER hit? 2021.01.07 16:46:03
 Létezik-e NER hit? A Katolikus Egyház és az általános közvélemény elé odavetett gumicsont is lehetne akár a nemrégiben felvetett téma a Makovecz Imre által tervezett megatemplom esetleges megvalósulása.  Gégény István a szemlélek blogon megjelent írásában ITT részleteiben és korrektül körüljárja a…..
élveteg 2021.01.09 17:50:39
@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Létezik olyan ember aki ezt gagyi hablaty rizsát megeszi ?
Európai gondolkodók sorozatunk korábbi vendége meglepő statisztikára hívta fel a figyelmet: Magyarország dobogós a mindennapi kerékpárhasználatban. Mi ennek az oka, és hogy áll a többi uniós ország?..